Csak akkor olvasd, ha érted, különben megéget!


Hazudni indultam. Kellett hozzá néhány perc ugyan, de összeszedtem magam, és megtettem a szükséges lépéseket. A lány már várt. A víz már forrt, és a húsomra rá olvadt forró viasz lüktetése sem engedte a kába szavak kihordását ajkaimról, ajkaidra. Mit neked az Alkaida?
Felverődött kavicsok bolyonganak kihalt űrkamionos sztrádákon. Rozsdás felvonók köszöngetnek egymásnak, miközben te rám fened fogaidat. Éhes vagy, igaz? Könnyen mállik a hús, fehér csontjaimról. És Te zabálsz. A nyál csorog álad keskeny vékonyán, öledbe hullnak cseppjei.
Jól beszélek?! Igaz? Hazug ámítás lenne, ha azt állítanám, nem jó az íze(m).
Mert te mindig éhes vagy. Kérges tenyeremről a bőrt harapófogóval nyúztad le. Halántékom lágy csontját szilánkosan verted be. Számodra csak ennyit ért szavam. Nyelvemből húsos krémet, salátát kentél mézes kenyeredre. Édesem, mondtad édesen, és torkodon átbucskáztak ajkaim. Kihűlt fasírtba combom húsa, belsőségeim lecsód díszei. Már rég nem vagyok veled. Megemészt a szerelmem. Velőm pirítósra kented, tojásaimat mellé desszertnek etted. Számodra sincs remény. Most már neked is hazudnod kell.