HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47182

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-04-04

Havasi gyopár 68.

7.


A lámpák kialszanak, szűnik a zsibongás, a nézőtér elcsendesedik. Felmegy a függöny, kijönnek a szereplők. Ez már az utolsó felvonás, annak is egyik végső epizódja. A díszlet újra az Egyetem, a Múzeum-kert, a Tivadar utca, a Rózsák tere. Majd aztán később a Rákóczi út, ahol az úttesten és a villamossíneken ünneplő tömegek vonulnak lyukas nemzeti színű lobogókat lengetve, a Bajcsi-Zsilinszki út a feketére égett tankokkal, a Kossuth tér véres emberi tetemek asztagjaival terítve. Feltűnnek a forgószinpadon a Nemzeti Szinház, az Almási tér, a Tisza Kálmán tér stilizált képei is, úgy, ahogy az emlékezet vetíti az elmére, az elme belső nagy vetítővásznára.
A szereplők is megvannak, ugyanazok ők, akiket már ismerünk. Ott van Csetényi Barna, Tószegi Roland, Szekeres Jakab, Kiss Elemér, Molnár Zita, Szépteleki Tánya, Tanács Brigitta, Agárdi Margit és "Gurulós" Ica is, aki valahogy mégis megúszta, hogy kirúgják. És ott van természetesen Szemerédi János és Kassai Karolina. Barátaink ülnek megszokott helyeiken, János fenn a "kakasüllőn",Vadmacska pedig balra, a félkaréj túlsó szélén, középtájt. A világ minden kincséért sem néznének egymásra, semmi közük nincs már egymáshoz, a múlt szétszakadt, darabokra hullott, pihekönnyű paneljeit messze repítette a szél. Maradjunk most egy kicsit az utolsó felvonás első epizódjánál, kukkantsunk le a páholyból az Egyetem központi épületének egyik meghatározó díszletébe, a nagy-előadóba. A mi belső színpadunk elcsendesedik, a nézőtér lámpái kialszanak. A függöny felmegy. A reflektorok megvilágítják a színpadot: a padsorokban csendben várakoznak a harmadévesek, figyelmük a lassan kitáruló ajtó felé fordul.
Bejön Kováts professzor úr, friss, fiatalosnak ható léptekkel felmegy a katedrára. Végigsimít őszes haján, körülnéz, tekintetével felszívja és rendezi a jelenlévőket, egyenként, külön-külön és összességükben. Van valami elmondhatatlanul szuggeráló ebben a tárgyiasult tekintetben: megragadhatóan anyaginak és transzcendentálisan szelleminek hat egyszerre, kétféle jelentés-tartama megkötözi hallgatóságát. Benne tükröződik, felidéződik a múlt, a régi előadások emlékképe, amikor ugyanígy jött be, és ugyanígy nézett szét, keresve, kutatva az egyes, ismerős arcokat, -szelektálva, mégis összegezve, és általánosítva. A kontaktus létrejön, a hallgatók képzeletében a múltból jelen lesz, a jelenből jövő, és a jövő visszautal a jelenre, ami múlttá dagadt és a múltra, ami jövővé változott, -muszáj neki visszautalnia, ez a dolgok dialektikája és a dialektikát komolyan kell venni.
Bejött tegnap, szétnézett az évfolyamon, bejön ma, szétnéz az évfolyamon, és be fog jönni és szét fog nézni holnap is és holnapután is és akkor is, amikor fizikai valóságában többé ezt már nem teheti meg. Egyszerre, egy és ugyanazon pillanatban van jelen mindez, és a pillanat elröppenő voltát és örök maradandóságát az évfolyam leglustább elméjű, legkevésbé fogékony szellemű hallgatója is zsigereiben érzi, és génjeiben átörökíti, mert erről szól az idők hullámában hánykolódó emberi lét. Hallgassunk csak bele, miről beszél a professzor.

"Hölgyeim és uraim, folytatva a múltkori gondolatmenetet, azt hiszem bízvást kijelenthetjük, hogy az esztétikai megjelenítés folyamata nem kötődik kizárólagos érvénnyel sem az emotív, sem pedig a referenciális szóhasználathoz. Az élő, beszélt nyelv, és az esztétikai megjelenítés egyik eszközeként használt leírt nyelv a jelentés-tartalom kifejezése mellett emotív hatásokat kelt és ez megfordítva is igaz, az érzelmi reakció egy nagyon pontosan körülhatátolható konnotációmező létrejöttében érhető tetten. Ilyeténképpen az esztétikai jelzés a költészetben a verbális struktúrák közvetítésén keresztül igen sokrétűen hat, esztétikai ingert vált ki, s ez az esztétikai inger mindaddig fennáll, ameddig a közlés újszerűsége, élmény-szintje állandósul.
Az orosz formalisták a 20-as években a nyelv emotív funkcióinak tulajdonították az esztétikai szépség megjelenését. Tomasevszkij a költői nyelv kommunatív szerepét csak másodlagosnak tekinti, és azt hangsúlyozza, hogy a vers érzelmi hatása a költemény verbális struktúrájából és belső törvényszerűségeiből fakad. Minden jelzés, minden utalás egy másik jelzéshez kötődik, a többitől függ és ezzel bonyolult, sokrétű, asszociációt, többféle értelmezési lehetőséget kínál. Belátható, hogy ebben a vetületben tárgyalva az esztétikai érték létrejöttének dialektikus folyamatát, az egyes denotátumok már nem különíthetők el egymástól, nem élnek, nem is élhetnek önnálló életet: a rím, az időmérték, vagy a mű arányossága, aránytalansága, metrikussága, szimetriája, vagy asszimetriája csakis és kizárólagosan együtt, egy kontaktusban hatnak. Az egésznek a komplexicitása lesz a döntő és szabja meg a primer érzékelést, ami lehet teljes, és hagyhat hiányérzetet az olvasóban. A mű üzenete általában csak másodjára, vagy harmadjára jut el a befogadóhoz, a sokrétű tartalom a kifejezésmód attributumaival a képzettársítások révén újabb és újabb színtek elérését teszi lehetővé. A mű élvezője mindíg fog találni olyan momentumokat, amelyeket eladdig még nem fedezett fel, és amelyek új ingerként, új összefüggések megvilágításával gazdagabb jelentés-tartalomhoz segítik hozzá."

A professzor felnézett, egyetlen gyors szemvágással felmérte, figyelnek-e rá, értik-e, amiről beszél. Megköszörülte a torkát, ivott az előre odakészített vizespohárból, levette szemüvegét, és zsebkendőjével megtisztítogatta a lencséket. A hatalmas teremben olyan csend volt, hogy egy gyufaszál elejtését is meg lehetett volna hallani. Csetényi Barna Szemerédire kapta a tekintetét, végigfutatta a fiú markáns arcélén, keserű vonallá görbült száján. Mondani akart valamit, már nyílott a szája, aztán meggondolta magát. Kováts professzor úr lenn a katedrán folytatta az előadást. A fejek előre hajoltak, a kezekben tartott pennák rótták tovább a híres tanár szavait.

"Az esztétikai élmény érzékelése így egyre növekszik. Az első jelentésrendszerhez kötődik a második, az élmény elmélyül, beérkeznek a befogadó saját, korábbi benyomásai, tapasztalatai és szinte a végtelenségig fokozzák a katarzist. A leírt, kimondott szöveg a befogadóban önnálló életet kezd élni, tovább terjed, terebélyesedik, szétterül, mint a fa lomkoronája. Lám, ahogy kimondtam a hasonlatot, látom az Önök arcán a visszajelzést, a metafóra képzetet kelt Önökben, mindenkiben mást, egyénenként változót, mégis, összhatásában általánost, látják maguk előtt a szétterülő lombkoronát, mindenki más fát lát, s mégis ugyanazt az absztrahált fát látják, melynek tartalma és külső megjelenítési formája szükségszerűen egybeeseik. Mindenkinek más érzetei támadnak e kép kapcsán, s mégis ezek a képek csodálatos módon hasonlítanak egymásra, tartalommal telnek meg, tágulnak, teljességre törekednek. A folyamat teljessége természetesen az emberi humánum legmélyebb rejtekeihez vezethető vissza, a lélek és a szellem mélységeiben keresendő. Ilyen értelemben persze azt is elmondhatjuk, hogy nem csak az esztétikailag megjelenő jelentés-tartalom, hanem minden köznapi információ képes arra, hogy érzéseket, érzelmeket keltsen, ám ez utóbbiak hatása messze elmarad attól a hatástól, amit a művészi kifejezés a maga bonyolult, adekvát, konnotációmezőben megvalósuló eszközrendszerével kínálni tud."
"De, hogy világos legyen miről beszélünk", -folytatta a tanszékvezető, -"szükségesnek tartom leszögezni, hogy ezen az előadáson a tartalom és a forma egységéről beszélünk. A marxista-leninista álláspont szerint tartalom és forma egymástól elválaszthatatlan egységet képez, csak együtt, egymással kölcsönhatásban képesek a kívánt célt, az esztétikai élményt kiváltani. A formalisták, mint láttuk, az esztétikai élmény-hatást kizárólag a formának tulajdonították. Azt mondták: fessetek egy lovat és én az alapján fogom megítélni, hogy bennem milyen érzeteket keltettek a festmények, hogy hogyan ábrázoltátok a lovat, milyen színeket használtatok, hogy bántatok a szimmetria és az asszimetria eszközeivel és a többi, külsődleges, formai eszközzel. A téma és a tartalom minden esetben a ló, a festők erre kaptak megbizatást. A megrendelő, mondjuk például a gazdag velencei Medici azonban /akiről persze nyilvánvalóan nem állítjuk, hogy orosz formalista lett volna/ csak az egyik lovat veszi majd meg, azt, amelyik neki a legjobban tetszik, amelyik formai megjelenítésével a legtöbbet mondja neki a lóról, mint jelenségről, ahogy ő látja leki szemeivel a lovat. Látom kapisgálják. Várjanak, hadd mondok egy erősebb példát. Van nekem otthon egy ezüst-nyelű, művészi ízléssel megmunkált dugóhúzóm, amit a nagyapámtól örököltem, ő meg az ő nagyapjától. Valahányszor a kezembe veszem és rápillantok magyaros, indás motívumokkal díszített nyelére sokfajta érzés kerít hatalmába, szinte érzékelem, tapintom a múltat, a nagyapák korát, a család hagyományait, a távoli, ősi idők emléképeit, ahogy ötvöződnek egymással és a bor hagyományos kultuszával, egyetemleges kulturális jelentés-tartamával. Végtelen, nyitott asszociációsorozat jön létre, melynek csak a fantáziám szabhat határokat. Az egésznek ez a csodálatos összhatása nem érvényesülne azonban, ha nem ezt a dugóhúzót tartanám a kezemben, hanem egy másikat, egy célszerűre tervezett használati eszközt. A tartalom, mint látják, mindkét esetben a dugóhúzó. Eszmei mondanivalójuk is ugyanaz, dolgozz ezzel az eszközzel és könyebben hozzájutsz a palackban csillogó italhoz. Az egyik mégis katarktikus élményhatást tud kiváltani formája által, míg a másik nem képes erre."

Csetényi Barna oldalra nézett, Szemerédi füzetét vette pillantása célkeresztjébe, figyelte, mit ír a fiú, vajh' tudja-e rögzíteni az agg professzor sebesen pörgő gondolatait.
Legnagyobb meglepetésére padtársa füzetében egy verset, pontosabban egy versformán elrendezett szöveg-részt pillantott meg, melyből rendkívüli éleslátással arra a következtetésre jutott, hogy édes-kedves kebelbarátja igencsak hanyagolván az esztétikai élmény kiakakulásának elméleti kérdéseit, annak gyakorlati oldalára koncentrál. A szétnyitott, nagyalakú, spirálrugós füzet Csetényi felé eső oldalán kétségkívül egy vers árválkodott magában, azon kívül semmi más.
-Muti, -súgta oda Csetényi Barna közelebb hajolva.
Szemerédi János áttolta a füzetet, melyben a következő cím nélküli vers volt olvasható:

"Patakparton leskelődtem utánad
emésztette szívemet a búbánat
leeresztéd kebledről a ruhádat
megpillantám selymes-puha pucádat"

Csetényinek még a szája is nyitva maradt a nagy álmélkodásban úgy olvasta tovább a Balassi János /Balassi Bálint édesapja, forróvérű törökverő főúr/ modorában megírt pajzán költeményt.

"Part füvéről bé a vízbe izibe
léptél gyöngyöm, szívem lángja telibe
fröcsköléd szűz válladra a habokat
korbácsolád fel az égig vágyamat"

A tanszékvezető lenn a katedrán mondta a magáét, már a külső és a belső forma kölcsönhatásainak kérdéskörénél tartott. Csetényi Barna számára azonban most megszűnt Kováts professzor úr, eltűnt az emelvény, a tábla, az írásvetítő a katedrán, el az egész terem, benne a közel kétszáz fős hallgatósággal. Ő is a patakparton volt Szemerédivel, mindketten a végvári vitézek szattyánbőrből készült sárga csizmáját, páncélingét viselték, hasaltak a magas fűben, legeltették szemüket a vállak ezer parányi cseppecskéjének csillámló báján, a csípő hajlatának eleven kedvén, a keblek feslő-rózsa rügyezésén és a szerelem kicsi fészkének puha pázsitján.

"Ágaskodó lovamat még megkapom
tündér kedvem szűz testeden meglopom
édes óra titkos jegyét takarom
csókkal üzöm el korábbi bánatom"

Ez volt az utolsó versszak. Csetényi éppen végzett vele, amikor odalenn elhangzott az előadás végszava:

"A következő előadáson a tipikusságról, az intenzív totalitásról és a művészet fiktivitásáról fogunk beszélni. Most menjenek, legyenek résen és emésszenek!"

Változik a kép, most a Múzeumkert árnyas fái alatt látjuk viszont hőseinket.
Kassai Karolina és Molnár Zita a lépcsőkön állnak és a két műegyetemistával Németh Barnával és Keresztes Fricivel beszélgetnek a 7-es és 9-es csoport hallgatóinak gyűrűjében. Szemerédi János és Csetényi Barna a park egy távol eső zugában a padon ülnek. A lépcső és a csoport messze van oda, nem látják és nem hallják egymást. Jön anadalogva Kökény Anita megáll a pad előtt.

-Leülhetek? -kérdezte Kökény Anita.

Igy indult a románc ilyen egyszerűen. Mindig ilyen egyszerűen indul. Először hármasban beszélgettek, aztán Csetényinek halaszthatatlanul fontos dolgai miatt hirtelen távoznia kellett.
-Tuti dolgokat írsz, -mondta a lány, amikor már Csetényi alakja eltűnt a díszbokrok mögött. -Halálian klassz dolgokat írsz, most olvastam az előző szünetben a cikkedet az Egyetemi Életben.
-Ne mondd, -fintorgott Szemerédi. -Neked tényleg tetszett?
Anita csupa lekesedés volt. -Persze. Halálian klassz. Olyan..hogyis mondjam..frankó az egész, ahogy ábrázolod az izét...az ifjúság magasztos céljait a béketábor izéjének a megóvásában.
János legyintett. -Hülyeség, -mondta. -Azt írom, amit várnak tőlem s nem azt, amit én szeretnék. Mindenki dicsér, pedig én egyáltalán nem vagyok megelégedve a dolgaimmmal. De, figyelj, neked mutatok valami mást!
Zakója zsebéből előhúzott egy gyűrött irka-lapot, szétsimította és odaadta a lánynak.-Ezt olvasd!
Anita belemélyedt, elolvasta aztán nevetni kezdett.
-Hú, János, ez nagyon tetszik. Tényleg. Halálira állati. Megpillantám selymes puha pucádat! Miken nem járatod az eszed?!
Nevetett Anita, csiklandós nevetéssel, s nagy, kitágult, kacér szemeket vetett Szemerédi Jánosra.
-És, mi van akkor, -mondta, -ha nem selymes az ott, hanem pucér? Tudod, a művelt nyugaton a nők borotválják. Ha pucér lenne, akkor is tetszene?
-Csak nem azt akarod mondani, hogy borotválod? -kíváncsiskodott Szemerédi.
-És te? -kérdezett vissza a lány. -Te borotválod? Vagy neked szőrös azon a helyen?

Hagyjuk most ott ezt az épületes társalgást, tekintsünk el attól, mi minden hangzott még el, s, hogy mi történt utána még a nap folyamán. Röppenjünk át most egy másik beszélgetésre, amely beszélgetés Szemerédi János és Szekeres Jakab között zajlott másnap a tízórás előadást követő szünetben, az első emeleti folyosó fordulójában, nem messze a dékáni hivataltól, ahol a bejárattal szemben lévő falon Lenin, Sztálin és Rákosi képei lógtak.
A szó az előző napi esztétika-előadásról folyt, Szekeres hevesen támadta az európai hírű tanár álláspontját.
-Figyelj Szemi, -mondta, -ez már mégis csak sok. Mit képzel ez az ember? Azt hitte, nem fogjuk észrevenni, hogy burkoltan a marxista-leninista esztétika kritikáját fogalmazta meg? Mikor veszi észre már magát! Meddig tűrik a felettes hatóságok, hogy züllessze, aláássa a szocialista közösséget?!
-Miről beszélsz, -riadt rá Szemerédi, éhesen, türelmetlenül, készen arra, hogy induljanak a büfébe, ahová indulni szándékoztak.
-Ne mondd, hogy neked nem esett le a tantusz, tagom?! Emlékezz vissza a dugóhúzós példára. Az ő ezüstnyelű, magyaros, cizellált dugóhúzója nem a tartalma miatt nyújt esztétikai élményt, nem ám, hanem a formája, a kidolgozottsága miatt, mert olyan szépen, magyarosan indás, meg efféle baromságok. Mi ez, mondd?! A maxista álláspont világos, és egyértelmű. A formával szemben a tartalmat állítja az emberi érdeklődés, és ezzel az esztétikai élmény, nevezheted katarzisnak is, létrejöttében. Kováts példája viszont a forma elsődlegességét hangsúlyozta. Ne légy már ilyen süket, tényleg nem érted?
János tényleg éhes volt, aznap reggel elmulasztotta a reggelit, így megpróbálta rövidre zárni az eszmecserét.
-Szerintem, -mondta, -egyik műnél a tartalom szerepe a lényegesebb, a másiknál pedig a forma. Nem lehet egy kaptafára ráhúzni. Ha például regényt írsz, nem teheted meg, hogy szóvirágok tömkelegével bűvölöd az olvasót, az olvasó el fogja dobni könyvedet, ha nincs benne egy követhető történet, melynek van eleje, közepe, vége, és szól valamiről. Egy zenemű esetében viszont a formai elemek dominálnak, a dallam, a ritmus, a hangszerelés. A profnak részben igaza van, részben meg nincs. Abban igaza van, hogy a kettő nem választható el egymástól, tartalom nélküli forma nem létezik, de forma nélküli tartalom sem. Az adott mű jellegétől függ, mikor melyik érvényesül erőteljesebben. Kár ezen filózni, menjünk inkább a büfébe Szekér, kilyukad a belem.
-Rendben, -adta meg magát Szekeres Jakab. -Mehetünk. Csak akkor azt magyarázd meg még nekem, én cimborám, nagyokos, hogy értette a professzor úr azt a mondatot, hogy: "legyetek résen"? Ne adj Isten, az lenne az olvasata, hogy ne fogadjuk el a marxista-leninista teoretikusok állításait? Azt jelenti a "legyetek résen", hogy: "gondolkozzatok?"
-És, ha azt jelenti? -vágott vissza Szemerédi János. -Ugyan ne légy már ennyire szemellenzős. Mi van abban, ha gondolkodunk? A nagy, haladó eszmék mind úgy jöttek létre, hogy az emberek gondolkodtak.
-De...
-Hadd legyen a gondolat szabad, -mondta Szemerédi. -Csakis így gazdagodhat a mi új eszmerendszerünk. Így forrhatja ki magát a bennünk épülő új világ.
-Piha, -utálkozott Szekeres. -Úgy beszélsz tagom, mint egy átkozott reformkommunista.
János nevetett, Szekeres is elnevette magát.
-Bunyózunk? -kérdezte.
-Bunyózhatunk, -mondta Szemerédi. -Kimegyünk a sarokra tagom, vagy itt, helyben esünk egymásnak?





Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-04-05 14:44:01

válasz Rozán Eszter (2008-04-05 10:49:26) üzenetére
Persze mindenképpen befejezem...van rá egy komoly megrendelésem is, de, ha nem lenne, akkor is befejezném. A téma nagyon érdekes, nekem, magamnak is. A téma nem az én érdemem. De rettenetesen nyomasztó néha. Úgy vagyok vele, mint az Othellót játszó színész, hazamegy és rutinból megfojtja a feleségét. Na, jó, én nem fojtok meg senkit...legfeljebb sörbe a saját mizériámat.

Köszönöm Rozália: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-04-05 10:49:26

Szerintem(de ezt úgyis tudod) jó a Havasi gyopár. A professzor gondolatai jók, a példái is szemléletesek. Hogy szavaival támadta a marxizmust? Igen, valamennyire tényleg ezt tette, és Szekeres észre is vette, míg a romantikusabb lelkű Szemerédi inkább verset faragott. Szerintem folytasd nyugodtan, bár a vitorlás kalandok sem hangzik rosszul.
Szeretettel: Rozália
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-04-05 08:37:48

Ja! Hiába menekülsz, hiába futsz, sorsod elől elfutni úgysem tudsz...
Bár már futnék kifele a Havasi gyopárból,...kissé nyomaszt már a téma...
Valami vidámabbat tervezek, ha befejeztem, vitorlás kalandok, léha, könnyelmű élet, némi cinizmussal fűszerezve.
Köszönöm, hogy tartod (tartjátok) bennem a lelket!

Szia: én

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Félelem címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)