A hajnal megcsiklandozza az orrom.
Az esti ropogósról törtre aludt takaró
suhogása szólót játszik,
oldalt fordulok...
Nem, nem! A másik oldalt, ez a fal!
Csendesen... érzem, nem vagyok egyedül.
Most lassan az ágy lába felől
kúszom szememmel a fehér huzat ívén,
hangosan dobol a vér a fülemben
micsoda ívek...
Hajad a párnán úgy terül el,
ingerel, hogy beletúrjak.
Meztelen válladról leszaladt a bolond takaró,
hogy lehet elveszíteni érintésed?
Illatod újra és újra beszívom,
eltölt, és sejtjeim beléfeszülnek,
félkönyökömre támaszkodom,
nézem amit látni engedsz Te és a hajnali fények.
Nincs kérdés bennem, enyém vagy.
Rád hajolok, hogy a vállad
ajkammal érinthessem,
csak lassan, hogy meg ne szakítsam az álmod.
Sóhajtasz, oldaladról a hátadra fordulsz,
karjaidat nyújtózni húzod lassan elő,
mozdulatod puhaságát
mosolyod fénye igézi eggyé Veled,
ujjaim végigszaladnak vállad gödrén,
ajkad puhán nyílik csókra.
a szemed ki ne nyisd... ez a hajnal a miénk még.