süvít és lecsap
érzed, de nem látod
félsz tőle, de várod
mint a Hajnalt
egy új nap kezdetét
vagy egy új életét

hallgatod a mesét
képek kavarognak a fejedben
ősi sárkányok tüze
perzseli bőröd
égett szag terjeng
orrot facsaró a bűz
de elűzi a fájdalmakat
az éledő új ösztön
a menekülés vágya elül
mert akinek nincs szeretet-ágya
az nem menekül
annak az álom sem menedék
és nem szólt olyan zene még
ami haza hívja
hisz csak a csend várja
a társult-magány
az annyit emlegetett...
az amit nem lehetett levetni még
a remény pedig oly messze jár

süvít és lecsap
a gondolat
az érzés
amit vártál és amitől féltél
válaszok vannak
a fel sem tett kérdésekre
de nincs gyógyír
a hasogató kétségekre
újra feltépsz minden csituló sebet
újra éled minden rossz lépésedet
érted és tudod
de elfogadni nem akarod
hogy ez az életed
és csak ezt élheted

hallod a távoli zenét
a szirénhangok ígéretét
tombolnak benned
a csábító vágyak
gyötörnek folyton
úgy érzed ott várnak
már indulnál
már lépnél is talán
de kötélként feszül meg a ráció
a valóság-árboc oldalán
és szorosan tart
az elhihető
nem győzi le semmilyen
hitegető álom
Odüsszeusz vagy
saját élet-bárkádon