HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49243

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: DaveyFeltöltés dátuma: 2008-05-16

A lovas

Tél volt. A táj olyan hófehér volt, mint egy habos torta teteje. Aki nagyon távolról szemlélte, úgy hihette, hogy valaki jókedvében porcukorral hintette be a fákat, a dombokat, az utat és a házak tetejét.
Igen, egy kicsiny faluban járunk, melynek neve nem számít. Nincs értelme megnevezni. Legyen elég annyi, hogy e kis falu lakói olyan jól ismerik egymást, hogy a férfiakat bátyámnak, a nőket nővéremnek szólítják. Mint régen hajdanán az indiánok Amerikában: a törzs ifjai minden férfit apámnak, minden nőt anyámnak szólítottak. E nagyszerű bizonyítéka az összetartásnak és összetartozásnak itt is megfigyelhető volt. De hát e hegyek közt fekvő, elszigetelt kis közösség nem is igen vágyott holmi jöttment vendégségére. Nekik minden idegen városi volt, jöjjön akárhonnan. Városinak nevezték a szomszédos falu parasztját, még a papot is, akit idestova húsz éve rendeltek ki ide, hogy Isten igéje el ne vesszen a csipkés hegyormok között.
Nem is veszett az! A pap lelkét is beletette a misébe — ne lepődj meg kedves olvasó, manapság ez igencsak ritkaság. Ám azzal a lovassal... Azzal. No, hát azzal nem tudott ő se mit kezdeni.
Egyesek úgy tartották, hogy maga a pap idézte elő valahonnan. "Hiszen ő az egyetlen idegen, akit beengedtünk!" Ferja Pista azt mondta, hogy látta a tiszteletest, amint ördögi rituálékat tart a padláson. Hogy a paplaknak nem volt padlása, ahová egy ember állva befért volna? Ez is az ördög műve!
De nem ugrok úgy előre. Mindent csak szépen sorjában.
Hogy került a lovas ide? Honnan jött? Senki se tudja.
Tél volt. A táj olyan hófehér volt, mint a frissen köpült vaj. Horváth Mihály távolról szemlélte. Vadőr volt ugyanis. Fönt ült a kedvenc lesén, és távcsövével a hegyeket kémlelte; végigpásztázott olykor a dombokon, végigsiklott az úton, mely a sehonnanból jött, s a falun túl a sehovába vezetett. Olykor betévedt egy-egy udvarra is a tekintete, főképp Kormos Roziék udvarára. Rozi — tél lévén — ritkán mutatkozott kint, de akkor, amikor kint járt, tavaszt varázsolt maga köré. Amikor a kutyákat etette, vizet vitt a fát vágó apjának, ebédre hívta, vagy hógolyó-csatát vívott kisöccsével, akkor mindig tavasz volt. Nemcsak Kormos Rozi környezetében, hanem távol, Horváth Mihály szívében is. Csak hát Rozi minderről semmit sem tudott. Misi is csak lopva pillantott oda az udvarra, hogy vajh most kint van-e a Rozi? Mintha valami bűnös, titokzatos dolgot cselekedne.
Rozi a ház melegében ült a konyhában, áztatta be a babot éppen, amikor a távcső megvillant a távolban. Persze, soha senki se vette észre, de mindenki tudta, hogy Misi előszeretettel bekukkant a portákra. "Annyi baj legyen, legalább kilesi a bűnöket."
Hát ezen a napon történt. Ezen a csípős délelőttön. A hó már nem tapadt úgy, mint előző nap, amikor frissen hullott. Misi nem szerette az ilyen havat, olyan volt, mint a száraz homok: hiába gyúrta össze, nem maradt egyben. Nem is hógolyózott Rozi az öccsével! Az égen nem volt felhő, a szél is alig fújt reggel. Misi jól beöltözött, és néha még így is megremegett, pedig bírta ő a hideget.
De valami megváltozott. A napot sűrű, tömör felhő takarta el hirtelen, a szél feltámadt, és a les oldaláról porhavat kavart a vadőrünk arcába. Szitkozódott is Misi, miközben az olvadt hó apró cseppekben utat tört magának a ruha alá, melyek végiggurultak a hátán. Fázott. Úgy gondolta, hazamegy, és mivel Kormos Tibi bácsi háza útba esik, benéz már az öreghez, akkor találkozhat Rozival is. De csak még egyszer végignéz azon a szép tájon!
És ott volt ő!
Egy sárga ló, és lovasa.
Lassan kaptatott föl a faluhoz vezető emelkedőn. Talán a régi kondásház felől jöhetett, vagy a hegyekből. A lovas lova nyakára borult, keze görcsösen markolta a kantárszárat, s dacolt a hirtelen feltámadó széllel, mely szembefújta a havat. A ló felnyerített és kitört. A falu felé vágtatott, majd hirtelen megállt, körbefordult maga körül, elindult a másik irányba, de ekkor valami erő újra megfordította. A lovas nem volt eszméleténél, legalábbis úgy tűnt.
Misi leszaladt a lesről, felpattant a lovára, és az idegen felé vágtatott. Hogy kiféle, miféle volt, nem tudni, csak annyit, hogy félóra múlva már az orvos házában feküdt, és a doktor felesége borogatta a homlokát, miközben az idős doki a pulzusát mérte.
— Elájult — mondta. — Ilyen hidegben útnak indulni! Jó messziről jöhetett, mert teljesen le volt hűlve, de nem lesz semmi baja, rendbe fog jönni.
Csodájára járt ám ennek a falu. Szinte mindenki erről beszélt, és aki nem, az is gondolt rá. A lovat Misi hazavitte, de másnap a polgármester érte jött. "Jobb helyen van az nálam, ki tudja, ki ez az ember?"
A lakosok megnézték maguknak azt is. Gyönyörű, sárga ló volt. Magas, erőslábú. De arra is, mint a lovasára, úgy tekintettek a falusiak, mint egy idegenre. "Hát az állatoknak is lelkük van! Olyanok azok, mint a gazdájuk."
És valóban, valami enyhén szólva sem volt rendben e két lény körül. Másnap, amikor a polgármester teheneit etették volna meg, hát látták, hogy a Tömpe, a Tarka, a Púpos és a Csálé ott fekszenek a szalmában nagyon rossz állapotban. Kese Pista, aki mindent tudott a tehenekről, ő is csak a fejét rázta, és nagyokat sóhajtva mondta a polgármesternek: — Ez, testvérem, dögvész. Dögvész a javából.
A ló pedig majd' kitörte a pajta oldalát, úgy ugrált és rugdosott.
De nemcsak ez volt ám az egyetlen ilyen eset. Mások is beszámoltak hirtelen állat-elhalálozásról. Mint például Tóth Margit, akinek a tyúkjai fagytak el egyetlen éjszaka alatt, de nem ám akárhogyan: fekete foltos lett mind; olyan foltok voltak azok, mint amilyen a pestiseseken szokott lenni.
Aztán Kormos Tibi bácsi is mérges volt ám! Macskája reggelre döglötten, bűzölögve feküdt a konyhakövön. (Szokása volt, hogy Rozi után bejárt a házba.) Szegény lány siratta is a kandúrt.
Ahol állatok halnak, ott az emberek se kivételek. Az öreg Zakariás bácsi reggelre meghalt. Igaz, hogy az orvos körülbelül ekkorra jósolta az öreg végét, de hát az elmúlt napokban egyre jobban volt. Már vizet is kért, és miután lenyelte, meg is maradt benne.
A doktor reggel megnézte az idegent. A férfi még mindig eszméletlenül feküdt az ágyban, de már sokkal jobb volt a színe. A pulzusa rendben volt, a lábujjairól szépen eltűntek a fehér foltok, melyek a fagyás első jelei. Aztán, gondolta a doktor, megkeresi a feleségét, aki korán reggel szokott kelni. Hát a mellékhelyiségben talált rá, nagyon rossz állapotban volt: arca egészen szürkés árnyalatot vett föl, keze remegett és szegény asszony félrebeszélt. A nap folyamán az állapota egyre csak romlott: hányt, verejtékezett, elkékült a szája. Az orvos tanácstalan volt.
Délben megjelent a polgármester. A konyhában suttogtak a két beteg miatt.
— Valami járvány lehet a faluban bátyámuram — mondta az orvos gondterhelt arccal.
— Gondolkozzunk csak — vette fel a gondolatot a polgármester —, mióta is van ez? Tegnap jött ez az idegen. Ő hozhatta ránk a bajt.
— Megvizsgáltam, és nem találtam egyéb betegséget rajta, csak a fagyást.
— Ez talán nem is benne van. Talán a ruháján vagy a lován.
Nosza, rendeletet is hoztak, hogy a lovas ruháját el kell égetni, lovát a régi kondáslakba kell zárni. Ezen intézkedések meg is történtek, de továbbra sem állt be javulás. A polgármester tehenei egyre csak betegedtek le, Tömpe és Púpos megdöglöttek.
Horváth Mihály ezen a napon ismét kisétált az erdőbe. A kedvenc leséről figyelte a környéket. Tél volt. A táj olyan hófehér volt, mintha valaki egy óriási dézsából tejjel öntötte volna le. A hideg szél most sokkal jobban csípte az arcokat, a hó most sokkal jobban vakított, mint előző nap. De Misi rendületlenül figyelte a Roziék ablakát.
Rozi reggel arra ébredt, hogy fáj a feje és rossz a közérzete. Egy pohár vízért kisétált a konyhába, ahol fura, savanyú dögszagot érzett. Apja később közölte vele, hogy megdöglött a macskája. Hej, lett ott sírás.
— No, ne sírj már, lányom! Majd lesz másik.
— De nekem a Mici kell!
Rozi egész nap vigasztalhatatlan maradt, a házból se mozdult ki.
Misi nagy bánatára, aki hiába nézte erősen Roziék udvarát, az bizony nem mutatkozott. Így esett meg, hogy nem vette észre, hogy a sárga ló kiszabadult az ideiglenes börtönéből, és sebesen bevágtatott a faluba. Amely ház mellett elhaladt, ott minden szívben végigfutott a rémület, minden tagban remegés keletkezett. Két óra kellett, hogy újra befogják a lovat, és visszavezessék oda, ahonnan elszökött.
Misi megunta a várakozást, gondolta, elnéz Kormos Tibor bátyámhoz, megiszik vele egy felest, megnézi Rozit. Már eddig is sokat teketóriázott, hát ideje lesz végre csapni a szelet a lánynak. El is vágtatott Roziék portájáig. Az ajtón belépve szomorú kép fogadta. Az orvos ott ült az ágy szélén, melyben Rozi feküdt. Gondterhelten rázta a fejét, és a lány hamuszürke arcát kémlelte.
— De hát mi baja Feri? — kérdezte Kormos Pista.
— Nem tudom. Ugyanaz, ami a feleségemnek. Ma reggelre járvány tört ki.
— Ma reggelre? — kérdezte Misi.
A szobában lévők csak ekkor vették észre, hogy ott van. Az orvos lassan bólintott.
— A tegnapi idegen hozta ide?
De a kérdésre nem született felelet, mert Misi már a doktor háza felé tartott. Útközben összetalálkozott a tiszteletessel, aki aggodalmas arccal sietett valamerre.
— Mi baj tiszteletes? — kiáltott oda neki.
— Ej, a fene vinné el ezt a falut! — kiáltott vissza a pap. — Most mindenki azt hiszi, hogy én hoztam a bajt. Hát én lennék itt az idegen? Én, aki itt vagyok már húsz éve? A fene vinné el a babonás népségét a faluval együtt! — És eltűnt egy ház sarka mögött.
Misi besietett az orvos házába. Ott találta annak feleségét az ágyban, szeme nyitva volt, arca pedig olyan volt, mint egy aszalt szilva. Az idegen sehol.
Ekkor már ő is érezte, hogy fáj a feje. A szoba táncolni kezdett körülötte.
Ki innen!
Kiszaladt, a hóra esett. Savanyú, bűzös szagot érzett. Olyan volt, mint a kén. Hát igaz lenne? Hát ez a lovas...
Tél volt. A táj olyan hófehér volt, mintha valaki egy hatalmas fehér lepellel takarta volna le. Este eljött a sötét. Felhők takarták az eget, és nagy, fehér pelyhekben hullott alá a hó. A faluban csönd honolt. Csak egy lónyerítés rázta meg a levegőt egyszer, de az már olyan távolról hallatszott, hogy könnyen össze lehetett téveszteni egy őrült ember végső kiáltásával.
Másnap egy fiatal pap érkezett a faluba. Lovon kaptatott föl a meredek hegyoldalon, majd leszállt a völgybe. Akkor jött rá, hogy talán elment a falu mellett. Dél is megvolt már, mire megtalálta. A házakat sűrűn belepte a hó, egyetlen hang nem hallatszott. Betért a parókiára. Az idős pap arccal a földön feküdt a feszülettel szemben. Keze széttárva, akár Jézusnak a kereszten. Halott volt. Előtte egy Biblia, mely a Jelenéseknél volt kinyitva, mégpedig a 6:8-nál, mely így szól:
"És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által."
A fiatal pap szeme a naptárra szegeződött, mely félig megtépve lógott a falon, mintha valaki előre letépte volna a napokat.
Rajta a dátum: 1914. július 28.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Davey
Regisztrált:
2007-08-18
Összes értékelés:
236
Időpont: 2008-05-21 19:37:26

Köszönöm nektek, hogy itt jártatok!
Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2008-05-19 16:07:55

Kedves Davey!

Valóban lenyűgőző írás. Nagyon jól összehoztad! A vége pedig egyenesen szenzációs!

Gratulálok!
Alkotó
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2008-05-18 22:24:08

Kedves Davey!

Fantasztikusan jól írsz, sodró és megható gondolatok...a végén még libabőrös is lettem...nagyon hatásos írás!
Csak gratulálni tudok, szeretettel:)

Legutóbb történt

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A csúcs-szeretkezés lelki hátteréről című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A szív gyönyörén című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A szív gyönyörén című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je = Á című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je = Zs címmel

black eagle alkotást töltött fel Igazán - részlet (4.) címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Egy(s)ég című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)