HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49214

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Florette KeatFeltöltés dátuma: 2008-06-26

Isten nem ver bottal...

Mostanában semmi nem megy úgy, ahogy szeretném. Vagyis elég furcsán alakulnak a dolgok, a dolgaim. Nem értem, miért akarok elkezdeni bőgni, ha ránézek egy lámpaoszlopra...
Az egész két hónapja kezdődött. Szakítottam a barátommal, Adammal. Nem volt könnyű véget vetni a dolognak. Nem az én hibámból. Sajnos én már nem szerettem és nem is akartam vele folytatni semmit. Tőlem bármit ígérhetett és ígért is: nyílt kapcsolatot, hajvágást, több szabadidőt, amit eddig igyekeztem elérni nála. De már túl késő volt. Ő nem tudta azt, amit én igen, hogy miért is annyira késő.
Nem olyan bonyolult kitalálni, hogy találkoztam valaki mással, aki teljesen más volt, mint Ő. Egy szórakozóhelyen ismertem meg. Félreértés ne essék, nem a stílusom az ifjú titánok becserkészése az éjszakában. Már nem. Csak táncoltunk. Tudom, hogy mindenki ezt mondja, de tényleg csak tánc volt. Másnap beszéltünk és keddre be is írhattam a naptáramba egy találkozót. Egy órás késéssel ugyan, de odaért. Nem voltam ideges... Én soha. Fő a nyugalom.
Mire odaért, már bőrigáztam, csak egy cigire és egy forrócsokira vágytam. Mind a két vágyam teljesült 10 percen belül. Mikor kijöttünk a csokizóból azt hittem, megyünk is haza, de a fiatal titánokat nem úgy ismerjük, mint akik este 9-re hazaérnek egy randiról. Én mondtam a csokizót, ő mondta a csocsót. Mivel a gimiben órák után, alatt, helyett, közben csocsózni jártunk, így nem okozott nagy nehézséget a meccs elfogadása.
Még félúton sem voltunk, így arról beszélgettünk kinek milyen a benyomása a másikról. Nekem nagyon tetszett a srác, a maga 19évével, nem tagadom. De csókról még mindig nem esett szó köztünk, csak mikor megkérdezte, hogy minden oké-e megfogtam a kezét. Így bandukoltunk a Noiret felé. Mikor leértünk, játszottunk pár barátságos meccset face to face-ben, majd jöttek a kihívók. Az első körökben nagyon jól játszottunk, majd romlott az átlagunk, így úgy gondoltuk a "csúcson kell abbahagyni" alapelvet hagyjuk érvényesülni és lelépünk valamerre. Végül a Citadellánál kötöttünk ki, esőben, ahogy Hollywood szereti ábrázolni a csókjelenetet. Alattunk a város, mi a hegy tetején. Furcsa érzés volt. Először csak végig simított az egyre inkább elázott hajamon, majd elmosolyodott.
- Szombat óta erre vágyom. - mondta és megcsókolt.
Nem hittem volna, hogy bukom a hollywoodi tinifilmek 118. snassz részét átélni, de nem is volt olyan rossz. Utána csak bámulni a várost és érezni annak az illatát, aki a mosolyog rád. Nem gondolni a dolgokra, csak úgy élvezni a pillanatot.
Mikor már tisztességesen eláztunk, felvetődött az ötlet, hogy menjünk haza. Udvarias ifjú titán lévén hazafuvarozott, de előtte még tettünk egy kiadós kanyart Sasad felé, megnézve, hogy ugyan ott is esik-e? Ez azt jelenti, hogy nem jobbra, hanem balra fordultunk a hegyről lefelé jövet.
Ezek után várható volt, hogy nem fogunk unatkozni egymás mellett. Megesett, hogy 7órát sétáltunk, egyfajta Budapest Tours-t végigjárva; mivel összesen 700Ft volt nálunk így útközben vettünk nyalókát, chips - et valamint almalevet és sétáltunk, vagy említhetném mikor a Hajógyári Szigetet tiszteltük meg jelenlétünkkel. Tényleg jól éreztük magunkat együtt. Budapest nagy részét bejártuk, beszélgettünk és ahol lehetett, ott szórakoztunk egymással. Aztán jött a derült égből a villámcsapás. Általában, ha végre minden klappol, semmi baja nincs a kicsi lelkivilágomnak, na akkor jön fentről a vicces hátba veregetés, hogy "Hahaha azt hitted, Te vagy a főnök, na gyere, kapsz még egy kis atyai pofont". Hát ez most tökéletesen bejött. Hogy-hogy nem, de a tény az, hogy találkozott az ex-barátnőjével. Furcsa volt, hogy nem hív fel a hétvégén, miközben eddig minden nap beszéltünk fél órákat is. A telefonos diskurzusunk után már nem is beszéltünk. Az egész ügyet telefonon kezeltük. Elmondta, hogy sajnálja, én meg azt, hogyha sajnálja, akkor minek csinálta?, még a szokásos legyünk barátok szakzsargont is hallottam tőle. Ha velem szemben ül, esküszöm, megütöm. Ekkora idiótaságot is csak az ifjú titánok szájából lehet hallani... Minek legyünk barátok? Soha nem voltunk azok, soha nem is leszünk. Elfelejtjük egymást és hello, szia, szevasz. Pont, ahogy azt én elképzelem, mert hát miért is lenne úgy? Majd megőrültem, hogy beszéljek vele és erőnek erejével kellett visszatartanom magam, hogy ne kapjam fel a telefont és kérdezzem meg, hogy biztos ezt akarod? De szép lassan kezdtek elmúlni az őrültségem jelei. Már nem járt rajta az eszem minden nap, nem gondoltam arra, hogy mit csesztem el ezen az egészen. Szépen elfelejtődött. Persze, sokszor van, hogy eszembe jut, vagy ha váltunk néhány szót jól esne hallani, hogy Kicsim. De már nem igazán várok erre.
Most az egy hónapon belüli második ''szerelmi csalódásban" élek. Ez nem visel meg annyira. Még. Legalábbis most csak remélni tudom. Először jó ötletnek tűnt, a kutyaharapást szőrivel mondás, de úgy gondoltam, hogy a francba az érzelmekkel, másnap megy mindenki a maga dolgára és egymás nevére sem fogunk emlékezni. Hááát nem így fordult a kocka. Egy kis buja éjszakára készültünk a srácokkal, szóval alapból egy szeszesitalokat forgalmazó vendéglátóipari egységben kezdtük az éjszakánkat. Mikor beléptem a helyre az egyik jó barátom, Cris fogadott, rögtön egy pohár sörrel. Persze, a szegény árva, mint általában cigi nélkül nézegette a bár pultoslányainak tehetségét, ami a 90-60-90 - es vonalakban inkább megnyilvánult, mint a koktélkeverésben, én meg gondolván az éjszakára előtte vettem egy csomaggal. Szóval mikor beléptem e kicsi helységbe rögtön megkezdődött a tündérkém, baba stb. rendkívül érzelmes tulajdonnevek felsorakoztatása. Ekkor szúrtam ki Cris egy cimbijét a pultnál, nem volt rossz, de akkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Majd pár pohár sör után egyre jobban vonzott srác. De csak pár szót váltottunk. Mint kiderült ő is doktor bácsi (na jó, nekem a bácsi itt a 25 évet jelenti) és közölte velem, hogy jó, hogy megfelelően magas a bárszék. Mondtam, hogy ez egy nagyon jó megállapítás és még biztos soha senki nem vette ezt észre. Erre megsértődött. Ki érti ezt?
Aztán elmentünk táncolgatni egyet, és hát összegabalyodtak volna a szálak, ha nem mondok nemet. Jó volt így szórakozni, mert Cris és Marianne eléggé egymásba kavarodva hagyták el a helyet, szóval egyedül unatkoztam volna. Azt mondtam, hogy nem engedtem semmit. Ez így igaz. Egészen addig nem engedtem semmit, amíg a tánctéren voltunk. Aztán felajánlotta, hogy ugyan nézzem már meg a Kálvin teret este, mert most nagyon jól néz ki. Erre rögtön azt válaszoltam, hogy tudom milyen állapotban van a tér, hiszen a régi iskolám is arra felé van. Nem adta fel. Rövid unszolására megnéztem vele a Kálvin teret. Majd ''valahogy" elkeveredtünk az Erkel utcába, pont oda ahol a srác lakott. Ekkor már hajnali 5 volt. Így csak alvás lett a dologból, amit nem is bántam, mert félő volt, hogy elaludtam volna, bármit is csinálunk. Felkelés után kávéztunk egyet, majd elment haza az ország keleti végébe. Nagyon-nagyon messzire. De csak hétvégére. Nem tudtam miben maradunk, de nem is számítottam semmire.
Másnap jött a telefon, cirka fél órás rövid beszélgetést folytattunk le, míg én a kádban habfürdőztem, majd ennek következményekén megbeszéltük, hogy majd egyszer találkozunk. Nagyon tudtuk, hogy mit akarunk... Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem veszem fel azt a hülye telefont.
Találkoztunk kedden (valahogy ismerős a forgatókönyv, ugye?). A találkozó bámulatos példája volt annak, hogy hogyan készítsük ki a pincért a hülyeségeinkkel, és hogy hogyan beszélgessünk olyan témákról, amik a tipikus sablont alkotják.
Maximálisan megbíztam benne, annak ellenére, hogy Cris nemegyszer figyelmeztetett, hogy ne kezdjek vele, mert pofára fogok esni. Nem hittem neki. Miért is hittem volna? Én úgy gondoltam, hogy az emberek változnak, így ő is biztos komolyodott, megváltozott. Hát nem. Egy hete voltunk együtt, mikor egy váci kirándulásról hazafelé jövet megkérdeztem, hogy mi a baja, mert egy kicsit hallgatag mostanság.
- Valami rosszat csináltam... - ez volt a válasza. Már tudtam, hogy mi fog jönni és esküszöm, nem akartam, hogy a keserű ízű sós lé hulljon a szememből, de a hülye könnyek ki akartak jönni. Szóval csak bámultam előre tehetetlen dühvel.
- Mit csináltál?
- Emlékszel mikor szombaton nem mentem át? - hogy a francba ne emlékeztem volna?!
- Igen, de...mondd!
- Egy régi ismerősöm felhívott, hogy átjön filmet nézni, én mondtam, hogy fáradt vagyok, de csak erősködött... és végül átjött és...érted..?
- Ja, bocs, így már értem. Gondolom a DVD tokjával leütött, majd az ágyhoz bilincselt és megerőszakolt, ugye?! - csattantam fel ingerülten.
- Nem erőszak volt...
- Tényleg? Pedig szent meggyőződésem volt... - néha kiborítóan szemét tudok lenni, ha szemétkednek velem.
Itt rá akarta tenni a kezét a kezemre, dühösen kirántottam, fel is pofoztam volna, ha nem vezet.
- De... Flor... én... sajnálom.
- Akkor minek kellett ez az egész?! Akkor ne sajnáld... Legalább jó volt?! - Itt már nem tudtam türtőztetni magam és elkezdtem bőgni.
- Erre most mit mondjak?
- Nem tudom. Semmi. Hagyj békén.
Itt kellett volna azt mondanom neki, hogy fejezzük be. De, nem tudom, miért nem tudtam kimondani. Nem voltam rá dühös(na jó azért egy picit mégis), de csalódtam benne. Undorítónak tartottam.
Ezek után még beszélgettünk a Citadellánál. Ő engem nézett, én a város, közben hagytam, hogy kijöjjön belőlem az összes feszültség, ami már egy ideje gyűlt. Én, a nagyon jófej csajszi adtam neki még egy esélyt. Nem érdemelte volna meg. De még mindig bíztam benne, hogy az emberek meg tudnak változni.
Két hét telt el a váci leruccanásunk után, mikor szombat este találkoztunk. Persze nála aludtam. Majd vasárnap reggel kezdtünk belemelegedni egymásba, de nem jött össze...
- Valami baj van? - kérdeztem impotenciára gyanakodva.
- Ne haragudj, de nem rád gondoltam...
Itt volt az a pillanat, amikor felkaptam a cuccaimat és egy szia nélkül kivágtattam az ajtón. Majd a lépcsőházban kezdtem keresni a cigimet, de persze a gyújtómat fent hagytam. Gyors telefon:
- Fent maradt a gyújtóm, hozd le! Kösz!
- Ööö, hogy nézett ki?
- Nem mindegy? Hozz egy gyújtót és kész, na szia.
Lehozott egy gyújtót és leült mellém a lépcsőre.
- Ha bármi baj van, nyugodtam hívj fel...
- Szerinted pont te leszel az, akit fel fogok hívni, ha bármi bajom van? De most őszintén...
- Lehet, bármi történhet...
- Ja. Na szia.
Nem tudtam tovább menni a saroknál. Felhívtam, hogy jöjjön le és beszélgessünk egy kicsit. Majd a beszélgetésben elhangzott, a "mi nem egy világban élünk, nekünk nem lenne jövőnk, mi mások vagyunk"- azaz a hogyan nézzük teljesen hibbantnak a másikat, és hogyan akarunk, rövid idő alatt a felpofozásig eljutni. Egyszerűen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
Hát így lett vége a románcnak.
A slussz poén, hogy egy héttel a szakítás után találkoztunk és megkérdezte tőlem, hogy ugye mi barátok vagyunk? Mondtam, hogy nem. Erre csodálkozó tekintetet kaptam. Mi maximum távoli ismerősök vagyunk, ugyanis akit én megismertem az nem ugyanaz azzal, aki teljesen megalázott és összetört. Nem lett volna baj a felfogással, ha nem Ő mondta volna, hogy komolyan gondolja a dolgokat, én nem akartam bántani, így másra sem néztem, míg együtt voltunk. Ha ez a bizalmamra a válasz, többet nem bízom senkiben. Mostanában valahogy nem mennek a dolgok. Lehet, hogy el kellene mennem lottózni, vagy kártyázni, hiszen ismerjük a mondást, aki a játékban szerencsés, az szerencsétlen a szerelemben. Ezek szerint nekem jár az ötös lottó főnyereménye.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8532
Időpont: 2008-06-29 17:28:23

Hello Flor!

Hát a magán életed most sem unalmas! A szerelmi része különösen nem! De mi mindebből a tanulság? Abszolúthe semmi? Jellemző. Csak csak...minek mindenkibe beleesni szíre, szóra, csókra, miegymásra?
Az igazi nagy meglepi azonban a visszatérés. Welcome on the board kislány. Halljunk még felőled!!!

Csao: én

Legutóbb történt

Bödön bejegyzést írt a(z) Márton- napi lakoma című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Epilógus a vers ABC sorozatra című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Emlékezve Finta Katára című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Márton- napi lakoma címmel a várólistára

mandolinos bejegyzést írt a(z) Epilógus a vers ABC sorozatra című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

bűvölet alkotást töltött fel Veled címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Epilógus a vers ABC sorozatra címmel

bűvölet bejegyzést írt a(z) Itt és most című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Profil-OM címmel

alberth alkotást töltött fel Bombasiker címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Újrakezdés című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)