HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49100

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: NolaFeltöltés dátuma: 2008-04-05

Csak ültünk a szobában, és néztük a falakat...

Mindketten a földön ültünk, és gondolkoztunk, mivel válthatnánk meg a világot. Aztán rájöttünk, hogy ez nem fog menni. Nem tudjuk megmenteni a haldoklókat, nem tudjuk meggyógyítani a betegeket és nem tudjuk feltámasztani a halottakat. Pedig olyan sokat próbálkoztunk, mégsem sikerült.

A falakra néztünk, ahol minden olyan szép volt, olyan csodálatos, amit korábban nem tudtuk elképzelni. Ott minden tervünk megvalósult, s bármire képesek voltunk, ha kellőképpen koncentráltunk. Néha egészen úgy éreztük, hogy nincs is szükségünk igazi életünkre, mivel abban a másikban olyan jól elvoltunk. A világ közben változott. Tőlünk függetlenül fordult magába, lélegzett lusta unottságában. Belélegezte a kreativitást, erőt, s közönyt fújt az emberekre. Egyre szürkébb köpönyeget tekert magára, nehézkesen köhécselt. Olykor megrázta magát, orra vérezni kezdett, homlokán súlyos nemtörődömség-csöppek gördültek végig. Haldoklott.

Tisztán emlékszem arra a napra, amikor leültem a fal elé, és többé nem tudtam tőle elszakadni. A béklyó láthatatlan láncai vékony csuklóm köré tekeredtek, de én büszkén ráztam bilincs-karkötőmet. Csilingelő ezüst ékszert láttam benne, amit bármikor lecsatolhattam volna - szabad akaratomból -, ha úgy akarom. De dacos gyerekként ragaszkodtam hozzá. Nem kellett már cukormázas fánk színes konfettikkel teleszórva, sem olvadozó csokoládé-mocsárba ragadt mogyoró kavicsok. Fogaim vacogtak. Lecsupaszított életem remegett a külső támpont karók nélkül. Azt hittem jól lesz az úgy, csillámporba mártott ujjakkal megrajzolni a jövőt, kerek szemekkel bámulni a folyton formálódó, végtelen falat. Napsugarakat festettem élénk, vibráló filcekkel, morzsolódó krétacsonkokkal. Ha elfogytak, húsommal váltottam vérbe fúló naplementébe. A színek nem hatottak. Bár ragyogott az egész felület, a keserűség idővel kifacsart, sápadt citrom réteket teremtett. Hiányzott a Nap meleg ölelése. A csalódottság, hogy nem tudom megteremteni, ürességet jelentett. Kegyetlen ítélet magadat semminek érezve mégis létezni.

Azon a télen még esett a hó. Most nem esik. Csak fagyott kavicsok vannak, s alkalmanként a háztetőkről lenyúló jégfogak megmarnak egy- két arra járót. Láttam már ilyet.
Valami vöröses téglaszín szőnyegen ült, amikor odamentem hozzá. Rámnézett, majd ismét a falra. Látszott rajta mennyire szereti. Attól a naptól kezdve egyre ritkábban jártam kint. A kávézóba hagyott csészémre azóta rászáradt a mozgékony jelenem. Múltba dermedtek az utolsó falatból kiváló morzsák, körben elpárolgott életek teáznak. Már túl erős lenne nekik a fekete. Még a végén ismét megmozdulnának. Könnyebb az örökkévalóság párnái közé huppani, s onnan soha fel nem kelni.
A fal közelében megbénultak tagjaim, feszült figyelemmel követtem a lehetetlenség sírjaiból feltámadó, ügyetlenül botladozó szellemlényeket. Tántorogva járó csont sziluettjeik megijesztettek. Félve nyújtottam feléjük kezemet, hogy el ne essenek. Forró karamellt kínáltam otthont idéző pöttyös bögrékben, s vártam azt a csillanást szemükben, mely azt jelentette volna, hogy felismerték: visszatértünk. De a melegséget kifújta belőlük egykori távozásuk végérvényesnek hitt ítélete. Mindenki szerint az volt, csak mi nem tudtuk elfogadni.
Olyan ostobának éreztem magam.

Kint magukba szívták a szmog fenséges zamatát, egymást sárba lökték, maguk köré cellákat építettek. Csontjaik látványa nem riasztott meg, mivel tudtuk, amit látunk csak rossz álom. Más nem lehet. De szemeim elől le kellett törölnöm hamis szivárványomat. Nem voltak ők olyan rosszak, de amiben bűnösnek találtattak - ítéletem szerint -, abban én is az voltam.
Amióta erről beszéltem neki, valami megváltozott. Fejfák sorakoztak előttünk, mik a vágyainkat hirdették. Én azt hittem, hogy amit csinálunk az végső soron jó, van értelme. Azt hittem, lehet ezt így is csinálni. Tüdőnek képzelve elmémet lélegezni, bezárkózni egy szobába, s almákat majszolni minden más helyett. Ő megmondta, tudta, hogy ez lesz. A falakon látta sírjainkat. Szikkadt sütemény tornyok között növekedett örökélet-almafánk. Néha még emlékszem milyen volt régen. Kakaót kortyolni gyermeklétben.

Az idő múlását már nem érzékelem. Némán ránézek, s nem törődve a belőle áradó hullaszaggal, átölelem. Azt hiszem, a halált a falaknál is jobban szereti. Egész lénye mosollyá változott.

2007. ősz- tél

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Vox humana bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

Marcsy alkotást töltött fel Hová lettek ? címmel a várólistára

szilkati alkotást töltött fel Fekete szemek címmel

eferesz alkotást töltött fel Játs(s)zma címmel

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sün Salamon az én nevem című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sün Salamon az én nevem című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Sün Salamon az én nevem című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Sün Salamon az én nevem című alkotáshoz

Habib bejegyzést írt a(z) Játsz-Ma című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Vihar című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)