HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-06-05

HB új kalandjai: Teljes flaute

Teljes flaute


Vannak döglött napok, bizony, vannak. Tapasztalatból beszélek, éltem meg már ilyeneket. Az a szerdai nap is ilyennek indult, amelyről mesélni akarok. Már az ébredés se sikerült valami fényesen Kovács néni szalmapadlásán. Ki a csoda szeret arra ébredni, hogy ugat a kutya, hápognak a kacsák, kukorékol a kakas. Hámori Bandi már fenn volt, és egyenesen engem nézett, ahogy kissé szerencsétlenül, idétlen mozdulatokkal kászálódtam kifelé a törekből. Éreztem valami homályos, rejtett, burkolt, megnevezhető okhoz nem köthető szemrehenyást a tekintetében: világoskék szemeit rám függesztette, és nézett, nézett. Mielőtt megszólalhattam volna, felhorkantott.
-Jó reggelt Testvér! Na, csakhogy felébredsz végre!
-Miért kellene felébrednem, -morogtam vissza. -Nem is akarok felébredni!
Szörnyülködve csapta össze a kezét. Arca inkább szomorú volt, mint mérges. Láttam rajta, most az egyszer tényleg, komolyan megbántottam.
-Testvér!
Abban a pillanatban már tudtam mi a baja. Leesett. Az álomvilág rózsaszínű kulisszái közül visszazuhantam a nyers, rideg valóságba. Ugatott a kutya, bőgött a tehén, hápogtak a kacsák. A Testvér meg már mondta is tovább:
-Testvér! Hát nem tudod, hogy nekem trenyálnom kell?! Hát nem tudod, hogy készülök az olimpiára?! Már rég kint kellene lennünk az országúton. Hogy lehetsz ilyen érzéketlen tapír, mondd?!
Elkövettem azt a hibát, hogy elküldtem melegebb éghajlatra. Azt mondtam neki mérgemben, hogy az egész olimpia-duma csak kamu, mindenki tudja, legalább engem, a legjobb barátját ne akarjon hasba akasztani, és főleg ne hajnali hatkor. Ma már tudom, nem lett volna szabad így beszélnem. Be kellett volna fognom a számat. Egyszerűen csak el kellett volna mennem fogat mosni, igen, lemászni némán azon a nyavalyás létrán, odaállni a kút kávájához, és nekilátni. Az emberi kapcsolatok annyira törékenyek. Egy rossz szó, egy sértő tekintet olykor mérhetetlenül mély sebet tud ütni a másikon. Példaértékű barátságokat láttam már tönkremenni, egyetlen hányaveti módon kiejtett szó, egyetlen görbe szemvillanás miatt.
Mint ahogy a knockautolt ökölvívó néz legyőzőjére, megalázójára, úgy nézett rám. Nem szólt csak nézett. Idegtépő fél perc volt. Aztán talpra kepeszkedett, lesöpörte magáról a töreket, és csak miután végzett magával, méltatott ismét figyelemre.
-Ha valakitől, akkor pont tőled nem vártam volna ezt Testvér! Most megyek futni. Te meg gondolkozz el magadban azon, amit tettél. Remélem a lelkiismereted megmozdul majd.
Elment, lemászott a létrán. Tréningbe bújtam és követtem. Még éppen láttam bekanyarodni a sarkon Utána akartam kiáltani, de elkéstem vele.
Egyedül voltam egész délelőtt. Csellengetem össze-vissza. Kimentem a kikötőbe, néztem a vizet, a hajókat. Fedetten sütött a nap, ádáz gyűlölettel próbálta szétkergetni a párát. Szellő nem rezdült, rezzenéstelen nyugalomban lógatta bele leveleit a vastag-törzsű nagy fűzfa a belső sarokban, a Biztosító stégje előtt a fekete, hínáros lébe. Összefutottam a Maghy testvérekkel, váltottunk néhány szót, aztán ők mentek jobbra én meg balra. Más haverok is jöttek, meg ismerős lányok. Kimentem velük a mólóra, leültünk a forró kőre, a viharágyú égnek meredő vascsöve mellé. Ment a szöveg, a szokásos marhulás folyt a lusta délelőttben. Ugrattak a sharenkrautzerrel, a Testvér hajójával, már mint azzal, hogy én vagyok a hajón a deck-boy, fedélzetet súrolni még jó vagyok, meg ilyesmi. Otthagytam őket, már nagyon untam a képüket. Nem is tudom mikor, tán dél felé járhattunk már, amikor elindultam befele. Eszembe jutott: kimegyek a bocival a gátra, felmegyek a Hajnalcsillag fedélzetére, ugrom néhány fejest a tatról, és annyi. Lebóklásztam a sójához. A gátőr ház mellett állt valaki és Swartz bácsival az öreg gátőrrel beszélgetett. Odanéztem jobban, hogy lássam, ki van ott, és sejtésem beigazolódott, a Hámori Bandi beszélgetett ott a Swartz bácsival. Egyszerre csak megperdült, észrevett és lesietett hozzám. Kitárt karokkal jött le a sóján, egyenesen hozzám jött és átölelt.
-Testvér, -mondta, -ne haragudj. Lehet, hogy én hibáztam. Nem lett volna szabad...tudom, hogy milyen érzékeny lelked van, Testvér, én azért így is szeretlek.
Átölelt, megcsókolt jobbról, megcsókolt balról. Eltarott kicsit magától és a szemembe nézett. Könny csillogott világos-kék szemeiben. Szeretet és megbocsájtás csillogott a tekintetében.
-Egyet fogadjunk meg Testvér, -mondta a Testvér, -soha ne veszekedjünk többé egymással Testvér.
Elmondta: futott 15 kilométert, és utána, még ott kinn az országúton, az aszfalton azon melegében csinált négyszer ötven fekvőtámaszt. Most jókedvű, friss és nagyon éhes.
-Tudod mire vágyom most Testvér? -kérdezte. -Tudod te, mit szeretnék enni ebédre?
Nem várta meg, hogy találgatni kezdjek, kijelentette, a legszívesebben túróscsuszát ebédelne jó sok túróval és tejföllel a tetején, és persze gazdagon meghintve sült-szalonna kockácskákkal, ami ropog az ember foga alatt, és sós ízével kellemesen ingerli a szájpadlást és a garatot.
-Menjünk a fasori étterembe Testvér, -kiáltott rám, -az itten a legelegánsabb messze és távol, mennyi pénzed van, Testvér?
Megmondtam neki, hogy mennyi van. Ráncolta a homlokát, ajkai mormoltak, ahogy magában számolgatott.
-Na, jó, -határozta el magát. -Nálam is van valami, talán ha összedobjuk a kettőt, kijön belőle. Tudod, csak addig vagyok ilyen csóró Testvér, amíg meg nem jön Pestről a kalóriapénzem. Attól kezdve király vagyok Testvér. El tudod te képzelni, mennyi pénzzel lógnak nekem ezek fentről? Dehogy tudod...

Magunkal vittük az ütőket is. Hámori Bandi azt mondta, ebéd előtt für alle felle jó lenne játszanunk azért egy szettet a fasori pályán, jobban fog esni a túróscsusza és a sör a tenisz után. Hozzátette, szarrá fog verni, mert tudjam meg, ő Tilden a repülő baszk, én meg csak egy kis senki vagyok, akivel még az anyósa is elbánna.
Mentünk és játszottunk, de mielőtt szarrá verhetett volna, megjelent a gondnok és lezavart minket a pályáról perlekedvén egy sort, hogy délidő van, és neki pályát kell locsolnia.
Így és így történt, hogy végre valahára kilyukadtunk abban az elegáns, disztingvált étteremben, a Fasorban, és leültünk a szökőkút mellett. Fehér shortban voltunk és fehér trikóban, ahogy a hely szelleme megkövetelte, és márkás teniszütőinket oldalt leraktuk a kerti-székre. Jött a pincér, hozta az étlapot és kérdezte, mit hozhat addig inni, amíg választunk?
A Hámori Bandi azt válaszolta a drága jó fiúnak, hogy majd még meggondoljuk, mit eszünk és mit iszunk, van időnk bőven, nem sietünk sehová, majd szólunk, ha rendelni támad kedvünk, s azzal a lendülettel felkapta az étlapot és elmerült benne. Kisvártatva görcsös röhögés fogta el, alig bírta abbahagyni. Az oldalát fogta, vállai rázkódtak.
-Bocsáss meg Testvér, -bugyborékolt. -Van neked arról fogalmad, mennyi itt egy túróscsusza?
Kiderült, a nálunk lévő pénzből, negyed-adagnyi túrócscsuszát tudnánk enni, és egy negyed pohár sört ihatnánk hozzá ketten. Valamit ki kellett találni, mert a derék gyerek már tartózkodóan elszánt képpel a közelben ólálkodott.
A Testvér odaintette a pincért és ráripakodott:
-Van maguknál itt ebben az étteremben sült krumpiliii?
-Természetesen van, uram, -hajlongott a pincér.
-Jó. Hozzon akkor egy adag, nem, egy fél adag sült krumplit, és két terítéket. És két pohár szódavizet is kérünk!

Később, már fenn a sharenkautzer fedélzetén ezen a jeleneten röhögtünk. Felidéztük szegény főúr savanyú képét, tétova lépteit, ahogy kihozza ezüsttálon a pazar fogást, a fél adag sültkrumplit a két terítékkel. A kihajózást én forszíroztam, én akartam mindenáron menni, meg akartam mutatni a léhűtőknek ott a mólón, hogy igenis több vagyok egyszerű mancsaftnál, igenis az én kezemben van a kormány, én viszem a hajót.
Persze csak vánszorogtunk kifelé a mólóból, teljes flaute volt, pumpálni kellett a kormányrúddal, hogy haladjunk.
Tudatában voltam: nincs hervasztóbb látvány egy szélcsendben lecsüngő vitorlával veszteglő versenyhajónál, s méla képet vágva próbáltam tolerálni a gúnyos beszólásokat, melyeket a mólóról, a haveroktól kaptunk.

-Lehorgonyoztatok ottan? -kiáltott ránk egy tarfejű gyerek pecabottal a kezében a meteorológiai állomás fülkéje mellől és fapofával vigyorgott, hogy, ha, ha, ha, milyen jó viccet sütött el, s máshonnan is jött az áldás: röhögtek, integettek, bekiabáltak.

-Ne törődj ezekkel e férgekkel, -figyelmeztetett a Testvér. -Hadd mondják a magukét. Te csak figyelj a kormányra, hogy fel ne üljön a köveken a hajó. Tudod, ez nem egy beluga, ennek a sharenkrautczernek minimum egyötven a merülése.

Kinlódás volt kijutni a mólóból, de kinn a nyílt vízen már érezhető volt a déli irányból érkező habkönnyű bríz. A vitorlák megteltek széllel, kiöblösödtek, a kötelek megfeszültek. Simán siklott a nagyvitorlás az éppen csak fodrozódó vízen.
-Gatyát le, sört! -szóltam fel a fedélzetre a Hámori Bandinak, a Testvér meg már mászott is lefele a kajütbe és hozta a két jégbehűtött palackot.
Elvoltunk egy ideig, élveztük a csendet, a nyugalmat, a haldokló nap alattomos izzását. A hajó felett időről időre sirályok szálltak el, mohón lesték, mit lehetne felcsípni a fedélzetről, és egyszer egy nagy döglött busát is láttunk, ezüstös teste sebesen sodródott el a leéoldalon.
A szél egyre jobban magára talált, és benn a lavór közepén már a hullám-hegyek, hullám-völgyek szabályos-szabálytalan vonulatai is kezdtek kialakulni. Volt valami gyanús, sunyi rontás a levegőben, amitől feszül az ember idegzete.
Így vitorláztunk fel és alá jó ideig a Szemes, Lelle, Akali háromszögben. Már visszafelé jöttünk a hanyatló nappal a hátunkban, amikor a szél minden előzetes figyelmeztetés nélkül teljesen leállt, teljes flaute lett megint. A hajót vitte előre a lendület, jobbra-balra dűlöngélt a döghullámokon.

-Figyeld meg Testvér, hogy ebből vihar lesz Testvér, -mondta a Testvér, és röhögött, milyen jó móka is lesz majd az, ha vihar lesz.

Ekkor történt, hogy azt a valamit megpillantottuk jobbra elől. Sokáig úgy tűnt mintha csak valami szürke, opálos nejlon-fólia bukdácsolna a hullámokban, aztán, ahogy közelebb értünk már látszott, egy tehetetlen emberi test liftezik le-fel merülve.
-Jobbra, Testvér, jobbra! -kiabált a Hámori Bandi és futott előre a hajó orrába a csáklyával. A Hajnalcsillag már alig vánszorgott, a sebesség addigra már majdnem teljesen elfogyott. Mégis, pumpálva, dűlöngélve eljutottunk a korpusig. Megdöbbenve láttam, egy hátonfekvő, szakállas-képű, felpuffadt hasú vizihullát lötyögtet a hullám. A Testvér megpróbálta megcsáklyázni, de az egyetlen ruhadarab, a fürdőnadrág, amibe a csáklya kampós végét beakasztotta lecsúszott a testről, és amit alatta megpillantottam arról nem akarok beszélni.

-Hagyd békén, -mondtam a Bandinak. -Nem a mi dolgunk. Nyakunkon a vihar. Menjünk ki a partra és értesítsük a vízirendőrséget.

Olyan szemeket vetett rám, hogy önkénytelenül hátra hőköltem. Ha tekintettel ölni lehetne, én már rég halott lennék.

-Csodálkozom rajtad Testvér, -mondta a Testvér szárazon, vontatottan, -hogy te milyen érzéketlen tapló tudsz lenni Testvér!
-Jól van, na, -mondtam. -Ne haragudj.

Azt hittem ezzel vége, nem folytatja. Mit bántam én, mit akar csinálni a vizihullával. Nekem ő volt a fontos, az ő barátsága, nem a vizihulla.

-Gondolj bele Testvér, -mondta a Testvér, -akkor is ilyen könnyelműen viselkednél ebben e kérdésben, ha mondjuk a testvéred, az apád, vagy tulajdon a nagybátyád hánykolódna itt a hajó oldala mellett?! Akkor is azt mondanád menjünk ki a partra és értsítsük a vizirendőrséget?! Testvér, Testvér, Testvér!

Nem válaszoltam, némán mutattam hátra az Északi-part hegyei felé. A hegyek fölött megjelent a viharfront vonalzóval húzott, fekete "gerenda" felhőzete. A hullámzás elült, olajsíma lett a víz és zöld, mint az epe. A Hámori Bandi felnézett, észrevette a cikázó villámokkal, habos fergeteggel közeledő csindadrattát, amely nyíltan kimutatva már foga fehérjét egyre nagyobb sebességgel törtetett felénk, megcsóválta egy icipicit a fejét, aztán folytatta, amit elkezdett. Lehasalt a fedélzeten és azon iparkodott, hogy a hulla lábára rögzítse a kikötőkötelet. Végre sikerült neki, és diadalmas "megvan" kiáltással felemelkedett, és a hosszú kötélen hátravonszolta a testet. Rögzítette a kötél végét a bikára, és még egyszer megismételte: "megvan" és hozzátette: hogy "huh".
Na, ezt követően öt percen belül nyakunkon volt a zivatar. A kötélzet fütyülni, sivalkodni kezdett. Éppen leszedtük és sietve a kajütbe dobáltuk a vitorlákat, amikor az elől száguldó óriás-hullám tarajos éle elérte a hajót.

-A viharfockot Testvér!

A Hámori Bandi rikkantása, túlszárnyalra szél süvöltését, s a hullámok morajlását az ég dörgését. Elértettem a szándékát és rohantam a kabinba a viharvitorláért. Meztelen bőrömön csattogott az eső, fejem búbján éreztem a lezúduló jégdarabok pergőtüzét. Kín-keservek között rángattam fel a forstágra a kisvásznat. Annyira csapkodott, hogy a stagrejterek némelyikét be sem tudtam akasztani. A vantnikba kapaszkodva hátramásztam a shottal, a racsnin megfeszítettem, és rögzítettem. A hajó röpülni kezdett a tajtékzó vízen, a Testvér meg már üvöltött is:
-Jaj, Testvér, leszakadt a hulla, Testvér!
Jobban odanéztem, és tényleg láttam, a láb kicsúszott a kötélhurokból, a kötélhurkot üresen húzta maga után a hajó. A test már nem is látszódott, nyilvánvalóan elmerült.
-Keresztet vethetünk rá, Testvér, -ordítottam vissza. -Igyekezzünk a kikötőbe most már. Majd a vízirendőrség...
-Vihargrószt húzz! -rendelkezett. -Forduláshoz felkészülni!
Emberfeletti küzdelemben fordítottuk meg a hajót. Hámori Bandi a kormányrúddal harcolt, én a grósszal birkóztam. Végre, valahára nagy keservesen sikerült szélnek fordulni. Most pont szemből jött az áldás. Az őrültként vágtató, meg-megújúló szél-rohamokban a hajó megdőlt, a vitorlák öble vizet fogott. A hullámok taraja végigvágott a fedélzeten, és elöntötte hátul a cokpitot. Háromszor, négyszer vagy talán ötször fordultunk meg a hajóval a vízihullát keresve. Az esélye, hogy megtaláljuk annyi volt, mintha tűt keresnénk szalmakazalban. Én biztos voltam benne, hogy nem fog sikerülni. Nem értettem a Testvért, neki miért olyan fontos, hogy azt a testet a partra vontassuk. Egyszerre mégis, valami csoda folytán belebotlottunk. Nagy tarajos hullám tetején szörfözött felénk jobbról, szél felől.
-A csáklyát testvér, a csáklyát, -harsogta a Hámori Bandi. Teljes erejét beleadva, pumpálva fordította szélbe a Hajnalcsillagot. A test jobb-csapáson elsodródott a hajó oldala mellett, már-már úgy tűnt elveszítjük, amikor a Testvér lenyúlt hirtelen, és a csáklya kampós végét a nyak és a váll szögletébe szerfelett ügyes mozdulattal, ahogy a bólyakötelet kapja fel az ember, beakasztotta.
-A kötelet, a kötelet!
Rohantam hátra, s még éppen időben érkeztem, hogy a lábra rádobjam a hurkot. A hulla meg volt mentve. A Hámori Bandi úgy rendelkezett, hogy jelzőbólyának kössek egy üres fakkont is oda, hogyha újra leszakadna, könnyebben meg tudjuk találni. Előrelátása jogosnak bizonyult, a szakállas kripta-szökevény ezt követően még két ízben szakadt le, és nekünk még kétszer kellett őrült táncunkat a viharnak szembeforduló vitorlással ellejteni.
Végül sikerült a part közelébe vontatnunk. Iszonyatos teher volt a tat mögött, a sharenkrautczer szinte körmányozhatatlanná vált a vontatott, tehetetlen tömeg miatt.
Ahhoz, hogy bemehessünk a kikötőbe takkot kellett váltani, mi ugyanis délnyugat felől, Lelle felől közelítettünk, a szél meg északról, Tihany felől fújt. Az orrvitorla behúzókötele beszorult a klemmbe, aztán hirtelen rántással elszabadult és a szél rácsavarta a vantnikra. Ugrottam, hogy kiszabadítsam, a Testvér meg már fordult, muszáj volt fordulnia, a móló szélső kövei szinte már a vitorlás orra előtt vicsorogtak. A nagyvitorla rúdja átcsapott és fejbe kólintott. Úgy zuhantam bele a vízbe, hogy azt se tudtam, mi történik velem. Aztán...a többi sötét...egy erős kar ragadott meg, és egy csengő hang szólt a fülem mellett:
"Kitartás Testvér, ne szarj be, mindjárt kinn vagyunk". Erre tértem magamhoz. Az első kép, ami tudatosult bennem a Hajnalcsillag pusztulása volt. A pokol szelei nekihajtották a gazdátlanná vált hajót a mólónak, és a köveken hánykolódva, jobbra-balra vetődve a szép hajó felmorzsolódott. Az árbóc kiszakadt fészkéből és a mellvéden át keresztben, átzuhant a túloldali nádasra. Deszkákat, forgácsokat találtunk másnap a kövek mellett és hátul, és a Meteorológiai Szolgálat megfigyelőállomása előtt a kisvízben. Ennyi maradt Hámori Bandi hajójából. A hulla azonban végképp eltűnt, felszívódott.
Másnap, vagy harmadnap, amikor a kocsmában ünnepeltük az én másodszori születésnapomat, a fiúk azzal ugratták a Testvért, hogy nem is volt semmi vizihulla, sőt az én mentésem is csak humbug, a Hámori Bandi csak azért találta ki az egészet, hogy fényezze magát.
Soha nem fogom elfelejteni, hogy nézett rájuk a Testvér. A porond homokjában összeroskadó bika nézhet így kínzóira, utolsó, vádló pillantásával.

-Gyere Testvér, -mondta a Testvér, és átkarolta a vállamat. -Ezek férgek. De mi ketten azért tartsunk össze. Szeretlek téged Testvér.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2009-01-12 10:44:35

Köszönöm Gunoda! A szakkifejezések sztem szükségesek, ha pl. valaki kémiai kísérletekről ír, ahhoz, hogy az írás számomra hiteles legyen, le kell írnia a laborbeli felszereléseket, stb, hogy pl. a pipettából petricslszébe fecskendezte a dezoxiribonukleunsav oldatot. Lehet, hogy nem értem, de meggyőz engem arról, hogy a főszereplő tényleg nagy tudós, stb. Örülök, hogy újra itt jártál! Szia: én
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2009-01-11 22:19:24

Hű, ez kissé morbidra sikeredett! Nem tehetek róla, a hullától röhögőgörcsöt kaptam, bár azt hiszem, én hasonló helyzetben beájultam volna a hulla mellé... :DD Tetszett a történet, bár eléggé zavart a nagy mennyiségű hajós szakkifejezés.

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)