Vörös és arany, színei a lemenő Napnak
Bennem néhány soros versikét faragnak.
Verset életemről s halálomról: Rólad,
Olyan vagy nekem, mint medre a Sajónak.

Írnom kell, írni, hogy mit érzek,
Hogy dúrokból és mollokból hiába képzek
Angyali hangsort, mit sem ér,
Ha nem hozzád fújja el a júliusi szél.

Már nem vagy. Angyalszárnyamon
Tovarepültél, gyermeteg vágyamon
Mosolyogsz, s borúmmal vállamon
Fekve hagytál a kiszáradt pázsiton.

Miattad száradt ki, ahogy szívem óceánja,
Hisz Te hoztad az esőt, most hiába várja.
Mégis, annyi fájdalom s keserv után,
Még mindig várlak, bakfisként, bután.

Téged szeretlek. S bár éget
A Nap, felhők nem takarják a kéket,
Bőrömön érzem, jönnek már a téli fagyok.
Nevetve, sírva,
Szerelmes vagyok.