HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-04-21

HB kalandjai: A pap sztori

A PAP_SZTORI




H'Orvátth Jánosról halottam már egyet, s mást, tudtam róla, hogy fura ember, de álmomban se gondoltam volna arra, hogy nem veszi észre ezt a három gyönyörű lányt fehér köpenyben. Cica, cici. A szigetre vezető fa-hídon ácsorogtunk, és az emberiség sorsáról beszélgettünk, amikor megpillantottuk őket az ösvény kanyarulatánál. Tolvaj Pipi karonfogva jött két barátnőjével, az okos komoly Asztalos Pannával, s az édes kis Asztalos Évával. Andalogva közeledtek ahhoz a helyhez, ahol álltunk, a köpeny alatt jól láthatóan nem viseltek mást, mint egy apró csipkés bugyit, a nagy fák illanó árnyéka elrejtette titokzatos arcukat. A matematikus Beethovenről beszélt éppen, azt fejtegette a zeneszerző műveivel példálózva, hogy a homo sapiens, születése óta egyetlen egy dologhoz kötődik végzetesen, s ez a dolog a zene. Rengeteg nagy marhaság volt, be kellett látnom. Egy öszvér csökönyösségével állította, hogy sorsunk előre meg van írva a nagy szimfóniákban, minden, ami eddig történt, ami történik, s ami történni fog, békék, háborúk, összeomlások és fellendülések a lelkünkben örök idők óta visszhangzó zene hullámain érett, illetve érik tettekké. Megpróbáltam vitatkozni téziseivel, hiszen hát a szimfóniákat emberek találják ki, az ok nem függhet az okozattól, mintha motor-vonatot próbálnék meg föltartani egyetlen egy törékeny gyufaszállal. Szerdahelyi Laci vigyorgott, de nem szólt semmit, Szeleczky Peti sápadt-komolyan bújt saját fekete szakálla mögé. Szája széle megrándult, kezét felemelte egy pillanatra, aztán lehullott az a kéz, s az ajkak némák maradtak. Ekkor értek mellénk a lányok.

-Tiszteletem János bá, -császtok, -mosolygott ránk ezer szeplőjéből Tolvaj Pipi, s vele mosolygott Asztalos Panna is, és az édes kicsike Éva. Nem álltak meg, de lelassították lépteiket, készen arra, hogy csatlakozzanak társaságunkhoz.

-Csao, -vigyorgott Szerdahelyi Laci vidáman, -csao nektek széplányok.
-Csá, -mondta halálosan komoly képpel a Szeleczky Peti.
-Cső, -mondtam erre én is, s a cuki kis Asztalos Évát bámultam önfeledten.

-Kellemes időnk van ma, nem de bár, -kérdezte kellemkedve a szép, okos Asztalos Panna. -Csatlakozhatunk ehhez a kellemes társasághoz?

H'Orvátth János egy kukk, nem sok, annyit se szólt, pedig a három lány most ő hozzá volt a legközelebb. Fejük fölött elnézett a semmibe, két karját összefonta a háta mögött.

-Mint folyó árja a vízbe pottyant falevelet, sodor minket a lelkünkben áradó muzsika, -folytatta aztán elrévedve, amikor a lányok már tovahaladtak. -Lehet, hogy meg se hallod, fel sem ismered ezt a zenét, mégis, ő vezet, ő kormányoz téged, amíg élsz, arrafelé, amerre ő akarja. Belülről vezérel, érted, a világ működésének ez a végső lényege.
-Szerintem a nagy találmányok azok...kezdtem volna bele végre saját teóriám ismertetésébe, de a matematikus nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot.
-A találmányok?! -Annyi lekicsinylés csendült ki a hangjából, hogy egy Demosthenészt is visszarettentett volna. -Bah! Mire gondolsz konkrétan?
-A sörre gondolok.

Szerdahelyi Laci válla rázkódott az elfojtott röhögéstől, s Szeleczky Peti komor tekintetében is felvillant a vidámság kitörésének első szikrája.

-A sörre? -A tudós meghátrált. -Fejtsd ezt ki, kérlek bővebben. Érdekes, amit mondasz.
-Gilgames óta az emberiség sört iszik, -mondtam megszilárdítva hangomat. Első Ramszesz sört ivott a sátrában, mielőtt elindította volna gályáit az "északi népek" hajóhada ellen a Nílus-deltában. Prometheus kortyolt, és ellopta a tüzet az istenektől, s Einstein is egy sörözés alkalmával jött rá a megoldásra, amikor az általános relativitás elméletét kidolgozta.
-Ez biztos? -Úgy nézett rám H'Orvátth János, mintha keresztben akarna lenyelni.
-Biztos, -mondtam.
-Honnan tudod?
-Olvastam egy könyvben.
-Olvastad egy könyvben? Jó neked. Nekem nincs időm, hogy könyveket olvassak. Mondd tovább.
-Nincs tovább. Hipotézisem ennyi.
-Jól van. -Elismerően bólogatott. -De a hipotéziseket be kell ám bizonyítani, kiskomám. Csinálnod kell egy reprezentatív felmérést, s pé egyenlő kilencvenöt százalékos valószínűségi szinten igazolnod kell, hogy szignifikáns összefüggést találtál. Ha nem tudod bizonyítani, sutba dobhatod az elméletedet.

Elszontyolodva néztem rá.

-Ne búsulj és ne csüggedj -vigasztalgatott kenetteljesen. -Majd én segítek. Állítsd össze az adatbázist, s gyere vele át hozzám a jövő héten valamikor, a matematikai részét átvállalom.

Elfordult, előhalászott fehér köpenye zsebéből egy csonknyi tintaceruzát, megnyálazta, s a szigetre vezető fahíd százéves korlátjára felírt egy képletet. Megszűntünk számára, belemerült a munkájába.

Otthagytuk H'Orvátth Jánost a korlátnak dőlve, mint egy kifordult, hasznavehetetlen esernyőt. A zeneszerző mellszobra a szigeti bejárónál meg se hőkölt bele, s mi már mentünk is tovább az ösvényen a lányok után. Olyan szép volt minden, a park a nyári ég alatt. S az a sok kecses madár. Az egyik, leszállt mellénk a fűre, félrefordított fejjel rám pislogott, ahogy a madarak szoktak, és csipegetni kezdett a Gondviselés bőséggel terített asztaláról.
Lelkemben szimfónia szólt, az Örömóda elsöprő taktusai. Utol akartam érni kicsi Évát, hogy elébe térdepeljek, és megkérjem a kezét. Annyira beégetett a tisztasága! Hófehér köpenye alatt nem viselt mást, mint egy apró, csipkés bugyit! Mellének halmai szűzies félénkséggel emelkedtek és süllyedtek, amikor elhaladt az imént mellettem. A kisváros éteri levegője lengte körül. Meggyorsítottam lépteimet. Beszélnem kell vele, minél előbb.

-Vadásznak -mondta kacajra álló szájjal a Szerdahelyi Laci, s előre mutatott, a fák közé, amerre a lányok mentek.
-Tessék?!
-Nagyvadra lesnek, -erősítette meg Kököjszi szavait sápadtra-komolyodó képpel Szeleczky Peti. -Te vagy az a vad, te bizony!
-Én lennék? És milyen értelemben, -lövellt ki belőlem a kétségbeesett kérdés. A jóbarátok cinikus reakciója hideg zuhanyként hatott rám. -Szabad tudnom, hogy...
-Férjet akarnak fogni, -mondta Kököjszi, s nevetett hozzá tele szájjal.
-Férjet akarnak fogni, -ismételte meg barátja szavait zengő mély hangon Bobojsza. -Ha nem vigyázol magadra, könnyen horogra akadsz.
-De, az Isten szerelmére, honnan tudjátok tik ezt ilyen biztosan?
-Velünk már eljátszották kisded játékaikat, -kacagott a hobó.
-El bizony, -bólogatott mord képpel a tudós. -Egyszer véletlenül rámosolyogtam az Asztalos Pannára, azóta le se tudom vakarni magamról. Minden áldott pénteken meghív hozzájuk vacsorára, a szülői házba. Ott laknak a pesti út sarkán. Az a sárga ház az, ahol lefordulunk az Intézet felé.
Keresztet vetettem és megborzongtam. Nehezen tudtam elképzelni Szeleczky Petiről, hogy rámosolygott valakire.
-Csak nem azt akarod mondani, hogy...?
Szégyenlősen lesütötte a szemét.
-De igen. El szoktam menni. Nagyon finom tepertős pogácsájuk van...

Egyre közelebb értünk. Lelassították lépteiket, bevártak minket. Beszélgetni kezdtünk. Terítékre kerültek az intézeti pletykák, Tolvaj Pipi vitte a prímet, mindenkiről tudott mindent: mért iszik tejet a főigazgató az ebédhez, miért reménytelen az a vonzalom, amit Zalaváry Enikő érez Papp Dodi meteorológus iránt, a technikus fiúk közül kik sündörögnek leggyakrabban a lányszállás körül, és mitől szomorú Kátai Kati minden áldott hétfő délelőtt. Szeplős volt az arca, szeplős a karja, s a köpeny-kivágásban látszott, hogy szeplős hetyke melle is. Haja lángoló vörös zuhatagként hullott alá köpenye makulátlan fehérjére. Elragadó jelenség volt, nem tudtam levenni róla a szememet.
Kicsi Éva megérezhetett valamit ebből az elemi erejű csodálatból, ó, a nők roppant fogékonyak az ilyesmire. Elsétált néhány lépést, kecses mozdulattal lehajolt, letépett egy szép sárga virágot, s a gomblyukába tűzte, pontosan arra a helyre, ahol köpenye domborodott.

-Ferde, -szóltam mosolyogva, s otthagytam Tolvaj Pipit. -Megigazíthatom?

Visszamosolygott, de nem válaszolt. Mellé léptem, s megigazítottam a sárga virágot.

-Köszönöm -lehelte. -Kedves dolog volt tőled...
-Szívesen megtenném újra, -válaszoltam hevesen.

Elpirult. Két apró kezét keblére szorította szelíd védekezésként. Hátat fordított, s visszasétált a többiekhez.

-Bridzsezünk pénteken? Van kedvetek? Nálunk megtarthatnánk a partit. Szeretettel látjuk az egész kedves társaságot.
-Én nem tudok bridzsezni, -mondta Szerdahelyi Laci, s a vörös hajú lányra pillantott.
-Én sem tudok bridzsezni, -mondta Tolvaj Pipi, s visszanézett fényes tekintettel.
-Szívesen elmegyek, -vontam vállat. -Mért is ne?
-Én is szívesen, -mondta az Asztalos Panna, Szeleczky Petit lesve, mit szól ő, a nagy Ő.

A tudós habozott. -Nos, benne vagyok. Tud anyád tepertős pogácsát sütni?

-Ó, hát hogyne. -Kicsi Éva kedvesen mosolygott. -Nagyon finom ám a tepertős pogácsánk. És apám bora is ízleni fog nektek, meglássátok.

Így esett, hogy megesett: Asztaloséknál bridzseztünk péntek este. Ez a bridzs egy igen különös kártya-játék. Francia-kártyával játsszák, de joly-joker nélkül. A szemben ülők vannak együtt. A cél az, hogy a partnerek minél több ütést hozzanak össze. A végén összeszámolják, melyik pár hányat ütött. Nagyobb lap viszi a kisebbet, ha elfogyott a szín aduval lehet ütni.

Szeleczky Péter kezdte a licitet, egy treffel. Ez azt jelentette, hogy van két ásza egy királya és egy dámája, de legalább is ilyen erősségű lap van a kezében. Az is biztos volt, hogy egyetlen egy színből sincs öt darab nála, ha lett volna, azt a színt mondta volna be. Én passzoltam tíz pont alatti lapommal, Asztalos Panna egy kört mondott, Évike passzolt, követte példámat. Minden mondásnak kettős jelentése volt: információ a lap erejéről, és vállalt ütésszám. Ha valaki például kettő kőrt mondott egy káróra, az nem csak azt jelentette, hogy erős a lapja, hanem azt is, hogy a tizenhárom lehetséges ütésből hat plusz kettőt akar ütni, kőr adu mellett.

-Négy kőr, -mondta Szeleczky a bíztatásra. Ez már gémerős felvétel, befejező licit. Passz, passz, passz, volt a válasz. Éva káró kilencessel indult, Asztalos Panna leterítette a lapokat, ez volt a szabály, az "asztalnak" terülni kellett. Bejött Éva anyja, nagy tál tepertős pogácsát tett le mellénk a görpikolóra. Folyt a játék. Ütni, hívni, ütni, hívni, -így kellett a bridzset játszani. A tudományos munkatárs végül szűrt csinált a partiban, vagyis a vállat négy ütés helyett ötöt ütött. Összedobtuk a lapokat, én kevertem, kicsi Éva meg osztott a másik pakliból.

Bellbe kerültek, jó úton jártak ahhoz, hogy megnyerjék a robbert. A szerencse azonban megfordult, előbb vonal feletti pontokat abszolváltunk, majd három szannal nyílttá tettük a küzdelmet. A szant követően édes kicsi Éva töltött a finom metszésű ólomkristály poharakba, koccintottunk, ittunk. A szoba, ahol a kártyaparti zajlott, teli volt csipkével és ólomkristállyal. Leosztások között udvarias társalgást folytattunk, így volt illendő. Telt az idő. A játék, a bor, a csipkék, és az ólomkristályok a finom elegáns társalgással együtt, úgy hatottak érzékszerveimre, mint valami kábítószer: fejem zsongott, szívem verdesett, lelkem szárnyalni kezdett. Láttam a jövőt. Kövér kopasz öregember ült ugyanennél az asztalnál, pogácsát tömött magába, rizlinggel öblítette le, és megkeverte a paklit az új leosztáshoz. Ez ám az élet, ez bizony! Kint az ólban meg röfög a disznó. A nyári esték későn érkeznek, kilenckor még világos van. Éppen kilencet ütött a bim-bam óra, kinéztem az ablakon. A virágágyás kellős közepén a Hámori Bandit pillantottam meg, piros-csicsás biciklis szerelésben. Napszemüvegét homlokára tolta, sportosan rövid frizurája alá. Kimentem hozzá, hogy üdvözöljem.
-Meghalt a mamám, -mondta. -Érted jöttem.
Az első döbbent perc után karon fogtam. -Gyere. Induljunk.
Felesleges volt bármi mást mondani. Cuki kis Évától el se búcsúztam, és a többiektől se. Mint két dróton rángatott bábú, mereven lépkedtünk előre az alkonyatba borult főutcán. Hallottam, hogy nyílik mögöttünk a kerti kapu, s valaki kiszalad, de nem fordultam meg. A vasúti restiben kötöttünk ki. Rendeltem egy snapszot, lehajtottuk, aztán még egyet rendeltem, s azt is lehajtottuk.
-A következő körre én hívlak meg Testvér, -mondta a Hámori Bandi, s nagy csomó bankót húzott elő a farzsebéből. Kikért a pultra még két italt, s az egész cehet kifizette, az első két kört is, amit még én rendeltem. Visszagyömöszölte a pénzt a nadrágjába. -Menjünk, Testvér. Ez nem old meg semmit.
Késő este érkeztünk Szemesre, felállítottuk a sátrat Kovács néninél, és nyugovóra tértünk.

A reggel nem hozott enyhülést. Elbotorkáltunk az állomásra, s a tejivóban tejet ittunk, fél-fél literrel, mint más napokon. A zsömle friss volt, sápadt, puha bélű. Csak a legfontosabb dolgokról esett szó.

"Add csak ide Testvér légy szíves a sót" -mondta a Hámori Bandi.
Odatoltam elé. "Tessék"
"Köszönöm". -Jó erősen megsózta a zsömléjét, beleharapott.
"Te nem sózod meg a tiedet, Testvér" -kérdezte.
"Nem, köszönöm"
"De sózva ízletesebb. Biztos nem kérsz rá?"
"Igen, egészen biztos, hogy nem, Testvér"

Siófok felől szerelvény állt be, álmos utasok lepték el a peront. -Tessék, kérem beszállni! A vágányok mellett vigyázzunk! Sípszó harsant, a kocsik megmozdultak, egymáshoz ütődtek. Kattogva indult tovább a vonat, s hamarosan beleveszett a reggeli párába. A kiürült tejeszacskókat Hámori Bandi beledobta a kukába. Tenyerével összeseperte a morzsákat az asztalon, s azokat is a kukába dobta, a papírszalvétával együtt. Visszafele a Vén Matróz előtt haladtunk el. A Testvér kérdő tekintettel nézett rám. Nemet intettem. Ki tud tejre snapszot inni? Én biztosan nem. Nincs olyan gyomrom, mint a Hámori Bandinak. A nyirkos reggelt meleg, napsütötte délelőtt követte. Kisétáltunk a kikötőbe, néztük a vitorlásokat. Az APOLLÓ fedélzetén nagy volt a nyüzsgés, Sándor János pattogó vezényszavai hallatszottak szemből, a gátról. Kedvem lett volna átmenni, és körülnézni, de nem tudtam, a Testvér mit akar. A sólyánál Latinovicsba botlottunk, fürdőnadrágban, s fekete lakcipőben várta, hogy valaki kilökje neki a bocit. Néhány szót váltottunk az időjárásról. Nagyon udvarias volt, de látszott rajta: gondolatai messze járnak, Lear király volt éppen, vagy Bozzi úr, a kutya. Maghy Árpád jött a vitorlás-telep felől, vállán bum-rúd, betekert vitorlával. Lekezeltünk. -Mi újság? - kérdezte. -Mentek a vízre?
-Meghalt a mamám, -mondta a Hámori Bandi.
Az OTSE hajók kormányosa megtorpant, a vitorla-rúd végét a földre támasztotta.
-Ne mondd!
-Sajnos így van.
-Részvétem. Mibe' segíthetek?
A Testvér habozott. -Nincs pénzem a temetésre. Kéne valamicske lé. A jövő héten meg tudnám adni, a jövő héten megjön a kalória pénzem.
-Nem gond, -jelentette ki a kisebbik Maghy. -Szívesen segítek, majd visszaadod, nem sürgős. Gyere, menjünk be a házba, a Testvéred majd itt megvár.
A nap további része eseménytelenül folydogált. Vitorláztunk az ATHOS-al, lehorgonyoztunk a nádas előtt, fürödtünk, napoztunk. A Testvér hallgatag volt, én sem erőltettem a beszédet. Később megéheztünk, elmentünk ebédelni. A fasori vendéglőben kötöttünk ki, ez volt Szemesen a legdrágább, legelegánsabb étterem, még a Vígadónál is drágább és elegánsabb volt. Bandi erősködött. -Oda kell mennünk egy ilyen napon, Testvér -hajtogatta, nem volt szívem ellenkezni vele. Eszembe jutott az előző nyári eset. Három pincér tolongott az asztalunknál, amikor hófehér tenisz-szerelésben, vadonatúj ütőkkel helyet foglaltunk a damaszttal terített asztalnál. A főpincér, az italos, és a kenyereslány. Bandi étlapot kért, hosszan tanulmányozta. A személyzet türelmesen várt.

"Tud hozni sült burgonyát"? -kérdezte sokára a Testvér.
"Tudok, kérem", -mondta a főpincér.
"Hozzon akkor egy nagy adagot két terítékkel. És két pohár szódavizet is kérek."

Nevethetnékem támadt, ahogy a derék főúr csalódott képére visszagondoltam, de nem volt illendő ebben a helyzetben nevetni. -A mai ebéd máshogy fog lezajlani, -gondoltam magamban. -Kíváncsi vagyok, megismernek-e a pincérek, kíváncsi vagyok, milyen képet vágnak, ha látják, tele vagyunk dohánnyal!

Újházi tyúklevessel kezdtük, bécsi szelet következett sok salátával, majd somlói galuska zárta a sort.
Vékony, elegáns Kéknyelűt ittunk a húshoz, és sárgán áttörő Badacsonyi Szürkebarátot a desszerthez. Hámori Bandi elmagyarázta, hogy a palackoknak csak a felét illik meginni, a másik felét ott kell hagyni az asztalon. Sajnáltam a finom borocskát az üvegben hagyni, de kötött az etikett. Cukrozott sárga-dinnye szeletkékkel zártuk az étkezést. Elszívtunk egy cigarettát. Elmeséltem a Testvérnek a pénteki napot, világnézeti vitámat H'Orvátth Jánossal, s a kicsi Évával való romantikus találkozást az Intézet parkjában. Megértően bólogatott. -De nagy marha vagy te, Testvér! Akkor most, ha jól veszem ki szavaidból, olyan szerelmes vagy, mint egy félbevágott giliszta. Így van? Ne tagadd, hogy így van!
-Nem vagyok szerelmes, -tiltakoztam. -Egyszerűen csak arról van szó...
-Ügyet se vetett erőtlen próbálkozásomra, hogy megvédjem magam. Tovább korholt. -Testvér, Testvér! Mikor nő be végre a fejed lágya?
Átvészeltük a délutánt is. Nagyon meleg volt aznap, sok volt a darázs a mólón. Az egyik megcsípett a nyakamon: mire odakaptam, már meg is szúrt. Egy lány a társaságból kenőcsöt vett elő, be akarta kenni vele a csípés helyét. Hámori Bandi eltolta a lány kezét, nyelvével megnedvesítette a mutatóujját, saját nyálával kente be a sebemet. Ötpercenként kérdezgette: " fáj még Testvér?" A haverok és a lányok mindannyian tudták már, mi történt, hogy meghalt a Bandi mamája, s le a kalappal, egytől egyig úri módon viselkedtek. Halk, visszafogott társalgás zajlott, elmaradtak a szokásos ugratások, és az idétlen viccek. Mielőtt elváltunk volna, megbeszéltük, este felmegyünk együtt, az egész társaság a Kis Tücsök-lyukba. Talán furcsának tűnhet, hogy mulatni vágytunk amikor haláleset történt a családban, de, aki jobban ismert minket, tudta, máshonnan fúj a szél.

Fél hét körül ettünk a Pléhfedelesben egy jó adag tojásos-lecsót, aztán hazamentünk átöltözni. A nyári lak mellett belebotlottunk Kovács nénibe, óvatosan kapálgatott a házikó körül a villás-farkú horolókapával, de csak tessék-lássék munka volt az, inkább úgy tűnt, mintha minket várna.

-De jó, hogy jöttök fiúk. Nagyon fontos dolgot szeretnék mondani.
-Mi lenne az, drága jó Kovács néni? -kérdezte udvarias hanghordozással a Testvér.
-Mi is, hát na. Arról van szó, hogy ide, a kis házba, beköltözött egy katolikus pap. Két napig marad.
-Csak nem?
-De bizony.

A Bandi gondolkodott, mit mondhatna még. -Ez örvendetes és...

-Arra kérlek benneteket, próbáljátok kicsit visszafogni a hangotokat. Az atya nagyon halk szavú ember. Ne beszéljetek, csúnyán, ne káromkodjatok. Ne botránkoztassátok meg szegényt. Meg tudjátok tenni a kedvemért?
-Persze, hogy meg, drága Kovács néni, persze, hogy meg.
-Akkor minden rendben lesz? Nem kell idegeskednem miattatok?
-Persze, hogy minden rendben lesz, cseppet se tessék aggódni!

Sóhajtott és a kapa nyele után nyúlt. Folytatta, ahol abbahagyta, ránk ügyet sem vetett többé. Átöltöztünk. Már éppen indultunk volna, Bandi a sátor zipzárjával bíbelődött, amikor hazaérkezett a pap. Ő látott meg minket, ő köszönt ránk: -dicsértessék a Jézus Krisztus.

-Mindörökké, atyám, -köszöntünk vissza, meglepődve, hogy mögöttünk áll.
-Akkor tehát szomszédok vagyunk? -kérdezte mosolyogva.
-Ezek szerint igen, -mondta a Bandi.
-És hová lesz a séta? -így a pap.
-Csak ide a kocsmába atyám, -mondta a Bandi.
-Jó szórakozást. -Biccentett, intett, s lassú léptekkel tovább sétált. Mire utána néztem, már eltűnt a nyári lak ajtaja mögött.

Nem is törődtünk többet a dologgal aznap este, csak amikor már hazafelé jöttünk éjfél után, jegyezte meg a Bandi, hosszú hallgatást követően: " kellemes ember". Tudtam, kire céloz, nekünk nagyos sok egyforma gondolatunk volt, gyakran előfordult, hogy egy mély lélegzetet követően egyszerre mondtunk ki valamit.

-Nekem is ez járt éppen a fejemben, -élénkültem fel a sorompóhoz érve. -Más pap biztosan szóvá tette volna, hogy kocsmázni megyünk, ismered a papokat.
-Más pap megpróbált volna lebeszélni, -bólogatott.
-Mért érzik úgy a papok, hogy mindenbe bele kell szólniuk Testvér?
-Azért Testvér, mert ez a hivatásuk. Te mit tennél, ha pap lennél?

Átkeltünk a síneken, már csak néhány lépés volt hátra a Főfelügyelet üdülőjéig, s Kovács néni házáig, melynek kertjében várt kényelmesen berendezett kétszemélyes luxus-sátrunk. Hűvös volt az éjszaka, a tó felől friss szél fújt. Megborzongtam. -De jó lesz végre lefeküdni, bebújni a hálózsák puha biztonságába, s aludni, aludni, aludni. A Hámori Bandi is ilyesmire gondolhatott, mert nagyot ásított mellettem.

-Tegyük el magunkat holnapra Testvér, -mondta. -Elég volt a mai napból.

Befordultunk a kapun, végigbotorkáltunk a kavicsos kerti úton. Igen, ez a sötét háromszög itt, már a sátor. Recseg a zipzár, bent vagyunk. Le a nadrágot, le az inget.
-Jó éjszakát Testvér, -mondja a Testvér, s hallom, hogy fordul a sötétben, arra az oldalára, amelyiken el szokott aludni. Fordulok én is, jaj de jól esik ez most. Kaparászás kint, a sátor oldalfalán. Egy hang szól halkan: itthon vannak, fiúk?
-Itthon vagyunk, -mondjuk egyszerre.
-Bemehetek? -kérdezi a pap odakinn. -Nem tudok még aludni. Beszélgethetnénk egy kicsit.
-Késő van már ehhez, atya, -mondanám, de a Testvér megelőz, széthúzza a zipzárt.
-Jöjjön, atyám!

A pap a következő szép pillanatban átbújt a résen. Arrébb húzódtam, hogy helyet adjak középen, s hallottam, a Testvér is a sátor oldalfala mellé vackolódik a túloldalon.

-Dicsértessék, -mondta a pap.
-Dicsértessék, -mondta a Hámori Bandi.
-Mindörökké, -mondtam én, pedig nekem is dicsértesséket kellett volna mondanom, hogy a pap így válaszolhasson: mindörökké ámen.

Leült közénk, kicsit körülményesen helyezkedve lábára igazgatta a pokrócot. -Nos, jól telt az este? -kérdezte csendesen.

Egy ideig mindennapi dolgokról beszélgettünk. Előbb mi meséltük el, mi történt a nap folyamán, de ez rövid mese volt, hamar a végére értünk, aztán ő mondta el a napját, kezdve a dolgokat a reggeli vonatozással, folytatva a szállás-keresés nehézségeivel, és a többivel, hogyan járta be a falut, ki mindenkivel találkozott, ki mindenkivel ismerkedett össze. Többet tudott meg néhány óra alatt Szemesről, mint mi életünk huszonöt éve alatt. Tudta melyik házban született az öreg tanító, aki ötven évig munkálkodott a községben, s most a műút melletti temetőben alussza örök álmát, hol állt egykor a régi száraz-malom, és a régi posta, mikor épült a kikötő, kié volt az első vitorlás.

-Mondjátok meg fiúk atyának, miért nehezebb elhinni, azt, hogy nincs Isten, mint azt, hogy van? -kérdezte egyszer csak váratlanul. -A szülők azt mondják odahaza a gyerekeknek, amit mi is mondunk a templomban: Isten létezik, jó és szeret téged. Az iskola ugyanakkor azt mondja, nincs Isten, Istent az emberek találták ki, mert féltek a kardfogú tigristől. -Mondjátok meg atyának, ...vajon mért nehezebb elhinni ezt, mint amazt?
-Nem tudom, -atya, jött a válasz a sötétből, onnan, ahol a Bandi hevert. -Fogalmam sincs ezekről a dolgokról, de elmondhatom, ha ez megnyugtatja, ha valamit el kell hinni, nekem könnyebb elhinni az előbbi verziót.
-Köszönöm, fiam, hogy ezt mondod.
-Szívesen, atya.
-De... miért könnyebb, fiam? Meg tudnád ezt úgy magyarázni, hogy mi is megértsük?
-Azért atya....pillanatnyi csend állt be, a csendben kristálytisztán hallatszott, hogy lélegzik a Hámori Bandi, -mert...mert könnyebb. A világ megmagyarázható, ha elfogadjuk, hogy van Isten. Akarom mondani...csakis így magyarázható meg olyan egyszerűen, hogy egy gyerek is megértse. Hogyan jött létre a világ? Isten teremtette. Mikor lesz vége? Majd akkor, ha Isten úgy akarja. Miért élünk? Mert Istennek úgy tetszik, hogy éljünk. Mi lesz, ha meghalunk? Hol a világ vége? Mi van az atomokon, s elektronokon túl? Mindenre van válasz. Miért vannak háborúk? Tényleg, atya, miért vannak háborúk, atya?

Az atomok világánál tartottunk, a háborúknál, a csillagoknál. Sokkal, de sokkal többet tudott ezekről a dolgokról, mint én, vagy a Testvér. A fekete lyukakról például tőle hallottam először. Az éjszaka puha, meleg csendje vett körül bennünket, az idő, mintha megállt volna. Mégis, ki tudja hány óra lehetett, közel volt már a hajnal, felvetődött: aludni kéne lassan. A pap is egyetértett, búcsúzkodni kezdett. Azt hittem, kibújik végre. Felkattintottam a zseblámpát, hogy jobban lásson.

-Van itt még egy téma, -pislogott bele a fénybe.

Hallgattunk, mert hát úgy gondoltuk, minden témát kimerítettünk ezen az éjszakán.
-Mi lenne az atyám, -kérdezte késve, álmosan a Bandi.
-A vallás viszonya a szexualitáshoz. Erről még nem beszéltünk.
Összenéztünk volna a Testvérrel, ha láttuk volna egymást.
-Erről még tényleg nem beszéltünk.
-Mondjátok meg fiúk atyának, a mai fiatalok tényleg ilyen könnyelműen kezelik ezt a kérdést?
-Mire gondol, atya?

A pap hanyatt dőlt megint, én meg lekapcsoltam a lámpát, hogy takarékoskodjak az elemmel.

-Egy középiskolában jártam nemrég, -susogta a pap -szünet volt éppen. Végigmentem az egyik folyosón, az igazgatói irodát kerestem. Tizenhat, tizenhét éves fiúk és lányok támasztották a falat, beszélgettek, uzsonnáztak. Le kellett lassítanom, mert sokan álldogáltak a folyosó közepén is. Az egyik fiú almát evett. Odament hozzá egy lány és azt kérdezte tőle: "adsz egy harapást?" Mit gondoltok, mit válaszolt a fiú? Megmondom. "Hát a hümhüm" ....tudjátok mi az, nem mondom ki..."szóval a hümhüm, nem kéne?" "A tied nem" -válaszolta a lány, és tovább ment. Mondjátok meg atyának, így megy ma? Ilyen egyszerűen? Ilyen könnyedén? Két harapás között beszélitek meg, hogy a tied kell, a tied meg nem kell?
-Sajnos ilyen világot élünk, atyám, -hallottam a Hámori Bandi hangját a túloldalról. -Mit lehet tenni. Elszabadult a
pokol.
-Nem értem, nem értem, -folytatta a pap. -Számomra mindez rejtély. Én még soha életemben nem voltam "ú g y" senkivel, értitek, hogy gondolom, és se máshoz, se magamhoz nem nyúltam még soha az életben.

Hallgattunk. Ez új fejlemény volt éjfél után. Cica, cicici.

-Mondjátok meg fiúk, atyának, a mai lányok hány százaléka fogja meg közösülés előtt a férfiak szerszámát?

Csend volt a sátorban, csak kint a kertek alatt ugattak a kutyák. Töprengtem, mit mondhatnék erre? Ki a csoda tudja ezt százalékos arányban? Amíg én számolgattam a Bandi megelőzött, ő szólalt meg előbb.

-Nehéz ezt százalékos arányban megmondani, atya. Mi csak egy viszonylagosan szűk mintavételre támaszkodhatunk. Ami engem illet, néhány tucatnyira tenném a vizsgálatba bevonható esetek számát, és ha a Testvért is figyelembe kívánjuk venni, akkor se bővül jelentősen ez a szám. Nem reprezentatív a minta, semmiképpen nem lehet annak nevezni. Pé egyenlő kilencvenöt százalékos szinten kizártnak tartok bármiféle szignifikanciát. Igazam van, Testvér?
-Értem, -mondta a pap. -Sajnálom. Érdekes lett volna kielemezni. De későre jár, vagyis inkább korán van. Kurtán felnevetett. -Megyek most, hagylak benneteket aludni. Jóccakát.


Elnyűtten ébredtem. Kivackoltam magam a hálózsákból. Úgy fájt a fejem, hogy majd szétrobbant. Széthúztam a zipzárt, kinéztem. A nap képe felderengett a párák mögött, de hűvös volt még. Bandi is megmozdult. Felült, dörzsölte a szemét. Arca ráncos volt és gyűrött. Én se nézhettem ki különbül. Szótlanul láttunk neki a reggeli tennivalóknak. Összepakoltam a cókmókomat, behajtottam a hálózsák szélét. A Testvér is tett vett odabenn. Amikor készen lettünk, kimásztunk. Valami miatt zsörtölődni kezdtem a Bandival. Egyre jobban belelovaltam magam. Ő se volt jókedvében. Tűrte egy ideig, aztán mérgesen rám ripakodott: -mit prüntyögsz, Testvér, mint a p...a!
Döbbenten álltam meg, kezemben a fél-pár zoknival.. A hajnali csendbe belekiabált vaskos elszólás végigzúgott az almafák nedves ágai között. "Mit prüntyögsz, mint a..." És a pap? Hát nem megígértük Kovács néninek, hogy nem fogunk hangoskodni és káromkodni?
Szótlanul meredtünk egymásra néhány pillanatig. Aztán a Hámori Bandi elnevette magát, harsányan, jókedvűen. -Jaj, Testvér, bocsáss meg, Testvér! Nevetése átragadt rám is, könnybe lábadó szemmel hahotáztunk sokáig a pap-lak ablaka alatt.


Kedden aztán az is kiderült, hogy nem halt meg a Hámori Bandi mamája. A büfé előtt ültem az üdülőben, előttem a kerek asztalon a tankönyvek, amikor a fekete vállalati autó megállt odakinn. A Főfelügyelet munkatársai szálltak ki belőle, hárman voltak, két férfi, és a Hámoriné. Felugrottam, át se gondoltam, mit teszek, odarohantam hozzá. -Hát élni tetszik, Ella néni? Jaj de jó!
Úgy nézett rám, mint egy elmeháborodottra. -Mért ne élnék?
-Azt hittem, meg tetszett halni, -mondtam ostobán.
-Nem haltam meg, láthatod. Kitől hallottad ezt a hülyeséget?

Még aznap szóvá tettem a dolgot a Bandinak. Ez már túl sok volt. Nem maradhatott bennem.

-Találkoztam a mamáddal, Testvér. Él. Semmi baja.

Pislogott, nem válaszolt.

-Mért mondtad, azt, hogy meghalt?

Egy szót se szólt.

Egyre mérgesebb lettem, szörnyű dolgokat vagdostam a fejéhez. Hallgatta. -Rögtön leköplek Testvér, -vágta végül el a szóáradatot. -Ha van valaki a világon, akitől nem várnám el, hogy így nekem essen, az pont, te vagy Testvér!

Sarkon fordult, otthagyott. Komolyan meg volt bántva, vérig sértettem. A nap folyamán volt időm elgondolkodni azon, helyesen tettem-e, hogy ilyen durva módon kaptam le a tíz körméről. Hosszú, hosszú töprengések után, rájöttem, nem tettem helyesen. Ha a Hámori Bandi nem mondja azt péntek este, hogy meghalt a mamája, én még mindig a bridzs-asztalnál ülnék kis Éváéknál, talán már a kezét is megkértem volna. A Testvér megmentett, én meg hálából jól leszidtam. Hogy vitt rá a lélek?

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-04-22 19:44:39

Lazák, léhák. Húsz évesek. nem törődnek a világgal, a világ se velük.
Megérdemli a világ egyáltalán, hogy az ember húsz éves korában törődjön vele?
Legyen ez a felnőttek gondja!
Köszönöm, hogy elolvasrad!

Üdvözlettel: én

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)