Fagyos Észak dermesztő vizében
éldegélt magában egy óriás jéghegy.
Hidegen bámult kristályszemébe
a sarki fény és átölelte az óceán.

Még egy nap, egy karcsú vitorlás
simult kacéran az oldalához.
Megérrintette, valami tüzes lobogás
és felolvadt jégbe zárt szíve.

A kis hajó lessan tovaúszott,
vitorlája a szélben magfeszült,
karcsú teste a vizen ragyogott
még hivta jéghegy-kedvesét.

Mire képes a szív, még ha fagyos is,
hogy kövesse szerelmét,
elindult utána, vállalva száz veszélyt,
ezer vihar bősz erejét.

Vándorolt csak magányosan,
míg egyre fogyott,
a Nap tüzében elsorvadt lassan,
mint poharamban a jég, csak annyi volt.

A kikötőben egy szép vitorlás,
még várja jéghegy-kedvesét
és nem veszi észre, mikor egy hűs hullám
körbecsókolja karcsú testét