HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47182

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-06-15

Zögling 12.

XII. A ló rúgni szokott


A következő nap, csütörtök, tejfehéren kezdödött. Valami változás lógott a levegőben, s Gnúfos, arra járva beleverte a fejét. Jó volt, hogy így történt, szinte azt lehet mondani, sorsszerű volt, hogy így történt, mert Gnúfos legalább elgondolkodott, mi zajlik körülötte. Reggel, már jó korán átment a Fésüsfonó mellett lévő gyári boltba, hogy bevásárolja, amit otthon rábíztak. Hamar végzett, s bár friss kenyeret nem kapott, bizakodó hangulatban lépett ki az utcára. Kellemes közérzetét az se zavarta, hogy tudta, nem úszta meg ennyivel, a kenyérért tovább kell bringáznia a falu másik szélén lévő Népboltba. Fügyürészve közeledett a zöld bringához, amit a Fekete Sanyitól kapott egy vadonat új, IKKÁ-n érkezett női gépért cserébe. Az ügylettől családja kifeküdt, Fekete Sanyi bringája testvérek között is száz éves volt, épp csak a festék tartotta össze. Semmit nem értettek a lényegből. Az Amerikából kapott gép női bicikli volt, a Fekete Sanyié pedig igazi férfi bringa, ráadásul felcsicsázva mindennel, matricával is például, amitől egy közönséges bringa igazi nagymenő bringává válik.
Gnúfos lóbálta a szatyrot és fütyült. A világ sima és kerek volt, később majd összecsődíti a Vasút utcaiakat, repülnek a Kopasz hegyen, ott lesz a Fanni is, frankón.
Közeledett a zöld bringához, három lépés előre, nem több, szépen, rendesen.
Hah, de mi ez? A zöld bringa hátsó kereke lapos! Leeresztett volna? Tüskébe hajtottam idefele jövet? -kérdezte magától.
Gnúfos nézte a gépet, megtapogatta a gumit. Lehajolt a szelephez, s megvizsgálta azt is. És, uramatyám, hirtelen észrevette, hogy a szelepet valaki kicsavarta a helyéről. Na, erre a biciklire nem lehet felülni, az most már biztos. Törjön le a keze a bitangjának. Mehetek gyalog, tolhatom ezt a vacakot, hacsak...hacsak nem kapok valakitől egy pumpát.
A bolt környékén azonban senki sem járt, ezen a korai órán, akitől Gnúfos pumpát szerezhetett volna, hiába nézelődött. Nem volt mit tenni, mint gyalogolni, s tolni a kerékpárt hazafele. Ezzel azonban még nem értek véget a reggeli kellemetlenségek. A vasúti átjáróhoz érve a túloldalról kőzápor fogadta, a tettesek a bokrok között bújkáltak.
Gnúfos földre döntötte a nagy zöld biciklit, és a sínek közül kiszedett öklömnyi kőzuzalékkal viszonozta a tüzet. A burgyingból ekkor kivágódott két girnyó alak, Gnúfos az egyiket rögtön felismerte, árvagyereK volt az, a telepiek galerijéből. A kissrácok vad futással menekültek a csatából, Fos egy darabig üldözte őket, aztán belátta, vissza kell térnie a töltés oldalában hagyott gépéhez.
Hazaérve a kisházban megkereste a pumpát, felfújta a hátsó kereket és elindult a Népboltba friss kenyérért. Ezúttal már nem volt olyan szerencséje, mint a gyári boltban. Nyolcan álltak elötte, nyolc asszony, nyolc kosár, tizenhat pamutharisnyás láb. S aki kosárral megy vásárolni, az nem éri be csip csup vásárlással, annak minden kell, a kenyértől kezdve a cipőpasztáig. Az utolsó asszonnyal, aki közvetlenül előtte totyorgott, még külön is megszívta. A vumen az innyencek kifinomult aprólékosságával válogatott az áruk között, ebből is kért, abból is kért, végre telepakolva a kosarát, elővette a bugyellárist, és csörgő apróból leperkálta a cehet a pultra. Gnúfos sóhajtott, s előre lépett. Most már ő következik!
A parasztasszony tolatva megfordult, majd fel döntötte Gnúfost a kosárral, aztán megállt tétovázva, félúton.
-Élesztője van, aranyoskám? -szólt vissza negédesen a boltoslánynak. Vinnék azt is egy keveset.
-Van, Teri néni. Mennyit aggyak?
-Mennyit is? Aggyon, mongyuk,... mennyit is, tíz dekát. Nem, tizenkettőt.
A lány a kanalával zsírpapírra tette az élesztőt, és a mérlegre dobta. A mutató kilengett. -Tizenhárom. Maradhat?
-Maraggyon, -legyintett az asszony. -Gyufája van?
-Persze, hogy. Egy nagy dobozzal elvisz Teri néni?
-A nő gondolkodott. -Nem, nem. A' sok lenne. Tuggya, csak erre a hétre kell, mer a következőbe mán hoz az uram a gyárbú. Szeggyen ki belőle valamennyit, jól van az úgy, az ippeg elég lesz. Mit is akarok még, majd elfelejtettem, nem vettem sót, pedig egy kanál nem sok, annyi sincs odahaza. Ja, és ecetet is kérek.
A boltoslány kitette a pultra a sót és az ecetet.
És...ha már úgy is itt vagyok...vaníliát is aggyon még, kedveském...kicsit kevesebbet, vagy, tuggya mit, tegye vissza azt a keveset, az uramnak sütök tortát vasárnap, a töltelékbe kell, nagyon szereti.
-Mit adhatok még?
-Köszönöm, semmit. Mivel tartozom?
-Kilenc forint ötven fillér.
A nő belekotort a pénztárcájába.
-Na, most nagy gondban vagyok. Csak kilenc maradt ippeg.
-Nem baj, -Teri néni, -mondta a lány, kedvesen mosolyogva, maj beadja az ötven fillért, ha erre jár.
-Nem úgy van a' -ütődött meg az asszony. -Én nem szeretek senkinek tartozni. Mérje nekem vissza, kedveském az élesztőt, kilencig.
Kivette kosárból a zsírpapírba csomagolt valamit, és a pultra tette. A lány kibontotta a papírt, lecsípett a kanállal egy darabot és rádobta az egészet újra a mérlegre.
-Most pont kilenc forintnál tartunk.
-Köszönöm, aranyos.
-Nagyon szívesen, viszontlátásra.
A lány Gnúfoshoz fordult, bár a parasztasszony még mindig ott állt a pult előtt.
-Mit adhatok?
-Két kiló ke..., -kezdte volna Gnúfos, de az asszony, csípőjének egy lehelet-finom mozdulatával, ahogy egy tank fordul tüzelőállásba, hátrébb nyomta, és a kosárral úgy balanszírozott, hogy a fiú ne férhessen a pult mellé.
-Ne haragudjon, aranyoskám! Jaj, de ostoba vagyok. De nagyon ostoba vagyok.-Ingatta a fejét, hogy mindenkit meggyőzzön, milyen ostoba is ő valójában. -
Mégis csak elvinném az egész élesztőt. Félek, ho' ez itten kevés lesz. Az uram annyira szereti a tortámat, csak nem fosztom meg tűle. A pénzt maj behozom...

Lecsengett ez is, mint ahogy minden lecseng egyszer az életben, s Gnúfos, hóna alatt a kenyérrel kilépett a reggeli napsütésbe.
-Ideje, hogy beugorjak Fanniért a papnénikhez, -mondta magában. -Talán megreggelizett már, s talán együtt mehetünk fel a hegyre.
Örült, hogy nemsokára találkozhat a kislánnyal, szivében újra éledt a remény. Furcsa kapcsolat volt ez kettejük között. Kis túlzással azt lehet mondani, lírai kapcsolat. Találkozásaikat a véletlen rendezte, s a véletlen müve volt az is, miről beszélgettek éppen, milyen témák kerültek szóba. Mégis,...mégis, mintha valaki előre megírta volna azokat a kérdéseket, és válaszokat, amiket egymás fejihez vagdostak a társalgás során. Volt egy vezérfonal, ezt vették fel századszorra is, visszatérve mindíg ugyanoda, ahol előző nap abbahagyták. A téma adott volt, kettejük ügye, hogyan is állnak egymással. Nyíltan soha nem beszéltek erről, a virágnyelv pedig, amit használtak, sok félreértés forrása lett. Gnúfos kezdte valamikor az idők kezdete előtt, a rózsáról beszélt, de csak úgy célozgatott bele a nagyvilágba, milyen szép virág is az, milyen csodálatos az illata. S, hogy milyen csalfa virág. Az ember közelebb hajol, hogy élvezze az illatát, s beleakad a tüskéibe.
Fanni nevetett a Gnúfos költői hasonlatán, aztán elkomolyodva, valami olyasmit mondott, hogy a rózsa se szúr meg mindenkit.
De, ki az, akit megszúr, s ki az akit nem, -tépelődött Gnúfos, amikor magába volt. Ez a kérdés. A Fekete Sanyit például megszúrja? Hajlamos volt arra, hogy a kérdésre nemmel feleljen. És őt? Hát, bizony őt már megszúrta, nem is egyszer. A patak parton, azon a délutánon, amikor lementek, hogy fürödjenek, meg máskor is, néhány napja például a hangár előtt. Gyakran gondolt arra, hogy nem érdemes erőlködnie, kárba veszett fáradtság hajtani erre a lányra. A Fekete Sanyival ő úgyse versenyezhet, megmondta a Fanni is múltkor a hegyen, milyen király csávó ez a csávó. De a reggelek mindig szépek voltak, Gnúfos reggel mindig elhitte, hogy egyszer még labdába rúghat a Fanninál.
A biciklihez érve, az idillikus gondolatok egy szempillantás alatt szertefoszlottak. A hátsó kerék megint lapos volt.
-Ne mán, -kiáltott fel Gnúfos, csak úgy magában, -mégis csak tüskébe mentem volna?
Nézte a bringát, gondolkodott.
-Az nem lehet. Ha tüske van benne, már idefele jövet leereszt. De, lám csak, mi ez itt?
Közelebb hajolt a gumihoz és akkor megpillantotta azt a széles vágást a külsőn, amit csak egy éles tárgy okozhatott.
-Egy halef, -ismerte fel hirtelen. -Csak egy jó éles halef okozhat ekkora vágást. De vajjon, ki fogta a halef nyelét?
Gnúfos el sem tudott olyasmit képzelni, hogy valaki az ő bandájából, vagy a Pap Janiéktól haragból, bosszúból kivágja másvalakinek a bicikli gumiját. Az ellenségeskedés a Vasút utcaiak és a telepiek között régi keletű volt, az eredeti, kiváltó okra talán már senki sem emlékezett, de ez nem is volt fontos. Egy dolog azonban biztos volt eddig, az összecsapások a két galeri között nyílt sisakkal folytak, egyik fél sem folyamodott olyan alattomos módszerekhez, hogy a másik banda valamelyik harcosának bicikli-kerekét kiszúrja, vagy kivágja.
Az is furcsa, -folytatta magában a töprengést,-hogy se tegnap, se tegnap előtt nem jött össze olyan létszámban a banda, hogy a gépet elindíthattuk volna. Ez még soha nem fordult elő. Két napja nincs repülés.
Gnúfos két napja, a verekedés óta nem látta a középsőMatyit, a Nagy Gyulát és a Fannit, de másokat se a bandából.
-Van-e vajon összefüggés az események között? -tépelődött.
Gnúfos megrázta lelki fejét, mert ilyen is volt neki, -ki van zárva, -mondta határozott hangon a másik énjének, akivel vitatkozott.
-Miket képzelek? Majd pont az örökké aggodalmaskodó köpcös fog fényes nappal idebóklászni egy nagy késsel, s elnyiszálni ezt a tetves gumit. Vagy a becsületes-képű középsőMatyi, aki kecsketejet iszik. Gnúfos tudta, hogy egy ember, aki kecsketejet iszik, soha nem fog olyan becstelen cselekedetekre vetemedni, hogy alattomban szétvagdossa mások bicikli kerekét. Mér nem? Mer nem. És kész!
-A Fanni? -a fiú hahotára fakadt, és ez már nem lelki hahota volt, ténylegesen hahotázott, az élő, létező, mindannyiunkat körül ölelő valóságban, szép hangosan, ahogy kell, a Népbolt előtti sivár utcakép színfala előtt.
Ha valaki látja ebben a pillanatban, halál biztosan azt mondja róla, -ez a Fos tiszta bolond, azon röhög, hogy kiszúrták a biciklijét!
-A Fanni! -A fiú nem bírta abbahagyni a röhögést, görcsösen vonaglott. -Jaj, Szűzanyám!
Elképzelte a kislányt, ahogy kilopózik az özvegyek házából, szoknyája alatt rejtegetve a nagy kést. Befordul a sarkon, odaoson a bringához. Előveszi a bugyinkóból a gyíklesőt, lehajol és elkezdi nyiszálni...
A túlsó oldalról feltűnt Mezei sziluettje a sugárkoszorú kellős közepén. Szinte lebegett, végtagjait felszívta a fény. Mint egy Gólem, úgy jött, egyenesen előre, trip-trap, trip-trap.
-Na, akkor én most megyek, -mondta Gnúfos, -túl sokat időztem mán itten.
A kenyeret a szatyorral a kormányra akasztotta, és tolni kezdte a biciklit. Még mindíg nevetett, rázkódott a válla, ahogy ment, végig a hosszú kerítés mentén a kovácsolt-vas kapuig.
A nyugalmazott apácák otthonába nem volt egyszerű bejutni. A kapu nagyon ritkán maradt nyitva, hogy Gnúfos bemehessen a kertbe. Előfordult ugyan ilyesmi a nyár folyamán, de semmi jó nem sült ki belőle, mert hiába jutott kapun belülre, fél perc sem telt el, még csak jelezni se tudott a Fanninak, hogy ott van, előkerült valahonnan Karcsi bá a nagy bottal, s kizavarta.
Most is próbálkozott, de a kapu zárva volt.
Gnúfos csengetett egy rövidet. Semmi. Csengetett egy hosszabbat, ugyanaz, vagyis még nagyobb semmi. -Melyik is a Fanni szobája? Fenn az emeleten, balra a második?
Felvett egy lapos fényes kavicsot, célzott, és bedobta. A kő az ablakon koppant. Az üvegtáblán megcsillant a fény, ahogy kifordult, egy szigorú arc tekintett le Gnúfosra.
-Bocsánat, -mondta a fiú. -A Fanni itthon van? A Fannival szeretnék...
-Nincs itt semmiféle Fanni, -közölte az idős nő fentről. -Menj szépen a dolgodra.
-De hát...
Az ablak becsukódott.
Gnúfos felvett egy másik követ. Ez már kicsit nagyobb volt az előzőnél. Dobni készült, a kezét fel is emelte, de valami rossz előérzettől vezérelve hátra nézett. Mezei alig húsz méterre járt, komor léptekkel közeledett. Trip-trap. A fiú ellökte magától a kormányt, a bicikli elvágódott. A kenyér kirepült a kerítés mellé. Ezután Gnúfos repülőrajtot vett, mint a Schumacher, és eltávozott a Cseresznyefasor irányába.
Egyszóval a csütörtök reggel elég hektikusan kezdődött, hogy más egyebet ne mondjak rá. Ha Gnúfos sejtette volna, mit hoz a folytatás, el se indul hazulról a hegyre, nem látott azonban a jövőbe, ez keveseknek adatik meg, keveseknek ám, csak a prófétáknak, költőknek és a műfordítóknak.

Túróssal a töltésen akadt össze.
-Csá, -mondta a kis szőke felemelt kézzel, és vigyorgott. -Ma mennyien leszünk, hülye állat?
-Fogalmam sincs, -ismerte be Gnúfos. -Dögölj meg.
-Dögölj meg te.
-Kinek szóltál, -kérdezte a Tejfölfejű. -Jön a Nagy Gyula?
-Nem tudom. Nem volt még otthon. Te szóltál valakinek?
-Persze, hogy szóltam, hülye állat. -Az Eperjesi később majd kijön, ha végzett a töméssel.
-A töméssel?
-Pontosan.
-Miféle töméssel, dögölj meg! Ki töm és mit?
-Ő tömi a ...a ...micsodáját a matraca lyukába. Minden reggel ezzel kezdi. De azt mondta, később maj kijön.
-És a Mucsi Lali? -siklott tovább gyorsan Gnúfos, hogy ne kelljen reagálnia az elhangzottakra, -a Mucsi Lalira számíthatunk?
A szőke köpött egyet, és megtörölte a száját.
-Nem tudom.
-Mi az, hogy nem tudod?
-Voltam nála fenn a barakba, de nem találtam meg. Találkoztam néhány csávóval a Pap Jani galerijéből, kérdeztem őket, mi tudnak róla, de csak a vállukat vonogatták.
-És te?
Egyenletesen haladtak a talpfákon, rugdosva az útjukba eső köveket.
-Én? Én meg leköptem az egyiket, de aztán iszkolnom kellett, mert elkezdtek nagyon dobálni.
Az alagúthoz értek, a kis patak itt folyt át a töltés alatt. A nap sütött, de az ég színe a tejfölre emlékeztetett. Az országúton jöttek, mentek az autók, zavaró körülmény volt, Gnúfos fel is vett egy követ, megcélozta az egyiket, de nem talált olyan messziről.
-A középsőMatyit sem látom három napja, -dünnyögte, csak, hogy mondjon éppen valamit. -Kétlem, hogy ma repülni fogunk. Nem lesz, aki kihúzza a kötelet. Érted te, hova tűntek ezek?
-Mások a napok, -vonta meg a vállát flegmán a kis haver. -Sokkal másabbak lettek, mint amilyenek voltak régen. Alig maradt néhány nap a szünidőből, meg minden. Emlékezzél, hülye állat, tavaly is így volt. Augusztus végén már alig tudtunk összehozni néhány embert rétre, hogy focizhassunk.
Mentek tovább, tűnődve, gondolkodva. Az állomás épület feltűnt a kanyarban.
-Mi lenne, ha szólnánk a cigány Jocónak? -vetette fel Gnúfos. -Cigány Jocó nagy és erős.
-De egyedül ő se tudja kihúzni a kötelet!
-Nem, persze, hogy nem, de szólhat még néhány csávónak.
-Mekkora hülye állat vagy te Gnúfos. Nem repülhetünk cigányokkal!
-Mer te mondod?
-Nem azér, mer én mondom, szerencsétlen, hanem azér, mer az emberek a szájukra vesznek, ha megtudják.
-A cigány Jocó miatt nem vettek a szájukra?
-Nem, mer az más. A cigány Jocó már majnem olyan, mintha fehér ember lenne, és...és...-a kis szőke nem tudta megmondani, hogy még micsoda. -És különben is, ő már az elején közölte, hogy nem vesz részt benne, nem is volt kinn velünk, csak egyetlen egyszer, akkor, amikor, ...tudod mikor, hülye állat.
Gnúfos tudta. Azt a napot soha nem fogja elfelejteni. Aznap repülte ki a C-vizsgát, először és utoljára. Senki másnak nem sikerült, egyedül csak neki.
-Azér én beszélek vele.
-Beszéljél, hülye állat. Ki tart vissza. De azt azér megmondom, hogy ha cigányok jönnek figuránsnak, akkor én frankón kiszállok a buliból.

A váltóknál jártak már, idelátszott az üres peron. Senki és semmi nem mozdult az állomás környékén, s ez akár gyanús is lehetett volna, ha a fiúk ébren tartják érzékeiket. Gnúfos és Túrós azonban mással volt elfoglalva ebben a pillanatban, gondolataik oly mértékben lefoglalták őket, hogy a külvilág szinte meghalt számukra.
Aztán a kis szőke felocsúdott.
-Nézzük meg tetűállat, itt van-e a váltókönyv?
-Micsoda váltókönyv? -húzta fel a szemöldökét Gnúfos.
-Nem tudod mi az a váltókönyv?
-Fogalmam sincs róla, dögölj meg!
-Jaj Gnúfos!!
-De tényleg nincs.
Túrós lemondóan legyintett. Itt van közöttük ez a pesti csávó, szinte itt él velük, és semmit nem tanul. Hülye jampec. Hát ő most nem áll neki magyarázni, mi is az a váltókönyv. Ha nem tudja, hát nem tudja, az ő baja.
Odasiklott a váltóhoz és lehajolt, hogy kinyissa a kis ajtót.
-Itt van -vigyorgott Gnúfosra. -Látod, tetű állat? Hát ez a váltókönyv. De mér üresek a lapok?
A következő másodpercben vasmarok ragadta meg a karját, a rendőr keze, Gnúfosra az állomásfőnök vetette rá magát, és a Mezei is ott ólálkodott mögöttük. Honnan a fészkes fenéből kerültek elő? A fiúknak nem volt módjuk latolgatni. A három férfi diadalittasan vonszolta be a kölköket az állomásépületbe, meg se álltak velük az állomásfőnök irodájáig.
Belökdösték a gyanusítottakat az ajtón, és utánuk nyomakodtak mindhárman. Mezei megállt az ajtóban, lábát szétterpesztette, karját osszefonta a mellén. Az állomásfőnök leült az íróasztal mellé, nagyon elégedettnek látszott, a fiatal rendőr meg félfenékkel az asztal sarkára telepedett. Néhány kínosan hosszú másodpercig csönd volt.
-Aggyak tollat és papírt, -kérdezte az állomásfőnök előzékenyen a közegtől.
-Minek?
-Minek, hát, no, hogy felvehesse a vallomást.
-Várgyunk még azzal.
-Maga tuggya, -sértődött meg az állomásfőnök. -De én aztat mondom magának...
A fiatal rendőr határozott kézmozdulattal belefojtotta a szót Mohaiba, és felállva Gnúfoshoz fordult.
-Mit kerestetek a váltók környékén?
-Semmit, -mondta Gnúfos. -Csak arra jöttünk.
-Pofozza meg biztos elvtárs, -szólt be hátulról Mezei. -Pofozza csak föl, a szégyentelenjét, mingyárt kivallgya az igazságot.
-Csöndet kérek, -intette le a rendőr. -Hol is tartottunk. Szóval arra gyüttetek?
-Igen.
-És mér arra, ha szabad kérdeznem?
Gnúfos nem válaszolt, mert nem tudta mit mondjon.
-Mindig arra gyüvünk, -kottyantott küzbe a kis szőke, -arra a legrövidebb.
-Téged nem kérdeztelek. Nos?
-Gnúfos a vállát vonogatta.
Mezei előre lépett, odaállt szorosan Gnúfos mellé.
-Akargya, hogy én pofozzam meg? -kérdezte a rendőrtől. -Adta, szemtelen kölyke. Nem tanúltad meg a tisztességet, attú a híres nagyapádtú?
-Mengyen hátrébb, -szólt rá a rendőr. -És nagyon szépen megkérem, ne avatkozzon bele az én dógomba. Megértette?
Sóhajtva leemelte fejéről a kerek sapkát a Népköztársaság vörös-lobogós, sarló-kalapácsos címerével, és végig simított hullámos szőke fürtjein. -Nos, kicsi fiam. Hogy is van ez? Honnan gyüttetek és hová tartottatok?
Gnúfos Túrósra pislantott, a kis szőke alig észrevehetően nemet intett a fejével.
-Terézligetről jöttünk, és Szívasligetre mentünk volna, -mondta a Fos nagyon határozottan.
-Minek?
-Semminek. Csak úgy kirándultunk.
-A vasúti síneken.
-Igen...mer...
-Tudom. Arra rövidebb.
-Pofozza meg, -vetette közbe Mezei megint, és az állomásfönök is buzgón bólogatott.
A szerv oda se bagózott, ő most csak és kizárólagosan Gnúfosra koncentrált.
-A váltókönyvet mér vittétek el?
-Tessék?
-Azt kérdezem, mér vittétek el a váltókönyvet, -ismételte meg a körzeti megbízott emeltebb hangon. -Amit tettetek, az, köztulajdon eltulajdonítása és a vasúti közlekedés súlyos veszélyeztetése. Sok évet lehet kapni érte, a fiatalkorúak börtönében.
-A nevét és a személyi adatait nem kérdezi az elvtárs? -méltatlankodott Mohai számonkérő hangsúllyal az asztal mögül. -Írja föl az adatait, de elébb pofozza meg.
-Mér vittétek el a váltókönyvet?
-Nem vittük el, csak megnéztük. A Túrós mondta, hogy na, nézzük meg, itt van-e a váltókönyv, én meg nem tudtam mi az, s megkérdeztem, hogy mi az.
-És aztán mi történt?
-Aztán? Hát az, hogy a Túrós kivette onnan, abból az izéből, s megmutatta.
A közeg vakarózott, izzadt a hónalja.
-Ki az a Túrós?
-Jelentem én vagyok, -mondta a szőke.
-Azt mondtad: "jelented"?
-Igen...mer...
-Jól van. -A közegnek szemmel láthatóan tetszett a két kölök.
-Hogyan volt tovább? -kérdezte, visszatérve Gnúfoshoz.
-Hát úgy, ...hezitált a fiú, -úgy, hogy ez a hülye, bocsánat, szóval, ez a Túrós éppen vissza akarta tenni a könyvet, amikor maguk megjelentek.
Az állomásfőnök idegesen fészkelődött a karosszékben. Nem bírta megállni, hogy ne szóljon. Hát hogyne. Az új rendőr kezdő a szakmában, igen, ordít róla, hogy az! A végén elcseszi. A végén még ő fog bocsánatot kérni.
-Hazudnak, -kiáltott fel hevesen, a beálló csöndben. -Ne higgyen nekik, biztos elvtárs. Hazudnak a kölkök, csak rájuk kell nézni. Rajt van minden a vásott képükön.
-Megpofozom eztet itt, -izgult fel a Mezei is, Gnúfosra mutatva. -Tuggya az elvtárs, kinek a kölke ez itten? Akarom mondani, ki a nagyapja, s mi vót ű a múlt rendszerbe? Megmondhatom magának. És aztat is megmondhatom, miket művelnek..... Éjszakánként leverik a közvilágítás lámpáit. Megdobálják a vonatot. Betörik más böcsületes ember házának ablakait. Bekötözik a kapukat északa, amikor a más böcsöletes ember aluszik, oszt reggel a népek nem tudnak dógozni menni.
A körzeti megbízott hátat fordított Gnúfosnak és az íróasztalhoz sétált. Szembe nézett az állomásfőnökkel, aki egy ideig állta a fiatal rendőr vasvilla pillantását, aztán lesütötte a szemét, és matatni kezdett az irományai között. A szerv otthagyta, és három lépéssel átszelve a falatnyi helyiséget, megállt Mezei előtt. Megismétlődött az előbbi jelenet.
-Tán kimegyek addig, -monda Mezei gyorsan. -Itt leszek a peronom, ha kellenék. De azír törölgye képen a kölköt, az soha nem árt.
Az epés kis ember mögött becsukódott az ajtó. Egy légy jött be a szobába és döngicsélni kezdett. Két ember félmeztelenül kravácsolt odakinn a sínek között. Egy kövér, térdnadrágos bácsi a pénztárhoz lépett. Egy repülőgép eltévedt az óceán fölött, s üres tankkal, hetven utassal, s négyfőnyi személyzettel leszállt a hullámokra.
-És mi van a másik könyvvel, -kérdezte most a rendőr. -Az igazival, ami tegnap tűnt el?
Gnúfos megvonta a vállát. -Arról nem tudok. Mer mi volt tegnap?
-Itt most én kérdezek. Ki lopta el a váltókönyvet? Te voltál?
-Nem, -mondta Gnúfos. Ma reggelig még azt se tudtam, mi az a váltókönyv.
-Jól van.
A rend őre otthagyta Gnúfost és két kurta lépéssel Túrós elé állt.
-Te tetted?
-Nem, -tiltakozott a szőke. -Mi mindig együtt jövünk. Hát ez az izé, a Gnúfos meg én. Ha én lettem volna, aki ellopja, ő tudott vóna róla, s akkor aztat is tutta vóna, mi az a váltókönyv.
A körzeti megbízott gondolkodott, felgyűrődött a homloka. Vicces látvány volt így, sima babaarc, s ráncos, öregember homlok. Gnúfos majdnem felröhögött, alig tudta egyenesbe igazítani a vonásait.
-Elmehettek akkó! Na, tünés, mire vártok?!
Nem kellett kétszer mondani. Alig hallották meg maguk mögött az állomásfőnök elszörnyedt kiáltozását, már kinn is voltak a peronon. Elrohantak az óra alatt, s a hírlapárus bódéja előtt jobbra fordultak, amerre az országút kígyózott, de még egy lépést se tehettek tovább ebbe az irányba, mert belefutottak a Mezei hasába.
-Hová, hová, barátocskáim -kérdezte kajánul a kisember, vasmarokkal ragadva meg a Túrós grabancát.
Az öreg Tejfölfejű azonban nem állt le vitatkozni, hanem simán, mint a pinty, kicsusszant az ingéből, és egyensúlyát vesztve, oldalt görögve, letarolt egy szemetes-ládát. Gnúfos is arrébb ugrott, reflex dolga az egész, Mezei csak a levegőbe kapdosott, ahogy próbált utána nyúlni. Tíz lépésről farkasszemet néztek.
-Gyertek ide, nem bántalak benneteket.
A fiúk nem szóltak vissza, lihegtek.
-Gyere, itt a trikód visszadom, nekem nem kell!
Nyújtotta a fehérnek csak éppenséggel nevezhető ruhadarabot, s barátságosan vigyorgott, legalább is ő azt hitte, hogy amit a képére erőltet, az egy barátságos vigyor.
Néma csönd és hullaszag.
-Beszéljük meg, no. Mostan mán tudom, hogy nem tik vótatok, oszt bocsánatot akarok kérni. Csapjunk egymás markába, s felejtsük el.
Gnúfos megmozdult, tett egy tétova mozdulatot.
-Gnúfos, ne!
A figyelmeztető kiáltás későn csattant, a kis szőke elhűlve látta, hogy a hülye állat Fos odamegy a Mezeihez és kinyújtja kezét a trikóért.
Puff!
A pofon szemmel szinte követhetetlen volt, Mezei kérges napszámos tenyere úgy sújtott bele a fiú képébe, mint nyári nap derűjén a vándorvillám a szénakazalba.
Gnófos feje hátra csuklott, térde megroggyant, de kétségbeesett lélekjelenléttel sikerült eloldaloznia a következő elől. Aztán iszkiri, futottak.
Később, már kinn a réten, a Kopasz felé lépegetve a drága jó Gnúfos égő arcára szorítva a kezét azt mondja a tetű Túrósnak: csak azt tudnám, hülye állat barom, ki helyett kaptam én eztet a tacslit?
-Mer, hogyhogyhogy, -értetlenkedett a kis szőke.
-Hát, hogy ki lopta el azt a k... váltókönyvet, de korlátolt tudsz lenni?
-Aztat én, -mondta a kis szőke szégyenlős mosolygással a képén, -még tegnap este, -és lesütötte a szemét.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-06-16 13:39:08

válasz Rozán Eszter (2008-06-16 10:47:36) üzenetére
Köszönöm kedves Rozália! A párbeszédeknél megpróbálom elképzelni, hogy mit mondanának valóban a szereplők, -súgy írom le. Örülök, hogy tetszik, és, hogy olvasod!
Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-06-16 10:47:36

Szia!
Csak ismételni tudom magam, de továbbra is a párbeszédeid azok, amik megragadnak.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Félelem címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)