egyre biztat
egyre simogat hangja a szélnek:
dúdolj egy dalt azoknak
akik félnek

és tán önmagadnak is
hiszen reszketsz
tudni szeretnéd hogy
győzöl vagy vesztesz

mégis másoknak dalolj
szakadjon fel a dal a bőröd alól
onnan ahová a vágy-dalokat rejtetted
és azt hitted már el is felejtetted

kérges szívekbe kell
érzéseket lopni
és nem hazudni többé
soha nem hazudni

én csak csendesen mormolok
mint az igazi koldusok
akik alamizsna helyett
csak szívedben kérnek egy csöpp helyet

kérlelem sorsomat
még had őrizzem meg régi magamat
még ne lássam a valóságot
még álmodjam csak a világot

esdeklem sorsomhoz
végre hű lehessek önmagamhoz
végre valódi utamon mehessek
végre újjá szülessek

de félek még
félek az lenni aki lehetnék
félek mert ismeretlen
minden ismerős emlék

még nem tudom hogy láttam-e már
nem tudom éltem-e már
azokat a képeket
és azokat az éveket

de belül már lángolva égnek a régi
örökké szégyellt jövőt-őrző ősi
ismerősen-ismeretlen vágyak
és élni egyre csak élni vágynak

édesen-rémes álmaim
ne váljanak még mind valóra
kell valamennyi...
de még nem jött el az az óra

csak lassan legyen enyém a teljes szabadság
csak lassan szűnjön meg a rabság
és amikor minden úgy lesz majd ahogy akarom
ami lényem ketrecbe zárhatná újra
nincs és nem lesz olyan hatalom