Madarak, ti kedves kis madarak,
ha néha megállok egy fa alatt,
hogy dalotokat meghallgassam,
érzem, ahogy cseppenként és lassan,
de csordultig megtelik a szívem
a tavasz üzenetével, minden
illattal és színnel, a kék éggel,
zöld fűvel; a világmindenséggel.
Érzem, ahogy melegíti arcom
a nap, érzem a szelet, és hagyom,
hadd simogassa lelkemet dalotok,
hadd érezhessem, hogy boldog vagyok.
Mert ott, a zöld gesztenyefa alatt
nincsenek hiábavaló szavak,
nincsenek kétségek, sem félelem,
csak a csupasz valóság: életem.
S valami megfoghatatlan képzet
arról, hogy bármint ítél a végzet,
azért csak mosolyogjak, mert élek,
s hogy a legszebb ajándék: az élet.