Lángszirmú pipacsok s a
napsugarat visszahunyorító repcetábla
között a légbe belefeszülve, (mint
Isten leheletétől dagadó büszke
vitorlás a vad tenger közepén)
áll a kereszt.

(Hallgatom ragyogó, fényes szavait.)

S értem, egyszerre belém dobban
a felismerés, hogy minden, ami létezik,
a maga nemében oly' csodás, mint
kézzel felrajzolt áldások sora,
és dicséri minden az Alkotó nevét,
legyen hát minden lélegzet egy kereszt,
köszönet és hála mindenért, ami van.

Ne félj, kedvesem!
Tárd ki szíved, fogadd
a világot magadba!

Milyen tisztán ragyog az ég!
Számra szakadó örömünnepet
kiáltok a horizont felé,
velem dalol és bennem énekel
minden csillag, míg szememből
ki nem zuhan:

kitárt karjaimmal keresztet formálok magam.