A hölgy, nevezzük Klárinak (kb 45 éves) , időre volt előjegyezve. Mikor megérkezett, kipirult szabadkozott, mert elkésett.
Elmesélte miért is.

4-en vannak testvérek. Gyerekként nagyon furcsa érzései voltak.
Az édesanyja a többi testvérét állandóan pátyolgatta, de őt keményen nevelte, nem sok kimutatott szeretetben volt része.
Anyukájának van egy testvére, de ő messze él tőlük.
Klári hívő embernek tartja magát.
Pár évvel ezelőtt elment egy javasasszonyhoz, aki semmit nem kérdezett tőle, csak annyit mondott neki, hogy az édesanyja, nem a vérszerinti édesanyja, mert az igazi, az ő "nagynénje", akire valamiért haragudott a család.
De az édesapja, az valóban az édesapja.

Klári akkor zokogva jött ki a jósnőtől és mivel akkor már a szülei nem éltek, bizonyosságot sem tudott szerezni, a sírba vitték az igazságot.
Éveken át azért imádkozott, hogy egyszer az életben, legalább egyszer, fusson össze valahol az országban az ő szülőanyjával, hogy a szemébe nézhessen.
( A "vér szava" )
...és ma, ahogy várakozott a folyosón, észrevett egy idős hölgyet.
Hozzá lépett és megkérdezte kedvesen:
- a néni idevalósi?
- nem- válaszolta az idős hölgy.
- és nem Klárikának hívják véletlenül? ...Szabó Klárikának?
- de, úgy hívnak. Honnan tetszik tudni?

Akkor ő bemutatkozott. Át szerette volna ölelni azt, akinek vonásait és génjét örökölte, de a néni inkább hátrált. Aztán elkezdtek beszélgetni. Klári nem árulta el amit tudott és amit érzett. Azt is tudta régről, hogy szült még egy gyereket a vérszerinti anyja, "azt" pedig beadta állami gondozásba.
A nevelőanyja mikor ezt megtudta, hiába kereste azt a gyereket, hogy magához vegye, akkorra már kikerült egy családhoz.
Klári évek alatt összerakta magában azt a sok kis jelet és információt, amit gyerekként átélt.
Mesélte, hogy nagyon jóképű édesapja volt.

Kláriból csak dőlt a szó.
Mikor befejezte, annyit mondtam csak neki, hogy az igaznak hitt, kemény anyai szív mögött egy angyal lapult, mert felnevelte , magáénak vallotta őt élete végéig a húga helyett.
...és nem hiszem, hogy csak a családi szégyen ( mert mit mondanak a faluban ha kiderül, hogy a húga és a férje) vitte erre az elhatározásra, hanem az, hogy nagyon szerette az édesapját és képes volt a félrelépését megbocsátani.
Aki valljuk be, rém nagy, jóképű szoknyapecér lehetett.

Nem akarok tanulságot levonni, sem elítélni embereket, sorsokat.
Nem az én dolgom.
De a történet nem szokványos.
Klári imája pedig a mai nappal meghallgattatott.