HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-04-18

Zögling 6.

VI. A Zögling szárnyra kap


Telepes község panorámáját, ha az ember Pest felől érkezve szemléli, a domboldalban fekvő falu látképe határozza meg, a jellegzetes, magas, karcsú templom-toronnyal és a községháza piros tetős épületével.
Ha a terézligeti megállónál leszállunk a HÉV-ről, és átmegyünk az országúton a másik oldalra, jobb-kéz felől az öreg, használaton kívüli víztorony, és a Fésűsfonó égbenyúló kéménye vonja magára legelőször a figyelmünket. Azon túl észak felé széles vadvirágos rét terül el, a Szivas-patak völgye, ritkás fűzfa-ligetekkel, facsoportokkal. A patak part mögött kopár domboldalak magasodnak, középen trónol, mint már említettük a falucska a templomával, mellette pedig egy furcsán levágott hegy lankája keleti irányba vezeti a tekintetet. Valamikor homokbánya működött itt, s ennek áldásos tevékenysége nyomán lett a hegyoldal kettévágva. A rekultivációt sem a Tanács sem a Bizottság nem szorgalmazta kellő eréllyel, gyanítom, nem is tudták, mi az! Ha fa kellett, kiirtották az erdőt, ha homok, vagy kő, elhordták a hegyet. A szennyvizeket beleengedték ez élővizekbe, ez olcsó volt és praktikus, a termelés mutatói örvendetesen javultak, ki lehetett számolni, hogy ekkora fejlődési ütem mellett, az ország hamarosan utoléri, és el is hagyja az Egyesült Államokat.
A Szivas patakból történetünk idején még inni lehetett, három-négy év elmúltával azonban már nem, s Gnúfos, akit akkor már máshogy hívtak a barátai, sorkatonaként hazalátogatva lázas hasmenést kapott, mert botorul, többek intése ellenére merő nosztalgiázásból belekortyolt a patakba. A kommunális és ipari hulladékot az illetékesek nemes egyszerűséggel a városok, községek határaiba hordatták ki, ott senkit se zavart. Recycleing? Was ist das?
Tovább sétálva Bandinéni kocsmája felé, bal kéz felől, a vasúti töltés mellett, két-három óriási méretű őzbarna sziklát pillantunk meg. -"Medvebarlang" -mondta erről a főjegyzőúr a kis Gnúfosnak, amikor erre jöttek néhanapján. -"Pszt, csendesen, meg ne neszezzenek a mackók minket"!
Fos, amikor öregebb lett, nem hitt már a mesékben, mégis gyakran kapta magát azon, hogy a sziklák mellett elhaladva összerezzen: "itthon vannak-e vajon?"
Szépen ballagott már befele a házba a jó öreg augusztus, amikor az egyik derült, de szeles nap délelőttjén két gyerek botorkált keresztül a réten. Jó nagy ívben elkerülve a cigány-putrik sorát a patak part felé tartottak. Meztéláb volt mindkettő. A fiúcska hét-nyolc éves lehetett, a kislány talán tizenhárom.
-Nem látom őket, -mondta a kislány aggodalmaskodva a kisfiúnak, s kezét az éles fényben szemellenzőül homlokához illesztette. -Merre lehetnek?
-Ott vannak, -mutatott előre csontos kezével a gyerek, -ott, la, a fák között, ne arra nézz, te hülye, hanem emerre!
És tényleg, a látkép középső részén, ahol két óriási fűzfa összeborulva szerelmeteskedett, az egymást simogató ágak résein feltűnt egy parányi fehér-szárnyú repülőgép, körötte apró kis hangyák nyüzsögtek. A kicsi repülőgép most váratlanul elindult, csúszni kezdett lefelé a domboldalon. A kislány és a kisfiú megálltak, s kezüket szájuk elé kapva, lélegzet visszafojtva bámulták a szemük előtt lejátszódó csodát. A gép előtt szaladó alakok kitértek oldalra, s a repülő masina, uramfia, szárnyra kapott! Még látták, ahogy balról jobbra tartva, átrepül a fák közötti nyíláson, aztán egy másik facsoport eltakarta a kis fehérszárnyú repülőt.
-Fussunk, -kiáltott fel a kisfiú, és nénjét hátrahagyva vágtatni kezdett előre, a térdig érő fűben.
-Ne rohanj, dögölj meg, -szólt utána a lány, akiben Végvári Emőkére ismerhetünk, -jól kikapunk tőlök, ha arra rohangálunk, amerre repkednek.
Öccse azonban nem figyelt az intő szóra, talán el se jutott a tudatáig, amit nénje mondott. Átugrott egy kidőlt fatörzset, s eltűnt a patakpartot szegélyező rekettyésben.
-Hülye állat, barom, -mondta, csak úgy magának a kislány, hiszen, hát öccse úgy se hallhatta már ezeket a szavakat, -majd jól a fejedre esik az a vacak, -s azzal ő is futni kezdett a kissrác után.
Átlábaltak a patakon, s lihegve kapaszkodni kezdtek felfelé a domboldalra, amikor a fejük felett váratlanul egy óriási árnyék suhant át: a repülőgép! Olyan közel volt, hogy le kellett kapni a fejüket, élesen, tisztán hallatszott a szél fütyülése a szárnyakon, látták a pilóta elkerekedő szemét, ahogy begazolva lefelé bámul. Aztán egy pillanat, s a gép messze elől kecses ívben belesimult a mély fűbe, szárnya tétovázva oldalra billent.

-Megvesztek ezek? -nézett mérgesen Gnúfos a mellette álldogáló Nagy Gyulára, fenn a starthelyen. Onnan, ahol álltak, egy pillanatig úgy tűnt, a repülőgép elüti a két vakmerő betolakodót. -Hát nem megtiltottam, hogy ide kijöjjenek! Mucsi Lali parancsba is adta.
-Törődnek is ezek vele, -replikázott a tömzsi. -Én előre megmondtam ...!
A Zögling oldalára billenve pihent messze, lenn a réten, a fiúk, a "figuránsok" most indultak érte a vontató-kocsival. Gnúfos tudta, jó félórába telik, amíg felhúzzák újra ide a starthelyre, elhatározta, hát, hogy lemegy, s elzavarja a reptérről a hívatlan látogatókat.
-Lemegyek hozzájuk, -kaszált bele a levegőbe, -Mucsi Lalihoz intézve szavait, aki egy lapos kövön ült, s fűszálat rágicsálva bámult fel rá. -Adj parancsot, hogy készülhet a következő. Ja, és igen, a gépet nézzék át, s fordítsák szélirányba.
-Ho...ho...?
-Hát, úgy, hogy megfogják a szárnyat, s vigyázva megfordítják, erre, la!
-Mi..mi...mi..
Gnúfos ezt már meg se hallotta, sarkon fordult, s szökdelni kezdett lefele, ügyesen kerülgetve a fűtorzsák között megbúvó kisebb-nagyobb köveket.
Emő és a kisöccse közben balra tartva egyre jobban megközelítették a repülőgépet. Gnúfos nem akarta, hogy ő előtte odaérjenek, fokozta az iramot, aminek ez lett a következménye, hogy belebotlott egy karvastagságú száraz ágba, és felbukfencezett. Végül szinte egyszerre érték el a Zöglinget, melynek pilóta-ülésében büszkén trónolt a kis szőke. Okkal volt büszke: az imént repülte ki a "B" vizsgát, bár e teljesítményt a hivatalos szervek nem honorálhatták a megfelelő oklevéllel. De a "B" vizsga azért "B" vizsga, és ha az ember tud repülni, nem azért tud, mert papírja van róla. A Tejfölfejű nem szállt ki a pilótaülésből, bölcsen tudta, ez szigorúan tilos, az erős szél felfordíthatta volna a magára hagyott, könnyű kis repülőgépet. A géptörésért szigorú büntetés járt, a kivégzést, és pinceajtóra szögezést még csak ki lehetett bírni, az eltiltástól azonban mindenki rettegett. Visszaemlékezett egy ilyen esetre, még az elején történt, amikor csak apróbb csúszásokat, szökkenéseket gyakoroltak itt lenn, a lejtő aljában. A figuránsok már futottak, a gép előre lendült, s ez a baromállat Nagy Gyula, az indítókötél lekapcsolódása előtt ijedtében belerántott a botkormányba. A következmény mindenkit elképesztett: a gép, mint valami megvadult csikó felágaskodott, s a farkára huppant vissza. Az oldalkormány azonnal kiszakadt, és az egész vezérsíkot át kellett vizsgálni a bovdenektől kezdve az utolsó rögzítő-csavarig. Nagy Gyula három nap eltiltást kapott, igen nehezen viselte, a többiek meg őt, illetve a szűnni nem akaró szövegelést, ami ömlött belőle, a szerinte méltánytalan büntetés miatt.
Túró még egyszer se törte össze a Zöglinget, a legrázósabb leszállása az volt, amikor, vagy két hete, kilebegtetés közben váratlanul erős oldalszélbe került, s a hirtelen lökést képtelen lévén kivédeni a rét közepén álló egy-szem galagonya-bokorban kötött ki. A tüskék kicsit összeszurkálták a szárny-borítást, néhány helyen be kellett ragasztgatni, de komolyabb baj nem esett.
A kis szőke elégedett volt magával. A középsőMatyi, a Gnúfos, és ő! Igen, minden kétséget kizáróan ők hárman a sztárok az egész bandában. A középsőMatyi és ez a baromállat Fos már majdnem repült egy "C" vizsgát is, ami már igazi vitorlázás a starthely magassága felett, de a szél gyenge volt, nem tudták kirepülni a szintidőt. -Én is közeljártam hozzá ma, -mondta magában teljes elismerését kifejezve saját iménti teljesítménye iránt, -ha nem követem el azt a hibát, hogy túl messze elrepülök a lejtőtől, talán én lettem volna az első "C"- vizsgás! A többiek? Túrós gondolatban megcsóválta a fejét. -Szarok, egész egyszerűen szarzsákok nincs rá jobb kifejezés. Mucsi Lalinak például képtelenség beleverni abba a tökfejébe még a legegyszerűbb dolgot is. "Csűrjél szépen balra a bottal, -mondta neki ezredszerre angyali türelemmel a Fos, s lépd be hozzá az oldalkormányt. Ne félj, nem fogsz felrepülni, nincs kihúzva az indítókötél" A repülőgép szárnyát egyik oldalról a középsőMatyi tartotta, a másik oldalon Túrós maga állt. Gnúfos kiáltására be kellett volna dönteni a gépet, hogy az a szerencsétlen marha érzékelje, mi fog történni a levegőben a kormány mozdulatra, Mucsi Lali azonban újra csak összekeverte a kormányokat, illetve bal kezét a jobb lábával.
-Hülye, állat, barom, -kiáltott fel a Gnúfos, -tudod mit csinált volna a gép most erre?
-Mit, na mit, -dögölj meg? -mordult fel kedvét vesztve a vezér. -Mijistent csinyátt vóna?
-Átesik te ló, -nyüszített a Fos. -Átesik, állatkertbarom, mer az egyik kormány a másik ellen dolgozik, s így a gép elveszíti a sebességét.
-Értem.
-A fenéket érted.
-Mondom, hogy értem, dödögö..., nem vagyok hülye.
-Na akkor ismételd el.
-Mifenét?
-Hát, azt, na, mi fog történni, ha balra csűrsz, s jobbra léped a gépet?
-Akkó, ha elcsűrök balrafele a lépéssel, vagy mifenével? Aztat mondod?
-Kretén!
-A' mia?
-Az, azt jelenti, hogy hülye állat, tetűbarom vagy.
A' mind te vagy!
Túrós nem állhatta meg, hogy fel ne röhögjön magában. Az eset után Gnúfos rávette a vezért, adja parancsba: Mucsi Lali nem repülhet.
-Nem repülhetek? -méltatlankodott Mucsi Lali. -De, hát mér nem? Különben is, nem én vagyok a vezér?
-Igen, te vagy, ez igaz, -érvelt a Fos, csakhogy a vezérek sehol nem repülnek. Hitler se repült. Meg a Sztalin se. Tudod...tudod, ők csak irányítják a repülést. Ők mondják meg, ki következik, s mi a feladat. Mindenre ők adnak parancsot.
-Mindenre?
-Igen, mindenre.
Tényleg így van? Nem csapsz be?
-Nem!
-Hogyha becsapsz, életed szart se ér!
-Nem csaplak be, becsszó. Dögöljek meg, ha becsaplak!
-Akkó jó. Akkó, most mit csinánnyak?
-Először is add parancsba: Mucsi Lali nem repülhet.
-Jól van. Mit kell mondanom?
-Mondd ezt: Mucsi Lali nem repülhet.
-Mucsi Lali nem repülhet, -mondta a vezér, -ez a parancs. És most?
-Szállj ki a pilótaülésből, s adj parancsot valakinek, hogy üljön be.
-Aztat, hogy kell?
-Hát, mondd ezt: XY szálljon be a gépbe.
-Jó. XY szálljon be a gépbe!
A kis szőke csaknem felröhögött megint. XY szálljon be! Ez jó. Ez nagyon jó. Kinyavalya az, az XY?
Aztán itt van példának okáért a Nagy Gyula, -folytatta magában. Ő persze repül, kezdettől fogva, de az eltelt két-három hét alatt nem jutott tovább az apró csúszásoknál, ugrásoknál. Mihelyst a gép egy miliméterrel is elhagyja a biztonságot jelentő anyaföldet, ez a szerencsétlen barom beleránt a botba, vagy belerúg az oldalkormányba. A vak is látja, ebbe a büdös életbe nem fog megtanulni gépet vezetni. Már a középsőMatyi is mondta neki, hogy ne rángassa a kormányt, s a középsőMatyi csak tudja, neki van a legjobb keze a csapatba, Gnúfoson is túltesz. Gnúfos, bár jól repül, néha talán túlságosan is jól, mintha nem bírna magával, mintha valamit állandóan bizonyítani akarna, leszállásnál egyszer-egyszer még most is belebokszol a földbe, ahogy pumpálva méricskéli a magasságot. A középsőMatyi azonban soha nem tesz ilyen csúfságot. Még én is jobb vagyok leszálláskor, mint a Fos, -szögezte le tárgyilagos hangon, csak úgy magának. De a középsőMatyi a legjobb.

Ismét vihogott. -Mint a p...t, úgy simogasd a kormányokat, -mondta nemrég a középsőMatyi a Tóth Gyurkának. Mondhatta, kétszeresen is joga volt hozzá. Az egyszeres jog az, hogy neki tényleg nagyon finom keze van a repüléshez, a kétszeres meg az, hogy a Matyi gyakran simogatja a szomszédban lakó Tuczek Ági meseszép puniját. Ha valaki, ő aztán tényleg tudja, mit tesz az, puncit simogatni. És hogy az a punci tényleg meseszép, a bandából többen is bizonyíthatják, példának okáért itt van akár ő maga, meg ez a tetűállat Gnúfos, akivel egyszer, épp úgy, mint nemrégiben a Weiszmann Csöpit, a Tuczek Ágit is meglesték. A lány éppen fürdött, és amikor kiszállt a nagy, behorpadt oldalú pléh-kádból, mindene látható volt. Túrós fantáziáját leginkább az Ági puncija nyűgözte le, szőke, göndörödő szeméremszőrzet borította a lábaközét, a szőrszálakon apró gyöngyökként csillogtak a vízcseppek, s ez azért volt annyira megragadó és izgalmas, mert az Ági, maga, egyéb más helyeken barna volt szőrzetileg! De, hát a Tóth Gyurinak mondhat bárki, bármit, mint a falra hányt borsó, lepereg róla minden. Az újabbak között van egy-két tehetséges gyerek, el kell ismerni, itt van ez a csávó például a telepiek közül, balkötőt játszik, a hogy is híjják, de hát, de hát az újoncok messze járnak még tudásban tőlük, nagymenőktől.
Túrósnak abba kellett hagynia magasan szárnyaló eszmefutatását, mert ebben a pillanatban Végvári Emő és a kisöccse a gép mellé értek, s Gnúfos is befutott lihegve.
-Mijistent kerestek tik itt? -esett neki rögtön az Emőkének, a helyi szlenget alkalmazva. -Megmondtam, hogy senki, de senki...
-Jól van, na! Ne kiabálj velem te kis hülye! -replikázott nekivörösödve a kislány. -Nekem te nem tilthatsz meg semmit. Én nem vagyok a te hülye bandád tagja.
-Nem tilthatom meg, ez igaz, -mondta hirtelen lehiggadva a Fos, -de jól megverhetlek, ha még szemtelenkedsz is itt ráadásul!
-Verjél, na verjél, ha mersz!
Túróson volt a sor.
-Tűnjetek innen, míg finom vagyok és nőies!
-Nem tűnünk. Tűnj el te magad, hülye állat, barom!
Túrós Gnúfosra nézett, Gnúfos megvonta a vállát. -Majd a Mucsi Lali elbánik velük!
-Félünk is mi attól a hülyétől!
Látható volt, nem bírnak egymással. A szállítókocsi közben megérkezett, a figuránsok türelmesen várták, hogy a vita véget érjen.
-Gyerünk, -mondta Gnúfos, ügyet se vetve többé Emőre és az öcskösre, -tegyük fel a gépet a kocsira, most én következem.
-Nem igaz, mer én! -kiáltott fel a figuránsok közül valaki, a Púpos Jenő. -Ne hazudj Gnúfos! Be van írva a repülési naplóba!
-Szarok a repülési naplóra, -villant meg Gnúfos szeme. Nagyon csúnyán tudott nézni, amikor méregbe gurult. -Én repülök, és kész!
-Ez nálad a demokrácia? -ordított rá a másik fiú. -Most akkó frankón mondd meg, mi van itt, demokrácia, vagy önkényuralom, mint a Szálasinál?
-Demokrácia, dögöljetek meg, -mondta a Gnúfos, és felsőtestével az újonc felé fordult. - Csakis. Mégpedig népi demokrácia, és itt és most én vagyok a nép. Meg ez a hülye Túró itt mellettem. És én a nép nevében, a demokrácia elvét teljes mértékben elfogadva és tisztelve, úgy döntök, én repülök, és kész. Van valakinek ellenvetése?
-De...
-Kuss legyen. A kis szőke szólt közbe.
-Tessék? Nekem szóltál, paraszt?
-Neked baromállat.
-És aztat mondtad, hogy...?
-Pontosan. A Fritz repül, te meg kussolsz, mert beverem.

A Tejfölfejű, most először szólította Fritznek Gnúfost, meg is lepődtek egy pillanatra mindketten.
A telepi srác harci kedve egyszeriben elszállt. -Ennyit a demokráciáról, morogta a foga között, -aztán odébb sündörgött, és segített felemelni a repülőgép szárnyát egy másik figuránsnak.
A nap a nyári égbolt zenitjére kúszott, mire felértek a tetőre a repülőgéppel. A templomtoronyban a harang delet kongatott. Vigyázva, óvatosan leemelték a Zöglinget a szállító kocsiról. A művelethez hat ember kellett, ketten-ketten fogták a szárnyvégeket, s egy-egy ember állt a gép orránál és farkánál. Gnúfos megmutatta a helyet, hova tegyék, s szólt a Mucsi Lalinak, adja parancsba, hogy akasszák be a start-kötelet a gép orra alatt lévő kampóba. A repülési naplót helyesbítették. Kihúzták a Púpos Jenőt, s beírták helyette a Gnúfost. A művelet kapcsán csaknem újra vita robbant ki, mert a Nagy Gyula is hevesen ellenezte a sorrend megváltoztatását. A konfliktust végül középsőMatyi közbeszólása oldotta meg. KözépsőMatyi higgadtan végighallgatta a köpcös okfejtését, melynek az volt a veleje, hogy a Gnúfos egy kis hülye, tetűállat barom, és nincs joga a repülési napló hivatalos adatain változtatásokat eszközölnie, ám amikor a Gyula utolsó, legsúlyosabb érve elhangzott, "kifene ez az állatkert Gnúfos, hogy parancsolgat itt nekünk", -halkan csak ennyit mondott: -ő építette a repülőgépet, és különben is, négyes fokozatú délnyugati szél fúj, egyenesen rá a lejtőre, neki kell menni, hogy kirepülhesse a "C" vizsgát.
-De mér ne me...?
-Mer se a Jenci, se te, ú'se tudnátok. Neki van erre a legtöbb esélye.
-Nagy Gyula megvonta a vállát. -Szarok bele.
Mondott volna még mást is, de középsőMatyi hirtelen odaállt eléje, s az ő flegmatikus modorában rá szólt: "pofa be"
A köpcös lenyelte, amit még mondani akart, a középsőMatyival senki sem akaszkodott össze szívesen, de sokatmondóan újra megrándította a vállát, jelezve, ellenkező véleményét fenntartja.

Megkezdődtek az előkészületek. Gnúfos beszállt a gépbe, s vállára erősítette a hevedereket. Ő és a Túrós nagyjából egy méretűek voltak, így nem kellett sokat igazítani a csattokon. Markába fogta a botkormányt, s óvatosan mozgatni kezdte, előre, hátra, jobbra, balra. A magassági kormány és a csűrőkormány szépen reagált. Lábfejét ráhelyezte az oldalkormány széles papucsára. Belépte először jobbra, majd balra. A függőleges vezérsíkra erősített oldalkormány-lap simán mozgott mindkét irányban. A figuránsok közben felálltak a gép elé, hárman az indítókötél egyik, hárman a meg a másik oldalára.
A repülésvezető ezúttal a kis szőke volt.
-Minden rendben? -kérdezte Gnúfostól.
-Igen. Kérek engedélyt felszállni!
-És én? -szólt közbe a Mucsi Lali, aki a gép mellett állt. -Nekem most mit kell tennem?
-Te adsz majd parancsot a kötél kihúzására, -nézett rá megnyerőnek szánt vigyorral a képén Gnúfos, a pilótaülésből. -Várgy egy kicsit.
-Én adok maj parancsot?
-Igen, te!
-És aztat, hogy kell?
-Azt kell majd kiáltanod: "kihúzni, futni, el"
-Futni el? Kinek kell elfutni?
-Maj meglátod. Te csak adj parancsot.
-Jó. Most adjak?
-Nem, maj csak, ha a Túrós szól.
-És mikor fog szólni?
-Maj mingyárt.
-Mingyárt? Akkó jó.
A fiúk, a Tejfölfejű intésére kézbe vették a kötelet. A kis szőke újra Gnúfosra nézett: -kész?
-Kész! -mondta Gnúfos.
-Adj akkor parancsot az indításra, -szólt rá Túrós az elmélázó vezérre.
-Én? -lepődött meg a megszólított. Én-e?
-Persze. Te vagy a vezér, nem?
-Dehogynem! Mit kell mondanom?
-Kihúzni, futni, el!
-Fussak el?
-Dehogy, hülyeállat! Csak kiálts egy nagyot, hogy mindenki hallja.
-Mit kiáltsak?
- Indítson már el valaki végre, -mordult fel Gnúfos, -mielőtt leáll a szél!
Nagy nehézségek közepette, végül elhangzott a parancs. A gumikötél hirtelen megfeszült, ahogy a figuránsok futni kezdtek lefelé a domboldalon. A Zögling megremegett, de nem mozdult, a hátsó csúszóját kötél-béklyó rögzítette egy földbevert vaskampóhoz. A kis szőke előre nézett, a kötelet figyelte. A futó csoport és a gép közötti távolság egyre növekedett. Még soha nem húzták ki ennyire, Túrós nem is helyeselte teljes mértékben, amit a Gnúfos akart. -Mit fog csinálni a gép, ha oldjuk a kampót? -futott át rajta a gondolat. Egy pillanatra elképzelte a magasra törő gépet, ahogy megáll a levegőben, visszacsúszik, orra bukik, majd fejjel lefelé a földbe csapódik. Ebben a pillanatban a futók elérték a megbeszélt helyet, a kihúzókötél olyan feszes volt már, mint a zongora-húr.
Túrós nagyot kiáltott: -el!!
KözépsőMatyi hátul a gép farkánál eloldotta a rögzítő-kampót. A gép talpa alatt megcsikordultak az apó kavicsok, ahogy hihetetlen sebességgel előre szökkent. A pilóta biztosan tartotta kezében a botkormányt, a Zögling, mint csúzliból kilőtt kő, felfelé száguldott. Már magasan járt a levegőben, amikor Végvári Emő hangja szólalt meg a kis csapat közepén:
-Húj, azannyát! Ez aztán a repcsi!!!
Gnúfos a hirtelen rántástól beverte a tarkóját a fejtámlába, szája széléről vékony fonálban csordult le a vér. A hatalmas erő az ülésbe szorította. Feje felett az eget látta, a tornyosodó bárányfelhőket. A gép rakétaként robogott felfelé, a szárnyakon süvített a szél. Ösztönösen csűrt a helyes irányba, majd erőteljesen előre nyomta a botot, hogy a száguldás íve laposabbá váljon. A vontatókötél ebben a pillanatban leoldott, Gnúfost most már semmi nem kötötte az anyaföldhöz. Finoman visszahúzva a kormányt, jobb fordulóba vitte a Zöglinget, hogy ne távolodjon el a hegytől. Alatta suhanva fordult a táj, egy pillanatra látta a starthelyet, és a felfelé bámulók arcának elmosódott foltját, aztán balkéz felől a gép alá úszott a vöröses-színű régi bányaomladék. Még soha nem repült ilyen magasan a Zögliggel, még soha nem látta maga alatt a tájat így. Furcsa érzés volt, de nem volt benne semmi nyugtalanító. A gép a hátszélben felgyorsulva lefele siklott, aztán a vakmerő pilóta újra szembe fordította a széllel. A hegy előterében felfelé tóduló levegő nyomása megrázta a kicsi fehérszárnyú repülőgépet, és a magasba dobta. Gnúfos úgy érezte, liftben ül. A föld felé siklott, mégis egyre emelkedett az áramlatban. Balra csűrt és balra lépte az oldalkormányt. Most a hegygerinccel párhuzamos pályán repült. Heves lökések érték a gépet, állandóan korrigálni kellett. A keleti oldalon enyhülni kezdett az emelés, Gnúfos, eltávolodott a gerincvonaltól, s megint a patak irányába száguldott. Tudta, ahhoz, hogy tovább emelkedjen, lapos nyolcasokat kell repülnie a domboldal előtt. Semmiképp nem szabad átkerülni a túlsó, északi oldalra, ahol minden valószínűség szerint leáramlás van, de nem szabad messzire kimerészkedni déli irányba, a patak-völgy felé sem, ha nem akarja elveszteni ezt a príma kis liftet.
-Vajon hányas varióval emelkedtem az előbb? -kérdezte saját magától, ahogy a gép a jobbfordulót követően ismét hátszélbe került. -Kettessel? Hármassal? Istenem, de jól jönne most, ha lenne egy műszerem, -töprengett. Aztán, már nem lehetett tovább gondolkodni, jött újra a hegy, s jöttek a heves lökések.
Gnúfos nem tudta hányadik körét repüli, és fogalma sem volt arról se, mennyi idő telt el a start óta.
-Delet harangoztak, amikor elindultam, -jutott az eszébe. -Igen, pontosan dél volt. De mennyi lehet most? Öt perce repülök, vagy tíz, tizenöt perce? Ha agyonütik, se tudta volna megmondani. Mégis, valami hatodik érzéke azt súgta, az ötperces szintidőt már túlrepülte. Meg van a "C"- vizsgám, -mondta magában, csak mintegy a tényt megállapítva, mert e pillanatban semmit nem jelentett neki a "C" vizsga. Biztos, ami biztos, azért repült még két kört. Észrevette, akármennyire is erőlködik, egy bizonyos magasságnál, ami becslése szerint százötven, kétszáz méter lehetett a gerinc magassága felett, nem tud magasabbra emelkedni. Kezdte unni az egyhangú körözést, kalandvágya hajtotta, hogy eltávolodjon a hegytől.
-Végül is a magasságom meg van hozzá, -morfondírozott magában. -Nézzük csak. Mondjuk, százötven méterrel vagyok magasabban a starthelynél. A hegy lehet, úgy kettőszáz, kettőszázötven. Ez összesen négyszáz. Jó, talán, valamivel több. Négyszáz méterről nagyon messzire el tud siklani a Zögling, mennyire is?
-A gép siklószáma húsz körül van, -számolgatta magában. Ha egy méterről húsz méterre siklik el, akkor négyszázról nyolcezerre. Elrepülhetek a terézligeti állomásig, meg vissza, az nem több hat kilóméternél. Igen, ám, de mi van akkor, ha valahol út közben leáramlásba kerülök, s le kell szállnom?!
Gnúfos semmiképpen nem szeretett volna félúton leszállni a Zöglinggel, ahol a Baromarcúak rajtakaphatták volna.
_-Nézzünk körül akkor itt, Telepes fölött, -határozta el magát. -Csak mindig a biztonságos magasságban, ahonnan vissza lehet térni a starthely közelébe.
Élesen jobbra csűrve, az ámuló csoport feje fölött, bedöntött szárnyakkal elkanyarodott a templomtorony irányába.
-Hova a csudába megy? -szisszent fel valaki Túrós mellett. -Teljesen hülye ez az állat? A kérdésre senki nem felelt, a fiúk el se tudták képzelni, mi a szándéka Gnúfosnak, amikor otthagyja a lejtő előterében eddig sikeresen kihasznált emelést. A gép szárnyai egyenesbe lendültek, olyan volt ebben a pillanatban, mint egy túlméretezett szitakötő, törzse vékony vonalnak látszott. Kirepült messze, a község fölé, alig látták már, a Zögling szárnya fehér csík volt a felhők alatt.
Gnúfos a Tejfölfejű nagyfaterjának a házát kereste a magasból, amelynek udvarát olyan szerencsétlenül összehányta a nyár elején, de a sok egyforma tető közül képtelen volt felismerni, melyik az. Máshogy festett a község a pilótaülésből, mint az országútról, vagy akár a hegy tetejéről. A homokbánya feletti legelőről a házak oldalfalait is látni lehetett, de onnan, ahol Gnúfos most járt a géppel, csak a háztetőket. A fák zöld gombócoknak látszottak, a templomtorony piros négyszögnek, s az egyik tanya udvarán kéken csillogott a kacsaúsztató ovális tükre. Nem sokáig gyönyörködhetett a község látképében, égi szekere továbbragadta. Látta a műút keskeny, szürke csíkját kanyarogva befutni a Kisdiósd-környéki rengetegbe, megcsodálta fentről a híres "patkót", a halálkanyart, ahonnan, nap mint nap jöttek hírek kisodródott, felborult gépkocsikról. Rövid szakaszon végigrepült a töltés felett, a szívasligeti megállóba épp most állt be Domborján felől egy szerelvény, az utasok hangyaseregként lepték el a peront. Magassága rohamosan fogyott, a Zögling egy képzeletbeli lejtőn száguldott lefelé. Balra csűrt a bottal, s belépte az oldalkormányt. A kis gép, könnyedén engedelmeskedve a kormányoknak, bedöntött szárnnyal kirepült a patakpartot övező sásos, nádasos terület fölé. Gnúfos érezte, itt az idő, hogy visszatérjen. Még mindig magasan járt, két és háromszáz méter között, de egyenletesen csúszott lefelé. Ekkor, egy nagy kiterjedésű kopár sziget fölött váratlan meglepetés érte. Gépét enyhe lökés érte alulról. Nem volt ez olyan erős, mint a lejtő előtti légtérben tapasztalt emelés, de emelés volt, minden kétséget kizáróan az volt! Gnúfos sok mindent összeolvasott a repülésről, a lejtő-menti vitorlázással kapcsolatos ismeretei is jórészt ezekből az olvasmányokból származtak, nem okozott nehézséget számára a felismerés: termikbe került! Igen ám, de mire a felismerés végig futott az agyán, a gép már el is hagyta az emelés spirálját, egyszerűen átrepült rajta. A fiú vadul lépte az oldalkormányt, hogy a gépet visszavigye az emelésbe. Három kört repült a terület fölött, anélkül, hogy ráakadt volna. Nem volt lehetősége a további kísérletezésre. Ha lett volna magasságmérő-műszere, láthatta volna, kétszáz méter alá került. Kivette a gépet a forgásból, és becélozta a templomtornyot. Úgy számított, fölötte fog elrepülni, de ahogy a torony közeledett, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, már csak mellette tud elhaladni. Jobbra csúsztatott, a völgy irányába. Átrepült újra a sínek, és az országút felett, s egyszer csak, maga se tudta, hogyan a rendőrkutya-nevelde fölött találta magát. A volt internáló-táborról a környékbeliek annyit tudtak: kutya-nevelde. Hogy állat-idomítás mellett még mi folyik a falak között, arról, ha sejtése is volt valakinek, semmi nem szivárgott ki. Gnúfos jól látta felülről az erődítmény falait, és az udvart, ami most üres volt. A kapuban őr posztolt, vállán fegyver. Az őr felnézett, észrevette a közeledő repülőgépet. -Mijisten lehet a'?
Aztán már tudta is mi. -Az imperijalisták kűdözgetnek ilyeneket, hogy röplapot szórgyanak, vagy valami más disznóságot művelgyenek! Úgy tűnt neki, a gép pont feléje tart.
A katona lekapta válláról a fegyvert, és tüzet nyitott. -Nesze, a jó büdös burzsoá anyádat, -szitkozódott. -Nesze, még, nesze ez a tied!
Gnúfos éppen, hogy csak észlelte az őr mozdulatát, ahogy felfelé céloz a géppisztollyal, aztán már süvített is az első sorozat. A fegyver csövén füst-pamacsok csaptak ki, valami élesen kelepelt odalenn.
-A nemjóját! A hülye állat Fos maga se tudta mit tesz, amikor előrevágta a botot. Ösztönös reakció volt, nem gondolkodott rajta. A siklógép lecsapta az orrát, s gyorsuló iramban zuhanni kezdett. Az őrkatona úgy látta, egyenesen rázuhan a repülőgép. Fegyverét eldobva futni kezdett valamerre. Mire újra felnézett már semerre sem látta a repülőgépet.

Amikor Gnúfos zuhanásba vitte a Zöglinget, és a szárnyak felsüvítettek, különös dolog történt. A fiú később nehezen tudott számot adni magának erről a pillanatról. Úgy érezte, teste súlytalanná válik, és szabadon lebeg az űrben, s lelke megszabadul minden béklyótól. Az apró kis félelmek, kicsinyességek, s egyéb emberi gyarlóságok pókhálóját szerte szétszaggatta ez az új, viharos érzés, Gnúfos most először életében szabadnak érezte magát. Vérében szinte lángot vetett az adrenalin, amikor, az udvar szintjétől alig ötven méterre kivette a gépet a zuhanásból. Hasán a bottal balra csűrt, és balra lépett, s emelkedve épp, hogy elsuhant az őrtorony mellett.
A Zöglig, most az ív másik oldalán felfelé robogott, és majdnem elérte ugyanazt a magasságot, ahonnan lezuhant. De valami nem stimmelt a géppel. Gnúfos úgy érezte erősen balra dől alatta a szekér, hiába próbál ellensúlyozni a botkormánnyal. -Mi történhetett?
A válla fölött óvatosan hátra sandított, s amit látott, attól hirtelen nagyon melege lett. A balszárny főtartója középen eleresztett, és csak a belépő- és a kilépőél tartotta a lefelé fittyent szárnyat!
Tudta: a szárny minden pillanatban letörhet, és akkor vége mindennek. Szíve hevesen dobogott, ajka torz vigyorba rándult. Olyan igazi minden mindegy vigyor volt ez, Gnúfos-féle vigyor.
Csűrőkormány ütközésig, oldalkormány belépve, a szárny mégis lóg..
-Gyerünk, tetüállat, barom, -bíztatta magát, -meg tudod csinálni! Csak szépen, óvatosan ereszkedni egyre lejjebb, és lejjebb, és nem kanyarodni! Nem kanyarodni? Igen ám, de amerre most tart, arra a patakpart magas fűzfái állnak! Az ereszkedés ívéből látni lehetett, nem fogy el e magasság a patakpartig.
-Jó, hát majd besegítünk egy kicsit, -gondolta, s óvatosan előrenyomta a botot. A Zögling a kormánymozdulatnak engedelmeskedve erősebben ereszkedő pályára állt, a szárnyak süvítése is hangosabb lett. Igen ám, de roppant is ott valami hátul, s Gnúfos tudta mi az. Visszavette a botot, s készült arra, hogy gépével együtt simán beleáll a fűzfákba, mint a jancsiszög. A magassága a rét fölött nem volt több negyven-ötven méternél, nem sokat lehetett már tenni. -Kész -gondolta. -Ennyi volt!

-Kész, -mondta egy perccel előbb a Nagy Gyula is, fenn a tetőn. -Ez az állatkert bezuhan a géppel az Internálótáborba, meglássátok!
Szavait néma csönd követte, még a Végvári Emő se szólt egy árva szót se, csak az öklét gyömöszkölte befelé a szájába. A maroknyi kis kölökcsapat elképedve figyelte Gnúfos idegtépő produkcióját. Az elszörnyedés moraja zúgott fel, amikor a kis gép eltűnt az őrtorony mögött, hallották a géppisztoly szapora kelepelését, és nem tudták, mire véljék, mint ahogy azt se ki lő, kire. Egy pillanatig mindannyian azt hitték: Gnúfos lezuhant. Aztán meglátták a meredeken emelkedő repülőgépet, hófehér szárnya csillogott a napsütésben. Nem értették, mért repül ki messze a rét fölé, a Túrófejű, el is mormolt magában egy fohászt, ami valahogy így hangzott: -gyerünk, tetűállat, fordulj már vissza, fordulj már vissza!!!
Gnúfos azonban nem fordult meg a géppel, magassága egyre jobban csökkent, a fák közeledtek. És amikor már úgy tűnt, nincs remény, az összeütközés elkerülhetetlen, a pilóta oldalt csúsztatta a gépet, s a nagy fák előtt elsuhanva átrepült a Szívas-patak túlsó oldalára. Még látták, ahogy kilebegtet, aztán eltűnt a bokrok mögött.
-Megúszta, -szólalt meg tárgyilagos hangon a középsőMatyi. -Gyerünk, emberek, mozgás avval a kocsival!


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-04-20 17:22:56

Jaj, de aranyos vagy! Már azt hittem, a kutyának se tetszik!
Bevallom, ezek az alakok, Mucsi Lali és a többiek, mind benne vannak a szívem csücskébe nekem is.
Nagyon örülök, hogy elolvastad! köszönöm!!!

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)