HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 26

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49247

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: UltimusFeltöltés dátuma: 2008-04-18

Csillag

- Eső lesz! - kiáltotta a szódás, a lovaskocsi bakjáról integetve a lelkészlak kapuja felé, ahol Laci bácsi kémlelte az eget.
- Már ideje volna! - válaszolta Laci bácsi, majd lassan megfordult, becsukta maga mögött a faragott fakaput. Felpillantott még egyszer az égre és kalapját levéve bement a házba.

Laci bácsit mindenki ismerte, Ő volt a lelkész faluban. Aktívan részt vett a falu és az emberek életében. Az őt megillető Tisztelendő úr megszólításon kívül, majdnem mindenki Laci bácsinak hívta. Ő ezt nem bánta, még örült is neki, talán azért, mert ez a nem hivatalos megszólítás is az iránta érzett elismerést, tiszteletet takarta.
Vasárnap viszont ragaszkodott a Tisztelendő úr megszólításhoz, amit a falubeliek magától értetődőnek tartottak.
Laci bácsi magas, vállas ember volt. Túl járt már az emberi élet közepén. Ovális arcán, két szabályosan ívelő szemöldöke alatt, két kerek szemében volt valami huncut csillogás. Mintha valami tréfán járna az esze, ami általában így is volt. Széles orra szabályos ívben hajlott keskeny szája felé. A kor enyhe tokával is ellátta. Sosem lépett ki a házból sötét kalapja nélkül, amit ferdén a fejére csapva hordott. Nehéz természete mellett a tréfa és az irodalom szeretete is megfért.

Az esőt már mindenki várta a faluban. A hosszan tartó nyári hőség megviselte az embereket. A növények már kókadoztak, a mező megsárgult. Napközben a kutyák álmos ábrázattal kinyújtott nyelvükkel lihegve csak az árnyékot keresték. Ráadásul, por volt már mindenütt. A növények levelein, az itatókban, a pletyka padokon a házak előtt, még a házakba is beszűrődött. Ha a levegő egy kicsit is megmozdult, vagy csak egy lovaskocsi hajtott el az úton, elkerülhetetlen volt, hogy az emberek haja, füle, szeme, meg ne teljen a finom szemcsés utcai porral.

Miután jól megebédelt, Laci bácsi felállt az asztaltól, és bevonult a dolgozószobájába ahol hozzálátott, hogy felkészüljön a másnap esedékes, vasárnapi istentiszteletre.
Az utóbbi napokban csak a templomban volt elviselhető a meleg, gondolta magában a lelkész, miközben gondolatait papírra vetette. Általában a dolgozószobájában készült fel a szentbeszédre, igaz, az utóbbi pár hét forrósága miatt inkább a templomban tette ugyanezt.
Most, hogy a levegő hűvösebb lett a közelgő zápor miatt, a lelkész nagy örömére, ismét dolgozószobáját választhatta. Az ablakot kitárta, beengedte a hűvös levegőt, kitekintett az ablakon az égre ahol a szürke felhők egyre tornyosultak. Élvezte az ablakon beáramló enyhe huzatot, és jólesőn, mélyen beszívta azt a jellegzetes illatot, amit csak a jó nyári zápor hoz magával.
Távolról dörgött az ég, és eleredt az eső. Folyamatosan erősödve kezdett zuhogni, mire a lelkész felvette kalapját és kiért a kapuhoz, már szakadt. Az úton a por egy ideig még tartotta magát az ostrom alól, majd összekeveredve a vízzel, iszapos sárrá változott. Kis csatornák keletkeztek az eső cseppek által dagasztott sár kupacok között, ahol a víz lassanként utat talált magának; kis patakokban folydogált a szekerek vájta nyomokban.
Az eresz csatornák csobogó zaja, a fák, bokrok leveleinek zörgése, a sás és nádas suhogása, a fa kerítés és a háztetők kopogása, a dörgés és villámlás együtt a felüdülés zenéje volt.
A lelkész nagyon szerette, ha esik. Szerette az eső illatát. Mint ilyenkor szinte mindig, csak állt a kapuban és nézte, ahogy a víz, elmossa a port; valamiféle belső különleges érzékeivel szinte hallotta, ahogy a növények sóhajtozva megkönnyebbülve a szomjukat oltják. Látta, ahogy a közeli Tisza hullámain, karikákat rajzolnak az eső cseppek.
Maga is mintha megnyugodott volna. Bőrig ázott mindig, de mit sem bánta. Kalapja karimájáról csorgott a víz, és lelki szemei előtt képzelte, hogy az eső a világot is megtisztítja.
- Jöjjön már be onnan, hát egyszer tényleg megfázik! - kiáltotta Irén, a lelkész fiatalabbik lánya a ház ajtajából. Majd, miután szemmel láthatóan apja nem mozdult, legyintett, és visszament a házba.

Az égen cikáztak a villámok. Egy egy villanást szinte azonnal dörgés követett. A lelkész feltekintett az égre. Egy egybefüggő hatalmas sötét felhő baljóslatúan gomolygott a falu felett. Az eső cseppek sűrűn záporoztak. Újra és újra felvillant villámok utat törtek maguknak a felhő takarón, sejtelmes fényükkel egy pillanatra vakító kékes fehérre festve a már fekete égboltot.
Volt valami nyomasztó ebben az esőben. A szél már viharossá fokozódott. Egyik dörrenés után a másik következett. Hol távolabbról, hol pedig egészen közelinek tűnt. Egyik dörgés félelmetes volt: egész halkan, magas hangról kezdődött, majd mintha gigászi kövek omlanának le egy hely oldaláról, óriási robajjal teljesedett ki, majd halt el. Egyre másra dobálta a villámokat az ég, mintha csak valamiért haragudna a földön élőkre.
Újra feltűnt a szódás. A falu közepén érte el a vihar, ott megfordította szekerét, és gyorsan hazaindult. Szerette volna már biztonságban tudni a lovát, és önmagát is. A bőrig ázott szódás, ahogy az iszamós, sáros út engedte, gyorsan hajtott hazafelé. Egyik kézfejével néha kitörölte a szemébe csorgó esőt, míg a másikkal fogta a gyeplőt és bíztatta a lovát.
A ló csak húzta serényen a szekeret, viszonylag gyorsan haladtak. Néha egy kissé beragadt a kocsi, de akkor az állat jobban nekifeszült. Nem álltak meg, nem akadtak el, bár a sár vissza-visszatartotta őket, folyamatosan tudtak haladni.
Laci bácsi csak nézte a lovat, ahogy ügyesen húzza a szekeret, látta hogy a szódás minden figyelmét leköti a szekér hajtása. Hazatérnek nemsoká...
És akkor óriási robajjal és félelmetes hangerővel megint dörgött az ég. A ló visszahőkölt, nyerített egyet, és két lábra ágaskodott. Egy két villám felvillant, cikázott az égen. A szódás tartotta a gyeplőt: - Hőőőő Csillag...Hőőőőő! - kiáltotta, és próbálta visszafogni a lovát. Még nem halt el a roppant dörrenés, távolabbról egy újabb követte és azzal egyidőben pedig egy villám cikázott az égből a föld felé.
Célba vette az ágaskodó lovat, és lesújtott!

A ló nyerítése, egy szempillantás alatt elhallgatott, akárcsak a dörrenések...
Egy pillanatra megálltak, a levegőben az eső cseppek. A villám rajzolata az égen maradt, az alsó vége a ló homlokát érintette.
Csend volt, mozdulatlan halott csend.
A ló megdermedve két lábra ágaskodva maradt, az eső cseppek a levegőben a ló körül mintha a lóval együtt megfagytak volna. A szél nem fújt, a fák, nem susogtak, a levelek zizegése is belefagyott a dermesztő másodpercbe. A szódás kikerekedett szemében a döbbenet, rémület, és a fájdalom keveredett. Ezek az érzelmek egyszerre lepték el tudatát, és a szemében tükröződött vissza.
Aztán hirtelen újraindult minden.
A ló a földre rogyott. Az eső cseppek paskolták az oldalát, ráhullottak a fejére, pattantak egyet, majd száz másik pici darabra hullva fröccsentek szét.
A ló nem mozdult többé.
A szél már nem volt oly haragos, a dörgések megenyhültek. A villámok szétszóródtak. A vihar elvonult, és magával vitte Csillag lelkét is.
A szódás csak ült a szekéren, a kellemessé enyhült nyári záporban, még nem is fogta fel talán mi történt. Laci bácsi elképedve bámulta a földön fekvő lovat.
Ahogy a nap tört utat magának a felhők mögül, úgy világosodott meg a két férfi. Lassan feleszméltek kábult döbbenetük alól.
Az eső elvonult, a nap visszafoglalta helyét az égen.
Az emberek előbújtak házaikból, és odasereglettek Laci bácsival együtt a szódás, és a földön fekvő ló mellé. A gyerekeket visszaküldték a házba. Többen azon tanakodtak, miként és hová vigyék el a tetemet. Ki ajánlja fel saját lovát, hogy a szódás szekerét hazaszállítsák.
A szódás, még mindig a bakon ült. Arcát a tenyerébe temetve lovát sajnálta, és az okokat kereste. Az okokat, amiről később a lelkészt is megkérdezte, és amire a lelkész sem tudott igazán felelni.

Attól a naptól kezdve ha, az eső eleredt, Laci bácsi nem ment ki többé a kapuhoz. Az ajtókat, és a spalettákat az ablakokon behúzta, és csendben bevonult a dolgozószobájába.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2009-08-29 10:37:07

Szép, szomorú történet.Tetszik.
Szeretettel: Rozália
Alkotó
sankaszka
Regisztrált:
2007-06-16
Összes értékelés:
458
Időpont: 2009-08-24 23:23:27

ERDEKES TORTENET
Alkotó
Ultimus
Regisztrált:
2008-04-17
Összes értékelés:
38
Időpont: 2008-04-23 08:22:02

válasz Borostyán (2008-04-22 16:06:25) üzenetére
Köszönöm Borostyán, építő jellegű kritikát érdemes megfogadni.
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1983
Időpont: 2008-04-22 16:06:25

Kedves Ultimus!
A történet nem roszz, és valóban egészen jól írsz, de... elég sok apró hibát ejtettél, elsősorban helyesírási hibákra gondolok (helyesen pl.: vissza-visszatartotta; fakapu; napközben; finom szemcsés; dolgozószoba stb.) Gyakoriak a vesszőhibák is (pl. a "ha" elé, "mert" elé mindig kell, a -va-ve képzős szavak elé-után viszont általában nem kell stb.) Helyenként kissé dagályosnak és körülményesnek éreztem a leírásaidat, túl választékosnak a szókincsedet, amitől olvasás közben néha elveszítettem a fonalat. Gyakori a szóismétlés, sokszor egy sorral lejjebb...
Bocs a kritikáért, mentségemre legyen mondva, hogy segítő szándék vezérelt. Érdemes foglalkoznod az írással, de sokat számítana, ha az ilyen apróságokra is odafigyelnél... Tudod, a sok lényegtelennek tűnő, ám közismert hiba lerontja egy alkotás színvonalát.
Üdv: Borostyán
Alkotó
Ultimus
Regisztrált:
2008-04-17
Összes értékelés:
38
Időpont: 2008-04-20 12:22:21

Köszönöm Colhicum!

Legutóbb történt

Bödön bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Egy(s)ég című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je Dzs címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Félelem a barlangban címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kihűlt Vállvonás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szerelem című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)