HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49006

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2006-06-29

Az Ismeretlen







Mottó:
"Halál, a te szolgád itt áll ajtóm előtt.
Áthaladt az ismeretlen tengeren és
elhozta ide lakomba meghívásodat.
Az éjszaka sötét, szívem félelemmel tele -
mégis kész vagyok rá, hogy lámpámat vegyem,
kinyissam a kaput s 'Isten hozott'-tal fogadjam őt.
A te küldötted az, aki itt áll az ajtóm előtt.
Hódolok neki a legnagyobb tisztelettel,
összekulcsolt kezemmel s könnyekkel a szememben.
Megadom neki a legnagyobb tiszteletet,
odahelyezvén lába elé szívem kincseit.
Ő majd - miután küldetésében eljárt -
visszatér hozzád, s utána sötét árnyék
marad vissza reggelemen;
vígasztalan lakomban csak szegény,
reményvesztett énem marad:
utolsó áldozati ajándékom számodra."

(Rabindranath Tagore)



Barátaim és én régóta úton voltunk, és kitartóan vándoroltunk célunk felé. Vadregényes hegyvidéken keltünk át éppen, s már nem jártunk messze a Várostól, ahová igyekeztünk.
Aznap este erdőszéli tisztáson ütöttünk tanyát, egy sziklás fennsíkon, ahonnan beláthattuk az egész környéket. Társaim sátorveréssel foglalatoskodtak, én pedig kissé elhúzódtam tőlük, hogy megrakjam a tüzet a vacsorafőzéshez.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy minden hang elhallgatott körülöttem: fagyos csend vett körül, még a madarak is abbahagyták esti éneküket a fák ágain. Átható pillantást éreztem; lassan felemeltem a fejem. Kutató szemeim nem láttak semmit, csak valami elmosódott körvonalát, de éreztem, hogy dermesztő, ismeretlen tekintet szegeződik rám.
... Tudtam, hogy a Halál áll előttem. És azt is tudtam, hogy értem jött.
Addig az estéig azt hittem, nem félek meghalni, most mégis csontomig hatolt a rettenet. Legszívesebben elfutottam volna volna előle, ahogyan a többiek, akik csapot-papot ott hagyva menekültek, amikor észrevették.
A Halál egy szót sem szólt, csak nézett rám hosszan. Elborzadva, összeszoruló szívvel viszonoztam pillantását. Még sohasem vágytam annyira az élet után, mint akkor...
Tudom, mit akarsz tőlem... - suttogtam (a hangom cserbenhagyott). - Legalább annyi időt adj, hogy beszélhessek a barátaimmal!
A Halál beleegyezően bólintott, és eltűnt, én pedig kiültem egy szirtfokra, és hívni kezdtem a társaimat.
Keserűség vett rajtam erőt: hisz' annyi mindennel szerettem volna még foglalkozni; a Várost sem láthatom meg soha, és többé a szüleimet sem, akiknek én vagyok az egyetlen gyermeke... Nem értettem, a Halál miért éppen engem választott, huszonegy évesen...! Úgy éreztem, nagy igazságtalanság történik velem.
Sírni tudtam volna, amikor közöltem társaimmal, hogy nem folytathatom tovább az utat velük, mert vár rám a Halál.
Ne hagyd, hogy ezt tegye veled! - szólt egyikük. - Majd mi elrejtünk előle! Bánatosan megráztam a fejem.
Gondolod, hogy nem talál rám bárhol? Semmi értelme...
Kapkodva, riadtan búcsúztak el tőlem a barátaim, aztán futva igyekeztek a biztonságot nyújtó erdő felé. Közben, gondolom, százszor hálát adtak magukban, hogy a Halál nem közülük választott valakit... Megteltem fájdalmas sértettséggel, amint megértettem, hogy magamra hagytak, odadobtak áldozatul, ők pedig szépen folytatják tovább közös utunkat.
Hátat fordítottam az erdőnek. A hegyeket-völgyeket bámultam a lábam alatt, de semmit sem láttam belőlük; a szemem tele szaladt könnyel.
....Vártam a Halálra.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bátor vagy elszánt lettem volna. Igazán beletörődőnek sem éreztem magamat. Féltem az ismeretlentől, és attól, hogy durván, fájdalmak között kell majd távoznom. Megbénított a félelem: eszembe sem jutott, hogy én is megpróbáljam a menekülést. Tehetetlenség nyűgözött.
Magamba roskadva, feszülten kuporogtam a kiálló sziklán, és csak vártam. Átfutott a fejemen, hogy le kellene vetnem magam a mély völgybe, de gyorsan megértettem - nem, inkább megéreztem - , hogy ez nemcsak értelmetlen, hanem szükségtelen is, mert a Halál már ott áll a hátam mögött. Szívem vadul, lázongva kalapált: nem akartam meghalni, testem-lelkem tiltakozott a megváltoztathatatlan ellen.
A láthatatlan karok gyengéden öleltek át hátulról; hűvös és csitító volt érintésük, mégis reszkettem közöttük; mintha váratlanul hűs habokba merítettek volna, melyek elringattak s befogadtak.
"Ennyi az egész? Vagy a szenvedés még csak most jön?" - tűnődtem, torokszorító félelem és elengedettség között ingadozva.
"Ne félj..." - érkezett halk válasz valahonnan, talán a Haláltól, talán saját bensőmből.
Izmaim görcsös feszülése lassan felengedett, és kezdtem megnyugodni, a Halál pedig - közel hajolva hozzám - tiszta, zümmögő hangon dalba fogott. Különös, ismeretlen ének volt ez, olyan, akár egy bölcsődal. Sosem hallottam még ehhez foghatót, bár a szövegéből egy szót sem értettem. Egyre könnyebben lélegeztem, mert éreztem, aki így bánik velem, az nem lehet sötét és kegyetlen, bármilyen szörnyetegnek képzeljék is tudatlanságukban az emberek.
A dal halkan zümmögve körbefont: minden hanggal egyre mélyebbre merültem a lágy, simogató víz mélyére, és egyre jobban bezárult körülöttem a külső világ... Láttam magam felett a vöröses - tintakék égen vitorlázó, tépett felhőket, de teljesen hidegen hagytak, akárcsak a bizonyosság, hogy most halok meg. Már nem érdekelt, mi történik körülöttem: csak ketten voltunk a világon, a Halál meg én.
"Látod, hogy jobb így..." - suttogta újra a hang.
"Igen, jobb." - ismertem el, és hagytam, hogy becsukódjon a szemem, végleg kizárva, ami körülvesz.
Teljesen átengedtem magam a dallam és a ringatás szelíd hullámzásának; fejemet odahajtottam a Halál vállára, s az Ő egyensúlya és békéje átáramlott belém... Szinte észre sem vettem, hogy fokról-fokra szakadok el attól, aki itt, a földön voltam. Testem elnehezedett, és szétáradt bennem a nyugodt, belső hűvösség; az az egyensúly, amit egész életemben hiába kerestem. Idegennek, felesleges nyűgnek éreztem már a testet, amelyet eddig olyan nagy gonddal dédelgettem.
A mélységbe süllyedtem, és körülölelt a zöld víz: simogatott és tehetetlenné tett, igaz, nem is akartam megmozdulni többet... Nem hallottam és nem éreztem szívem verését, de ez már nem tudott megijeszteni.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, de a Halál egyre csak énekelt..., és tudtam, amint befejezi ezt az elzsongító dalt, végérvényesen halott vagyok. Nem borzadtam tőle, és nem kérdeztem többé, miért pont én...
Minden egykori bánatom, fájdalmam és örömem jelentéktelen, messzi emlékké zsugorodott. Azokra gondoltam, akiket szerettem: már ők is idegennek és távolinak tűntek...
A Halál ünnepélyesen elhallgatott, én pedig nagyon lassan elemelkedtem a földtől. Magam alatt megpillantottam a saját testemet, ahogy magányosan, élettelenül fekszik a szirten, és egyáltalán nem láttam félelmetesnek vagy szörnyűnek.
"Ennek így kellett történnie..." - gondoltam megbékélten, és éreztem, hogy egyre könnyebbé és könnyebbé válok.
Lebegő tollpiheként emelkedtem mind magasabbra. Halott testem már csak apró pontnak látszott a szürke sziklán. Sem szomorúnak, sem vidámnak nem éreztem magam, csak végtelenül szabadnak és nyitottnak, bármi következzék is ezután.
A csörgőóra berregése durván, erőszakosan rántott vissza az elhagyott világba. Felriadva, morcosan nyitottam ki a szemem.
Már megint reggel volt. Egy új nap kezdődött.

1995.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Árnika
Regisztrált:
2007-11-06
Összes értékelés:
36
Időpont: 2007-12-30 12:28:45

Kedves Gunoda!
Huh, csak gratulálni tudok ehhez a művedhez. Ahogy olvastam, átéltem, és ezért a vége meglehetősen fájdalmas volt, mert visszarántott a valóságba, mikor már kezdtem megnyugodni, hogy nem is olyan szörnyű a halál. Nem is tudok most mást írni. Bár nekem ez a Halál-kép is még kicsit ijesztő, szerintem mindenkinek van egy saját elképzelése, amivel olykor megnyugtatja magát. Köszönöm, hogy olvashattam!
Árnika
Alkotó
Regisztrált:
2006-11-27
Összes értékelés:
5
Időpont: 2006-12-13 21:11:02

Kedves Gunoda!
Jaj, jó lenne így meghalni...vagyis elég lenne azt hinni, hogy így lesz vége, bár akkor lehet, hogy nem értékelnénk ennyire ezt az 70-80, vagy adott esetben 21 évet.. Köszönöm!
És köszönöm, hogy írtál a műveimhez. Jól esett.
eloise
Alkotó
Regisztrált:
2006-11-24
Összes értékelés:
11
Időpont: 2006-11-27 18:17:18

Kedves Bíborka!

Nagyon szép írás, nagyon tetszik, hogy az életutat erdei úttal azonosítottad, és óriási ötletnek tartom, hogy a halálról ilyen szépen írsz, emberien kezdődik: félelemmel, a megszokotthoz való ragaszkodással, de a lélek szabadulásával fejeződik be, mint olyan boldogság, amit a földön nem érezhetünk. A halál, mint a legszebb álom! Én a befejezésig azt hittem, hogy tényleg volt halálközeli élményed. Igazából még most sem vagyok biztos benne, hogy nem. Köszönöm, sokat kaptam azzal, hogy elolvashattam.
Szeretettel:
Réka
Alkotó
amazonasz
Regisztrált:
2006-08-10
Összes értékelés:
268
Időpont: 2006-08-14 01:25:00

Kedves Gunoda
Nagyon nagy élvezettel olvastam végig ezt a nagyszerű írást. Az események úgy sodortak magukkal, mintha, egy csendesen ringó patak, lágy hullámain utazna az ember. Különös, de sokan jöttek már vissza "arról" a helyről. Talán azért, hogy tudathassák a világgal, az élet több mint a Mengyelejev féle periódusos rendszer elemeinek vegyületei. Írásodból úgy látom, ezt már te is tudod, és ebből adtál egy kis ízelítőt.
Szeretettel Gyula
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2006-07-03 15:10:35

Nagyszerű. A befejezés engem meglepett, nem számítottam rá. Nagyon tetszik!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Vox humana bejegyzést írt a(z) A mesékből című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel határtalan hit címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) időutazás a b osztállyal című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) félek a mától című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Szavadon merengek című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) félek a mától című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Halálos pillanat című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Halálos pillanat című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) félek a mától című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szavadon merengek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

Erdős Anita Andrea bejegyzést írt a(z) Gyermek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) időutazás a b osztállyal című alkotáshoz

Varga Magdi alkotást töltött fel Ima Népemért címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)