HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-04-26

Zögling 7.

VII. Lincselés a réten


Az öregcigány hazafelé ballagott. Az imént végzett az Ilonkával, illetve, hát, a történeti hűség kedvéért el kell mondanunk, a lány végzett ővele. Cigány Jocó faterja elégedetten dudorászott. Feje felett magányos gólya billegett, meztelen talpa alatt friss fű susogott. A putrik sora, ahová igyekezett még messze volt, az óperenciáson is túl.
-Ez igen, -dünnyögte aztánság, mikor hirtelenjében kifogyott a nótából, -tud az a' Ilonka, meg kell adni. Jó keze van nékie, jobb mint az Ancsának, az oldalbordának!
Csak ment mendegélt, üres volt a zsebe, s könnyű a szíve. Az élet tengerén oly nehéz eligazodni iránytű nélkül, nehéz másoknak, de nem neki, neki itt van az Ilonka, jobb iránytű bárminél, s a keze, a keze! A keze aranyat ér. Kóbor kutya vágott át előtte a dűlőn, fülét, farkát behúzta a szerencsétlen flótás. Látszott a fizimiskáján, ugyan régen ehetett már. Csurik csiripeltek, de ezzel nem kellett foglalkozni, a csurik mindig csiripelnek. A gatyája nedves volt belülről, -nem baj, -morogta magában, -maj megszárad ebbe a jó szélbe.
Hanem a putriknál baj volt, messziről látta. A rajkók csak úgy sereglettek odakinn, csórálásuk idáig elhatolt.
-Minyistent csinyánnak?!
Mit is. Kővel dobálnak valakit. Hogy ki lehet az, el se tudta képzelni, de balhé lógott a levegőben. Meggyorsította a lépteit, elvégre kinek kell manapság a balhé, amikor úgyis annyi egyéb más gond van a világban. Meghónak a rajkók. Drága a sör. Mostanság emelték három forintról három-harmincra.
-Nem szeretik egymást az emberek, ez a fő baj, -morfondírozott, a lábait rakosgatva. Itt van példának okáért a tetűállat Mezei. Hogy' gyűlöli szegény jó főjegyző urat, ha tehetné, megfojtaná egy kanál vízbe, csak azért, mert az úr volt, ű maga meg surmó. Most fordult a kocka, a surmóbúl lett az úr, de a surmó csak surmó maradt, azért utálkozik annyira.
-Beszélnem kell a Jocóval, figyelmeztesse a cimboráját, -ismételgette félhangosan ezredszer is. -Ajaj, ajajaj. Nem szeretik egymást az emberek, pedig az Atya is aztat montta a templonyban, hogy a szeretet a legfőbb parancsonyat.
Az öregcigány nem sokat járt templomba, de amikor ott volt, mindig magvas gondolatokkal tért haza, ezek a gondolatok sokáig vele maradtak, volt úgy, hogy heteken, hónapokon rágódott valamin, már azt hitte, érti, aztán később, egyszer, amikor már nem gondolt vele, tényleg megértette.
Így volt ezzel az izével is, a' minek is híjják, a mennyek országával. Aztat montta a nagytiszteletű plébános Atya rúla, hogy csak azok kerühetnek beléje, akik gyermekként fogaggyák. Minyistent jelenthet e'? Akkó, a felnőttek, ilyenek, mint például ű maga, be se kerűhetnek? Nem, persze, hogy nem, nyugodott meg benne, amikor megértette, s ez így van rendjén. Mennyenek csak bé a rajkók, az ember fia, a gyerekinek akar jót, nem magának. Már-már napirendre tért a dolog felett, de egyszer, a Bandinéni kocsmájában hallott valamit a rádióban. Ez a valami, egy régi mese volt, vagy valami ilyesfajta történet, Mátyás királyról szólt, s az öregcigányról, akinek semmije sem volt, csak a hegedűje. Mátyás király eltévedt az irdatlan nagy rengetegben, ahol vad után bolyongott. A sűrűség közepén rábukkant egy tisztásra, s egyszecsak, mit látnak szemei, a bokrok alján édesdeden alszik az öregcigány. -Ki tudnál-e vezetni innen engemet, -kérdezte a király, amikor amaz fölébredt.
-Aztat én nem tudok, fölséges királyom, -hajlongott az öregcigány, mert magam is eltévedtem. De jó hangosan hegedülök itten, amíg ránk nem akadnak. Így is tett. A királyi kíséret meghallotta a hegedűszót, s a hangok után haladva megtalálta mindkettejüket. Amikó mán meglettek, aztat mongya a király. Na, fijam, mit adjak én má mostan neked? Azzal levágott a dolmányárul egy ménykű nagy gyémántgombot, s az öregcigány markába nyomta: nesze fijam, vegyé rajta egy falut, megszógátad az árát. Az öregcigány meg ment, s megvette a falut a Mátyás király gyémántjábú, olyan falu vót a', hogy csudájára jártak az emberek. Akkó aztán kikiáltották vajdának, s boldogan éttt, amíg meg nem hót.
CigányJóska faterja megsiratta a történetet. Ahogy hallgatta, saját magát látta a tisztás közepén a királlyal. Igen, ű maga vót az öregcigány, s ű kapta meg aztat a csudálatos gyémámtot. Lelke felemelkedett a szférákig, s ott fenn egyszerre mindent megértett. Nem csak a rajkók, hanem űk maguk, felnőttek is eljuthatnak az Isten országába, ha gyerekként tudnak hinni benne. Úgy kell hinni, mindegyikünknek, mint ahogy én hittem a mesét hallgatva a gyémámtban, -ismerte fel nagy-hirtelenjében. -Akkó megkapjuk aztat a gyémámtot münk is, ha ebben a világban tán nem is, a másikban, odaát, bizonyosan.
Megpróbált egyenesen, határozottan járni, ez azonban csak kevéssé sikerült. Mégis, annak ellenére, hogy jócskán dülöngélt, egyre közelebb került a szeméthegyek tövében elterülő putri-városhoz.
Ahogy felkaptatott az enyhe emelkedőn, már jobban fel tudta mérni a helyzetet. A szélső kalyiba mellett üres olajos hordók sorakoztak, a mögött bújt el valaki, a rajkók azt dobálták, leírhatatlan átkokat visítozva közben a betolakodó fejére. Az öreg odaérve legott szétzavarta a gyereksereget, aztán a hordókhoz kacsázott, s megpillantotta az áldozatot: a kis gádzsó, a kis főjegyzőkelek volt az!
Gnúfosnak vérzett a homloka, de vigyorgott.
-Jó, hogy gyün, Jóska bá', -kiáltott fel, -még megköveznek itten!
-Minyistent keresel?
-Hát a Jocót. Beszédem van vele!
-Beszéded vele?
-Igen, egy nagyon fontos ügyben.
Cigány Jocó faterja elámult.
-Beszédem van vele? Nagyon fontos ügyben? Lám, csak, lám. Alig kelt még ki a tojásbul, máris úgy mongya a szút, mint egy úr. Hijába, na. A vér nem válik vízzé.
-Megnézzük. Benn alszik tán. Gyüjjék maga is addig, ne ácsoroggyon.
Végigmentek a putrisoron a túlsó oldalon büszkélkedő kalyibáig. Ez kicsit előrébb állt a többinél, s nagyobb is volt amazoknál. A kunyhók előtt zajlott az élet, az asszonyok főztek, mostak, mosogattak. Amott korcs ebek marakodtak a csonton, s egy girhes macska sétált el a közelükben méla undorral. A gyereksereg eltűnt valamerre, elröppentek, mint a csurik. Gnúfosnak a rajkókról mindig a csurik jutottak eszébe, épp oly szemtelenek, s épp oly ijedősek, ha emberükre akadnak, huss, elrepülnek.
CigányJocó faterjának kalyibája azonban üres volt. Vagy mégsem? Gnúfost orrfacsaró, penetráns bűz csapta meg, amikor behajolt az alacsony nyíláson. A túlsó oldalon, a rongycsomón megmozdult valami. Egy valóságos emberi alak volt ott a rongyok, lyukas lábasok, szertehányt dinnyehéjak között. Ásított, a szemét dörgölte. Cigány Jocó volt.
-Mennyék csak be, no -bíztatta az öregcigány. -Ne vesse meg szerény hajlíkunkat. Kér egy kis fogghagyma levest?
Gnúfosnak esze ágában sem volt bemenni az odúba, s a felkínált leveshez se fűlött a foga. Azon gondolkodott éppen, hogy bújjon ki, s mert udvariatlan nem akart lenni, ürügyet keresett, amikor a barátja sebbel-lobbal mellette termett.
-Dögölj meg Gnúfos! Mijistent akartok ilyenkor? Mán alunni se haggyátok az embert!
A fiú elmondta a történteket, a légi-bemutatót a község felett, a szárny-törést, és a kényszerleszállást.
-Jó lenne, ha segítenél, hülye állat, - tette hozzá végül, -mert nem bírjuk átvinni a gépet a patakon.
-Segíthetek, -vonta meg a vállát cigány Jocó. -tényleg nem kérsz levest, dögölj meg?
-Nem kérek, tetűállat, barom, csak siessünk már!
Jól van, na!!
Már indulni akartak, amikor a fater utánuk szólt.
-Várgyanak, kicsinycséget.
Gnúfos megfordult.
-Tessék Józsi bácsi.
-Hát, aztat akarom mondani, -kezdte az öregcigány, -aztat, hogy...
-Mit, Józsi bácsi?
-Aztat, hogy vigyázni kéne.
-Vigyázni? Gnúfos csaknem elröhögte magát. -Kinek? Mire, Józsi bácsi?
-Hát...magának, fijatalamber, magára.
-Nekem? Magamra? Mert mér?
-Mer, mer...

Az öregcigány nem akarta elmondani, mit tudott meg a Mezeitől, attól félt, ha visszajut a fülibe, ez a vérszomjas komcsi bosszút áll rajta. Félt Mezeitől, de segíteni akart a fia barátjának. Két malomkő között őrlődött, nem tudta, hogy segíthet úgy, hogy ő maga ne kerüljön bajba.
-Mongya mán, hallgatom, -bíztatta Gnúfos.
-Itten, meg még, no. A röpcsi is bajba' van.
-A röpcsi? -Gnúfos most már tényleg nevetett. -Mifélében?
-Hát, affélében, hogy kigyulladhat, -bökte ki az öreg.
Gnúfost rázta a röhögés, nem tudta visszafogni magát.
-Józsi bácsi, ebbe nincs motor, és üzemanyag-tartály, ami kigyulladhatna. Ha csak le nem öntik benzinnel, ez ki nem gyullad magátul! De, ha mégis, maj belerepülünk vele a patakba, s a víz maj elóttya a tüzet.
A' jó lesz akkó, -mondta az öregcigány. -Hanem azér, csak: vigyázzon!! Heteden szúnikö negigistimátyu tibe.
Már javában a patak felé gázoltak, amikor Gnúfos, aki addig magában rágódott, nekiszegezte a kérdést a cigányJocó mellének:
-Mondd, hülye állat, barom, te tudod, mi a szart akart a faterod?
-Fogalmam sincs, dögölj meg, -válaszolta a kérdezett. -Ne törődj vele. Mióta ráesett a toronydaru a Vöröscsillag Traktorgyárba, kilazult agyilag.
-Jól van akkor, -mondta Gnúfos. -Akkó most mán siessünk.

A gép a Szívas patak jobb partján, egy vizenyős, süppedékes részen feküdt oldalára dőlve. A pilótaülésben a Nagy Gyula ült, félkörben a többiek, így várták Gnúfos és cigány Jocó megérkeztét. Állandó vita volt közben afelett, hogy a Gyula után ki üljön be, ám a vita pillanatokon belül eldőlt, amikor Mucsi Lali és kísérete befutott. A vezér azon nyomban intézkedett.
-Aggyatok egy stabot, hülye állatok, -ordított rá Pupos Jenőre. -És a Gyula után én következem, punktum!
Szívták a stabot, fújták a füstöt, s, hogy teljék az idő beszélgettek.
-Hát kirepülte a "C"-vizsgát az állatkert barma, -szögezte le a tömzsi, miután helyet cseréltek a vezérrel. -Ha csalással is, de kirepülte.
-Mér csalt volna, -vetette közbe a Végvári Emőke, aki most már odáig szemtelenedett, hogy beleszólt a nagyok dolgába.
-Te ne szólgy közbe, -nézett rá mérgesen a köpcös. -Persze, hogy csalt! A Pupos Jencinek kellett volna repülni, nem ennek a hülye állat Gnúfosnak. Meghamisították a repülési naplót. Ha a Pupos Jenő repül, az állatkert barmának most nincs "C"-vizsgája.
-De ha te mentél volna a Gnúfos helyett, nem biztos, hogy neked lett volna, -vetette oda nyeglén a Tejfölfejű. -Ehhez mit szólsz, kapd be a tököm?
-Csak azt, hogy mingyárt a pofádba törlöm a talpamat.
KözépsőMatyi eddig a pontig mélán tűrte a vita elfajulását, most azonban úgy érezte, neki is sorompóba kell állnia.
-Kirepülted már a "B"-t, Gyurkám?
-A "B"-t? Hát persze, hogy kirepültem!
-Dehogy repülted. Tudod, mit repültél te ki eddig?
-Mit, na mit szerinted?
-Egy negyed "A"-t. Vagy a' se.
-Nem igaz!
-Dehogynem. Sose húzzuk ki a kötelet annyira, hogy a gép elemelkedjen. A valagadon csúszol, öreg, ötven métert, ez a te repülésed.
-Jó, most már ne szívass, dö..dö...,kérlekszépen.
-Akkor te se szívasd a Gnúfost, különösen így, hogy nincs itt.
-Én..én nem szívatom aztat a tetűbarmot, én csak az igazságot mondom. Gnúfos tetű rosszul repült, majnem beesett a kutyatelepre, aztán meg összetörte a gépet. Most három tetű napig biztos nem lesz repülés. Legszívesebben azt javasolnám, végezzük ki, holttestétét perverz fajtalankodással gyalázzuk meg, s szögezzük a pinceajtóra a csapat törvénye szerint, három ácskapoccsal.
-Ebbe én is benne vagyok, -vihogott fel a Túrós, valahol a kör közepén. -Ez a hülye, perverzállat Gnúfos. Hogy ennek mindig trükközni kell!!
-Suvernyák jampi, ez a hülye pesti jampi, -kontrázott rá valaki a csoportból. -Örökre el kellene tiltani ezeket a hülye suvernyák pesti jampecokat! És még annyit mondok...
A közhangulat kezdett Gnúfos ellen fordulni. KözépsőMatyi érezte, bármit mondana, csak olaj lenne a tűzre. Hallgatott, hát, s hogy indulatát levezesse, nagyot rántott a sárba süppedt targoncán, ami nyekkenve oldalára fordult a barátságtalan inzultustól.
-Itten jön mán la, -kiáltott fel ebben a pillanatban a Pupos Jenci.
A két jó barát most lépett ki éppen a buzogányból, tőlük alig száz méterre.
-Az a koszos cigány is vele van. Azt is ki kéne végezni.
-Azt meg miért?
A kérdező, újra csak a középsőMatyi volt.
-Mer Amerikában is kivégzik a négereket.
-Kicsoda végzi ki őket, hülye állat?
-Ezt se tudod? Hát a huriklán.
KözépsőMatyi elbizonytalanodott. Kétségkívül, hallott ilyen esetekről a rádióban, hallotta, hogy ott kinn, túl a nagy tengeren, a baromállat klónozók felégetik a négereket, meg ilyesmi. Hogy aztán ez a múltban történt-e, vagy mostanában, arról nem voltak biztos ismeretei. Rágódott a dolgon, aztán megszólalt újra, de a hangja ezúttal tőle szokatlan módon, kissé bizonytalanul csengett.
-De a cigányok nem négerek, dögölj meg.
-Csak sokkal rosszabbak azoknál. Koszosak. Büdösek. Lopnak.
-Ezér még nem kell kivégezni senkit. Te is koszos vagy, s te is büdös vagy.
Pupos Jenő elővette a zsebkését.
-Ezt ne merd még egyszer mondani, mert életed szart se ér!
A kés láttán középsőMatyi elvigyorodott.
-És lopsz is, szopjál le. És tőlem hadonászhatsz azzal a vacakkal, amennyit csak akarsz, de azt tanácsolom, tetűállat barom, hogy maradj vele távol, mert ha egy lépéssel is közelebb jössz, lenyeletem veled a saját bicskádat!
A válasz késett, s közben befutott Gnúfos, és a cigány Jocó. Nagy csönd támadt, amikor a gép mellé értek, a csöndben tisztán hallatszott Eperjesi szürcsögése, ahogy a saját habos nyálát nyeli vissza csámcsogva.
Gnúfos meg csak nézett egyiktől a másikig.
-Na, mi van, állatbarmok? Megkukultatok?
-Lincseljük meg, -szólalt meg egy hang hátulról.
-Lincseljük meg, válaszolt hangosabban egy másik.
-Lincseljük meg, lincseljük meg, -csattant fel a kórus erre, -a telepiek voltak, a Pap Janitól elpártoltak.
KözépsőMatyi lelépett arról a kis száraz dombocskáról, amin eddig ácsorgott, átgázolt a gépet körülvevő vizenyős területen, s csatlakozott Gnúfoshoz és a cigány Jocóhoz. A kis szőke, szemtelen vigyorgással a képén, követte. Szemébe röhögött a fenekedő csoportnak:
-Lincseljük meg! -mondta csúfolkodva. -Gyerünk tahók, lincseljük meg!
-Mi a rosseb az a lincselés, -kérdezte súgva a cigány Jocó Gnúfostól.
-Az olyasmi, szóval az olyasmi, mint amikor stabbal kínálják az embert, -vigyorgott vissza a hülye állat Fos. -Csak egy udvarias gesztus, nem kell vele foglalkozni.
-Nem mondod?
-Dehogynem.
-Ha átvágsz, életed szart se ér!
-Hogy vágnálak, hülye állat, barom.
A telepi fiúk tétováztak. Többen voltak a velük szemben felsorakozott kisded csapatnál, mégis haboztak. Nem könnyű döntést hozni lincselésről, ha a meglincselendők között ott van a szálfatermetű középsőMatyi, s a párduc erejével, és gyorsaságával rendelkező cigány Jocó.
-Kérdezzük meg a vezért, -javasolta egy hang.
-Kérdezzük, kérdezzük, -helyeseltek többen is.
Pupos Jenő Mucsi Lali felé fordult. A vezér egy kicsit távolabb állt a többiektől, arcán töprengő kifejezés tükröződött.
-Te, mit szarsz a dologhoz, dögölj meg, -szólította meg tisztelettudó hangon a nagy embert.
-Mihe' mit szarok, tetübaro?
-Hát, a lincseléshez.
-A lincseléshe'?
-Ahhoz, na.
Mucsi Lali gondolkodott, a többiek türelmesen várták a döntést.
-Mihe' is kell szólnokolnom?
-Ahho', hogy meglincseljük-e űket? -próbálta magát visszafogni a Jenci. -Ahho, na!
-Persze, -legyintett fölényesen a vezér. -Lencsézzük csak ki, az állatkert barmokat. Mi fene a kilencsézés?
-Nem lencsézés, hanem lincselés.
-Én is eztetet montottam, hülye állat, barom.
-Akkor mehet?
-Micsoda?
-Hát a lincselés.
A' meg micsoda?
Pupos Jenci nagy levegőt vett.
-Leütjük a parasztokat, összerugdossuk őket, s lábuknál fogva felakasztjuk arra a nagy fára, ott. Aztán...aztán levágjuk fülüket, orrukat, farkukat, kiszurkáljuk a szemüket, amíg meg nem döglenek. Amikó má megdöglöttek, a holttesteket levizeljük, képüket bekenjük emberi ürülékkel...
-A' meg micsoda?
-Szar, -mondta a Pupos Jenő.
-Szar? -A vezér arca felderült. A' jó lesz akkó. Engedélyezem.
-Jó. De...
-De?
-De neked is részt kell venned benne.
-Nekem? Mibe?
-Hát az egészbe. Tudod.

Itt tartottak, amikor iszonyatos, nem emberi szájból származó, s nem emberi fülnek való vad üvöltés verte fel a csendet. Az anyatigris ad ki magából ilyen szörnyűséges hangot, ha a kölykét veszélyezteti valaki, vagy valami, ha a vonuló elefántcsorda széttapossa a fészkét.
A telepiek csoportjába egy alacsony, torz izomzatú, emberinek csak mérsékelt lelkesedéssel nevezhető lény rontott be, karvastagságú faággal hadonászva, Nyála a mellére csorgott, száján hab túrt ki.
-ŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ........üvöltötte, s ahol érte, csépelte őket.
Nem volt mód rendezett visszavonulásra. Ki küzdhet meg egy Quasimodóval? Egy Izlandi Hannal?
A telepiek vad futásban kerestek menedéket. Átvágtak a réten. Átkozódásuk egyre messzebbről hallatszott, a falu szélén megtorpantak egy pillanatra, s öklüket rázva a Vasút utcaiak felé, eltűntek a szélső házak között.
A gnóm még mindig hadonászott, s egyszer csak, ahogy így csapkodott össze-vissza, szembetalálta magát a Nagy Gyulával.
Megállt, ütésre lendített karja a levegőbe maradt.
-Na, mi van? -pökte oda a tömzsi. -Megkukultál? És egy villám mozdulattal cserpákon vágta a kis embert. Az meg erre szépen rendben leült a nedves fűbe, tenyerébe vette vérző orrát, és nem szólt többet egy kukkot se.
-Fosom, -te egy állatbarom baromtetű vagy, de tényleg, -seppegte a szőke az áram-szünetben, s mellbe taszította a Gnúfost. -Mi a tetű jó muterodnak törted össze ezt a tetű Zőninget?
A kérdezett eleresztette a füle mellett a megjegyzést, mintha nem is hallotta volna. Intett a tömzsinek.
-Szólj a Mucsi Lalinak, adjon parancsot a gép elszállítására.

Nekiveselkedtek, cigány Jocó is segített. S mire a nap felült a terézligeti HÉV megálló mögött hajladozó magas jegenyefák csúcsára, a Zögling is hangárba került a hegy gerince mögött, egy használaton kívüli birka-hodályba, amit a banda már rég kipécézett, s elrekvirált.




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-04-28 11:26:26

Nagyon szépen köszönöm szavaidat Arany! El kell néha a bátorítás, a visszajelzés!

Üdvözlettel: én

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)