HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47182

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-05-15

Zögling 8.

VIII. Bonyodalmak


A Baromarcokat tetű nehéz volt elviselni, jobbára nem is lehetett, az egyedüli lehetőség az volt, hogy az ember jó büdös nagy ívben elkerüli őket. Ezt tette a hülye állat Tejfölfejű, ezt a Tömzsi, s ezt a Mucsi Lali is, bár ő éppen nem jó példa, már elmondtam miért. Ezt tette, ha módja volt a Gnúfos is, még, ha voltak is bizonyos esetek, amikor nem lehetett kibújni az érintkezés elől. A géptörést követő szerdai nap ilyen volt. Botos, a tanácselnök magához rendelte a főjegyzőurat, a Túrós faterját, a buzi Nagy Gyula muterját, és a három jómadarat. Ott ültek a titkárságon, szemben a Botos párnázott ajtajával, gondolataikba merülten. A bal oldali ablak a templom-kertre nézett, a jobb oldali az utcára, de se itt, se ott nem történt semmi. A sekrestye felől feketébe öltözött sokszoknyás öregasszony csuszmákolt át a virágágyások között kanyargó, fehér murvával leszórt ösvényen a kovácsolt-vas kapu irányába, az utcán pedig liba-csapat vonult, elől a gácsér, hangosan gágogva, de ez volt minden látni, illetve hallani való. A percek csigalassan vonszolódtak tova. Kovácsné, Botos titkárnője, kimért arccal ült a gép mellett, s érzékletesen szép lófejét félprofilba fordítva a beidézettek felé, elementáris dühvel csapkodta a billentyűket. Gnúfos jobb elfoglaltság híján a titkárnő feje felett ékeskedő portrékat tanulmányozta, ott volt a Lenin középen, kicsit magasabban, mint a másik kettő, balra Marx torzonborz szőrzettel, jobbra Engels, üdén, frissen, ápoltan. A fiú végigfuttatta tekintetét a három arcon, s megpróbált erőt meríteni. Itt van ez az Iljics gyerek is. Milyen tiszta derűs a tekintete, mennyi erő árad belőle! Vállára veszi a világ gondjait, s nem roppan bele. Sőt. A vészek viharában edződött nagy férfiú fegyvert, s hatalmat érő nyugalma átsugárzik a képről, és mindenki fürödhet ebben a ragyogásban.

Gnúfos eltűnődött az idők változékonyságán. Kisgyermek korában üddögélt jó néhányszor itt a titkárságon a nagyfaterra várva, de akkor még más képek voltak a falon. Illetve, hát, a Lenin az meg volt, de mellette, jobbról-balról Sztálin elvtárs, és a jó Rákosi elvtárs képe fényeskedett. Nem, nem is ez volt a sorrend. Gnúfos megrázta a fejét. A régi időben népünk atyja mosolygott középen, s mellette a másik két férfi alátámasztotta őt.
A felnőttek ilyeneket mondtak a lakógyűlésen. A kicsi Fos a székek alatt mászkált, négykézláb. Népünk atyja. Az ország jótevője. Otthon épp az ellenkezőjét hallotta. Gnúfos már egész kis korában is inkább annak hitt, amit otthon mondtak, a "lakógyűlés" hozzá nem beszélhetett, a lakógyűlésen baromarcúak szónokoltak, s a Baromarcok véresre tapsolták a tenyerüket. Ott voltak mindenütt, az utcán, a villamoson, a Közértben és a hivatalokban, sehol nem lehetett szabadulni tőlük. Arctalan, alaktalan tömeg, eszmeiségben biliárd fényévnyire az ő gyerek-világától. Eszmeiségben? Mi az, hogy "eszmeiség"?! És mi az, hogy világ?

-Istenem, Istenem, -sóhajtott fel a Nagy Gyula muterja, s tenyerébe temette az arcát. -Én édes Istenem!
-A főjegyzőúr odanézett oldalról, némi kis bizonytalanság tükröződött a tekintetében, de visszaharapta, amit mondani akart. Az asztalos azonban nem harapta vissza, az istenezésre fojtottan kitört: -csak ne istenezzen szomszédasszony, csak ne istenezzen nekem! Vizes kötéllel kellett volna vernie a kölykét, s nekem is ezt kellett volna tennem az enyémmel!
Ránézett lapító csemetéjére, és megismételte.
-Ezt kellett volna tennem, de esküszöm, meg is teszem legyünk csak végre otthon!
Kovácsné elkapta egyik kezét a gépről, s hátrafordult.
-Ejnye, elvtársak, -mondta rendre utasítón. -Csend legyen, megértettük?!
-De a...-csattant volna fel az asztalos, ám egy kéz megállította. A föjegyzőúr átnyúlt unokája előtt, és erektől szántott, izületes nagy kezét rátette az asztalos szeplős kézfejére. -Csitt, -súgta alig hallhatóan.
Nyílt a párnázott ajtó, Botos jött ki rajta személyesen, életnagyságban. Alig érte el a bigmen a százhatvan centit. Ebből a magasságból fennkölten nézett szét a rávárakozó tömegen, s a föjegyzőurat szólította, elsőként.
Gnúfos nagyfaterja feltápászkodott köszvényes izületeivel, s göcsörtös vastag botját megmarkolva, követte a tanácselnököt.
Az ajtó becsukódott mögöttük.
Hosszú ideig nem hallatszott ki semmi. Egyszer aztán, a várakozás idegtépő pillanataiba harsány hahota tépett bele, horribile, a főjegyzőúr nevetett! Megdöbbenve bámultak egymásra, Kovácsné abbahagyta a gépelést. Még kétszer hangzott fel bentről a kísérteties hahotázás. Aztán...kitárult a szezám ajtaja, s a keretben ott állt imbolyogva a főjegyzőúr, a kissé zavart Botostól kísértetve.
-A gyerekek modellrepcsije, -ha, ha, ha, -bocsánat. Majdnem beesett a kutyatelepre. Az őr meg, ha, ha, ha,...utána lőtt. Bocsánat. Ha, ha, ha. Törölgette a könnyeit.
A tanácselnök krákogott.
-Mongyák meg a kölköknek, ne ott eregessék azt a izé...akármit, -fordult oda nagy mérgesen az asztaloshoz. -Még maj ránk esik itten, la, az udvaron, ha a budira megyünk. Mennyenek vele odább, a másik dombra. Van itt elég rosseb domb egymás nyakán. Meg vagyok értve?! -Újra krákogott.- Az őrkatonát pedig, a keserves mindenségit ennek a ku... kutya világnak,...javasolni fogom... vonják felelőségre. Kovácsné. Tegyen új lapot a gépibe. Diktálok.
Zavarodottan kifelé somfordáltak, elől a kölykök, leghátul a főjegyzőúr. Botos utánuk szólt:

-János bátyám, maradjon néhány percig, magával még váltanék egy szót.
Amikor az ajtó becsukódott a zord tekintetű tanácselnök megenyhült. Lezöttyent egy székre, az íróasztal mellé, a homlokát törölgette.
-Nahát. Adjon nekünk most egy jó erős feketét Kovácsné. Üljön ide, János bácsi. Szóval hát, nekem azt mondták, bocsásson meg, azt mondák, hogy vanaki ült abban a repülő-masinában. Én marha, meg bevettem. Lássa, milyen marha tud lenni az ember. De hát, hogy is tanáhattak ki ilyesmit, hogy tizenéves kölykök olyan igazi nagy repülőgépet tudnak építni, amivel sitty-sutty, fölröpülnek? Az a kelekótya őr nem láthatta kicsi-e, va' nagy, ül-e benne vanaki, va' se, olyan gyorsan történt. És a Mári néni, innentla a szomídbúl?! A vaksi szemivel? Az ű vallomására apennájjak? Ugyan kérem. Lószenszc, egyszerűen lószenszc, nincs rá jobb kifejezés. És,... én most ünnepélyesen exhumálom magamat, főjegyzőúr, és köszönöm, hogy felnyitotta a szememet. Éghettem volna mindenki előtt, mint a Gabi Pista csűrje, ha maga nem szól. Mennyi időt is írtunk eddig jóvá magának ebben a hónapban? Kovácsné, nézze csak meg, hogy áll a főjegyzőúr átlagos-állományi létszám kerettye?
Az asszony kotorászott a polcon, aztán előhúzott egy kockás füzetet, és belelapozott.
-Itten van, la. Mán ledógozta a kerettyit!
-Nem baj, -mondta a Botos. Írgyon még hozzá huszonöt, nem, tizenöt órát. Jó lesz így, János bátyám?
-Alássan köszönöm, jó -válaszolta kissé feszélyezetten az öregúr, és ültében kicsit meghajtotta a derekát.
A kávé azonban jólesett, forró volt és erős.

A kávé jólesett, forró volt és erős.

A kávé jólesett forró volt, erős.

Bocsánat, beszorult a tű, de most már minden rendben, folytatom. A kávé jólesett, forró volt és erős. Köszönte is a főjegyzőúr, és ment vóna a dógára, mert a' vót nekie. Tessék, mán én is átveszem eztetet a népies beszídet a tetűállat Gnúfostól, s a többiektől, akik ottan vóttak, lala. De a tanácselnök még nem engedte el a föjegyzöurat.
/Most már figyelek, nem csábulok el újra./
Szóval a Botos szólt, maradjon, mert alá kell írnia a jegyzőkönyvet. A kiskanállal kikaparta a csészéből a cukor maradékát, szájába tette a kiskanalat, s élvezettel szopogatta.
-Írgya, Kovácsné -röffentett végül. -Írgya. Fölülre, mittudom én, milyen számú ezredparancsnokság, satöbbi, a számot, majd megnézi, s ráírja utólag. Kerekes János őrnagy elvtárs, főcsoportfőnök. Megvagyunk? Mondom tovább. Az őrkatona fegyverhasználatával kapcsolatos, illetve tárgybani esettel, az ezzel kapcsoplatos incidencsel kapcsolatos...
Ránézett a főjegyzőúrra. -Jó lesz így, János bátyám? -De miután az öregúr nem szólt semmit, folytatta a diktálást.
-Kapcsolatos... kapcsolatos, hol is tartottam, kapcsolatosan, tájékoztatom, hogy a hatáskörömben elvégzett, nem, írja inkább eztet, eszközölt, jó lesz, János bácsi, eszközölt, eszkö..., hogy a fene egye meg, milyen meleg van itten, la, mér nem írgya, Kovácsné?
Kabát-újával megtörölte gyöngyöző homlokát, vastagon burjánzó szemöldöke felett.
-...Vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a fegyverhasználat, illetve az ezzel kapcsolatos lövöldözés indokolatlan vótt, kétté, Kovácsné, mert múttidő, miután folyó év augusztus 11-én vessző, a fent nevezett, tárgybani objektum levegőjébe, levegőégébe, égilégébe nem ellenséges repülő tárgy, hanem modell-repülőgép hatolt be, pont, újbekezdés.
Innestül kezdve a vizsgálatot lezártnak tekintem, és az őrkatona felelősségre vonását indítványozom, jó lesz így, János bácsi?

Nyílt az ajtó, nagydarab sűrű egyén lépett be a titkárságra, Csepregi volt, a tanácselnök jobb keze, jelenleg a Mezőgazdasági Alosztály vezetője. A faluban mindenki ismerte, tudták róla, hogy a háború előtt csendőr volt, majd pedig a változások után a népi rendőrségen dolgozott nyomozótisztként. Suttogták, hogy ebbéli minőségében sok embert vert agyon saját kezűleg, amit egy idő után már nem tűrhettek tovább a felettesei. Csepregi agyonütötte a gyanúsítottakat, szép idők, mielőtt azok vallomást tehettek volna, és ez szörnyű és helyrehozhatatlan, akták sora maradt lezáratlanul! Elmozdították állásából, de, hogy a tanulság egy életre leszűrődjön benne, részben nevelési célzattal, részben káder-fejlesztés gyanánt, áthelyezték a Tanácsházára, alosztályvezetőnek. Állítólag az öreg Tímár Endrét is ő pofozta egynéhányszor, bár ennek ellentmond, hogy az Endre nem halt meg, csak megnyomorodott, és a csontjai törtek össze tipikusan.
Csepregi igazi tetűállat volt, kiköpött Baromarc. Gnúfos összefutott vele az imént kint a folyosón, amikor távoztak elfele, /bocsánat, néha visszatér, akárhogy igyekszem/ a klub-helység ajtaja előtt, s falhoz lapulva várta meg az alosztályvezető elvonulását. Ha valakitől, a Csepregitől nagyon félt, jobban, mint a lótetű Mezeitől, pedig a Mezei is keményen pofozott, a Nagy Gyuszinak majdnem leröpült a kobakja nemrég a töltésen, és Gnúfosnak is sajgott a szája széle, ahogy visszagondolt a Népbolt előtt történtekre. De a Mezei kismiska volt a Csepregihez képest.
-Itten van la, ez a Simicskó féle háztáji ügy, -mondta dörmögő hangján, a köszönést elmellőzve. -Nézd, Pali, ha ennek nem vesszük keményen elejit...
-Bocsánat, diktálok -horkant fel a tanácselnök. -Mi van Csepregi elvárs?
-Hát itten, ni ez a Simicskó- féle...
-És nem ér még rá két k... percet, amíg befejezem? Nem ér rá két percet?! Szétszeditek az embert, Csepregi elvtárs, egyszerűen szétszeditek. Szarni nem tudok kimenni a budira reggel óta. Maj bemenyek hozzád, ha kísz vagyok. Mingyár menyek.
Az alosztályvezető elkanyarintott egy cikornyás káromkodást. -De azt a akármilyen akármilyét ennek a megmondommilyen /megmondta/ világnak! Elsőbbsége vóna tán..a...
-Nincs elsőbbsége Csepregi elvtárs, ennek van itt elsőbbsége, la, mer ennek érdekibe átszóltak a Pébérül is.
-A Pébérül?
-Onnant, la.
-Akkor ennek van itten elsőbbsége, igazad van, -enyhült meg az alosztályvezető. -Maj várlak a szobámba, ha befejezted. -Ha a Pébérül átszóltak...Kifordította a tenyerét, és mélabúsan megismételte, -Hát, ha átszóltak...
Elment, nagy űrt hagyva maga után. Másfél, két köbméternyit. A levegő meg alig győzte körbeáramlani, hogy betöltse.
Botos elkalandozó tekintete visszatért a gépíró-asztalhoz.
-Megvagyunk, Kovácsné?
-Igen elnök elvtárs.
-Olvassa fel, kérem. Maga, meg, János bátyám figyeljen, oszt mondja meg jól van-e.
Kovácsné szép lassan elolvasta újra a följegyzést. Botosnak följebb húzódott egy kicsit az egyik szemöldöke, amikor visszahallotta az első mondat "kapcsolatosan"-jait, de nem szólt egy kukkot se, csak ránézett az öregúrra.
-Igen,- bólogatott Gnúfos nagyfaterja, a nagy bottal ábrákat rajzolva a kopottas padlóra, -voltaképpen, hát...
-Ne kerteljen főjegyzőúr, ki vele!
-Nos, hát, elsőrangú, az ám, elsőrangú,...de úgy kellene kezdeni, hogy is mondjam... előbb röviden a tényállást...
A tanácselnök buzgón bólogatott. -Vagyis?
-Mondjam?
-Mondgya, azért vagyunk itt. Végtére én se szeretnék hülyeséget kiadni a kezemből, és ha itt van egy régi szakember ugyebár...
-Kérem. A föjegyzőúr kicsit összecsattintotta a bokáját a szék alatt. -Egyszóval..
Folyó év augusztus 11-én a pont, pont, pont számú objektum légterében ismeretlen eredetű repülő tárgy jelent meg, melyre a szolgálatot teljesítő őrkatona tüzet nyitott.
-Várgyon, főjegyző úr, -szólt közbe a tanácselnök. -Kovácsné! Mér nem írja?
-Írjam, Botos elvtárs?
-Ejnye, no. -A tanácselnök rosszallóan csóválta meg a fejét. -Hát, persze, hogy. Mégis, mit gondolt?
-A titkárnő papírt fűzött be a gépbe. -Kész vagyok.
A főjegyzőúr megismételte a mondatot. -Mehetünk tovább, -kérdezte aztán.
-Igen.
-Jó, újbekezdés. A hatáskörömbe utalt vizsgálat megállapította, hogy az ismeretlen tárgy modell-repülőgép volt, az ellenséges támadás így kizárható.
-Kizárható. A tanácselnök, szaporán bólogatott. Igaza van a főjegyzőúrnak, Kovácsné. -Teljeséggel kizárható.
-Tekintettel azonban az éberségre vonatkozó, ezerkilencszázötvenhárom per huszonhat számú Elnöki Tanács által hozott törvény harmadik paragrafusának negyedik bekezdésére, megvan, Kovácsné? - a fegyverhasználat jogosságához, fenti tények tükrében sem férhet kétség, hiszen a katonának az esemény időpontjában nem volt módja azonosítani, hosszú í, Kovácsné, igen, jól van, a repülő tárgyat, pont. Kelt satöbbi, satöbbi, aláírás, pecsét.
Amint az utolsó mondat elhangzott, a Botos felpattant, a géphez rohant, s bár még meg se száradt a festék a papíron, kitépte a lapot a gépből. -Mutassa!
Némán olvasta, csak az ajkai tátogtak közben. -De, de...de ez más, mint amit én írtam, János bátyám! Én-e, indítványoztam az őrkatona megbüntetését, no mer az a tényállás, miszerint... miszerint, dejsze leírtuk mán miszerint. Harákolt, s kiköpött a nyitott ablakon.
-Nem ért egyet velem?
A főjegyzőúr felnézett a padlóról. -Igen, Botos elvtárs, tudom. De van egy törvény az éberségről. A kilencszáz-ötvenhármas. És a törvényt mindenkinek be kell tartani.
-Az éberségit?
-Azt.
-Nem lesz akkó az a bal.asz katona megbüntetve?
-Nem.
-És maga aztatat mongya, hogy maga maj tarcsa a hátát, ha ezek maj izélnek itten?
-Tartom.
Na, jól van akkó, de ha baj lesz, valaki seggbe lesz rúgva, a' kurvaég. Megmondom az őszintét, hogy tuggya, János bá'. Megyek mostan a szomszídba, lássa, hogy nem hannak ma békiben, még szarni sincs időm, ez egy ilyen nap!

A Zöglingnek azonban komolyabb baja esett, mint ahogy azt az első pillanatban gondolták. A gép, amikor Gnúfos a fűzfák előtt megcsúsztatta, átperdült a sérült oldalára, és a csermely medrén túljutva a balszárnyával kapta el a földet. A következmény egy gusztustalanul lapos cigánykerék lett, amiért az iskolai tornaórán is legfeljebb csak kétharmad jár, a tanár jóindulatát kellemesen bekalkulálva. A főtartón kívül megsérült a belépőél is, és, -bár ez csak a hangárban derült ki, miután a szárnyborítást levagdosták, a kilépőél átlósan elrepedt.
Gnúfos és a Tejfölfejű töprengve álltak a gép mellett. A legnagyobb problémát a főtartó sérülése jelentette. Ha a Zögling egy kis modell-repülőgép lett volna, Gnúfos tudta volna, mit tegyen. Összeilleszti a sérült léceket, hidegenyvet neki, s kész! De itt más volt a helyzet. A Zögling nem modell-repülőgép, még ha a nagyfater meg is dumálta a tanácselnököt! A főtartót négy darab nyolc milliméteres átmenő-csavar rögzítette a törzshöz, ezek a csavarok kiszakadtak a terheléstől, amikor Gnúfos a kutyatelep fölött fejre állította a repülőgépet. Hogy' lehet ezt kijavítani?
A birka-hodályból avanzsált hangár belsejében ünnepélyes csend honolt, szinte hallani lehetett, hogy csikorognak a fiúk fejében a fogaskerekek a nagy gondolkodástól.
-Hol vannak ilyenkor a többiek, -fújt egyet dühösen a Fos. -Persze, amikor melózni kéne, egy sincs itt. Ha repülni kell, meg tolonganak.
-Ez egy ilyen dolog, -bölcselkedett a kis szőke. -Különben is. Nem te törted össze eztet a tetű Zőninget? Ne várd akkó, hogy maj a Mucsi Lali, vagy a Nagy Gyula fogja megjavítani.
Volt abban igazság, amit a Túrós mondott, barátjának mégis rosszul esett. Most akkor ő mifenének szavazott a Mucsi Lalira? És itt van ez az állatkertbarom Tóth Gyula is. Mennyit kínlódik vele nap, mint nap, hogy beleverjen egy kevéskét a repülés tudományából? Még azt sem sikerült megértetnie vele, hogy keletkezik a felhajtóerő. Sem a Tejfölfejű, sem a középsőMatyi nem foglalkozik a parasztjával, nem ám, pedig ezek is jól repülnek, jobban is, mint ő. Minek erőlködött akkor? Ez a hála és a köszönet?

A repülőgép a hangár félhomályában az ép szárnyára billenve pihent. A bejárat előtt a letaposott töreken meredek fénycsóva táncolt a hőségtől vibráló levegőben. A vibrálásba most belépett valaki, egy tömzsi, káromkodós alak, folyamatosan adjusztálva a szenteket, és a Gnúfos muterját. A másik alak, aki föltűnt mögötte, nem káromkodott, nem volt neki szokása, mert ez a KisJancsi volt az Ili néni nagyeszű fia. És mögötte jöttek még néhányan, a vezér, méltósággal lépkedve, Szántó-Kis Jakab, az egyetlen, aki megmaradt a telepiek közül, a Végvári Emőke, a Bódogh Ibolya, és a Fanni. Gnúfosnak a szíve egyből a torkába ugrott, ahogy meglátta a lányt, és ott is maradt.
KisJancsi segíteni jött, a tömzsi szólt neki, mi a hézag. Mucsi Lalinak jönnie kellett, hogy parancsot adhasson a javítási munkák megkezdésére. A Jakabtól elvárható volt a közreműködés, a lányok pedig nézelődni jöttek, hiába ordibált velük a buzi Nagy Gyula, hogy a Gnúfos majd jól lerugdossa őket a hegyről. Gnúfos talán meg is tette volna, hogy lerugdossa, és a kis szőke biztos segített volna benne, de Gnúfos számára olyan hirtelen jött, hogy a Fanni is ott van, hogy ámulatában a száját nyitva felejtette, így meg nem lehet rugdosni ez kétségkívül dehonesztáló.
A boszorkányokkal cimboráló ezermester segítségével megkezdődött a gép nagyjavítása. Ez a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy kitolták a Zöglinget a szabadba, a világosságra, KisJancsi hozzálátott, hogy átlapolja és megerősítse a sérült részeket, a többiek meg, mármint a fiúk, körbe állták és nézték. A lányok nem sokáig bámészkodtak a gép közelében, ahol nem volt számukra semmi érdekes, inkább odébb húzódtak, s a pajta oldalába, az árnyékban letelepedtek. A fiúk a repülőgépről beszélgettek, a lányok a fiúkról.
-Csak legalább egy jó csávó lenne közöttük, -jegyezte meg lebiggyesztett szájjal a Bódogh Ibolya. -Egyetlen egy. De, ezek olyan hülye kis kriplik. Egyedül tán a KisJancsi jöhetne szóba, de neki meg a szörnyű elálló fülei, amik vannak nekie.
-A Túrós lesz maj jó csávó egyszer, ha nagyobb lesz, -szöszögte válaszképpen a Végvári Emőke, és lopva Gnúfosra pillantott. -Maj, ha a szeplői elmúlanak, és nagyobb lesz, meg minden. -Mit szólsz?
A kérdést Emő a Fannihoz intézte, aki éppen az elemózsiás zacskót halászta elő cuki kis kosárkájából. A kislány keze tétovázva megállt, s felpillantott a gép körül ácsorgó fiúkra.
-A Túrós? Nem, azt hiszem, ő, nekem akkor se jönne be, ha nagyobb lenne. Túlontúl szőke. És göndör. -Nevetett. -Nekem egyikőjük se jön be, legalább is így külsőleg. De, például mi a véleményetek a Fekete Sanyiról?
-A Fekete Sanyiról? Bódogh Ibolya elámult a közlésen. -Honnan ismered te a Fekete Sanyit?!
A Fanni újra nevetni kezdett. -Ismerem, és kész. Nem mindegy, honnan? Egyszer a Művház előtt, amikor a moziműsort nézegettem, odajött, bemutatkozott, azt mondta, hogy ő a Fekete Sanyi, és megkérdezte, nem mennék-e vele moziba?
-Nem mondod? -A másik két lány egymás szavába vágva kezdett kiabálni. -Moziba hívott? A Fekete Sanyi? Téged? Ó, én édes Istenem, ez nem lehet igaz! Mondd, hogy csak azért találtad ki, hogy minket bosszants!
-Dehogyis. Hülyék vagytok. Tényleg hívott, na!
-És te?
-Mi, az, hogy "és te"?
-Hát, hogy te mit válaszoltál. Tudod-e, hogy a Fekete Sanyi a legeslegjobb csávó az egész föld kerekén, a Zserardfilipet, meg a Zsanmarét leszámítva?
A Bódogh Ibolya ezt már szinte méltatlankodva kiáltotta a Fanni felé. -Ez az ostoba kis pesti liba. Ennyit se tud?
A kislány megvonta a vállát, s hozzákezdett kicsomagolni a hazait, kolbászt, szalonnát, kenyeret, zöldpaprikát. -Azt mondtam neki, hogy majd még gondolkodom rajta. Nem csípem túlzottan a jóképű csávókat. Olyan gázok, kőkeményen, meg minden.
-De hát, de hát...a Végvári Emő fulladozott a torkába sűrűsödött mondandótól, -de hát te nem vagy normális, Fanni. Gondolkozz! A Fekete Sanyi nem egyenlő a hülyetetű Gnúfossal. A Fekete Sanyi...egész egyszerűen...király csávó..., a Gnúfos meg...
-Nekem egyik se kell.
-Nem-e? De hát, ezzel a tetű Gnúfossal jártál mostanáig, mindenki tudja!
-Én? Én nem jártam senkivel, a Gnúfossal a legkevésbé. A Gnúfost nem is érdeklik a lányok, csak a repcsi.
-De hát...az Emő most már tényleg mérges volt,...-mindenki tudja, például, hogy együtt fürödtetek a patakban!
Fanni kiejtette kezéből a kosárkát.
-Honnan tudják ezt?
-Valaki, meglátta, vagy mit tudom én.
-Jól van na. Nem is igaz. Vagy, ha igen is, nem úgy, ahogy ti gondoljátok. De attól még nem járok vele. Fürödtünk és kész. Mi van abban?
-Szóval nem jársz vele?
-Mondom, hogy nem. Nem is találkoztunk két hete.
-Így görbülj meg?
-Így görbüljek meg!
Itt tartottak, amikor egyszer csak a tömzsi vágódott melléjük, föltartott orral szimatolva, mint egy jóravaló vizsla.
-Mit eszünk csajok?
-Amit hoztál magaddal, -zsörtölődött a kislány, majd rápillantva a Nagy Gyula csalódott képére, hozzátette: -szólj a többieknek, kész az uzsonna.

A röpcsi, hála nagyeszű KisJancsi firminges közreműködésének, még aznap kész lett, de a szárny-borítás ragasztásának másnapig száradni kellett. Volt hát idejük bőven, ki is használták. Ettek, ittak, majd később előkerült egy pöttyös labda. Körbe dobálták, szépen, csinosan, de aztán elfajult, mert a fiúk kezdték céltáblának használni a lányokat. Valaki egyszer csak felkiáltott: játszunk tikitálét! Az ötlet mindenkinek tetszett, összeröffentek, s ki-ki választott, milyen nemzetiségű akar lenni. Veszekedtek egy kicsit, mert hárman akartak franciák lenni, négyen meg amerikaiak. Végül Mucsi Lali tett igazságot közöttük, mint igazi vezérnek, ez volt a dolga. Gnúfos hottentotta lett, ő maga választotta magának ezt a hülyeséget. Kicsit furcsán néztek rá a többiek, a Fos nem normális, ő mindig valami extravagáns állatságot talál ki, -nem zavarta, köpött rájuk, a kis szőkét el is találta. Elkezdődött a játék. A labdát letették a kör közepére, és hátat fordítva körbeülték. A kikiáltó, Bódogh Ibolya, fennhangon hirdette: "ázom, fázom kincset hányom, kör közepére fusson a....a ho..ho..hottentotta!" Lett erre nagy sivalkodás, menekült mindenki, ki merre látott, csak a Fanni nem futott el, mert azt hitte, a hohózásból, hogy a hollandot fogják szólítani, s az pont ő volt. Tévedésére ráfázott, mert ez a tetű Fos egy szempillantás alatt a kör közepén termett, fölkapta a labdát, s hátba vágta vele. Ennyit ért a sompolygás! Ő lett a kikiáltó, ami tré, és égő. A játék folytatódott, amíg meg nem unták. Akkor valaki azt javasolta, a nap magasan járt még az égen, menjenek kirándulni, nézzék meg, mi van a túlsó hegyen túl. Ellenvetés nem lévén, felkerekedtek. De előtte még betolták a Zöglinget a hangárba, baja ne essen, míg távol vannak, s rákattintották a szárnyas kapura a nagy rozsdás vas-lakatot. Mentek, mendegéltek, árkon-bokron keresztül. A terep, amelyen haladtak, olyan volt, mint egy ráncos lepedő, átvirrasztott éjszaka után, árkolt, gyűrött, mély szakadékok szabdalták keresztül kasul. Hogy-hogy nem, a Fanni egyszer csak a Gnúfos mellé sündörgött a nagy vándorlásban, a többiek szerte szét a hegyoldalban.
Jó ideig egyikük se szólt, csak rakosgatták szépen a lábukat előre. A harmadik, vagy negyedik dombon voltak már túl, de a táj képe nem változott. A fiú gondolataiba merülten alig észlelte mi van körülötte, nem reagált a kislány jelenlétére. A fejében azonban forogtak az eszmék, mint centrifugában a mosott ruha, megsűrűsödtek, s lecsúsztak a torkán keresztül a szívéig.
-Jár a Fekete Sanyival, ez most már biztos, -mondta magában. -Igaz tehát, amit a Tejfülfejű állított.
Pár napja történt, a kis réten, a Végváriék háza mögött. Szívták a stabot, fújták a füstöt, és a repülésről beszélgettek. Váratlanul, azt mondja a kis szőke: -Fosom, tetű állat. Tudod-e, hogy más is 'úrogatja a nődet?
-Miket beszélsz? -Gnúfos szemöldöke felszaladt a hetedik emeletre a meglepetéstől. -Ki 'úrogat, kicsodát?
-A Fekete Sanyi a Fannit, -vigyorgott a kis szőke.
Gnúfos kiköpte a bagót a szájából, kezét ökölbe szorította.
-Ezért, most megfizetsz, dögölj meg!
A kis szőke hátrébb lépett, de a szemtelen vigyorgás nem hervadt le a képéről.
-Mielőtt még egymásnak esnénk, gondolkozz, hülye állat. Nem beszélek a levegőbe, többen is látták őket együtt a mozi előtt, a dagadt Rudi is, a hogyishíják, mingyár megmondom milye Rudi, mindegy, őt nem ismered, egy osztályba járok vele, hülyegyerek különben, ő is látta őket.
-A Fannit és a Fekete Sanyit?
-Pontosan.
-Hazudsz, hülye állat!
-Nem hazudok, dögölj meg, a muterom életére esküszök.

...Mentek egymás mellett. Gnúfos gondolkodott, törte a fejét, szinte belefájdult. A Fekete Sanyi 'úrogatja a Fannit? Ha ez így van akkor vége a világnak, akkor nem érdemes tovább élni. Pedig így van. Így kell lennie. Hát nem a saját fülével hallotta az imént, a hangár előtt, hogy a lány a Fekete Sanyiról beszélgetetett az Emővel és a Bódogh Ibolyával? Hát nem ő mondta, a saját szájával, milyen király csávó, ez a csávó, mennyire jóképű, meg minden. Hiszen, hát, ha ez igaz, akkor tényleg vége a világnak. Akkor repülni se érdemes többet, vagy, ha igen, egyet még, egy utolsót.
-Mér is húztam meg a botkormányt a kutyatelep fölött, -kesergett magában. -Ha nem emelem fel a gépet, ha nem nyúlok hozzá a kormányhoz..., nem merte befejezni a gondolatot, mi lett volna, ha gépével a volt internáló-tábor keményre döngölt udvarára csapódik.
Meggyorsította lépteit, szinte futott már a kaptatón felfele, a kislány lihegve lépést tartott vele.
-Hová futunk, Gnúfos?
-Arra.
-És mér kell így futnunk?
-Csak. Mer a repülősöknek kell futniuk, te ezt nem érted. Ezt olvastam egy tetű könyvben.
-Akarok valamit mondani!
-Hát mondjad.
-De akkor álljunk meg, kérlek, mert már nagyon lihegek.
Gnúfos lelassított, de nem állt meg.
-Mit akarsz?
-Szeretnék megtanulni repülni.
-Tessék?
Gnúfos most már megtorpant, és úgy nézett a Fannira, mint aki rémet lát.
-Miket beszélsz?
-A kislány is megállt, farkasszemet néztek egymással.
-Repülni akarok. Megtanítasz?
-Szó sem lehet róla. -Gnófos kényszeredetten nevetett. -Nők nem repülhetnek.
-Majd veszek fiúruhát. Nadrágot és...
-És a melleid?
-A melleim? Ne légy szemtelen, Gnúfos!
A fiú gondolkodott. -Hátha, mégse igaz, ez a dolog a Fekete Sanyival? Ó az ember olyan, de olyan eszetlen tud lenni. Mindent elhisz, és mindennek az ellenkezőjét, amit hinni akar. És, ha tényleg keresztül lehetne vinni a csapat előtt, hogy a Fannit befogadják! És akkor ő, Gnúfos, a pesti suvernyák, a hülye jampi, aki nem sokat ér a többiek szemében, ő taníthatná repülni? De hát, ez csak egy szép álom.
-Szólj a Mucsi Lalinak, -mondta habozva. -Ha parancsba adja, akkor repülhetsz, akkor a többiek se pofázhatnak bele.
-A Mucsi Lalinak? De hiszen..., nem te mondtad róla, hogy a Mucsi Lali komplett hülye, nincs ki mind a négy kereke?
-Mondtam, mert így van, de akkor is ő a csapat vezére.
-És, várj csak,... nem beszélnél vele te, te talán meg tudod győzni.
-Én? -A hülye állat Fos hangos hahotára fakadt, -Én? A Mucsi Lalit? Soha. De más se. Ő mindig a pillanatnyi szeszélye szerint dönt az ilyen dolgokban. Ha szerencséd van, lehet, hogy azt mondja, igen.
-De, hát nem te mesélted, hogy ti adjátok a szót a szájába, mit kell mondania, ha parancsot ad valamire?
A Gnúfos megint nevetni kezdett. -Ez igaz. Csakhogy mi csak a parancsba adás szavait mondjuk meg neki, ő önállóan dönt, arról mit akar, főleg ilyen horderejű kérdésekben.
-Horderejű? Honnan a csodából szedsz te ilyen kifejezéseket, Gnúfos?
-Hát onnan, hogy nálunk vasárnaponként az ebédnél néha nagyon sokan vagyunk, és a felnőttek politizálnak, meg minden, és ők mondanak ilyeneket. Megkérdezed akkor a Mucsi Lalit?
-Persze, hogy megkérdezem, hü...hű de meleg van.
Így esett, hogy a következő domb tetején megvárták a többieket, akik szállingóztak innen-onnan, és Mucsi Lalit. Rá egy kicsit többet kellett várni, mert elment egy bokor mögé pisilni. Amikor visszajött, félig kilógott még neki, de senki nem mert szólni, csak fuldokoltak elkékülve, a Fanni odalépett hozzá, és kerek perec, megkérdezte.
-Mér, ne? -vigyorgott a vezér, a többiek megrökönyödött közbeszólásait figyelmen kívül hagyva. -Maj' én megtanítalak! Nektek pedig kuss legyen!
Így esett, hogy a Vasút utcaiak repülőiskolájába új tagot vettek fel, éspedig egy lányt.
A dolog mélyen megrázta a közvéleményt, Végvári Emőke meg is jegyezte, hogy ilyen erővel akkor ő is beléphetne, ám a nagyvezér erre eleresztett egy olyan csúnyát, hogy azt itt nem idézhetem, szaga volt, és ezzel vége is lett a tagfelvételnek.
Útban hazafelé egy gyérlombú, tépett bokor árnyékában megpihentek. Mucsi Lali megparancsolta, hogy másnap reggel kilenc órára legyen mindenki a hegyen.
Alkonyodott, mire elérték a hangár-épületet, ahol mindent rendben találtak. Az este a bíborszínű felhők alatt ólálkodott, amikor leereszkedtek a Szívas patak völgyébe.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-05-17 17:10:41

válasz Rozán Eszter (2008-05-16 22:30:22) üzenetére
És köszönöm Rozália, hogy a Zöglingbe is belevágtál!!!
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-05-17 17:09:36

Hát ez kicsit "másabb" történet, mind a témáját, mind a stílusát tekintve, de remélem Gnúfos és társai, az "utcagyerekek" is szimpik lesznek!

Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-05-16 22:30:22

Látom, a Havasi gyopár után sem maradunk olvasnivaló nélkül. Tetszik a Zögling is, várom a folytatást.
Rozália

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Félelem címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)