Gyengének kéne lennem, és önfeláldozónak;
Sebezhetőnek és a végsőkig ódaadónak;
Csendesnek és mindig szépnek,
A vágyaidon az örök féknek.
Rabnak vagy folyton kínzó kötélnek,
Számodra a biztos örök köteléknek.

De mi van, ha erős vagyok és szabad,
Ha nem hiszem el minden szavad,
S a lelkemből néha önzőség fakad?
Ha csúnya vagyok és hangos,
Legyőzhetetlen és akaratos;
Nem néma társ: hangos ellenfél,
Ki sosem remeg és sosem fél?

Mi történik, ha rájössz, nem az vagyok, akit látsz,
Kit magadhoz láncolva hűen imádsz;
Nem a kiszolgáltatott gyenge rab:
Hanem egy belőled származó őszinte darab?!