HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 7

Online vendég: 46

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49244

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: EftímeaFeltöltés dátuma: 2008-04-19

Maradj életben! - Anyukám napjója I.

Anyukám naplója

Amit most elmesélek, azok mind anyum szavai. Ő írta le őket, azután, hogy megtudta, mi történt velem.

Május 10.- Otthon hajnalban

Csak az olvasólámpa világít a fejem felett, ahogy az ágyon hasalok, és írni próbálok. Már a hajnal is elmúlik lassan. András alszik, hallom egyenletes szuszogását, de most mégsem tölt el a hang megnyugvással. Kata épp így szuszogott mellettem, de mégis teljesen máshogy.
Egy pillanatra feltekintek, és elmerengek a szoba homályos részébe. A kérdés itt cikázik a fejemben, de feltenni nem merem. Helyette inkább azon töprengek, mi is történt délután.

A kertben dolgoztam, amikor Erzsike kiszaladt a házból, kezében a telefonommal. A csengő éles füttyére Boba is felugrott. A kijelzőn csak egy számsor világított, semmi más. Felvettem.
- Halló. Gerén Ilona - szóltam bele.
Egy férfihang válaszolt. Most már hiába töröm a fejem, nem tudom, hogy mutatkozott be, mert amikor kimondta a baleset szót, elkapott a pánik.
- A lányát baleset érte, kérem, amint tud, jöjjön a megyei kórház intenzív osztályára.
Kiejtettem a telefont a markomból. A csattanásra András előjött a garázsból.
- Mi történt? - kérdezte, de én képtelen voltam válaszolni. Tekintetem Erzsikét kereste. A kislány Bobával játszott, nem vett észre semmit.
- Kata kórházban van - nyögtem ki végül.
András nem szólt semmit. Higgadt volta, ahogy mindig is. Visszalépett a garázshoz, bezárta, majd fogta Erzsit, beültette az autóba.
- Hova megyünk? - hallottam vékonyka hangját. Hogy András mit felelt, azt nem tudom.
Nem voltam észnél. Vadabbnál vadabb gondolatok törtek rám, láttam holtan a lányomat, szinte beleőrültem a bizonytalanságba. Miért nem tudta megmondani a telefonáló, mi történt vele? Vagy hogy egyáltalán él- e még?
Kétségbeestem, elkapott a pánik, éreztem, ahogy megfordul velem világ. Ha akkor nem ülök le, biztosan összeesem. Arra riadtam, hogy András felsegít a kőről.
- Gyere, menjünk.
Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Erzsi egy óvodás dalt énekelgetett addig, míg András lefékezett a sógornőmék háza előtt.
- Kiszállás, nagylány. Megérkeztünk - amikor Erzsi kiugrott, András visszafordult hozzám. - Maradj, mindjárt jövök.
Percek teltek el, értékes percek. Menni akartam, már ott lenni a kórházba, együtt Katával. Nem tudtam, mi vár ránk, ha odaérünk, de a legrosszabb lehetőségek lebbentek fel előttem.
Mikor már azt hittem, vissza se jön, megjelent mellettem András. Beült a volán mögé, gázt adott, majd végigszáguldoztunk a városon. Most nem érdekelt egyik tábla sem, kinek és hol van elsőbbsége, hisz a lányomról volt szó.
Ahogy András parkoló helyet talált megálltunk, futólépésben indultunk a lengőajtókhoz. Azonnal Kata felől érdeklődtünk, majd megláttam Ágit. Szerencsétlen lány felhúzott térdekkel, teljesen egyedül gubbasztott egy műanyag széken. Hozzá rohantam.
- Mi történt? Hol van Kata?
Ági felnézett rám. Szeme vöröslött a sírástól, arca felpüffedt. Csak nézett szótlanul, majd kitört belőle a zokogás. Magamhoz öleltem, de közben a tekintetemmel egy orvost kerestem.
András előbb vette észre. Mellélépett, majd oda vezette a székekhez.
- Jó napot! Dr. Bolger Andor vagyok. Hozzám hozták a lányukat.
- Mi van vele? - robbant ki belőlem a kérdés.
Az orvos szemébe fúrtam a tekintetemet, próbáltam olvasni benne, de nem ment. Nem tudtam megragadni egyetlen apró morzsát sem.
- A lányukat azonnal meg kell műteni, de tudniuk kell, nagyon veszélyes. Nem biztos, hogy túléli.
Csend ereszkedett ránk. Az orvos némán állt előttünk, mi Andrással egymásra néztünk. Képtelen voltam a gondolkodásra. Agyamban Miért?-ek sorozata dübörgött, de választ nem talált.
- Műtsék meg! - hallottam András hangját, ami visszazökkentett a valóságba.
Az orvos biccentet, majd sietős léptekkel elindult a lengőajtóval elzárt folyosórész felé.
Mi leültünk a székre Ági mellé, és csak várunk, hisz mást nem tehettünk.

Talán életünk leghosszabb órái voltak azok, amiket a kórház folyosóján, rettegve éltünk át. Senki sem jött ki a műtőkből, csak egy nővér lépett hozzánk megkérdezni, kérünk-e valamit, de aztán mindenki magunkra hagyott minket.
Révetegen tekintetem magam elé, néztem a kockakövek illesztéseit, majd amikor a felmosó autó elhaladt mellettünk, figyeltem, hogyan tűnik el a vékony vízrétek róla.
Nem volt erőm gondolkodni. Ha mégis megpróbáltam rémképek kúsztak a szemem elé, így inkább átadtam magam a teljes tudattalanságnak.
Éreztem, amikor András felállt mellőlem. Reménykedve kaptam oldalra a fejem, de nem jött ki senki a folyosóról. Csüggedten ereszkedtem vissza, miközben Andrást figyeltem, ahogy előveszi a telefonját, valamit matat rajta, majd a füléhez emeli. Nem sokat hallottam abból, amit mondott, de így is kitalálhattam, Fruzsival, a húgával beszélget. A beszélgetés nem tartott sokáig, András eltette a készüléket, majd hozzám lépett, és leguggolt elém.
Szemében fáradság csillogott, de valahol a távolban a remény is pislákolt.
- Nem lesz semmi baj - suttogta és átölelt.
Bíztam benne...

A kórterembe lépve megtorpantam. A zöld ruha surrogott minden mozdulatomra, ez keltett egyedüli zajt a szobában. A monitor csipogása ritmusosan hallatszott fel. Teljesen lebénultam, képtelen voltam közelebb menni az ágyhoz. Végül mégis erőt vetem magamon, és megtettem.
Kata bőre fakó és száraz volt, szemei körül karikák sötétlettek. Olyan békésen feküdt, nem is hittem el, hogy órákig küzdöttek az életéért. És még mindig nem ért véget a kálváriája, s bár az orvos bizakodó volt, megéreztem a hangjában az aggodalmat is.
Széket húztam az ágy mellé, és letelepedtem rá. Megérintettem Kata hideg ujjait, de megmozdítani nem mertem. Az infúzióból egyenletesen csepegett a vér a karjába, míg a másikhoz átlátszó folyadékkal töltött palackot kötött a nővér.
Fájdalmam leírhatatlan volt azokban a percekben. A lányom ott feküdt előttem, én pedig képtelen voltam tenni érte bármit is, holott az anyja vagyok. A szülőknek az a dolguk, hogy a gyerekeik mellett legyenek, megvédjék őket. Én viszont azokban az órákban nem tehettem semmit érte.
A nővér nem sok időt adott. Úgy éreztem, még alig voltam Katával pár percet, amikor szólt, hogy távozzak. Nagy nehezen felálltam, még egyszer megsimogattam a lányom homlokát, majd Andráshoz és Ágihoz mentem.

Haza már nem siettünk annyira, mint a kórházba menet. Ági a hátsó ülésen ült, néha még ekkor is szipogott. Mikor megálltunk a házuk előtt kiszállt, utoljára visszafordult, megköszönte, hogy elhoztuk, majd eltűnt a sötét lépcsőházban.
- Rettenetesen megijedt - mondtam, ahogy utána néztem.
- Beszélgettél vele?
- Nem sokat. Még nem akartam. Majd később.
András közben újra elindult. A motor duruzsolása álmosítóan hatot rám. Akkor ébredtem fel a bóbiskolásból, amikor megálltunk Fruzsiéknál. Mind a ketten kiszálltunk, a hűvös levegő azonnal felébresztett.
Besiettünk a házba; sógornőm már várt ránk. A nappaliba vezetett minket. Erzsike a tévé előtt ült, valami mesét nézett Sámival, Fruzsi kisfiával.
- Mi történt?- kérdezte a sógornőm azonnal.
- Katát elütötte egy autó délután.
- Jól van?
- Megműtötték - válaszolta András.
Újra eszembe jutott az a végtelen várakozás a folyosón, majd az a pillanat, amikor kitolták Katát. Hiába akartam oda menni hozzá, az orvos nem hagyta. Elvitték egy üres szobába, majd csak úgy engedtek hozzá, hogy előtte felöltöztem a steril ruhába.
- De már nincs baj - mondta reménykedve Fruzsi.
- Majd holnap kiderül. Az orvos szerint sikerült a műtét, de még várnunk kell.
Fruzsi nem válaszolt.
Nem sokáig maradtunk, de már így is teljesen besötétedett, mire elindultunk haza. Erzsi nem tudta, mi történt délután, csak azt tűnt fel neki, hogy Kata nem vacsorázik velünk. Amikor megkérdezte, egy pillanatra összenéztünk Andrással. Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Végül most is András oldotta meg a dolgot.
- Áginál alszik.
- Én mikor alhatok végre Kittinél?
- Majd ha gimis leszel. Addig itthon a helyed este.
Hamar lefektettem Erzsit, majd a nappaliba mentem. András a fotelben ült, a tévét nézte, de tudtam, semmit sem fog fel belőle, csak azért szól, hogy ne legyen némaság. Ilyenkor mindig Kata csacsogása töltötte be a szobát, nem érdekelte, néznénk- e valamit, csak beszélt- beszélt megállíthatatlanul. Olykor zavart, de most rettenetesen hiányzott.
- Máté még nem is tudja, mi történt - mondta váratlanul András.
- Nem, tényleg. Felhívom.
Kezembe vetem a telefont, de mielőtt kicsenget volna, bontottam a vonalat.
- Mi az?
- Hogy mondjam meg neki?
- Majd elmondom neki én - nyújtotta felém a kezét. Bele ejtettem a markába a telefont, és hagytam, hogy beszéljen a fiunkkal.
- Szia, Máté! - hallottam a hangját. - Tudunk beszélni?
Csak néztem, és vártam, mit mond, de közben idegesített, hogy nem hallom Mátét. Váratlanul kaptam ki András kezéből a mobilt, és emelem a fülemhez.
- Halló, kisfiam? Beszélnünk kell.
- Anya, megijesztesz. Mi a baj?
Egy pillanatra elszorult a torkom, de összeszedtem magam, és kimondtam a szavakat.
- Kata kórházban van, balesetet szenvedett délután.
Szememből egy könnycsepp indult lefelé.
- Azonnal megyünk. Még az éjjel hazaérünk.
Nem várta meg a válaszom, csak a búgást hallottam, ahogy bontotta a vonalat.
Ránéztem Andrásra, majd fáradtan az ágyra roskadtam.
- Azt mondta, hazajön.
Andris leült mellém.
Együtt vártuk Mátét és Krisztát.

Lassan éjfél is elmúlott, mikor meghallottam az autó hangját. Gyorsan magamra tekertem a köntösömet, és más szaladtam is le a lépcsőn, ki a kertbe.
Máté a kocsi mellett állt, kezében egy sporttáska lógott. Kriszta hatalmasat nyújtózott, mint egy macska. Ahogy megláttak, mind a ketten felém indultak.
- Anya, mi történt? - kérdezte azonnal Máté.
- Gyertek, bent elmesélek mindent.
A konyhában András épp a kávét öntötte négyfelé, amikor beléptünk. Tálcára rakta őket, majd az ebédlőbe jött velük.
- Mi történt? Mi van Katával? Milyen baleset? - Máté kérdései záporoztak ránk.
Nem is tudtam hirtelen, mivel kezdjem. Csak néztem szép arcát, a nagy, barna szemeit, amikben a rémület csillogott. Tudta, ha nem lenne komoly, nem hívtam volna fel éjnek idején.
- Katát elütötte délután egy autó.
- Hol?
- Nem messze a plázától. Ágival akartak vásárolni. De nem ért oda.
- Hogy van? - kérdezte Kriszta. Fekete szemében félelem hullámzott.
- Megműtötték, most még altatják. Az orvos holnapra ígért biztosabbat.
- Miért nem vagyok vele?
- Mert nem engedték. Egyszerűen kiküldtek a szobából - éreztem, ahogy a hangom elcsuklik. Felálltam, és a konyhába mentem, hogy ne lássák meg a könnyeimet.
Hogyne akartam volna maradni, de azt mondták: felesleges.
Arra riadtam, ahogy Máté megérintette a vállam. Megfordultam; egy fejjel emelkedett fölém.
- Nem lesz semmi baj. Kata erős lány. Erzsike már tudja?
Csak megráztam a fejem.
- Majd holnap megmondjuk neki. De most menjetek aludni, alig állsz a lábadon.
- Megágyaztam a szobádban.
- Köszönöm.
Puszit adott a homlokomra, majd hallottam, ahogy elköszön apjától is, és halkan felsétálnak az emeletre.

András megfordul mellettem az ágyon, a szivacs kissé besüpped alatta. Érzem, ahogy a nyakamba fújja a forró levegőt.
- Még nem alszol? - kérdezi álomittas hangon.
- Már nem, nem tudok - súgom vissza.
- Pihenned kéne.
- Tudom.
- Próbálj meg még aludni.
Csak sóhajtok, és tudom, képtelen leszek aludni, amíg Kata fel nem ébred, amíg nem beszél velem, amíg az orvos nem mondja, hogy teljesen rendbe jön.
Addig maradnak az álmatlan éjszakák, és a kétségbeesett gondolatok...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Eftímea
Regisztrált:
2008-02-22
Összes értékelés:
23
Időpont: 2008-04-23 16:39:12

válasz Tiringer Tündi (2008-04-23 10:39:14) üzenetére
Kedves Tündi!
Nagyon köszönöm, hogy olvastad, és a vmny-t is.
Remélem minden rendben a kisfiaddal már.
(Nem hittem volna, hogy ennyire sikerül megragadni az anya érzéseit. Örülök, hogy mégis sikerült)
Alkotó
Tiringer Tündi
Regisztrált:
2006-05-11
Összes értékelés:
118
Időpont: 2008-04-23 10:39:14

Elszorult a torkom. Az én kisfiam is feküdt életveszélyes állapotban kórházban, tényleg kitűnően ábrázoltad az anya figuráját.
Alkotó
Eftímea
Regisztrált:
2008-02-22
Összes értékelés:
23
Időpont: 2008-04-21 17:18:50

válasz Borostyán (2008-04-21 16:29:37) üzenetére
Kedves Borostyán!
Köszönöm az észrevételed. Nekem ez nem tűnt fel, lévén én tudom, hogy az első részt Kata meséli el. Igyekszem kijavítani az elejét, hogy kiderüljön belőle, hogy a mesélő maga Kata.
Annak örülök, hogy tetszik az írás, ahogy annak is, hogy ezek szerint sikerült visszaadnom az érzéseket. Igyekszem folytatni,amint időm engedi -csak az a frány államvizsga ne lebegne a szemem előtt.
Alkotó
Eftímea
Regisztrált:
2008-02-22
Összes értékelés:
23
Időpont: 2008-04-21 17:15:45

válasz matyi (2008-04-21 10:43:04) üzenetére
Nagyon szépen köszönöm!
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1983
Időpont: 2008-04-21 16:29:37

Kedves Tímea!
Kicsit zavaró, amit az elején írtál... Nem biztos, hogy az olvasónak tudnia kell, kiről szól ez az egyébként szomorú és igen valósághű történet. Engem legalábbis csak összezavart, hogy nem tudtam eldönteni, te voltál-e Kata. Nincs is jelentősége, azt hiszem. Mint írás, nagyon tetszik, és mint anya, jól át tudtam érezni Kata anyukájának félelmeit... Várom a folytatást:)
Üdv: Borostyán
Alkotó
Regisztrált:
2007-01-26
Összes értékelés:
233
Időpont: 2008-04-21 10:43:04

Azt hiszem jól adtad vissza egy anya zaklatottságát, rémült aggodalmát. Morbid lenne azt írni, hogy jó, de az írás tetszett.

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Katángnak áll a világ! című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hóváró című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hóváró című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Szemem előtt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hulló levelek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A csúcs-szeretkezés lelki hátteréről című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Győri barangolásom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)