valahol itt voltunk már régen is
valahol ott lakott bennünk a sóvárgás
valahol az álmaink már találkoztak
valahol folyton hívott a kóborlás

egymásra néztünk már többször
szemeinkbe hatolt tekintetünk
nem mertük elhinni mégsem
hogy időn és életen túl is szeretünk

év milliók hogyan rohantak el
epekedésünk mégsem apadt
tudtuk nincs szebb annál
ha egy másik testben megtalálod önmagad

valaha itt voltunk már annyiszor
valaha ott égett bennünk a tűz
valaha ugyan ez a vágy éltett
valaha nem tudtam mi hajt, mi űz

körbe jártam folyton
és Te talán lépni sem tudtál
annyi út volt előttünk
de mégis rám találtál

összefűznek az időtlen Idő tengerei
együtt megyünk amíg a Sors megengedi