Török átok ....

Gyomra görcsbe rándult az idegességtől, és arra készült, hogy kiadja magából a reggeli kávét. Maga alá húzta lábait. Úgy érezte, hogy a fotel öble átöleli, a magzati póz visszajuttatja az anyaméh biztonságába.
Biztonság?
Már kezdte nem érteni a szó jelentését.
A hajdani csend, nyugalom széttört, a cserepek felsértették a lelkét.
Reszketett a zaklatottságtól. Kutyája a térdére hajtotta a fejét, időnként nyüszített, és még mindig meg-megremegett.
Mi volt az elviselhetetlenebb? A kutyára szórt rögök, vagy az őrá zúdított mocskolódás?
Ahogy lehunyta a szemét, újra látta az ablakban az átkozódó szomszédasszonyt. Hatalmasra tátott szájat látott, fekete torokkal, mélyre húzó ürességgel.
Értetlenül hallgatta a felé áradó trágár szavakat. Nem volt képes felfogni, hogyan válhat valaki önmaga karikatúrájává, hogyan tud valaki így kivetkőzni önmagából.
Valamikor a rá acsarkodó klozetszájú némber rendszeres látogatója volt, órákon át traktálta szerelmi ügyeivel, mások ócsárlásával. Amikor elege lett, mert elkezdett gyomra kavarogni a szomszédasszonyból áradó mocskolódástól, az ő személye lett az eredendő bűn, és a gyalázkodást, amit eddig tíz emberre fröcskölt, mind őrá zúdította. És a szenny áradt a szomszédból, mint a monszuneső.
Anya és lánya összefogtak, együttes erővel próbálták megkeseríteni az életét. Sajnos, próbálkozásuk sikerrel járt. Már az ablakában pompálló virágokhoz sem szívesen ment, mert ha kinézett a szomszédék kertje felé forduló ablakon, biztos lehetett a látványban: az öregasszony nyakába csapott szoknyában a diófa alá üríti a salakot. Undorodott a látványtól, a vénasszonytól.
Megfordult a fejében, hogy elköltözik, elcseréli a házát, de családja csitította, türelemre intette. Maradj, várd ki a végét - mondták. - Ez az élet.

Nem - tette ő hozzá. - Hát élet ez?