Üzennem kéne, többé ne gyere,
mert kínozni akarom lelkedet,
ezer tőrrel tépni
álmatlan éjszakákon.
Szeretni akarlak,
de úgy, hogy örökké fájjon.
Ne gondolj másra, csak rám.
Mindenben láss és szeress.
A minden vagyok,
mindig és mindig ott
és mindenhol veled.
Mindig szenvedni látnálak,
nehéz lélekkel és testtel
egyedül bújj az ágyba.
Ha elalszol egy nimfát,
küldenék hozzád csábításra.
Ébredj fáradtan, betegen,
úgy érezd, nem aludtál soha,
éjjel éberebb voltál,
mint nappal valaha.
Nehéz láncot dobok rád
és hurcold,
de le - nem teheted.
Mássz hegyeket,
repüld át a völgyeket,
mindegy-mindegy mit teszel,
csak nyugtató álmod ne legyen.
Nappalod sem,
azt akarom!
Őrjítő vágyak kísértsenek,
mindenben láss
szeretkező embereket.

Homlokom megfogom,
Itt belül valami,
mint egy máglya.
A tükörből két szomorú
szem mered rám.
Nyomaszt az éj
őszinte vallomása.
Ezernyi könnycsepptől bedagadt
szemem elárulja,
naponta élem át!
Átokként sújt rám ezer
és ezer gyötrelem.
A teremtő már az őssejtbe
kódolta,
ezt a kis semmiséget,
szerelem!