Most csend van, nem szól a dal,
Ha kell megtalál, vagy elkerül a baj.
Most csend van, nincs szó,
Mi oly könnyen vitatható.
Most csend van, te se beszélj,
Néma, s nyugodt legyél,
Adj nekem valamit, amitől én is megbékélhetek,
Adj a szeretetből: így boldogan élhetek.
De ne szólj, nem kell most a vita,
Az egyetlen mi kell, a hit, amit a
Csendedből merítek.


Még nem ismerlek, de várlak téged,
Kereslek a földön, kereslek az égen,
Mégse lelek rád, s ezért lakozik űr bennem,
Csend honol rég szomorú lelkemben.
Kiabálnék, futnék, s mondanék bármit,
Ha tudnám, hogy ez valahol szikrányit is számít.
De csak egyedül őrjöngök belül,
De magamat sem tudom legyőzni,
Hogy ki kerekedik felül,
Melyik felemet tudom megelőzni.


Az igazi öröm, mely könnyeket fakaszt,
Az igazi bánat, mely gátakat akaszt,
Sírsz, mikor boldog vagy...hullik a könnyed,
Nevetsz mikor a fájdalmat már elviselni sem könnyebb.