HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49243

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: EftímeaFeltöltés dátuma: 2008-05-15

Maradj életben - Anyukám naplója II.

Május 11.

Az eső kopogására riadtam. Gyorsan felültem az ágyon, de András már nem volt mellettem. A folyosó végén, a fürdőszobából vízzubogás hangja hallatszott.
Nagyot nyújtózkodtam. Az égen piszkosszürke felhők úsztak, az esőcseppek az ablakot verték. A víz a könnyeimet juttatta eszembe, azok pedig a tegnap estét. Pillanatok alatt zúgott át rajtam minden emlék, a korház, Kata, majd Máté. Gyorsan kibújtam a takaró alól, magamra terítettem a köntösöm, és elindultam a földszintre.
A nappaliból vidám zene hangjait hallottam. Belestem; Erzsike a fotelben ült, és elmélyülten nézet valami kora reggeli mesét. A színes képek sebesen vibráltak a képernyőn.
A konyhában Máté és Kriszta beszélgetett. Mind a ketten a kisasztalnál ültek, előttük kávé gőzölgött. Ahogy megláttak, Máté felállt, és nekem is töltött egy csészébe a feketéből.
- Tudtál aludni?
- Nem sokat. Beszéltél Erzsivel?
- Még nem. Nem tudtam, te akarod neki elmondani, vagy apa. Esetleg én.
- Majd mi elmondjuk.
- Ahogy gondoljátok. Mikor lehet látogatni?
- Nem tudom. Nem mondta az orvos. De én már délelőtt bemegyek. Tudni akarom, hogy van Kata.
- Mi is veletek megyünk?
- Akkor ki marad Erzsikével? - kérdezte a belépő András.
- Majd én - ajánlkozott Kriszta.
Hálásan néztem rá.
Az első pillanattól fogva kedveltem Krisztát. Kedves mosolyával elbűvölte Erzsikét. A kislány egyik este azt súgta a fülembe, hogy Kriszta a mesebeli Jótündér, aki teljesíti a kívánságát.
- Köszönöm.
Alig egy órával később mind a hárman az autóban ültünk, úton a kórház felé, és csak remélni tudtuk, ha az éjjel nem hívtak minket, akkor nem történt semmi baj...

Az orvos fáradtan jött velünk szembe a folyosón, mikor a nővér telefonhívására találkoztunk. Kért, kövessük a szobájába, majd leültetett minket az asztalához. Szívem egyre hevesebben vert, ahogy arra vártam, hogy megszólaljon.
- Az éjszaka nyugodtan telt. A lányuk túl van az első nehezén.
Hatalmas sóhaj szakadt ki mindhármunkból. András átölelt, Máté pedig mind a kettőnket.
- Azonban még mindig altatjuk, mert a balesetben eltört a medencecsontja, ami igen nagy fájdalommal jár.
- Ez mit jelent? Nem fog tudni járni?
A bénulás gondolata kétségbe ejtett. Kata mindig is örökmozgó lány volt, sosem tudott a fenekén két percig megülni. Kosarazott, tollasozott, imádott a barátnőivel korcsolyázni: télen a jégen, máskor meg a bicikliúton. Annak a lehetősége, hogy ezt örökre elveszik tőle, elszorította a szívem. Hogy fogjuk neki megmondani?
- Nem, ez nem jelent maradandó bénulást. Fog tudni járni, ugyan olyan teljes élete lesz, mint volt, de addig még hosszú lesz az útja, és sok lesz a fájdalom. A medencetörés ugyan úgy meggyógyul, mint egy kartörés, de tovább tart, míg a több hetes mozdulatlanság után újra lábra állhat, és járhat.
- Bemehetünk hozzá?- kérdeztem.
- Igen, menjenek!
A szobába érve ismét megtorpantam. Kata hanyatt feküdt az ágyon, a karjába még mindig infúzió csepegett, de legalább már vért nem kapott. András ellépett mellettem, és óvatosan végigsimította a lányunk homlokát. Láttam, hogy remeg a keze.
Az ágy melletti székre ültem, míg Máté megkerülte, és a másik oldalra állt.
- Jaj, Zizi, mit csináltál?- kérdezte sóhajtva.
- Miért nem mondta az orvos, meddig altatják?
- Mert nem kérdeztük- válaszolt kérdésemre András.
- Magától is mondhatta volna.
- Talán még nem tudja.
Csend ereszkedett ránk. A monitor még most is csipogott, csak ekkor vettem észre. Ránéztem. Számokat mutatott, görbéket, számomra érthetetlen adatok sokaságát.
Nagyot sóhajtottam. Kata máskor rózsás arca, most hófehér volt. Olyan mozdulatlanul feküdt, mintha halott lett volna. A gondolatra összerázkódtam, amit András is észre vett.
- Ne aggódj, végig fogjuk csinálni. Ha segítünk neki, könnyebb lesz, meglátod.
- Én mégis félek.
- Apának igaza van. Együtt megoldjuk, ahogy mindent.
Máté ránézett az órájára.
- Én most haza megyek, ne legyen Kriszta egyedül Erzsikével. Mondjak neki valamit? Kicsit furcsán nézett, amikor mondtad neki, hogy nem jöhet velünk. Kérdezni fogja, hol vagytok?
- Próbálj meg valamit elhitetni vele, aztán ha mi is haza mentünk megmondjuk neki.- válaszoltam.
- Rendben. Bármi történik, telefonáljatok azonnal.
Kifelé menet mind a kettőnknek puszit adott. A kórterem ajtaja halkan kattant mögötte.
András és én összenéztünk, majd némán figyeltük Katát...

Mivel sok mindent nem tehettünk, hamarosan mi is indultunk. Még beszéltünk az orvossal, próbáltam megtudni, meddig akarja altatni Katát, de nem mondott pontos időpontot.
Az autó lassan gördült be a kapun. András mindig óvatosan vezetett, hisz Boba és Erzsi sokat játszottak a kertben, de most senki sem volt kint. Amikor kiszálltam, és becsaptam a kocsi ajtaját, de Boba nem rohant hozzánk üdvözölni, a keresésére indultam. Nem csinált még ilyet, nem tudtam mire vélni a dolgot.
- Boba! Gyere ide! Boba!
A bobtail kölyök lassan somfordált elő a házából. Szinte éreztem, hogy ő is szomorú.
- Mi az? Miért vagy letört?- kérdeztem, miközben megsimogattam a fejét.- Hol vannak a többiek?
Felállt, és András után indultam a házba.
Bent teljes volt a csend. Először azt hittem, nincs is itthon senki, aztán meghallottam a lépcsőn a lábdobogás hangját, majd megláttam Krisztát. Arcán gondterheltség csillogott.
- Mi az, mi történt?
- Erzsike. Bezárkózott a szobájába, és nem hajlandó beszélni senkivel.
- De hát miért?
- Azt mondja, becsaptuk. Mikor Máté hazajött, titeket keresett. Máté próbált kitalálni valamit, de Erzsike megsértődött, felrohant a szobájába, és bezárkózott. Azóta is ott gubbaszt, pedig a bátyja már órák óta könyörög neki, hogy jöjjön ki.
- Megyek- sóhajtottam fáradtan.
Az emeleti folyosón, az ajtónak támaszkodva Máté ücsörgött. Kezében egy könyvet tartott, amiből felolvasott, de láthatóan nem ért el vele eredményt. Mellé ültem, kivettem a kezéből a mesekönyvet, és becsuktam.
- Sajnálom. Nem akartam még ezzel is gondot. De képtelen vagyok szóra bírni.
- Semmi baj. Menj, felváltalak.
Máté felállt, majd pár lépéssel odébb állt. Megkopogtattam az ajtót.
- Erzsi! Én vagyok az, anya. Nyisd ki az ajtót!
- Nem!
- Miért?
- Mert becsaptatok?
- Mivel?
- Nem tudom, de Máté hazudott nekem, mikor megjött. Ti meg nem akartatok magatokkal vinni. Nem is szerettek!
Éreztem a hangján, hogy a könnyeivel küszködik. Nem szokott sírni előttünk, csak titokban, de én mindig megláttam rajta.
- Tudod, hogy ez nem igaz.
- De igen!
- Miből gondolod?
- Nekem nem engedtek meg semmit. Tegnap Zizi is a barátnőjénél aludhatott, meg elmehetett moziba. Én meg nem. Ma sem vittetek magatokkal. Sokkal jobban szeretitek Katát meg Mátét, mint engem.
Ekkor tört ki belőle a sírás. Felnézetem Andrásra.
- Erzsi, figyelj rám. Beszélnünk kell. Katáról.
- Miért?- szipogta az ajtón túlról.
- Kata tegnap nem Áginál aludt, és ma sem nála van. Kérlek, gyere elő, ne így keljen elmondanom. Kérlek!
Hallottam, ahogy az ajtóhoz csoszog. A kulcs elfordult a zárba, majd résnyire nyílt az ajtó. Erzsike feje megjelent a vonalában.
- Hol van Kata?
- Kata... Kata... - dadogtam - Kata kórházban van.
Az ajtó most teljesen kinyílt, és Erzsi ott állt velem szemmagasságban.
- Miért?
- Tegnap elütötte egy autó. Amikor Ágival volt. Nála voltunk tegnap is, és ma is.
- Miért nem mehettem?
- Mert oda, ahol ő van, nem engedik be a gyerekeket.
Erzsike ellökte magát a földtől, és a nyakamba ugrott. Szorosan magamhoz öleltem, és addig tartottak a karjaimban, amíg abba hagyta a sírást...

Erzsike egész hamar megnyugodott. Nem sokkal később már mind az öten a konyhában tüsténkedtünk. Kriszta segített a főzésben, Erzsi a kiskukta lett, míg Máté az apjával beszélgetett.
Ebéd után mindannyian a kórházba indultunk. Szívem szerint haza sem jöttem volna, de gondolnom kellett a többiekre is.
Útközben senki sem beszélgetett, még a rádió sem szólt. Csak hallgattunk, ki-ki a maga gondolataiban mélyedve.
Az orvos, aki Katát kezelte már nem dolgozott, így csak a délutános doktorral tudtam beszélni. Leültetett magával szembe, majd mindjárt a lényegre tért.
- A lánya belázasodott, nem engedhetek be hozzá senkit. Sajnálom.
- De hát miért? Nem volt semmi baja délelőtt.
- Nézze. Előfordulhat, hogy volt a szervezetében már néhány bacilus, esetleg egy enyhe megfázás vírusa, ami most, hogy gyenge a szervezete, könnyebben elszaporodott
- És ez mit jelent?
- Azt, hogy nem mehet be hozzá senki, amíg jobban nem lesz.
- Még akkor sem, ha beöltözünk?
- Csak egy valaki. Sajnálom. De ez a beteg érdeke, meg kell értenie.
- Persze, értem.
Lassan felálltam a székből, elköszöntem, és visszamentem a folyosón ácsorgó családomhoz.
- Mi az? Mit mondott az orvos?- kérdezte azonnal Máté.
- Kata belázasodott. Valószínű, volt valami megfázása. Az orvos nem engedi, hogy mindannyian bemenjünk hozzá, csak egy valakit.
- Akkor menj te- nézett rám András.
- Biztos?
- Persze.
Végig néztem rajtuk, majd bólintottam. Elindultam a nővérpult felé, szóltam, hogy szeretnék bemenni a lányomhoz. A nővér magával vitt, ruhát adott, ahogy előtte nap is.
Mielőtt beléptem volna, Erzsike még utánam kiabált.
- Puszild meg helyettem!
Visszamosolyogtam rá.
Kata arca már nem volt fehér, helyette aprócska lázrózsák égtek mindkét orcáján. Az egyik ápoló újabb adag infúziót kötött be. Amikor észre vette, hogy figyelem, rám mosolygott.
- Antibiotikumot, és gyulladáscsökkentőt kap. Ne aggódjon, rendbe fog jönni.
Leültem a székre, és a markomba vettem a lányom lázverítéktől síkos ujjait. Ahogy néztem, feltűnt, hogy nehezebben kap levegőt. Végigsimítottam a homlokán, majd megpusziltam, ahogy Erzsi kérte.
- Itt vagyok melletted. Ne félj, nem lesz semmi baj. Minden rendbe jön.
Tudtam, hogy a szavaimmal igazából saját magamat akarom megnyugtatni, hisz Kata nem sokat fogott fel a környezetéből, de bíztam benne, azt érzi, hogy nincs egyedül most sem.
Csak peregtek a percek körülöttem, ahogy a csendes szobában ültem. A nap ide is besütött, szinte már barátságosra festette a fehér falakat. Nem figyeltem, mennyi idő telt el, csak arra riadtam, hogy becsukódik mögöttem az ajtó, és megáll mellettem az orvos.
- A lánya még fiatal, erős az immunrendszere. Az antibiotikumok segítségével hamar lejjebb megy a láza.
- Mennyi idő?
- Ezt nem tudom megmondani. Talán pár nap.
Nagyot sóhajtottam.
- Mennem kéne?
- Ennyi elég volt. Amint változik az állapota, telefonálok, megígérem.
- Köszönöm.
Ahogy felálltam, surrogott a zöld ruhám. Még egyszer megsimogattam Kata homlokát, majd az orvos előtt kiléptem a folyosóra.
A többiek mind ott ültek a székeken. Elköszöntem az orvostól, kibújtam a ruhából, és a szemetesládába dobtam.
- Jól vagy?- kérdezte András.
- Igen, jól. Meddig voltam bent?
- Majdnem két órát.
- Képesek voltatok megvárni?
- Mit hittél, itt hagyunk?- kérdezte Erzsike.
- Menjünk haza.
Elindultunk ki a kórházból.

Már késő este van, de mi nem tudunk aludni. Máté, Kriszta és András beszélgetnek, én a naplót írom. Sok minden történt ma is, amit lejegyeztem. Nem igazán tudom, miért i sírom, de talán így könnyebb megértenem a dolgokat, ha kiírom magamból az érzéseket és történéseket.
Ránézek az órára: majdnem tizenegy óra van, Erzsike már alszik. Végre elmondtuk neki is, mi történt. Nem tudom, mit vártam, hogy fog reagálni, de meglepődtem. Egész nap segített, olyan volt, mint egy igazi kisangyal. Máskor alig lehet rávenni bármire is, ma szó nélkül megcsinált mindent.
Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Korán keltünk, későn fekszünk, próbálunk rájönni, hogyan tovább. Amikor hazaértünk utána néztem a medencetörésnek. Gyógyterápiás kezelést javasolnak bizonyos típusai után. Sajnos én nem tudom, melyikbe esik Kata, de azt tudom, sokáig fog feküdni, szinte mozdulatlanul.
Nem tudom, hogy fogja kibírni. De talán, ha mellette álluk, neki is könnyebb lesz.
Majd meglátjuk....

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A csúcs-szeretkezés lelki hátteréről című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A szív gyönyörén című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A szív gyönyörén című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je = Á című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je = Zs címmel

black eagle alkotást töltött fel Igazán - részlet (4.) címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Egy(s)ég című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)