HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1830

Írás összesen: 46637

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2018-07-18 14:20:25

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-06-13

HB új kalandjai: Robi

Robi


Meg nem tudtam volna mondani, mennyi ideje tartott már a forróság. Hetek jöttek, hetek mentek, minden hét és minden nap ugyanolyan volt. Reggel felkeltünk, futottunk az országúton és nyomtuk a fekvőtámaszokat. Fogalmam sem volt róla miért kell ezt így csinálni. Hámori Bandi ugyan váltig hangoztatta: "Testvér, nekem trenyálnom kell, én készülök az olimpiára", -de ez csak kamu szöveg volt, és az is kamu szöveg volt, hogy: "Testvér, nekünk muszáj trenyálnunk, nekünk jobbnak kell lenni mindenkinél"
Jobbak voltunk, már régóta mi voltunk a legjobbak. Sem futásban, sem evezésben sem teniszben, sem fociban nem győzött le soha senki minket, és egyszer, kinn a mólón, amikor szkanderezésben is én nyertem, a Postáról vissszaérkező, és a végkifejletet megélő Testvér így szólt hozzám:
"Testvér, te vagy a legjobb. Mindenkinél jobb vagy, engemet kivéve."
A reggeli edzések után királyi asztalra való hatalmas reggelit ettünk: sült szalonnát rántottával, puhabélű fehér kenyérrel, vagy főtt virslit, három párat. Ittunk a Tejivóban egy liter tejet /én csak felet, említettem volt, nekem a tejtől általában szaladnom kellett/, elfogyasztottunk tíz zsömlét, tíz kiflit és tíz péksüteményt. Ha volt pénzünk, betértünk a Vén Matrózba és ittunk egy kupica kisüstit. A Testvér úgy tartotta, a kisüsti segíti az emésztést, és én tapasztaltam magamon a tézis igazságát, nálam tényleg segítette. Általában a mólón kötöttünk ki reggelizés után. A vitorlásház előtt belebotlottunk Robiba. Robi idősebb volt, mint mi, ő már 85 volt, de csak egy jó haver volt, egy srác a mólóról.
"Dugtatok északa?" -kérdezte, amikor arra mentünk.
"Este dugtunk" -mondta a Hámori Bandi. "Éjszaka már aludtunk. Tudod én korán kelek, nekem trenyálnom kell, készülök az olimpiára."
"Értem" -mondta a Robi.
Általában azt mondta: "értem", amikor a Hámori felhozta az olimpiát.
"Isztok rumot?" -kérdezte kicsivel később.
Általában megkérdezte, iszunk-e rumot, s mi általában azt mondtuk, köszönjük, elfogadjuk, s megittuk a Robi rumját. Talány volt, hogy csinálja, minden nap volt nála fél üveg rum, mindig fél üveg, soha nem több.
Átmentünk a gátra. Mindig bocival mentünk, idegen csónakot soha nem vettünk igénybe. Ha a boci nem volt ott a helyén, a sóján, a Hámori Bandi nagy mérgesen átkiabált a gátra:
"Halló! Valaki! Rugjátok már vissza a bocit!"
Robi a telep sarkától leste, hogy szereljük fel a sharenkrautczert, és odaszólt valami semmiséget:
"Szép hajótok van"
Vagy:
"Jól állnak a vásznak, de fesszítsétek ki lúvoldalon a beckstéget, mert lóg"
Vagy:
"Ez a 22-es azért sokkal másabb, mint egy beluga"

Általában elmentünk vitorlázni. Általában elvittünk egy-két lányt, hébe-hóba egy-egy havert. Ha szép lányokkal mentünk, általában dugtunk is, ritka eset volt, hogy nem jött össze a dugás.
Délutánonként teniszetünk, fociztunk. Teniszben, fociban mi voltunk a legjobbak, általában mi nyertünk, az a csapat nyert, amiben mi játszottunk. Én és a Testvér még a harmadik, negyedik forró órán is jól bírtuk szuflával, -a véget érni nem akaró sörpartikat általában az döntötte el, hogy még az utolsó órában is képesek voltunk ugyanakkora lendülettel rástartolni az előre vágott passzokra, mint az elsőben.

Így teltek a borzalmasan hosszú, unalomig únt napok. Soha semmi nem történt, soha semmi változatosság, soha semmi új, pezsdítő élmény. Csoda-e, kérdezem, ha ilyen életmódot élve egy idő után jön a Depresszió, és rátelepszik az emberre?
Ami pár héttel korábban elképzelhetetlennek tűnt, az most bekövetkezett. Semmihez nem volt kedvünk. Nap nap után feküdtünk a forró kövön kinn a móló hajlatában a nádas mellett. Órákig feküdtünk ott behúnyt szemmel, égetve a hátunkat. Néha megfordultunk, hogy a hasunk is égjen kicsit, és néha bementünk a vízbe, -ez volt minden mozgás, amit végeztünk. Néha valamelyikünk felvetette: szereljük fel a hajót és fussunk ki. Igen ám, de ahhoz, hogy a hajót felszereljük, be kellett volna bandukolni a legégetőbb forróságban a gátig, át kellett volna bocizni a hajóhoz, ki kellett volna nyitni a kajütöt, kiszedni a vitorlákat, és még mennyi mindent kellett volna csinálni, amihez se kedvünk sem erőnk nem volt.
Testvérek voltunk, egyszerre gondoltunk ugyanarra a dologra. Gondolkodni jó. Feküdtünk a napon és gondolkodtunk. És, ha valamelyikünk valamire jutott, csak szólt a Testvérnek:
"Testvér, tudod mire jutottam?"
Az egyik nap, ahogy feküdtünk a gyékényen a viharágyú mellett, azt mondja egyszer csak a Testvér:
-Testvér, tudod mire gondolok éppen?
-Megmondod, ha akarod, -feleltem rezignáltan, hogy megelőzött. Én is gondoltam valamire, és már éppen nyelvem hegyén volt, hogy azt mondjam:
"Testvér, tudod mire gondoltam?"
-Arra gondoltam, -mondta a Hámori Bandi, -hogy tíz év múlva a Robi már kilencvenöt lesz.
-Na, és? -szóltam vissza elhamarkodottan. -Mi lesz akkor, ha kilencvenöt lesz?!
Megfordult, felült. Nagy, világítóan kék, mérges szemeket vetett rám.
-Testvér!
Én is felültem. Felült a másik oldalon a sárgahajú lány is, akibe szerelmes voltam, és átnézett hozzám. Szeme írisze zöld volt, mint a macskának, körülbelül annyit fejezett ki a szeme, mint egy macska szeme.
-Nem értem.
-Rögtön leköplek Testvér. Érted te, csak nem akarod érteni.
-Tényleg nem értem, -mondtam még egyszer.
Nem csak én nem értettem, nem értette a sárgahajú lány se, mit akar a Hámori Bandi, láttam vajúdó tekintetén, lefelé görbülő száján, hogy nem érti. Megigazította feszes mellét a bikiniben és elhanyatlott újra. Az egyik egyetemista felállt, a kőhöz ment, felélépett rá és a vízbe ugrott. Őt nem is érdekelte.
-Jaj Testvér, -mondta a Testvér. -Tíz év múlva Robi lehet, hogy már a halállal fog küszködni, de lehet, hogy már meg is hal addigra. És te már majdnem harminchét leszel. Igen Testvér, majdnem negyven leszel, negyvenhez fogsz közelíteni, kész öregember leszel. Halántékod őszülni fog, vagy lehet, hogy megkopaszodsz addigra. Az utcán majd azt mondják az emberek: nézd csak, ott megy a hülye kopasz. Nem leszel képes arra, hogy tíz másodperc alatt lefusd a százat, szerváid satnyák, erőtlenek lesznek, és kemény pályán még az anyósom is elbánik majd veled. Én persze akkor is szeretni foglak.
Egyetlen szóval válaszoltam, azt mondtam a Hámori tirádájára: "hülyeség"
-Jól van Testvér, -mondta a Testvér, -ne feledd a szavam Testvér. Térjünk vissza rá tíz év múlva Testvér.

Feküdtem a móló forró kövén, mellettem jobbra a Hámori Bandi feküdt, a viharágyú másik oldalán, törölközőjén, pedig a sárgahajú lány, akibe szerelmes voltam. Az egyetemisták úgy hevertek körülöttünk, mint a döglött halak, néha felállt valamelyikük, odavánszorgott a kőhöz, fellépett rá, és belevetette magát a vízbe. A Testvér nyíltan beszélt, egyenesen, mint mindig. Azt kérdezte, gondolok-e arra, mi lesz velem tíz év múlva, ha megöregszem, és már nem tudom tíz alatt futni a százat. Érdekes felvetés volt. Nem állítom, hogy még soha nem villant át a fejemen ilyesmi, átvillant, beismerem, de ilyen erővel még soha nem rontott rám, ekkora súllyal még soha nem telepedett a mellkasomra. A forróság szorításában egy pillanat alatt eltelt az a tíz év, amelyikről azt gondoltam, soha nem fog eltelni. Láttam magam a pályán. Kövér voltam, pocakos. Szerváim erőtlenek voltak, a Hámori Bandi anyósa gúnyos mosollyal vagdosta vissza azokat a szervákat a sarokba, és én nem bírtam mozdulni, lábam odacövekelt a pálya salakjához. Jött Deregh bácsi, huszárcsákó volt a fején, kezében kard és szánakozva nézte a kerítés mellől vergődésemet, és lejött a konyhától Jókhora Pali is Veronikával.
Az üdülővezető felajánlotta, hogy a győztest meghívja hortobágyi húsos palacsintára, röhögött közben, karját kihúzta Veronika karjából és göcsös mozdulattal az oldalához nyúlt. Ő már előre tudta: a Hámori Bandi anyósa fog nyerni, nem én. Térfélcserénél megkérdeztem tőle, mondd csak Pali, hogy csinálod, a nyelveddel csinálod? -és ő, a röhögéstől elkékülten válaszolt: igen fiam azzal, majd te is megtudod, miért, ha ennyi idős leszel. Láttam magam annyi idősen, mint Jókhora Pali, eltelt az az idő is. Veronika helyett a sárgahajú lány volt velem, karját a karomba öltötte. A Testvér odjött a kerítéshez, napszemüvegét feltolta a feje búbjára, rövidre vágott, sportos frizurája fölé, és édeskés, cukkolós hangon megszólított: mondd csak Testvér, hogyan csinálod, a nyelveddel csinálod?
Oldalamra fordultam, kínlódva felemeltem a fejem. Minden ugyanolyan volt, mint előtte, mielőtt elteltek volna az évtizedek. A sárgahajú lány éppen megfordult a viharágyú égnek meredő vaskos csöve mellett, és, ahogy fordult, átnézett rám. Szeme zöld volt, mint a macskának, nem fejezett ki semmit. Úgy tett, mintha nála nem telt volna el az idő, mintha nem ő lett volna Veronika, mintha nem ő mondta volna nevetve, felhúzott vállal: miért mi van abban, nagyon finom, irtó jó úgy. Aztán kijött valaki, egy másik haver a vitorlásházból és megkérdezte, nem láttuk-e Robit.
Furcsa kérdés volt, Robi soha nem jött ki a mólóra, ő jobban szeretett benn a kikötőben fürödni. Ha úszkálni akart átment a bocival a gátra, felhágott a mellvédre és fejest ugrott onnan. Mondtuk neki, nem láttuk Robit. -Mert azt mondta valakinek reggel, hogy megy, és átússza a Balatont, -folytatta az a valaki, aki a vitorlás-telepről jött ki.
"Nem láttuk" -mondtuk újra. Az illető elment, mi meg tettük tovább a dolgunkat. Eltelt valahogy nagy keservesen a nap. Estébe hanyatlott már, és mentünk, mendegéltünk befelé én és a Hámori, hogy most már vacsorázunk egy jóízűt a Pléhfedelesben. A vitorlástelep sarkán megállított minket Tibor Tibor a telep vezetője, és furcsa módon ő is azt kérdezte, mint a srác délután: nem láttuk-e Robit?
Rettenetesen furcsa volt az egész, mert Robit soha nem kereste senki, nem is kellett őt soha keresni, hiszen ő mindig ott állt a bejárat előtt kezében fél üveg rummal.
-Állítólag azt mondta, megy és átússza a Balatont, -mondta Tibor Tibor.
-No, ha így van, egészségére, -mondtam én roppant viccesen, és indultam volna tovább, ám a Hámori Bandi letáborozott Tibor Tibor előtt.
-Mikor volt ez? -kérdezte a Hámori Bandi.
-Nem tudom, -mondta Tibor Tibor. -Én csak úgy hallottam másoktól. Állítólag már hajnalban elment. Állítólag azt mondta, hajnalban a legjobb úszni, mert akkor még hűvös a víz.
Legyintett Tibor Tibor, és otthagyott minket. "Hülye Robi", -mondta még menet közben hátranézve. Aztán csak intett, és ment tovább.
-Testvér! -mondta a Testvér.
-Nem, -mondtam. -Éhes vagyok, szomjas vagyok. Nem megyek sehova.
-Testvér, -mondta ekkor újra és öldöklő tekintetet vetett rám. -Nem ismerek rád. Ez te vagy valóban?
Felszereltük a hajót, és a gyenge parti szélben kifutottunk. Felesleges volt, előre tudtam, hiábavaló kísérlet egy úszót keresni Szemes és Akali között a sötétedő vízen. Dolgunk végezetlenül, csüggedten tértünk vissza éjfél után. Annyira éhes voltam, hogy a gyomrom szabályosan görcsölt az ürességtől.
-Menjünk ki a mólóra Testvér, -mondta a Testvér, -valamikor most kell megérkeznie a Robinak Testvér.
Amíg átbociztunk a partra, kiszámolta nekem, hogy ha a Robi reggel hatkor vágott neki, és átlagosan egy kilométer per óra sebességgel úszott, akkor valahol itt úszik már nem messze a mólótól. Kételyeimet félresöpörte egy hangos "Testvér" felkiáltással, és már ment is egyenes derékkal, délcegen.
-Gondolj csak bele Testvér, -magyarázta később a pislogó jelzőfény alatt kint a móló legszélső kövén. -Mondjuk te vagy a Robi, és mondjuk te is nyolcvanöt vagy. Jösz hazafelé, erőd utolsó maradékával igyekszel elérni a mólót. Minden összefolyik a szemed előtt, már csak a halványan pislogó jelzőfényt látod az oszlop tetején. Úszol, úszol, már csak néhány méter van hátra. Eléred a mólót, igen, mondjuk, eléred, de már nem tudsz felkapaszkodni a köveken, Kétségbeesetten vergődsz a mélyben, ujjaid elsiklanak a mohától nedves bazalton. Kellene egy segítő kéz, igen Testvér egy segítő kéz. Te lennél az a segítő kéz, ha itt lennél, meg én, Testvér. Meg tudod ezt érteni, Testvér?
-De hisz itt vagyunk mindketten, -mondtam mérgesen.
Csóválta a fejét, szembogara visszatükrözte a jelzőfény pulzálását.
-Itt vagyunk Testvér, persze, hogy itt vagyunk, de ez nem rajtad múlik. Te már legszívesebben az igazak álmát aludnád a takaród biztonságában. Hej, Testvér, Testvér! De nagyon megváltoztál!

Hajnalig vártuk Robit. Mire meghasadt az ég, a Hámori Bandi is rájött tévedésére.

-Menjünk aludni Testvér, -mondta. -Robi már biztos nem jön meg ma reggel.

Olyan volt a víz a móló két oldalán, mint az üveg. Borzongtam a nyirkos levegőtől, a kialvatlanságtól. A fűszálak csúcsos csücskein, az ösvény két oldalán kövér vízcseppek ültek. Sirály repült el felettünk, élesen, türelmetlenül rikoltozott. Beértünk a nyárfák alá, elsétáltunk a Meteorológiai Állomás üvegcsarnoka előtt. A gát mögött mozdulatlan dermedtségben álldogáltak a hajók, árbócaik erdeje összekaristolta a makulátlanul kék, sápadt-színű eget, megannyi csupasz, egzotikus, non-figuratív fatörzs egy futurisztikus filmben.
A vitorlásház előtt, a nyitott kapuban ősz hajú, toprongyos alak palackból rumot ivott. Robi volt az. Felénk nyújtotta a flaskát.
-Kértek?
-Kérünk, -mondtam.
-Nem kérünk, -mondta a Hámori Bandi és szemrehányó tekintetet vetett rám, hogy ezt sem értem.
"Robi most jött vissza a Balaton-átúszásból", -mondta az a tekintet, "arra a rumra, most neki van szüksége, Testvér"
-Ha nem, hát nem, -vonta meg könnyedén a vállát Robi. -Több marad nekem.
Vigyorgott, és jó nagyot kortyolt megint. Ádámcsutkája fel-le járt, ahogy a nemes nedű lecsúszott a torkán.
-Most jöttél meg? -kérdezte a Hámori Bandi.
-Igen, nemrég, -bólogatott.
-Nehéz volt?
Robi nevetett, a fejét rázta.
-Dehogy. Egyáltalán nem.
A Testvér gondolkodott, ráncolta a homlokát.
-És...mondd csak...a másik mólón másztál ki?
-A másikon? Á...nem. Egyiken sem. -Kortyolt újra, s újra nyújtotta az üveget.
A Testvér nem értette.
-Egyiken sem? Hogy lehet, hogy egyiken se? Talán tán csak nem azt mondod...?
-Motorbiciklivel jöttem, -világosította fel a Testvért a Robi. -Tudod a motocajgával nem lehet a vízen közlekedni.
Hámori Bandi úgy állt ott, mint a szélütött. Tétova kézzel a homlokához nyúlt, és végig simított rajta. Néptelen, kihalt volt a környék, csak mi hárman voltunk élő, eleven személyek a tájban. Robi a rumosüveggel, én, és a Testvér.
-Érted te ezt Testvér, -kérdezte a Testvér és rámnézett. Felvillanó, nagy kék szemében ezer kétely szikra-lángocskája lobogott.
Nem válaszoltam, egyszerűen nem tudtam, mit mondani. Le voltam ütve, mint egy paraszt. Fém csikordult fémen, ha gondolkodni kellett, hogyan jött meg Robi. Aztán a Hámori Bandi arca kisimúlt, és telt lett megint.
-Á..á! Szóval a túlparton motorra ültél, és úgy jöttél vissza!
-A túlparton?! -Most Robi ütődött meg.
-A fenét, a túlparton! Innen jöttem Lelléről.

Kiderült, Robi még az előző nap vonattal ment át Lellére, hogy meglátogassa a nénikéjét. Kosárkában bort vitt neki és kalácsot. Ott töltötte a napot, és ott is éjszakázott. Hajnalban aztán a szomszéd mororján visszatért.

-Értem, -mondta a Hámori Bandi, és sűrűn pislogott égszínkék szemével. -De akkor...akkor a Balatont mikor fogod átúszni? Ma?
-Se ma, se holnap, -mondta a Robi. -Tudod, oda-vissza majd 16 kilométer. Tizenötöt leúszok, ha nagyon muszáj, de a tizenhat az már sok. Kértek rumot? Mert elfogy!

Nem maradt sok rum az üvegben, de azt mind megittuk, aztán elköszöntünk Robitól és a bocival átmentünk a gátra. A sharenkrautczer cokpitjában, míg a Hámori Bandi a kajüt-ajtó zárjával bajmolódtott, azt találtam mondani:

-Tudod Testvér, én azért csalódtam a Robiban!

Összerezzent, mintha pók csípte volna meg, felegyenesedett, és nézett.

-Tetvér, Testvér, Testvér! Azt se tudod, mit beszélsz. Hát nem érted? Ő, és én le tudunk úszni 15 kilométert, te meg nem! Ez a különbség közöttünk és te közötted. Nem baj, azért te így is a testvérem vagy. Szeretlek. Tegyük el most már magunkat.

Bemászott a fukszba, magára húzta a takaróját. Fél pillanattal később már horkolt. Én még jó ideig ébren voltam, gondolkodtam. Túl fáradt voltam, túl elgyötört, hogy rögtön el tudjak aludni. És hát...gondolkodni muszáj néha, ebben igaza van a Hámori Bandinak.




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7939
Időpont: 2008-06-15 09:28:35

válasz Gunoda (2008-06-15 00:36:16) üzenetére
Örülök, hogy még mindíg olvasgatod HB kalandjait! Köszönöm, hogy írtál, jól esnek kedves szavaid! Hogy tetszett a "Szerelmi történetek"? Nem túl meredek a téma?

Szia: én
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2008-06-15 00:36:16

Mese egy hiábavaló áldozatról... Viszont nagyon örültem, hogy Robi nem fulladt meg! HB történetei még mindig nagyon bejönnek! :)))

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Háromra című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Törött álmok című alkotáshoz

zsarátnok bejegyzést írt a(z) Az utolsó vakáció című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel Háromra címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Az utolsó vakáció című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Romlott áru címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Az utolsó vakáció című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Pillanat című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Pillanat című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Pillanat című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel A Balaton vihar után címmel a várólistára

Pecás bejegyzést írt a(z) A babonás tanítónő című alkotáshoz

zsarátnok bejegyzést írt a(z) Az utolsó vakáció című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)