HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-06-07

Zögling 11.

XI. Pap Jani bandája


Felsőtáti nyugati széle vérvörös tócsában úszott messze lenn a horizont alatt. A lenyugvó nap óriási korongja fölfalta az apró házakat, a girbe gurba utcákat, és az állomás-épületet a jegenyesorral. Innen, a tetőről összefolyt mindez, nem lehetett kivenni a részleteket. A hangár mellett vidáman pattogott a Vasút utcaiak ünnepi tábortüze, körülülték, beszélgettek, körbe adogatták Gnúfos utolsó, megmaradt cigarettáját. A lángok sisteregve fel-felcsaptak, amikor valamelyikük friss rőzsét dobott a tűzre, az ülő, guggoló alakok árnyékai kísérteties táncot jártak a fél szárnyára billent Zögling vezérsíkja mellett.
Terítékre kerültek az elmúlt délután dicső tettei, felidézték Mici vakmerő rárepülését a szénás szekérre, Túrós és Gnúfos légi balettjét, s középsőMatyi rácsapását a Bandinéni kocsmájára. Nagy Gyula elragadtatott hangon dicsérte a Fannit, áradozását a kislány lehajtott fejjel hallgatta. A tömzsi elképesztő kifejezéseket csiholt ki magából, olyasmiket, hogy: az "égbolt tündére" és: "szárnyas angyal", ez utóbbira Végvári Emőke csak a vállát vonogatta, és az ajkát biggyesztette, Gnúfos meg megkérdezte a köpcöstől: "mondd Gyulám, hülye állat, láttál már te szárnyatlan angyalt?
Aztán szóba került a pilóta avatás kérdése. Az ötletnek a köpcös volt a legfőbb szószólója, de a többiek sem ellenezték, hogy felavassák a Fannit, akaratlan, de sikeres Á-vizsgája után.
-Avassuk fel, avassuk fel!! -kiáltoztak össze-vissza a Vasút utcaiak. -Mit szólsz hozzá, Fini-fanni?
A kislány habozott, Gnúfosra nézett.
-Mi az, a avatás, Fos? Hogy volt leírva abba a tetű könyvbe?
A fiú maga elé bámult.
-Hát, tudod, hogy is magyarázzam, a jelöltnek középre kellett állnia, aztán...izé... bokafogás, és a többiek meg...izé... sorra rácsaptak a fenekére.
-Értem.
-Pilóta avatás nélkül nem repülhetsz soha többet, -magyarázta a köpcös higgadt hangon. -Frankón. A te érdeked, hogy felavassunk!
Fanni felállt, és átsétált a másik oldalra a vezér mellé.
-Neked nincs hozzászólni valód, -hülye állat? -kérdezte Mucsi Lalitól.
-Mija, mija? -A nagy melák úgy meg volt rökönyödve, hogy egyetlen értelmes szót sem tudott kinyögni. Mici otthagyta, tovább sétált a kör külső oldala mellett, s ezúttal középsőMatyit pécézte ki. A fiú nem nézett fel.
-Nos?
-Hozzám szóltál?
-Naná, hogy hozzád!
-És, most...most én mit mondjak?
-Tőlem kérded? Én kérdezlek téged!
KözépsőMatyi felvett egy kavicsot a lába mellől, és Gnúfos ölébe dobta.
-Te Fos!
-Szarjál hülye állat!
-Te Fos. Biztos így kell csinálni a lányoknál is?
Gnúfos gondolkodott, tépte az agyát. Mit mondjon ő erre. A szabály az szabály, százszor elolvasta abban a tetű könyvben mit kell tenni, ha a jelölt kirepüli az A-vizsgát. Igen ám, de az ő könyveiben csak fiúk repültek, a lányok nem. Igazságérzete azt diktálta volna, hogy ugyanúgy kelljen felavatni a lányokat is, mint a fiúkat. Hát, ha az a lány is kirepüli az Á-t? Másrészről azonban...Szóval az nehezen elviselhető gondolat volt, hogy ott áll majd a kislány a tábortűz fényében meztelen fenékkel, és a tahó Nagy Gula a mocskos mancsával, vagy a bazi Mucsi Lali rácsap.
Fanni, könnyedén megtámaszkodva a középsőMatyi széles vállán, belépett a körön belülre. A fiúk kandi szemmel lesték, akár csak az apostolok az áldozati bárányt.
-Rendben van tetű állatok. Megértettem.
-Fanni, ne! -Bódogh Ibolya hangja sipákolt fel, valahonnan a sötét, hallgató gyűrűből.
-Haggyad mán, had csinájja, az ő dóga! -Ez meg a Végvári Emő hangja volt.
A kislány arcán pirosló lángcsóvák árnyai csaptak keresztül, ahogy ott állt magányosan a tábortűz, és a sóváran bámuló bandatagok között. Bal kezével megkereste a cuki piros szoknyácska kapcsát, babrált rajta, aztán a kecses kis ruhadarab lehullott a fűbe.
-Fanni, kérlek! Ne csináld ezt!! -kiáltott fel újra a Bódogh Ibolya. -Ezek mind kriplik, ne törődj vele, mit mondanak...
-A bugyimat is le kell vennem? -kérdezte tompa, fátyolos hangon Fanni, ügyet se vetve Bódogh Ibolya közbeszólására.
-Naná, hogy le! -hőzöngött a köpcös, s izgalmában kidugta a nyelvét. -Ez a szabály, ugye Gnúfos?
Gnúfos hallgatott.
-Mondd már el nekik, mi következik, hülye állat, -fortyant fel a Túrós, Gnúfos háta mögött. -Bezzeg, amikor engemet avattatok, nem voltatok így betojva! Mondd meg a Fanninak, hogy aztat is le kell venni, mer mi is levettük a miénket, s mi is tűrtük, hogy az egész banda végigverje a valagunkat.
-A szabályt akarom hallani, -mondta a lány. -Gnúfos, légy szíves. Mit olvastál abba a tetű könyvedbe?
A hülye állat Fos lassan felemelkedett. Pont szemben álltak egymással, szemük majdnem egy vonalba esett, mert Gnúfos alig volt magasabb a Fanninál.
-Hallgyuk mán! Bökd ki! Bökd ki!!
-Szóval az úgy volt,...úgy volt, hogy a többiek körbe álltak és...és azt kiabálták, ,,,aztat, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
-Tovább! -unszolta a szőke. -Le kellett húzni a gatyát, va' se? Mit írt erről a könyv? Eztet mondd meg neki!
-Há'...
-Ne hápogj!
-Igen...le,...dögölj meg, le.
-És akkor, hogy volt tovább? Mondjad szépen, baromállat, ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni..
-...Utána...illetve közbe meg a ...azok, akik éppen nem kiabáltak, mert más dóguk volt, vagy mit tudom én mi, ne lökdöss te hülye, odamentek a jelölthöz, és egymás után...rácsaptak a....
-Ennyi az egész? -kérdezte a kislány. -Ez nem sok. Lássuk, ki kezdi akkor.
Senki nem mozdult, a fiúk a tűzet fixírozták.
-Fanni, gyere ki onnan, mondtam mán az előbb, hogy ne hülyéskedj, -kiáltott rá a Bódogh Ibolya.
A kislány nem tágított.
-Ki üt először?
-Én, én!!! -pattant fel a köpcös lelkesen, s előre nyomakodott.
-Nekem kell kezdeni,...mert, ...mert nekem kell kezdeni. Tuggyátok mér. Húzd csak le szépen magadról a csipkés bugyinkót szép királynőm, megmondta a tetűállat Gnúfos, hogy le kell húzni, ez a szabály!
-Húzd le rólam te, ha olyan nagy legény vagy!
Nagy Gyula közelebb lépett és kinyújtotta a kezét, de még habozott.
KözépsőMatyi felemelte hosszú lábát, s térden rúgta Gnúfost, aki bénán ácsorgott kettejük mellett.
-Hagyod ezt?
A kérdésre Gnúfosban elpattant valami, s ordítva a köpcösre vetette magát. Karjai, úgy csapkodtak, mint a cséphadaró, a záporozó ütések Nagy Gyula fejét, vállát érték. Aztán a tömzsi egy kétségbe esett védekező ütése orrba találta a Fost, s ez a kis hülye hörcsög leesett a fenekére. Felpattant megint, és semmit nem látva, semmit nem hallva rárontott ellenfelére. Ekkor nagy rúgás érte oldalról, s Gnúfos ismét padlót fogott. Felállt, most ő vitt be egy ütést.
Buzi Gyuszi ekkor harmadszorra is leütötte Gnúfost. Erősen véreztek mindketten, kapkodva vették a levegőt. Vérszomjas tekintettel kerülgették egymást, lesve az alkalmat a támadásra.
-Válassza már szét valaki őket, -sikította egy leány-hang a sötétben, talán a Bódogh Ibolyáé. Így lehetett, mert a következő pillanatban a lófarkas lány előre rontott a fiúk vonaláig, s megrángatta a Túrós karját:
-Válasszátok már szét őket! A hülye Nagy Gyula agyonveri a kis Fost!!
-Hadd verje, -vonta meg a vállát a szőke. -Kettejük dóga. Te ebbe ne szólgy bele.
-De agyonverik, nem látod, baromállat!
Túrós csak a vállát vonogatta.
-Na és. Ez a Gnúfos egy hülye pesti surmó. Vagyis hát jampi. Ha agyonverik, hát agyonverik, egy jampeccel kevesebb lesz. Mit aggódsz érte?
A küzdelem folyt tovább, egyik sem engedett, egyik sem hátrált.
Bódogh Ibolya kétségbeesetten nézett körbe.
-Matyi!
KözépsőMatyi nem válaszolt.
-Matyi, hülye állat barom. Csinájj má' valamit! Ennyi tyúkeszed van neked is, hogy engeditek eztet?
KözépsőMatyi hallgatott és hátrébb lépett.
-Emő! Emőkeeee !! Emő, gyere ide, hol vagy?
Végvári Emő a középsőMatyi mellett állt, Bódogh Ibolya elsőre nem vette észre.
-Emő, hol a Fanni?
-Mittudomén.
-Emő!
-Mi van má!
-Emő, te se szólsz semmit?
-Mit szóljak?
Bódogh Ibolya úgy fújt, mint a sarokba szorított nősténymacska, aki a kölkét védi.
-Rendben van, állatok vattok valóban! Majd én magam!!
Sebes léptekkel nekilódult a verekedők felé, de még félúton se járt, amikor Mucsi Lali keze visszarántotta. A vezér hátra csavarta a lány kezét, és szorosan tartotta. Bódogh Ibolya kapálózott, megpróbált kiszabadulni, de a csuklóját satuként szorította Mucsi Lali vasmarka.
-Matyi, hülye állat! -sikította Bódogh Ibolya. -Segítség!
Gnúfos cselezni kezdett. Úgy tett, mintha ütni akarna, és amikor a köpcös védekezésképpen felemelte a kezét, gyomorszájon vágta. Nagy Gyula akkorát bődült, mint ha tényleg egy frankó komplett baromállat lenne a vágóhídról:
-Most megöllek!
Nekilódult, de elvágódott a sötétben, és esetlenül a Gnúfos lába elé gurult.
Gnúfos belerúgott fekvő ellenfelébe. Újra rúgni akart.
Mucsi Lali eleresztette Bódogh Ibolya csuklóját, odaugrott Gnúfoshoz és arrébb lökte.
-Várgyad meg hülye állat, amíg feláll.
Gyula talpra kepeszkedett, orrából, szájából folyt a vér.
-Gyere, -kiáltott rá Gnúfos vadul, gyere csak!
A köpcös leeresztette a kezét.
-Elég volt mára, tetűállat.
-Akkor jó, -mondta Gnúfos. Rondán nézett ki ő is.
-Nincs harag? -kérdezte Nagy Gyula.
-Nincs, -mondta Gnúfos. -Mér lenne. A Fanni hol van?
Keresték a kislányt mindenfele. A hangárban is megnézték. Senki nem emlékezett rá, mikor ment el.

A váltókönyvet a váltóházban kellett tartani, a sínek mellett, ez volt az előírás. Mohai az állomásfőnök, Szűcs Estványt küldte ki, behozná-e, meg akar benne nézni valamit. A bakter bizonytalan, öreges léptekkel kikacsázott a vágányokhoz, lehajolt és kinyitotta a kis piros ajtócskát a váltórúd legtetején. A láda üres volt. Estvány bá megdörzsölte a szemét, hátha rosszul lát, és biztos, ami biztos alapon, a kezével bele is kotort az ürességbe. Hiába. A könyv nem volt a helyén.
-Különös, -mormolta az öreg, -magam tettem ide, amikor szolgálatba léptem. -Hová tűnhetett?
Megpróbált visszaemlékezni, mi is történt reggel óta. Hogy is vót csak? Jött először Pest felől a hétórás sebes. Leszálló alig akadt, felszálló annál inkább, asszonyok, kosarakkal, a domborjáni nagy piacra igyekeznek reggelente.
Aztán, hát...jött több vonat is, de a peronon szinte alig vót forgalom, ami vót, a' se gyüszmékelt a váltók környékén.
Aztán, na, igen, aztán jött az a három jófirma a síneken, Terézliget felől. Mindig a síneken jönnek, ha az ember elzavargya őket, arrébb mennek, de aztán visszatérnek az ember háta mögött.
Hirtelen láng gyúlt benne, mint Mózesnek a pusztában: űk vótak!
Amennyire a lába engedte, rohant be az irodába az állomásfőnökhöz, s lélekszakadva jelentette az estet. Ő már úgy tálalta, mint kész tényt, a kölkök ellopták a váltókönyvet.
Az állomásfőnök először ordítani kezdett, -hallatlan, ez már a harmadik eset! -aztán lehiggadt és kurblizta, igen így volt, mert a telefon oldalán volt egy kis kar, azt kellett tekerni, hogy működjön, -a körzeti megbízottat. A rendőr fél órán belül megérkezett, frissen, üdén ruganyosan leugrott a kerékpárjáról, majd a gépet egy padnak támasztva hozzálátott a bűnügy szálainak felgöngyölítéséhez.
Az egyszem tanú eskü alatt vallotta, a váltókönyvet a kölkök vitték el. A nevüket nem tudta megmondani, de személyleírást adott róluk. Az egyik kicsi és szőke, a másik kicsi és az is szőke, csak nem annyira, a harmadik..., a harmadik pedig olyan köpcös forma, esküszöm a Szűzmáriára és a Mindenszentekre.
-Mikor látta őket? -kérdezte a rendőr az irodában, amikor a helyszínen talált nyomokat már rögzítette.
-Reggel, -mondta a bakter, vaksin hunyorogva csipás szemével a ferde szögben beeső fényben.
-Jó, de mikor reggel? Hány óra vót?
-Aztat nem tudom kéremszépen.
-Gondolkozzon!
-Hát, várgyunk csak. A reggeli vonat Pest felől háromnegyed nyolcra ért ide. Nyolckor meg már az ellenkező irányból jött a domborjáni. Ezek meg a kettő között gyüttek, nem, elment még a félkilences is, és...csak utána,... rájuk is akartam kiáltani, ne mászkágyanak a síneken.
-És nem kiáltott rájuk?
-De kiáltottam én, kérem, azaz, ho' csak akartam kijáltani, mer akkó látom, lehajolnak a váltóknál, és má futnak is a könyvvel.
-Szóval fél kilenc után történt.
-Igen.
-És maga látta, amint kiveszik a könyvet, és elfutnak vele.
-Láttam. Nem, nem láttam.
-A fiatal rendőr sóhajtva becsukta a tömböt, amibe jegyzetelt.
-Most akkó, látta va' nem látta?
-Lá...láttam.
-Rájuk kiáltott?
-Rájuk hát. Nem, nem kiáltottam, mer...
-Mer mér nem?
-Mer... mer olyan gyorsan történyt minden, ho' nem győztem kijátni.
A közrendőr kinyitotta a jegyzettömböt, lapozott benne.
-De maga aztat állította az imént, hogy rájuk kiáltott.
-Igen kérem.
A közeg kezdte elveszíteni a türelmét.
-Kiáltott, vagy nem kiáltott? Figyelmeztetem, a hamis tanúzás bűncselekmény, és háromtól öt évig terjedhető szabadságvesztéssel sújtják.
-Kiáltottam, vagyis hát...
Mohai, az íróasztala mögött lejjebb csúszott egy kicsit a székén, és kifújta tüdejéből a büdöset, ami benne volt.
-Szeggye össze magát Szűcs elvtárs, és válaszoljon, szépen, értelmesen.
-Mégegysze' fölteszem a kérdést, -mondta idegesen a rendőr. -Amikó látta, ho' a kölkök elfutnak a könyvvel, micsinyátt? Kijabált, va' nem kijabált?
-Nem kajabáltam, kérem.
-És, mér nem, ha szabad kérdeznem?
Az öregnek gyöngyözött a homloka, megtörölte. Minyise' ez itt? Csak nem űtet vallattyák?! De hát, nem ű vót, végtére, aki cselekette eztet a bűncselekményt!
-Azé nem kajabáltam kéremszépen, mer...mert nem vót rá érkezésem. A kölkök felkapták a váltókönyvet, ja, mer lejesett, amikó kivették a helyirül, és má, illa berek nád a kerek, át a síneken, beszaladtak vele a burgyingosba.
-Hová? Micsoda burgyingosba?
-Oda, ni -mutatott ki az ablakon a bakter.
-A túloldalra?
-Oda bizony!
-De, hát azok a bokrok testvérek között is legalább kétszáz méterre vannak a sínektül! Kétszáz métert nem lehet egy szempillantás alatt lefutni. Tuggya maga mennyi a világrekord, ember! Majdnem huszonhárom másodperc. Magának legalább huszonhárom másodperce lett vóna arra, ho' fellármázza az állomást, mer nem feltételezem, ho' a kölkök gyorsabban futnak a világrekordnál.
Az öregember erre nem tudott mit válaszolni, nem is igen értette a rendőr fejtegetését. A világrekordról azonban eszébe jutott, hogy szabadulhatna.
-Én is szoktam vót hallgatni a rádiót a világbajnokságrú', meg az olimpinárú' amikó ja Szepesi konfejál. Ott vót, la az a hogyishíjják, a Rózsavőgyi, meg a másik, a Iharos...meg...meg...
A rendőr jelentőségteljes pillantást vetett az állomásfőnökre.
-Nos, én befejeztem.
-Elküldhetem? -kérdezett vissza Mohai.
-El. Én is menyek, sok dógom van még máma.
-Egy percre még, -mondta az állomásfőnök. -Még egy pillanatra feltartóztatnám. Elmehet Szűcs elvtárs.
-De tényleg csak egy pillanat, -mondta a közrendőr. -Mint má' említettem sok a dolog ilyenkó nyárutón, a mezei lopások, meg minden és egyedül vagyok.
Amint az ajtó becsukódott a bakter mögött, az állomásfőnök is felállt. Kotorászott a kabátzsebében, és előhalászott egy kellemesen cizellált ezüst cigarettatárcát. Felpattintotta a fedelét, és megkínálta a rendőrt. A közeg óvatos mozdulattal kivett egy viszonylag kevéssé elgörbült stabot, és odahajolva az állomásfőnök által felkínált lánghoz, rászipákolt. A bűzrudacska vége felparázslott, kékes füst bodorodott a rendőr szögletesre szegecselt ábrázata körül.
-Mi a véleménye az ügyről? -kérdezte aggodalmaskodó hangon Mohai. -Meg lesznek a tettesek?
A körzeti megbízott a fejét rázta.
-Nem hiszem. Tuggya, csak bizalmasan mondom, hiszen a nyomozást még nem zártuk le. Értékelhető nyom nem maradt a váltóház környékén, az iménti tanú-vallomás pedig, magunk közt szólva...
Széttárta a kezét, s a széttárt kéz jelezte, mit tart a rend őre a bakter vallomásáról.
-Van azír itt még valami, -mondta az állomásfőnök. -Ez is bizalmas. Itten van la egy elvtárs a faluban, a neve nem érdekes, aki aztat állíjja, ő tuggya, hogy a kölkök lopkoggyák a váltókönyvet.
-Miféle kölkök?
-Hát, akikrül, a bakter beszélt, akik erre járnak reggelente.
-És ez az ember biztos benne, hogy így van?
-Azt állíjja, igen.
-Akkó minden rendben. Az az ember gyüjjön be az őrsre, s tegyen tanuvallomást.
-Csakhogy van egy bökkenő.
-Bökkenő?
-Pontosan. Annak az embernek nincs bizonyítéka rá, hogy a kölkök vóttak, de tuggya, hogy űk vóttak.
-Látta, amikó lopták éppen?
-Nem, nem látta, de tuggya.
A rendőr megrázta a fejét és nagyot szipákolt a cigarettából. Új ember volt még, és a központban, ahonnan kiküldték, azt az eligazítást kapta, ne üljön fel a mendemondáknak, ragaszkodjon a tényekhez.
-Akkó evve'nem sokat tudunk kezdeni.
-Nem-e?
-Nem.
-És, ha szabad kérdeznem, a gyanú sem áll mán fenn?
-A gyanú fennál, de a gyanú, az csak gyanú.
Az állomásfőnök is szipákolt egyet.
-Van egy javaslatom.
-Hallgatom.
-Gyüjjék ki ide hónyap az elvtárs, nyolc és kilenc között, a kölkök abba az időbe gyünnek, és maj meglátjuk, mit csinyálnak. Én kiteszek reggel egy üres füzetet a váltóházba. Innen az ablakból megfigyelhetjük űket, hozzányúnak-e?
A rendőr szipákolt, és gondolkodott.
-Rendben van.
-Akkó, nyolckor itt.
-Ha nem jön közbe semmi.
-Reméljük a legjobbakat, na Isten áldja.
-Szabadság, -mondta a rendőr, szipákolt és távozott.

Pap Jani és bandája a fűben heverészett, a rézsutos a parton, ami az ő utcájukat elválasztotta a szomszédos utcától. A főnök kényelmes testhelyzetben, félkönyékre dőlve a piszkossárga, málladozó házfalnak támasztotta a hátát, körötte ültek, guggoltak az alvezérek, hátrébb a népség, katonaság, és a szopós görény-csajok. Fejük felett gyér árnyékot adott egy csenevész akácfa. Szívták a stabot, fújták a füstöt, köpködtek és beszélgettek, ahogy illett mindenről, ki kivel kefél.
-Hol van már az a köcsög Jenci ennyi ideig? -kérdezte egyszer csak morózusan Pap Jani. -Mind őt várjuk, ingbe glóriába. Ha meglógott a stekszel, megszopatom. Ez az utolsó stabom, s ez is mán csak csikk!
Felesleges volt aggódni, a trafik felől feltűnt Pupos Jenci össze nem téveszthető, slampos figurája, ahogy kezeit lóbálva átvágott a poros utcán. Megjött végre az utánpótlás, fel is bontottak izibe egy Munkást, a vezér körbe kínálta.
-Leülsz ide, -mutatott maga mellé aztán, beszédem van veled!
Pupos Jenő nagy körülményesen elhelyezkedett, látszott rajta, feszélyezi a sok kiválóság. Hogy leplezze, tiszteletttudó hangon megszólította a nagy embert.
-Mifenét akarsz megint, hülye állat? Szarjál valamit, vagy haggyál békén héderelni.
-Csevegjünk egy kicsit a váltókönyvről, -javasolta kellemes társalgási modorban Pap Jani. -Elloptad?
-Nem...
-Pedig ez volt a parancs, tetűkert.
-Én el akartam, igazán, de valaki megelőzött.
-Miről süketelsz?
-A könyv nem volt ott.
-Na várgyunk csak. -A vezér kiegyenesedett ültében, és farkasszemet nézett a Jencivel. -Azt akarod mondani, hogy ma reggel, amikor odamentél a váltóhoz, a könyv már nem volt a helyén?
-Azt, dögölj meg. Pontosan így történt.
Pap Jani kimeredt szemmel nézett körbe az alvezéreken.
-Tik elhiszitek eztet a mesét?
A rongyosok a vállukat vonogatták. Jenő, szegény érezte, hogy szorul a kapca. Ha ezek itt ellene kelnek, vége van, a Pap Jani tótzicher, hogy elvágja a torkát. Ezt tette nemrég a kullancs Feróval is, ha nem jön később véletlenül arra Dezsőfi, a körzeti orvos, már alulról szagolja a hülyegyerek az ibolyát Mindenki tuggya, hogy a Pap Jani vót, de senki nem meri megmondani. Az ő helyzete is elég kényes volt e pillanatban. A többiek árulónak tartották azt követően, hogy csatlakozott a Vasút utcaiakhoz és, hogy kijárt velük Kopaszra, repülőzni, s talán még mindig árulónak tartják. Most alig győz kedvükbe járni, a csapat csicskása lett, s a váltókönyv lopást is bevállalta, hogy rendbe tegye szénáját a csapatnál.
-Ki hisz ennek az ízeltlábúnak itten? -kérdezte újra a főnök. -Emelje fel a kezét, aki hisz neki.
A kezek lenn maradtak.
-Ellenpróba?
Most mindenki feltette a kezét, a vezért kivéve, de Pap Jani pártatlan akart maradni.
A szavazás után meg ilyet szólt lazán:
-Neked annyi. Kötözzétek meg.
Valaki beszaladt a barakba, és egy perc sem telt el, vékony, erős raffia-zsineggel tért vissza.
Az alvezérek összekötötték a fickó kezét, lábát, s arccal lefele, a fűbe lökték.
-Fordítsátok meg, nem kap levegőt, -parancsolta a főnök jó szívvel. -Jól van, tetű állatok. Most pedig tömgyétek teli orrát, száját, fülit homokkal, majd később, ha besötétedett, megöljük.
Két ember odalépett, s a Jenci mellé térdeltek. Összekaparták maguk körül a földet, s ahogy a Pap Jani megparancsolta, telitömték vele az elitélt szemét, száját, orrát.
-A seggibe ne tegyünk? -kérdezte Simon Elek, a fő alvezér.
-Tehettek, -legyintett a főnök.
Lehúzták a gatyáját, s a segge lyukát is teletömték. Szegény Jenci vinnyogott közben, s köpködte a homokot.
Mikor mindezzel készen lettek, azt mondja hirtelenjében a Pap Jani.
-Ugyan emberek, hozza mán ki nekem valaki a légpuskámat, lövök néhány csurit.
Valaki rögtön fölugrott, árvagyereK volt az. ÁrvagyereK átrohant a mesgyén, s be a barakba, aztán már futott is visszafele a főnök puskájával.
-Jól van, -mondta Pap Jani. -Aggyatok egy stabot árvagyereKnek.
A kisfiú füstölni kezdett, a vezér meg feltápászkodott, s körbe fordult a fegyverrel, merre vannak a csurik.
Meg is látott egyet hamarosan. Féltérdről célba vette, de elhibázta, mert elég messze volt oda, ahol a fönök állt, a legfelső ágon volt, tollászkodott.
-K... életbe, -bosszankodott Pap Jani. Lábához támasztotta a légpuskát.
-Aggyatok csak még egy skulót!

Letörte a légpuska csövét, és bedugott a lyukba egy ólommagot. A töltényeket házilag gyártották, ólmot öntöttek, egyenletes vékonyra kalapálták az ülőn, végül beleverték azokba a lyukakba, amelyeket előzőleg keményfa deszkába fúrtak. A lyukak átmérője megegyezett a légfegyver-cső átmérőjével. Gnúfos és Túrós is így készítette a skulókat, sőt, még a hülye állat Tóth Gyula is. A furatból végül ki kellett ütni a töltényt, erre a célra százas szeget használtak, hiába, ez már csak így ment, nem mehetett másként.
A vadászat eltartott egy darabig. A szabály az volt, hogy amíg a főnök nem ejt zsákmányt, addig a többiek se próbálkozhatnak. Pap Janinak aznap rossz napja volt, vagy az aznapi csurik voltak szokatlanul ügyesek, így várakozni kellett. Aztán végre, jó félóra elteltével a vezér meglőtte a verebét, pontosan oda esett le a bokor elé, ahol árvagyereK pusztította az oxigént. A madár verdesett még, amikor lehajolt, hogy megnézze.
-Jé ez még él, -csudálkozott árvagyereK. -Rosszul lűtted meg.
Karomszerű körmét odaillesztette a véres lyukhoz. -Itt ni, -mutatta. -És itt kellett vóna.
-Nem baj, -mondta a főnök, és tornacipős lábát rátette a verébre. -Így szépen. Most már nem él, ugye?
A fiúk örültek, hogy a veréb már nem él, mert így ők is megkaphatták a puskát. Először az alvezérek lőttek, kevés sikerrel, később a csőcselék is szóhoz jutott, árvagyereKet kivéve, mert árvagyereK alig volt nagyobb, mint a fegyver, s támaszték nélkül nem tudott lőni vele.
Később Dorogi bácsi fekete kandúrja jött arra, vesztére, mert Simon Elek őt is meglőtte. A macskát füle mögött érte az ólom-lövedék, iszonyatosan fájhatott szerencsétlennek, de hát, végül is ő volt a hibás, ha odahaza marad egerészni, elkerülhette volna az egész kellemetlenséget. Különben is, csak egy tetű macska volt. A kandúr nyávogva elrohant, a kölkök visongva örvendtek romlásán. Hja, az élet, nem habos-torta, a macskáknak se!
Ámde aztán, odajöttek a szopós görény csajok, hogy ők is akarnak. No már most, Pap Jani bandájában demokrácia uralkodott, mégpedig, ahogy az előzőekből kiviláglik, totális demokrácia, melyben még az is előfordulhatott, hogy az árvagyereK is lőhetett volna, ha célra tudta volna külső segítség nélkül tartani a fegyvert, akkora demokrácia azonban mégse volt, hogy a kis szopós görény-csajok is lőhessenek. Ha ez bekövetkezik, vége lett volna a világnak, vagy ha a világnak tán nem is, az új időszámításnak minden bizonnyal.
Julika, a csenevész, nagymellű Julika kérte Eleket, odaadná-e a fegyvert kipróbálni, s a másik három kiscsaj is sóváran nyomult.
-Jól van, maj hogyne! -köpött ki a főméltóság. -Hát a......majmegmondommim, -megmondta- nem kéne?
-A tied nem, -biggyesztett a kiscsaj és Pap Janihoz fordult.
-Kié ez a tetű légpuska?
-Kié? Hát az enyém, -mondta prűden a főnök.
-Akkor ennek a hülye állatnak mi joga van rendelkezni vele?
Pap Jani eltűnődött a nagymellű Julika igazságán.
-Semmi.
-Na látod.
Elhallgattak, mindketten azt mérlegelték tán, merre fejlődik a dolog.
-Hogyha a tied, akkó' te mondod meg frankón, kinek adod oda, kinek nem?
-Így igaz.
-Akkor most téged kérdezlek, ideadod nekem?
Pap Jani nézte a lányt, jól megnézte magának.
-Ha odaadom cuclizol?
-Tessék?
-Cuclizol, ha lőhetsz vele?
-Naná, mi van abba!
A főnök nyelt egyet.
-Rendben van. Add oda neki, hülye állat!
Elek elképedve nézett a vezérre, de nem mert ellenkezni, kinyújtotta a kezét és felkínálta a fegyver agyát Julikának.
A kiscsaj nem vette át a légpuskát, Pap Jani arcába nézett, szája sarkában szemtelen kis grimasz játszott.
-Előtte akarod vagy utána?
-Jó lesz később is, -legyintett nagyvonalúan a főnök. -Aggyatok skulót neki! Hármat lőhetsz, nem többet, drága az ólom.
Míg így mulatoztak, telt az idő, s egyszerre csak meghozta a szürkületet. Az este már a kapuk előtt ólálkodott, és szegény Jencinek sem volt már sok hátra. A sors az ő esetében fukar kezekkel mért. "Élt tizenöt évet, ennyi, nem több" De mire volt elég ez a tizenöt év, vajon mire. Mit csinált ez alatt? Mit végzett? Mire jutott?
Pap Janit látta közeledni, s Pap Jani mögött homályosan egy másik alakot, a VégzeTet. A VégzeT vigyorgott, Pap Jani nem, Pap Jani totálisan komoly volt. Nagy halefot hozott a kezében, a VégzeT keze üres volt, tenyere hófehér.
-A halefot ne, a halefot ne! -sikította Jenci.
A kiszólást senki sem értette, mért a halefot ne? Ha megfojtanák például, az, jobb lenne?
De Pap Jani nem azért vitte a halefot, hogy elvágja vele a Jenő torkát. A főnöknek más tervei voltak. A késsel a raffia-zsineget vágta el az elitélt csuklójánál, bokájánál.
-Állj fel, -parancsolt rá. -Kapsz még egy lehetőséget. Az utolsót. Ha elb...d, életed szart se ér. Föl fogod gyújtani a Vasút utcaiak hangárját, benne a repülőgéppel. Kussolj, mert leütlek. Maj én mondom meg, mikor. Gondoskoggy petrólejumról, tűzgyújtó eszközről. Tik pedig, -nézett szét a népén, -hülye állatok, minden nap leeresztitek annak a hülye állat Gnúfosnak a biciklijét a Népbolt előtt. Osszátok be, ki mikor ügyel. Intézzétek úgy, ne vegye észre, tik voltatok.
-Mostanába mán nem a Népboltba jár vásálni -kottyantott közbe árvagyereK, -hanem a gyári boltba, a Fésűsfonó mellé. Ott is ki kell szúrni?
-Mindenütt, -parancsolta Pap Jani. -Akármelyikbe is megyen, legyen a kereke leeresztve, vagy kiszúrva!
Mire a részleteket kitisztázták totálisan besötétedett és a banda szétszéledt, ki-ki hova.
Pap Jani megkereste nagymellű Julikát, és megmondta neki, hogy most akarja. Együtt indultak el a poros falusi utcán, kerülgették a már alig látszó, terebélyes, komplett lócitromokat. Alakjukat elnyelte a lehulló este.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-06-08 17:56:59

válasz Rozán Eszter (2008-06-08 11:56:27) üzenetére
Köszönöm Rozália, örülök, hogy a Zögling mellett is kitartasz. nagyon aranyos vagy!!!

Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-06-08 11:56:27

Továbbra is tetszik.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)