Szerelem, ó, átkozott szerelem



Nyár közepére már biztos voltam benne, hogy szerelmes vagyok a sárgahajú lányba. Addig is biztos voltam persze, csak nem voltam száz százalékig biztos. Két, három százalék erejéig voltak azért kétségeim. Vajúdásaimról, a lelkemen átzúgó nagy, belső viharokról nem beszéltem senkinek, még a Hámori Bandinak sem. Az ő reakcióját különben is ismertem. Ha szóba hoztam volna a témát, tótzicher, hogy azt mondta volna: "hogy te milyen szerencsétlen tudsz lenni Testvér". Aztán hozzátette volna: "figyelj Testvér, én most nem tudok ilyesmivel foglakozni. Nekem trenyálnom kell, ez már az utolsó perc, gőzerővel készülök az olimpiára."
Az egyik nap azért mégis bedobtam a témát. Ez egy nyugodt nap volt, hármas erősségű délnyugati szél fújt, és mi kinn voltunk a hajóval, a Lelle, Szemes, Akali háromszögben vitorláztunk fel és alá. Minden rendben volt, a vitorlák állásszöge és trimmelése megfelelő volt, szépen ment a hajó. Fenn a decken két lány napozott, nem volt rajtuk semmi, és volt még a lépcső alatt a ládában fél üveg rum.
-Testvér, -mondtam a Hámori Bandinak, -el kell mondanom neked valamit.
Rám nézett, pislogott. Ő állt a kormányállásban, én a cokpit padján ültem lúvoldalon, talpaimat a túloldali ülés oldalfalának támasztottam. A hajó balcsapáson haladt, a kil alatt elfutó víz locsogásán kívül semmi más nem hallatszott.
-Hallgatlak Testvér, -mondta a Testvér. -De előre szólok, hogyha a pénzről van szó...
-Nem pénzről van szó, -nyugtattam meg. -Hanem arról,...szóval arról...hogy is mondjam...szóval... arról, hogy kell nekem az a lány.
Megint pislogott, rám vetette az ég kékjénél jóval kékebb szemét.
-Melyik lányról van szó, Testvér? Én azt hittem már minden lányt megdugtál itt a mólón, azt a kilencven százalékot kivéve, akiket én dugtam meg.
Megmondtam a nevét annak a lánynak, aztán elhallgattam, vártam, mit fog majd szólni hozzá.
-Jaj, Testvér, -mondta a Testvér. -Hogy te milyen szerencsétlen tudsz lenni. Vésd már az eszedbe egyszer és mindenkorra, az a lány nem fog veled dugni. Többször elmondtam már, ezt neked, mint, ahányszor te azt mondtad életedben: "jó napot kívánok".
-Nem csak dugás van a világon, -nyögtem ki zaklatott kedéllyel. -Nem tudod elképzelni, hogy valakinek dugás nélkül is kellhet valaki?
Az egyik lány felállt elől a fedélzeten, és a vantnikba kapaszkodva hátrajött. Lemászott a cokpitba, a dülöngélő hajóban imbolyogva megállt előttem, és nyávogó hangon megkérdezte, kaphat-e egy kevés rumot. A Testvér nevében megengedtem neki. Ez a Testvér hajója volt és a Testvér rumja. És a Testvér mindíg azt mondta: "ami az enyém, Testvér, az a tied is. A nagybátyámtól örökölt dolcsikat is együtt fogjuk elkölteni."
-Hallom, a dugásról beszélgettek, -mondta a meztelen lány nevetve, miután lemászott a kabinba, felhozta a rumot, és meghúzta a flaskát.
-Nem, -mondtam neki. -Tévedsz kislány. Nem a dugásról beszélgettünk, hanem a szerelemről.
-A szerelemről?! -akkorát nézett, mintha valami rettenetesen kacifántos dolgot hallott volna. Mintha, mintha mondjuk a kőr négyszögesítéséről beszéltünk volna. -De hisz ez...de hisz ez...ez rettenetes...
A Hámori Bandinak arcizma se rezdült. Kemény kézzel markolta a kormányrudat. Mézesmázos hangon szólt oda a meztelen lánynak:
-Mondd kislány, tudsz te már egyedül pisilni? El tudod te képzelni a te kis primitív, szűk agyaddal, hogy más is van a világon, mint a dugás, meg az, hogy az ember csak úgy minden értelmes tevékenység nélkül, hónapszámra hetyegjen a napon? El tudod te képzelni, hogy az élet ennél azért bonyolultabb?
A meztelen lány könnyelműen nevetett, mit neked, te zordon Kárpátoknak, elvonult, felment a fedélzetre. Magával vitte a rumot. Letelepedett a másik meztelen lány mellé. A másik meztelen lány felült, ivott ő is, aztán visszafeküdt, és karját az arca elé tette. Valamiről beszéltek egymás között, kacarásztak, a szél hátra röpítette gurgulázó hangjukat.

-Mondjad Testvér, -mondta a Hámori Bandi. -Ott tartottunk, hogy kell neked az a lány.
-Igen, kell, -erősítettem meg. -És nem érdekel, hogy dug-e velem, vagy sem. Egyáltalán nem számít. Akkor is kell nekem, ha egyáltalán nem dug velem.

Jobbról, szél alól hajó közeledett. Hamarosan ki tudtuk venni vitorlája csücskén a piros csillagot. Egy sztár volt. Útiránya hegyes szöget képezett a miénkel. Úgy nézett ki, néhány perc múlva, ha egyik hajó sem tér ki, veszélyes közelségbe kerülhetünk egymáshoz.
-Forduljunk Testvér, -mondtam a Hámori Bandinak. -Ezek nem térnek ki.
Nyugodt szemekkel nézett rám. Arcizma sem rezdült. Egy vonalkával még jobban arrébb mozdította a kormányt, most még erősebben szorítottuk a szelet.
-Nekünk van elsőbbségünk Testvér. Ne szarj be. Ellenben...szaladj csak le a kabinba és hozd ki a csáklyát, meg a nagyobbik pádlit.

A két karcsú, gyors járatú versenyhajó nagy iramban közeledett egymáshoz. Már láttuk őket, a kormányos és a mancsat kiülték a hajót, felsőtestükkel homorítottak, kihajoltak a víz fölé. Idősebbek voltak nálunk és kövérek, nagydarabok voltak. "Férgek" -szűrte a szót a fogai között a Hámori Bandi. Az egyik meztelen lány felált, az árbócba kapaszkodva egyensúlyozott a ferde fedélzeten, úgy nézte a közeledő sztárt.
-Nyújtsd ide a pádlit, Testvér, -mondta a Testvér, aztán pedig fogd meg a csáklya-rudat.
Már csak néhány méterre voltunk egymástól, de folyvást közeledtünk. A sztár szél alól érkezett, de mégis majdnem olyan gyors volt, mint mi, repült a hullámok hátán. Az összeütközés pillanatok kérdése volt.
-Forduljatok, f..szopók, forduljatok, -kiabált ránk az egyik kövér férfi, az, aki a kormányt kezelte.
-Nem fordulunk! -szólt vissza a Hámori Bandi. -Nekünk van elsőbbségünk, mi jövünk tisztán szél felől! Essetek le ti ti!
-Forduljatok, vagy különben az oldalatokba megyünk, és meglékeljük ezt az ócska, öreg koporsót!
A kormányos eltolta magától a kormányrudat, a sztár orra most egyenesen nekünk fordult. A másik hajó száguldó nyílként minket célzott, felemelkedett egy nagy hullám hátán, majd visszacsattant a vízre.
A Hámori Bandi felállt. Egyik kezével a kormányt fogta, másikkal a pádlit forgatta a feje felett. Én is forgattam a csáklyát, így vártuk, hogy a sztár nekünk ütközzön. Egy pillanat kellett volna. Már sújtani akartam, bőszen céloztam az egyik kövér ember fejét, és, ahogy a szemem sarkából láttam, így tett a Hámori Bandi is.
Csak egy pillanat volt hátra. Éles kiáltás hangzott odaátról:
-Figyelem, hauzolok!
A sztár a heves kormánymozdulatra, szinte sarkon perdült, levált a sharenkrautczerről, orra szétcsapta a rázúduló tajtékot.
Szempillantás alatt lejátszódott az egész. A másik hajó elmaradt mögöttünk, vitorlái átváltottak. Hátranézve láttam, sebesen távolodik, táncol a tajtékokat vető vízen.

-Botorul beszélsz Testvér, mint mindíg -mondta a Testvér. -Felejsd el az egészet. Az a lány nem dug veled, megmondtam már ezerszer. Keress más lányt a parton. Ezer lány van a mólón és a Vigadóban, válogass közűlük. Rám nézett, konstatálta milyen képet vágott, majd sajnálkozva folytatta.
-Jó, most az egyszer, csak a te kedvedért Testvér, mert akármilyen szerencsétlen is vagy, én azért szeretlek Testvér. Elmondom neked, hogy kell ezt csinálni. De figyelj nagyon, ébreszd fel érzékeidet, mint az Antonius a Július Ceasarban, mert csak egyszer mondom el, és csak neked mondom el. Intézd úgy, hogy kettesben maradj vele. Ajánld fel például az esti tánc után, hogy hazakiséred, és út közben, amíg kíséred hazafele udvarolj egy kicsit, mondj neki szépeket. Mondd, hogy szép a szeme, hogy szép a haja, regéld el, mennyire csodálod könnyű léptét, karcsú derekát. Könnyedén, fesztelenül beszélj, férfiasan erős hangon. A nők Testvér marhára kajálják, ha a férfi erős és határozott. Ne légy szemtelen, ne légy tolakodó, csak erős, és férfiasan határozott. Aztán, amikor látod, hogy kezdesz jó lenni nála, fogd meg a kezét, vagy karold át a vállát. Ne úgy fogd meg a kezét, s ne úgy karold át a vállát, mintha csak véletlenül történt volna, a nőnek éreznie kell, hogy szánt szándékkal karoltad át. Aztán...álljatok meg valahol. Álljatok meg, egy sötét helyen, mielőtt még haza értetek volna. Nyújsd ki e kezed, simíts végig a haján és az arcán. Puha érzéki legyen a mozdulat Testvér, ahogy símogatod. A nőknek is vannak testi reakciói,-ha a krapek bejön nekik ezek a rekciók beindulnak. Ne magaddal törődj, hanem a nővel. Fékezd meg a saját vágyadat, neked most az ő reakcióit kell kiváltanod. Mindenképpen fontos, hogy ne siess, az ilyesmihez idő kell. Ne légy mohó, ne légy követelőző, gyengéd, legyél, figyelmes, és annyira férfias, amennyire csak férfias tudsz lenni a te habitusoddal. Aztán menjetek tovább, sétálj vele tovább, hagyd, hadd dolgozzon benne az érzés, hadd éledjen fel benne a vágy. A kapujuk előtt gyengéden fordítsd magad felé, és megint mondj valamit. Ha semmi nem jut az eszedbe, mondd azt sóhajtva, hogy "Istenem, Istenem", aztán csókold meg. Csókold, és közben figyeld testi reakcióit. Ha nyögdécsel, sóhajtozik, egész testével hozzád símul, nyert ügyed van, most már addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Nyúj be az inge alá, a szoknyája alá, símogasd ezeken a helyeken, és suttogd a fülébe, hogy nagyon kívánod, hogy most akarod, hogy egy perccel sem tudsz többet várni. Fínoman, érzékien símogasd, s figyeld közben, hogyan fogadja ezeket a simogatásokat. Ne úgy simogasd, mint aki be van már zsongva, hogy arra gondoljon közben, hogy te már nem bírsz magaddal és bezsongtál, a cél nem az, hogy te zsongj be, hanem az, hogy ő zsongjon be, érted, ugye? Tartózkodóan férfias legyél ezekben a pillanatokban Testvér, és gyengéden erőszakos. Ne riadj vissza, hogyha azt mondja miközben símogatod: "időre van szükségem", vagy, ha azt mondja: "ez nekem így túl gyors". Ha kell, hagyd abba, aztán kezd előről, mindig csak addig a határig elmenve, amit még megenged, ami még jó neki. Ha már megfőzted, gyengéd, határozott mozdulatokkal kormányozd viszafelé, gyertek vissza ide a kikötőbe, bocizzatok át a gátra, gyertek fel a hajóra. Közben egyfolytában nyomd neki a szöveget, ez nagyon fontos Testvér, nyomd azt, hogy még soha nem kívántál ennyire senkit, mondd azt, hogyha nemet mond, megölöd magad, és vízbeugrasz. Ime ez a recept, Testvér, de tudd meg, én ellenzem, ostobaságnak tartom, hogy valaki ekkora energiát fordítson egy nőre.

Elrévedtem. A hullámok ferdén futottak a hajó alá, elől, a decken, a két meztelen lány egymást kente napolajjal. Szépek voltak, fénylett a karjuk, a válluk, a hasuk, a combjuk, és az előre biccenő mellük. Olyan szép, tiszta volt az idő, olyan gyönyörű, palack-zöld a víz. A Hámori Bandi receptje sikeres volt, nálam bejött. Éreztem, a beteljesülés közel van már. Feladtam addigi defetizmusomat. Micsoda marhaság az érzékiség nélküli szerelem, amit eddig elképzeltem! Igen, igen ez a megoldás, -kiáltottam fel magamban. Az a megoldás, amit a Hámori Bandi mond! De nagy marha voltam! Dugnunk kell, nincs mese. Egymásé kell lennünk, így lesz jó, mert, ha már egymásé lettünk, megszűnnek a találgatások, a félreértések, a tévelygések. A fehér fehér lesz, a fekete meg fekete. Egyértelművé lesz a világ és szép és kerek.
Láttam magam, ahogy átkarolom a sárgahajú lány vállát, lépkedünk a villasor előtt, majd a gátőrház oldalában a mólón, jövünk, jövögetünk ki a kikötőbe, s, láttam, hogy már ott is vagyunk a sharenkrautczeren, és bebújunk a kabinba.
"Meseszép az élet, nem vitás" -ismételgettem boldog derűvel a szívemben. "Csak hinni kell, igen, hinni, bízni a jövőben, és sikerülni fog. A dugás nem önmagáért a dugásért való, hanem igenis erre való. Arra való, hogy a szerelem szárnyat bontson és repüljön, igenis, arra való, hogy fent keringjen a magasban, mint a sas"
A nap folytatásaként érkező este, és az estét követő éjszaka álomszerű volt. Olyan volt, mint egy rémálom.
Táncoltunk a Vigadóban. Ott volt az egész banda, az egyetemista srácok, a gimnazista lányok, ott volt a kis-Maghy és a nagy-Maghy, és még sokan mások, ismeretlen, bambaarcú tömeg. A sárgahajú lány nem táncolt velem, amikor először felkértem azt mondta: "ne haragudj, de ezt a táncot már elígértem", amikor másodszor felkértem azt mondta: "most túl gyors a ritmus, félek, hogy a lábamra lépsz", és, amikor harmadszor is felkértem, nem mondott semmit, csak elbiggyesztette a száját, és elfordult.
Nem hagytam magam deprimálni ilyen apróságoktól, s éjfél után, amikor a móka véget ért, s a Vigadó fényei kihúnytak, melléje sündörögtem a sötét utcán.
-Hazakísérlek, -mondtam erőteljesen férfias hangon.
-Minek? -nézett reám biggyesztve.
-Sötét van és izé,..., -vágtam ki magam.
Nem szólt, tovább bigyesztett, és szapora léptekkel elindult a kikötő irányába. Mentem mellette, elhagytuk a nevetgélő, beszélgető csoportokat. Hámori Bandit láttam egy pillanatra az utcai lámpa halvány fényében, állt a halsütő oldalfalánál és egy lánnyal csókolózott.
A villasoron már egyedül voltunk, és azt mondtam a sárgahajú lánynak:
-Figyúzz csak! Neked nagyon szép a szemed.
-Kopj most már le, -válaszolta, és meggyorsította lépteit.
-Szép a hajad is, -próbálkoztam újra. -Nekem állatra bejön.
Megállt, felémfordult. Az üdülő előtt álltunk, azon a részen, ahol a hosszú kerítést a bodzabokrok takarják.
-Megmondanád, mi a lószart akarsz? -kérdezte hűvös, távolságtartó hangon.
Közelebb léptem hozzá, és a Hámori Bandi tanácsa szerint megsímogattam a haját. Újjaim könnyedén a füléhez értek, és tovább csúszva megérintették az arcát. Hátralépett, és heves mozdulattal félreütötte símogató kezemet.
-Mi a francot akarsz?
-Csak egy búcsúcsókot, -mondtam erőre kapva.
-És akkor békén hagysz végre?
-Persze.
Odatartotta az arcát, adtam rá egy puszit.
-Most én is kérek egyet!
Mérgesen toppantott.
-Akkor biztos elmész?
-Száz százalék, -mondtam.
Odahajolt, megcsókolt oldalt. Magamhoz húztam és gyengéd erőszakkal, férfias határozottsággal megcsókoltam a száját. Kicsit félrecsúszott, mert, ahogy csókoltam elkapta a fejét, s így az én szám az ő szájának csak a szélét érte. Nedves és puha volt a szája széle, és bennem mennyei érzések ébredtek ettől a nedves csóktól.
Ellökött magától, toporzékolt és kiabált.
-Hogy te mekkora állat vagy. Szóval erre ment ki a játék? Fúj!

Kerültem egyet, mielőtt átmentem a gátra. Kibaktattam a mólóra, néztem a vizet, a csillagokat, a túlpart éles, tiszta fényeit. Késő éjszaka értem vissza a hajóra. A Hámori Bandi már egyedül volt. Ült kinn a cokpitban, rumot kortyolgatott, nézte a csillagokat.
-Ott is leesett egy, -mutatott fel az égre, -láttad, Testvér?
A kajüt tetejéről óvatosan átléptem hozzá, leültem mellé a padra. Nyújtotta az üveget, volt még egy vonalkányi az alján. Belekortyoltam, de ügyeltem, hogy maradjon még a Testvérnek is.
-Mi az ábra? -kérdezte. -Dug veled az a lány, vagy nem dug?
-Nem dug, -mondtam. -Bedobta az unalmast.
-Jól van Testvér, -mondta a Testvér. -Ne mondd, hogy én nem figyelmeztettelek.
Hallgatott, megcsóválta a fejét majd hozzátette:
-Testvér, Testvér! Hogy te milyen szerencsétlen marha tudsz lenni!