HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-05-21

Zögling 9.

IX. Fanni és a földigiliszta


-Hogy is kék aztat parancsónyi, hogy minden tetű állat állgyon nagyon óvatosan? -kérdezte Mucsi Lali Gnúfostól a hangár előtt. Ott voltak mindannyian, a kezdők és a nagymenők, az egész banda, arra vártak, hogy repülhessenek.
-Óvatosan? -kérdezett vissza Gnúfos. -Mi az, hogy óvatosan? Szerinted veszélyes, ahogy itten ácsorgunk?
-Maj jól orrba nyomlak rögtön. Mi az a..., mi az a mifene, amit ilyenko' parancsónyi kék? Tudod, na, az a izé, hogy vigyázni kék, meg minden.
Gnúfos a vállát vonogatta, ami meglehetősen tiszteletlen viselkedés volt a vezér jelenlétében, de hát őt ismerni kellett, ő már csak ilyen volt.
-Na! -kiáltott rá Mucsi Lali szinte durván. -Fossál mán valamit, hülye állat!
Gnúfos segélykérőn ránézett a kis szőkére.
-Mit akar ez?
A Tejfölfejű vigyorgott. Ezzel a vigyorral született, s ezzel is fog meghalni egyszer. Úgy tudott vigyorogni, hogy az embernek kinyílott a bicska a zsebében.
-Aztat akargya, hogy álljunk vigyázba!
-"Aztat"?
-Aztat.
-És, "akargya"?
-Akargya. Persze, hogy.
-De egy hülye komplett baromállat vagy te tényleg.
-A' mind, te vagy, dögölj meg.
-Mit csináljunk akkor most?
-Mondd meg neki, hogy mit kell mondania.
-Mondd meg te, észkombájn.
-Jó. -A kis szőke kisimított egy rakoncátlankodó fürtöt a homlokából, és ugyanazzal a fesztelenséggel a vezér felé fordult.
-Mondjad azt baromállat, hogy vigyázz!
-Vigyázzak? Mire kell vigyázni?
-Semmire, dögölj meg. Te csak kiálts egy nagyot: "figyelem, Vasút utcai banda, vigyázz!
-Ezt kiáltsam?
-Ezt.
-És, ha nem fognak vigyázni?
-Akkor is. Nem te vagy a vezér?
-De én vagyok.
-Akkor kiabálj.
-Jó, de mit?
A Túrós türelmesen elismételte. El kellett még háromszor mondania, de végül eljutott Mucsi Lali pislákoló tudatáig.
-Jó. Akkó mostan én kijáttani fogok, mindeki figyejjjjen. Vasúti banda, innent la az uccábú! Vigyázzatok valamire!!
-Nem jó, -súgta oda a kis szőke. Csak annyit kajabájj, hogy: vigyázz.
-Aztatat kajabájjam, hogy vigyázzak?
-Neeem. De tetű tudsz lenni, tényleg. Várgyál, mondom én helyetted, -és harsányan elordította magát: figyelem, csapat vigyázz!
Lett erre nagy röhögés. Valaki felvett egy lapos kavicsot, s a Tejfölfejű felé hajította, a Szántó-Kis Jakab volt, a telepiektől. -A jó büdös muterodnak parancsnokójj hülye állat!
Mucsi Lali előre nézett, a népére. -Hát ilyenek vattok, -kérdezte megbántódva. -Hát lehet ilyen alakokkal repülőset játszani? Hát lehet...?
Kezdte magát belelovalni. -Hát megérdemeltek tik olyan vezéret, amilyen én vagyó' nektek? -Hát nem bekötött szemmel kellene engedemeskennyi, amikó parancsonyok vanyamit?
A csoport közepén megmozdult valaki, egy durván ácsolt tömzsi alak, kivált, s a tőle telhető leghanyagabb tartással a Zögling mellé lépett. Nagy Gyula volt, ki is lehetett volna más.
-Ebből nekem elég büdös állatok. Csak játszódjon itten katonásdit aki akar, én repülni akarok, lássuk ki mer ebben megakadályozni.
Ketten azonnal csatlakoztak hozzá, elszánt pofával, s többen is mozgolódni kezdtek. Egy jó büdös nagy puccs lógott a levegőben. Gyulának felpúpozódott az önbizalma, hogyne, hiszen biztatóan fejlődött az ügy.
-Innestül kezdve én vagyok a vezér, -kiáltotta mélyen zengő rekedt hangon. -A parancsot én fogom kiadni, és az első parancsom az, hogy fordítsátok szélirányba eztet a tetű Zőninget, mert elstartolok.
-Dehogy startolsz, -szólalt meg egy hang, valahol leghátul.
Odakapták a fejüket. Ki lehet az? -Ki szónokótt ilyeténkép? Az elszörnyedés moraja végigzúgott a tömegen, középsőMatyi állt ottan, a csendes, szótlan, udvarias középsőMatyi, a kis jólfésült, akiről senki nem feltételezte, hogy háromig tud számolni.
KözépsőMatyi kilépett, s átszelte azt a néhány méternyi távolságot, ami a csoportot a repülőgéptől elválasztotta. Két kezét zsebre vágva odaállt a tömzsi elé.
-A csapat vezére a Mucsi Lali, -jelentette ki, nyugodt, társalkodó modorban, -ő parancsol, mi pedig engedelmeskedünk. És, ha aztat parancsolja Gyulám, hogy meg kell ennünk a saját szarunkat, azt is meg fogjuk enni.
-Lehet, hogy te igen, de én nem, -mondta a tömzsi elszántan. Látszott, többé nem hátrál meg, nem hódol be. -Akasszátok be a startkötelet! -rendelkezett. A kötél a lábuknál hevert a fűben, és a Szántó-Kis Jakab lehajolt érte. Gyorsabb volt azonban középsőMatyi, és lábával, mintha csak a réten focizna a Végvári ház mögött, arrébb rúgta a kötelet.
-Na, ez már mégis csak sok! Svaszd meg a muterod!! -Nagy Gyula termetét meghazudtoló fürgeséggel kipattant a pilótaülésből, s ugyanezzel a lendülettel nekiesett középsőMatyinak.
Záporoztak az ütések, többsége a levegőbe ment. Aztán középsőMatyi szemmel alig követhető villámgyors mozdulattal elkapta a Gyula karját, s egy rántással hátracsavarta. A tömzsi földre, rogyott, sziszegett a fájdalomtól.
-Eressz el, hülye állat!
KözépsőMatyi nem lazítva a szorításon, lábával kicsit megböködte Nagy Gyula tomporát.
-Ki a vezérünk?
-Dögölj meg!
Ráhúzott még egy kicsit.
-Nem hallottam. Mit mondtál?
-Jaj! A Mucsi Lali, hülye állat, csak eressz már el!
HáromMatyi újra csavart a karon.
-És engedelmeskedni fogsz neki?
-Jaj, jaj, persze, hogy!
-Tessék?
-Igen engedelmeskedni fogok, svaszd meg.
Matyi elengedte a vaskos gyereket, és a némán hallgató csapat felé fordult.
-Tanúi, vagytok, mit mondott e'?
-Tanúi.
-És megerősítitek-e eskütöket, hogy Mucsi Lali a vezérünk, csak neki engedelmeskedünk, szava a csapat törvénye?
-Megerősítjük.
-Esküdjetek, akkor!
-Esküszünk.
-Nem hallom.
-Esküszünk, esküszünk!!
-Jó. Akkor összefoglalom. Mától és mindörökké, a Vasút utcai banda vezére a Mucsi Lali, akinek a szava törvény. És ő mától kezdve a Túrós hangján szól hozzánk. Akinek ellenvetése van, az most távozzon.
Senki nem mozdult, csak a lányok kisded csoportjából hangzott fel valami kis kuncogásféle nesz. A feszültséget tapintani lehetett.
-Ismételd meg a vezér parancsát, -szólt oda könnyedén középsőMatyi a Tejfölfejűnek. -A lányokra természetesen nem vonatkozik.
-Osztag, ...vigyázz!!! -kiáltotta a kis szőke élesen csattanó hangon. Hogy miért mondott éppen osztagot, azt senki nem értette.
A fiúkban felkísértett az iskolai tornaórák emléke, s megpróbáltak valahogy megállni egy helyben. Többé-kevésbé sikerült.
-És most, -kérdezte középsőMatyi a vezér felé fordulva, -most mi legyen?
-Mucsi Lali élénken ráncolta a homlokát, képe vörösből lilába változott.
-Mi legyen? Nahát, mit is kék mostan parancsnokónom?
-Oszd be az embereket, -súgta oda a szőke. -Ki mit csinánnyon, kire mikó kerül sor, ki hova mennyen.
-Aztat én nem tudom. Aztat a Gnúfos szokta tunnyni.
-Te jössz akkó, tetűállat, -vetette oda a Túrós a Gúfosnak kaján képpel. -Fossál valamit, de egyenként mondd, hogy ez a hülye itt la, tuggya követni.
-Először a kezdők repülnek, -mondta Gnúfos. -A gépet le kell vinni a bébilejtőre.
-Na, -mondta a szőke. -Hallottátok, kriptaszökevények. A vezér kér hat önként jelentkezőt a kézikocsihoz.
Tetű lassan, az igaz, de elindult a dolog. Kicsit körülményes volt a működés, a Gnúfos kitalálta, mi legyen, a szőke elmagyarázta a vezérnek, aki nagy keservesen, többszöri neki futásra parancsot adott rá, s a parancsot ugyancsak a szőke továbbította a plebszhez.

Végül is leértek a géppel a hegy lábához. Itt már csaknem rajzlap sík volt a terep, ideális az első csúszó próbákhoz. A repülési naplóba a háromMatyi szép akkurátusan bejegyezte a sorrendet, ki kezdi, ki a második és így tovább.
Aznap a Szántó-Kis Jakab kezdte, ez a sunyi-képű telepi sakál. Túrónak egyáltalán nem tetszett, hogy a hülye állat Gnúfos javaslatára a vezér őt is befogadta, de nem vitatkozott a döntéssel. -Legyen meg a te akaratod, -monda magában, amikor a kérdés szóba került. Most is csak távolról nézte, hogy ül be a Jakabtetű a Zögling ülésébe, hogyan csatolják a hasán a hevedereket. Aznap Gnúfos volt a repülésvezető, hárman váltogatták egymást, ő, a középsőMatyi és a Tejfölfejű, a többiek Mucsi Lali parancsa szerint nem szerepelhettek ezen a poszton.
-Kész? -kérdezte Gnúfos, amikor a Matyi rögzítette a csatokat.
-Kész, -jelentette a tanuló pilóta.
-Akasszátok be a startkötelet!
KözépsőMatyi leguggolt, és a gép csúszó talpa alatt lévő kampóba beakasztotta a kötél végét.
-Jól van, -mondta Gnúfos. -Figyelj szépen rám. Nem húzzuk ki annyira a kötelet, hogy a Zögling felrepülhessen. Csúszni fogsz a valagadon ötven métert. Próbálj szépen egyensúlyozni a bottal, de ne húzd magad fele, s ne nyomd előre. Megértettél?
-Meg.
-És még egyet. Hagyd békén az oldalkormányt. Tartsd a lábaidat egyenesen.
-Értem.
-Rendben van, akkor most figyelj.
Ellépett a géptől, s a vezérhez sietett, aki kicsit távolabb állt a többiektől, dicsfénytől övezve nemes homloka körül.
-Adj parancsot az indításra, hülye állat!
-Én?
-Persze, hogy te. Nem te vagy a vezérünk?
-De én vagyok.
-Akkor, rajta.
-Jó, de mit kell mondanom? Mér nincsen itt az a baromállat Túrós, amikó' parancsnokónyom kell? Túrós! Hol vagy hülyeállat?!
Végül minden rendbejött és kisimult, a Gnúfos megmondta a Túrósnak, mit parancsnokójjon a vezér, a szőke elmagyarázta Mucsi Lalinak, miről van szó, és parancsba adás megtörtént. A parancsot aztán a Tejfölfejű csengő hangon ki hirdette: -kihúzni, futni!
A figuránsok futni kezdtek lefelé, a gumikötél megfeszült, és nyúlni kezdett.
-El!
A figuráns, aki ezzel lett megbízva, eloldotta hátul a gép farkánál a rögzítő-kampót. A Zögling csúszni kezdett, Tojásképű-pöttyös Pista futott mellette, s tartotta a szárnyvéget, hogy le ne billenjen. Aztán már nem bírt tovább futni a gyorsuló gép mellett, elengedte a szárnyat, s zihálva megállt. A siklógép öles szöcske-ugrásokkal rohant előre az egyenetlen talajon, szárnyai tétovázva billegtek jobbról balra, balról jobbra, ahogy a kezdő pilóta próbálta suta, kapkodó kormány-mozdulatokkal egyensúlyban tartani. Ötven-hatvan métert tett meg így fel-felugorva, vissza-vissza huppanva, akkor váratlanul balra dőlt, és a szárnyvég elkapta a földet. A Zögling berádlizott, óriási körben lekaszabolva az árvarozsnokot, ami a lejtő alját borította.
-Rendben van, -mondta középsőMatyi Gnúfosnak odafönn -erről ennyit! -Mi legyen most?
-Adjunk neki még egy lehetőséget, -nevetett a Fos. Váj nát? E' má majnem jó vóttt.
Fanni harmadikként került sorra. Nem látszott rajta, hogy különösebben izgulna.
Végignézte a Jakab és a tömzsi repülését, s közben ezer kérdéssel bombázta a körülötte állókat. Gnúfos rá se hederített, neki, mint repülésvezetőnek, bokros teendői között nem volt erre ideje, de a középsőMatyi és a Tejfölfejű készséggel válaszolgatott. A lány mindent tudni akart, miért hajlított ívű a szárny-profil, hogy működik a tört V-szárny, mire való a csűrőkormány, mi az a siklószám. Fanni szaporán bólogatott, s rágta, rágicsálta egy letépett fűszál puha, zamatos végét, oldalra pökve időnként a nyelvére tapadt rostos szálakat.
Matyi éppen azt magyarázta, hogyan tud egy állandóan lefelé szánkázó vitorlázógép emelkedni, /képzeld magad egy liftben a létra tetején, te lefelé mászol, a lift meg felmegy közben veled az ötödik emeletre/, amikor szólították a kislányt.
Elfogódottság nélkül szállt be a Zögling szűk, nyitott pilótaülésébe, vállára igazította a derékszíjakból kialakított hevedereket. Gnúfos összehúzta a csatokat a hasán, vigyázva, hogy még véletlenül se érjen hozzá a kislány blúzból kikandikáló barnára sült bőréhez, elbűvölő, cuki kis köldökéhez.
-Készen vagy? -kérdezte, s hátra lépett.
-Jelentem igen, -válaszolta katonásan Fanni.
-Mindent tudsz?
-Mindent. Nem nyúlok a kormányokhoz, hagyom a Zöglinget repülni.
-Repülésről szó sincs. A gép nem emelkedik el. Csak csúszni fogsz a....
-Tudom: a valagamon.
-Pontosan, -mondta Gnúfos. -Indíthatlak?
-Hát persze!
A fiú újabb két lépést hátrált, s ránézett a figuránsokra, akik már kezükben tartották a kötelet.
-Kihúzni, futni!
A fiúk rohanni kezdtek előre, a gumikötél karikái egymás után futottak le, ahogy egyre messzebb értek. A kötél megfeszült és nyúlni kezdett.
-Most! -kiáltotta Gnúfos a figuráns felé, akinek az volt a dolga, hogy kioldja hátul a kampót. A fickó azonban elmélázott, s kapkodva, későn próbálta elereszteni a repülőgépet. A figuránsok a kötéllel közben túljutottak a megbeszélt ponton, a "csúzli" gumija jobban megnyúlt, mint ahogy eltervezték. Végre sikerült a kart megrántani, s a Zögling előre szökkent. Gnúfos már az első pillanatban érzékelte, hogy a gép gyorsabban szánkázik a füvön, mint szokott, s felkiáltott:
-Fanni vigyázz!
A következő pillanatban a röpcsi könnyedén elemelkedett, s fejmagasságban átrepült az oldalra kitérő, szétrebbenő figuránsok felett. Szépen, tisztán úszott előre a levegőben, egyenesen arrafelé, amerre a domb aljában kígyózó poros dűlőút futott.
Az úton, csak most vették észre, paraszt-szekér haladt, szénával terhelten. A repülőgép és a szekér útiránya keresztezte egymást. A Zögling hátulról, hegyesszögben közelítette meg a lassan cammogó járművet. A hajtó gondtalanul bóbiskolt a bakon, a lovacskák kedvetlenül rakosgatták lábaikat. A gép, erősen süllyedve egyre közelebb került a szekérhez. A fiúk bénán tehetetlenül álltak odafönn. Egyszer csak, az öreg paraszt, valami balsejtelemtől fölriadva hátra nézett. A szárnyak süvítése ekkor már közelről hallatszott. Az égből egy mesebeli griffmadár rongyolt le, s nyílegyenesen csapott rá a szekérre.
-Minyiste' lehet a'?
Előkapta az ustort, s hozzávágott. A bőrszíj Fanni meztelen lábszárán csapott végig, ahogy a gép iszonyatos sebességgel, alig fél méterre a paraszt feje felett a szénát szétszórva elsüvített. A kislány nem látta a szekeret, s az ostorcsapást sem érezte. Erősen markolta a bot végét, lábait az oldalkormány papucsaira szorította.
A startot követően azonnal tudatosult benne, hogy nem az történt, amit megbeszéltek, de amint a gép könnyedén elemelkedett és a teste szinte súlytalanul lebegett ég és föld között, soha nem tapasztalt érzés kerítette hatalmába. Nem félt, sőt ellenkezőleg! Olyan biztonságban érezte magát a Zögling pilóta-ülésében, mintha csak a vadvirágos réten sétálna. Szívét, lelkét édes bódulat töltötte be, s valami hálaféle, amiről magának se tudott számot adni. Elsuhant a dús fűvel benőtt rét felett, magassága egyre csökkent. Ösztönösen előbbre nyomta a botot, nem gondolkodott rajta, miért csinálja. A Zögling egyenes vonalban a Szívas-patak partján hajladozó fűzfa bokrok felé tartott, elég messze volt még tőlük. Átrepült az út felett, át a szekér felett, amit észre sem vett. Közel volt már a föld, lepillantva két lábfeje között látta hátra rohanni a vakondtúrásokat.
-Most -kiáltotta magában, vagy talán hangosan.
Finoman maga felé húzta a botkormányt. A Zögling orra megemelkedett, rohanása megszelídült, s a gép puhán, lágyan beleült a fűbe. Szárnyai egy röpke pillanatig még egyensúlyoztak a szemből fújó könnyű szélben, ahogy csúszott, aztán a Zőgling az oldalára dőlt és megpihent.
A kislány, mint aki hosszú, mély álomból ébred, könnytől fátyolos szemmel nézett körbe az ismerős tájon, nem észlelte a szekéren ülő férfi távoli átkozódását, a gép felé rohanó fiúk kiáltásait, s azt se, hogy a lábhajlata mögött lévő puha húsból keskeny vércsík kígyózik le a lábfejére. Vére a földre csöpögött, egy földigiliszta észrevette, közelebb araszolt, megnézni mi az, de mivel segíteni nem tudott, megcsóválta a fejét és elsietett. Néhány perc múlva megérkeztek a gép mellé a Vasút utcaiak, élükön Gnúfossal. A giliszta ezt már nem látta, mert bebújt a föld alá, ahol olyan sötét volt, hogy az orráig se látott. A fiúk össze vissza kiabáltak, rémes hangzavar keletkezett egy szempillantás alatt, a szerencsétlen kis féreg odalenn kénytelen volt mélyebbre mászni, hogy meg ne süketüljön.
-Kirepülted az "Á"-t, -ordította teljes hangerővel Gnúfos. -Egyperces egyenes lesiklás. De egy király csajszi vagy, kajakra!
-Avassuk fel, -sikoltozta a tömzsi, magából kikelve. -Pilótaavatást akarunk!
Mások is kiabáltak, egymás szavába vágva dicsérték a Fannit, aki olyan angyali nyugalommal ült közöttük, a gép keskeny ülésében, mintha éppen imádkozna. És tényleg, ha valaki megfigyeli, láthatta volna, a kislány félig nyitott ajkai befelé hulló szavakat rebegnek, szavakat, amelyek nem földi emberhez szóltak.
Így volt-e? Ki tudná azt megmondani, még talán a földigiliszta se, mert, mint említettük, megijedt a fiúk kiabálásától, és ezért nagyon mélyen mászott le a puha réti vályogtalajba.
A kezdők után a nagymenők következtek. A gépet felvitték újra a tetőre. Egymás után startoltak el a Túrós, a középsőMatyi és a Gnúdos, s remekbeszabott iskola-köröket repültek, kivívva ezzel a tanuló pilóták ámulatát, és csodálatát. A szél jó irányból fújt, de túl gyenge volt ahhoz, hogy a domb előterében emelés alakulhasson ki, így aztán maradt a lesiklás, az iskola-körrel. A tömzsi követelte, hogy ő is repülhessen fentről egy iskolakört, de Mucsi Lali megmakacsolta magát, s parancsot adott ki, melyben megtiltotta, hogy a Gyula fentről elstartoljon.
-Indoklás, hülye, állat? -ordított rá a pórul járt pilóta a feljebb valóra, -kegyeskednél szarni valamit?!
A vezér méltósággal elfordult, s nem válaszolt, ez, az ő magas pozíciójában sem elvárható, sem pedig kikényszeríthető nem volt.
Új kör kezdődött, megint a Túrós kezdte. Ahogy a kötél leoldott, erős siklásba vitte a Zöglinget, a szárnyak süvítése lent, a starthelyen is hallható volt. Aztán merész íven felhúzta a gépet, s szűkített balkanyarba kényszerítette.
-Gyerünk, tetűbarom, -izgult lenn a földön Gnúfos, -nyomd már előre, mielőtt átesel!
A kis szőkét nem kellett bíztatni, az emelkedés felső ívén visszacsűrt, szépen előre vágta a botot, s megbuktatta a gép orrát. Zuhanó-repülésben közeledett a starthely felé, olyan nyílegyenesen, mintha csak pont a hülye állat Gnúfos fejére kívánna pottyanni.
A Zögling felületei óriás méretűvé növekedtek, ahogy a repülőgép lecsapott. A fiúk önkénytelenül lekapták a fejüket, hogyne, hiszen hát a vakmerő pilóta, csaknem kopaszra nyírta azokat a fejeket! Aztán a nagy madár elszáguldott, s messze elől, fenn a nyeregben, amerre a bányaomladék van, kilebegtetve leszállt.
Túróson is túltett középsőMatyi. Nem tudták mire készül, kirepült a műút fölé, s végig szállt fölötte, Bandi néni kocsmájáig. A Zögling még mindig csaknem háromszáz méter magasan járt odafönn, ideje lett volna kanyarodni és visszatérni, mielőtt elfogy a magasság. A Matyi e helyett előrevágta a botot, s gépével szabályos rácsapást hajtott végre. A kocsma bejárata előtt két ember támasztotta a falat. Ismerős mind a kettő. Az egyik, kicsi epés és sűrű, ez a Mezei, a másik nagy mackó, ez meg a Köves szomszéd. Éppen arról trécseltek, mikor lesz a Gnúfos megveretése, és a repülőgép felgyújtása. Mezei ingerülten követelőzött, emlékeztette Köves fatert ígéretére. Az öreg Köves hímelt, hámolt, a megveretés még csak-csak, majd intézkedik, de mire jó azt a vackot felgyújtani, hadd játszódjanak vele a kölkök a földön, kinek ártanak vele?
-A földön, -villant meg Mezei szeme. -Ne mongya mán, hogy nem tud rúla, mi történt nemrég?
-Hallottam én is kesze kusza híreket, -vakarta meg a fejét az öreg Köves, -de nem hiszem űket. A Botos elvtárs is megmontta a Tanácsházán, modellgép vótt a', nem igazi röpülőgép.
-A Botos elvtárs, a Botos elvtárs! Tudom én nagyon jól, ki az a Botos elvtárs, s mér takargaccsa mások bűnit. Ne gyűjjön nekem a Botos elvtárssal!
-No én akkó se hiszem...kezdte volna a Köves fater, ám mielőtt befejezhette volna, váratlan dolog történt.
Iszonyatos süvítéssel egy repülőgép csapott le az égből, majdnem elvitte a kocsma kéményét, s mintha a gép nyitott orrában ült volna valaki. A vigyorgó sátánfajzat odaintett szabad kezével, lehet, hogy nem volt szalonképes, amit mutatott, aztán eltűnt hirtelen a gépével együtt, mint egy lidérces látomás.
Matyi messze fent járt már, az emelkedés felső ívén száguldott, s közben görcsösen rázta a röhögés, ahogy a két elképedt arcra visszagondolt. Tovább repült a rét irányába, magassága rohamosan fogyott, érezte, nem tud visszatérni a bal parton lévő leszállóhelyre, jobbra csűrt hát, s a cigányputrik előtti sima térségen, a szeméthalmok előtt kecsesen leszállt.
A landolás helyét a kocsma-ajtóból nem lehetett látni a terepviszonyok miatt, a repülőgép egyszerűen eltűnt a két bámuló atyafi szeme elől.
-No, lássa -vett nagy levegőt Mezei, -igazam vótt-e, va' se?
-Miben lett vón', -öklendezett a barna sörtől a Köves szomszéd. - Eztet mongya? Dejsze e' na' madár vótt, nem röpülőgép.
Mezei felfortyant most már. -Az annya kínnyát szomszíd. Meglágyult a maga agya, ha erre aztat mongya, hogy madár. Dejsze, űtt vanaki rajt, nem vette észre?
-Nem én, -vonta meg a vállát az öreg Köves. -Madár vótt a', maj hozza ki a sörites puskáját hónyap, s meglűheti!
Mezei kilöttyintette a sör maradékát a korsóból, s a habra földet túrt a lábával.
-Menyek akkó a tanácselnökhö. Gyűjjék ke velem.

Felgyalogoltak az izzasztó nyári napsütésben a községházáig, s benyomakodtak a hűvös folyosóra, ami a titkárságra visz.
-Maga mennyen előre, -lihegte Köves szomszéd, -maga tuggya mit akar!
A titkárság pőre szobáját tenyérzsibbasztó unalom ülte meg, Kovácsné ülve bóbiskolt a delelőben, csak a legyek élték boldogan világukat.
A szépasszony fölriadt, ahogy ezek ketten berongyoltak, megigazította orrára csusszant okuláréját, aztán szívélyes hangon megkérdezte:
-No, maguk meg mifenét akarnak itt ilyenkó?
-Botos elvtárssal akarunk szót váltani, -mondta keményen a Mezei. -Sürgős is, meg fontos is.
-No, ha annyira sürgős, meg fontos, üljík akkó kend oda le, a' cimborájáva' együtt. A tanácselnök elvtárs ippeg tárgyal, most nem lehet zavarnyi.
Leültek, nézték Lenint, más látnivaló nem igen akadt. Telt az idő. A párnázott ajtón hortyogás-foszlányok szűrődtek át, Mezei vakarta a fejét.
-Elvtársnő!
-Minyistent akar?!
-Nem-e lehetne e...?
-Nem! Megmondtam, ho' tárgyal!
Vártak. Fullasztó meleg volt a helyiségben. Egyszer csak a hortyogás elhallgatott. Kovácsné fülelt egy darabig, aztán az ajtóhoz osont, kopogott, s ujjnyira kinyitva belesett a résen.
-Most mán mehetnek.
-Kivel tárgyalt hát, -ütődött meg Mezei, -dejsze nem gyütt ki senki!
-Telefonon tárgyalt, a Pébével, -mondta feltartott orral Kovácsné, mintha azt mondaná, dejsze, mi köze hozzá akárki fiának.

Botos nem volt jó kedvében. Kora reggel át kellett mennie a Pébére, azzal kezdődött a nap, hogy lecseszték valamiért, amit megígért, de elfelejtett. Egy jelentésről volt szó, minden hónap tizedikéig le kellett adni: kinek milyen a hangulata, miről beszélgetnek az emberek, melyik adót hallgatják inkább, a Kossuthot-e, vagy a Petőfit, és ha eztet, mér eztet, s így tovább. Nem szerette ezeket a jelentéseket, nem is értett hozzájuk. Mer mifityfenét írhat ő példájul a Kovácsnérul, vagy a Csepregi elvtársrul? Aztat csak nem írhatja le, hogy Kovácsné állandóan az anyósára panaszkodik, más témája nincs, va' tán még a tehén. Ez nem érdekli a Pébét. De a' se, hogy Csepregi elvtársnak megint gyomorcsikarása vóttt, mert túl sok véres-hurkát bezabáttt. Vagy itt van a főjegyzőúr. A múltbeli bűneit nem írhatja le, mert azokrul ű nem tud, azír van a Pébé, meg az államvédelem, hogy számontarcsa. Mostanság meg nem is igen tanákoznak, csak itt benn néha, amikor az öregúr begyün a kerettyit ledógozni. De akkó se beszélgetnek, legföllebb olyanokat, hogy na, ma nagyon kutya meleg van, a mai nap. Mit írgyon akkó űrúla?
Persze azír megódja, ha kell. Kitanáll valamit. Ennek meg ennek kűfödi rokonai vannak az imperilajizmusba, odakinn, jusába, va' hun, mer kinek nincsenek, oszt levelez velük. Amaz meg összesúgott két másikkal, s a' mán csopotrosulás. Ho' nem is súgtak össze? Dejsze, neki írnia kell vanamit akkó is!
No aztán később, a délelőtt folyamán begyütt hozzá az alosztályvezető, s megint előráncigálta azt az istenverte háztáji ügyet. Hogy a Simicskó elvtársnak beékelődött a háztájija a közösbe, mer a Téjesz kisajátította a Tárkányi-majort az út baloldalán. Mán az egész, így ahogy tánava van, zagyvaság. Mer a Simicskó négy hóggya, a' meg a jobb oldalon van. Hát, hogy a fészkesbe ékelődne akkó be a közösbe?! Az embernek meg kell őrűni. És ez így megy naphosszat.
-Mit akartok elvtársak, -mordult rá kelletlenül a belépőkre, véreres, bedagadt szemét dörzsölgetve. -Mongyátok szaporán, mer sok a dolog.
Illendően köszöntek, -szabadság, -aztán Mezei előadta mi történt. Nem felejtett el semmit, még arról is említést tett, hogy a gép nyitott ülésében ülő pilóta az öklét rázta feléjük. Nem így volt, középsőMatyi mást mutatott, nemzetközit, de ez most nem érdekes.
Botos hallgatott egy sort, az asztalán lévő iratokat tanulmányozta. Végre fölemelte fáradt tekintetét, s ránézett a Mezeire.
-Na, mongyad elvtárs. Hát mi van?
Mezei csodálkozott, szája is elnyílt. -No, mán. Elmonttam végtire.
-Mifenét? Csak nem eztet a gyerekes repülőügyet hozod ide hivatalos órán, Mezei elvtárs?
-Dejsze, hát...és ha ráesik vanakire itten, la?
-Jól van, jól. Maga meglett komoly ember. Oskolába is jártál. El tuggya maga képzenyi, a maga eszivel, hogy ezek a büdös kurva kölkök itten röpködnek a fegyünk felett, egy igazi, nagy, emberhez vanó röpülőgéppel? Itten, la ebbe a' istenverte levegőégbe? Ez egy akkora nagy lócenc elvtárs, hogy ekkora nagy lócencet még nem látott a világ. Eztet maguk nem tuggyák beadagónyi nekem, én se most gyüttem a falvédőrű. Nem fogom a maguk gárgyú meséi miatt leégetni magam a Pébén. Most pedig mennyenek szípen a dógukra. És aztat kell maguknak mondanom, amit Lenin elvtárs mondott az amúri partizánoknak, mielőtt bevették Klagyibosztokot, aztat, hogy boszorkányok pedig nincsenek. És röpülőgép sincs, eztet meg én mondom, és én nem akarok mégesze' vitát nyitni e felett. Megértettétek elvtársak?!
Egymásra sandítottak. A tanácselnök világosan beszélt, nem maradt más hátra, mint venni a kalapot és távozni.
Megtették, hogyne, mert a Botos elvtárs az utolsó, "megértettétek" szót már nagyon kiabálósan mondta. Odakünn aztán a kistermetű Mezei fölsandított égimeszelő szomszédjára:
-Lássa, szomszéd, monttam magának szomszéd, hogy nekünk magunknak kék kézbe venni a dógot!






Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2008-05-28 15:19:35

válasz Rozán Eszter (2008-05-28 10:41:34) üzenetére
Köszönöm kedves Rozália, nagyon jól esnek elismerő szavaid!

-én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-05-28 10:41:34

Szia!
Végre hozzájutottam, hogy elolvassam. Nagyon tetszenek a párbeszédeid, maga a történet is jó.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)