HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 48996

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: eszesgFeltöltés dátuma: 2008-07-09

A darabokra tört álom

Hófehér, puha párafelhők tarkították a kék nyári eget Firenze városában. Apró, fodros pamacsokban gyűltek össze az Arno folyó fölött, hogy megcsodálják magukat a méltóságteljesen hömpölygő mélyzöld víztömegben, majd a langyos firenzei szellő szárnyán szálltak tova, hogy átadják helyüket a távolról érkező testvéreik számára.
- Lenyűgöző látvány a felhők vándorlása! - szólalt meg Fortezza mester. - Igaz Guido?
- Igen mester, lenyűgöző! - helyeselt a tanítvány.
- Jegyezd meg ezt a látványt! Éld át teljes szíveddel, szívd magadba minden részletét!
Ahogy Guido a folyót nézte a felhőkkel, és megpróbálta magába szívni a részleteket, elképzelte, amint kilép a habok közül, leheveredik a partra, és miközben az eget szemléli, hagyja, hogy a szél megszárítsa testét. Lehunyta a szemét, hogy ne zavarja semmi az összpontosításban.
- Hol jársz Guido? - kérdezte a mester. - Az eget szemléld és a folyót!
- Bocsánat mester! Elkalandoztak a gondolataim. Ebben a hőségben ez a látvány folyamatosan arra késztet, hogy megmártózzam az Arno vizében.
- Guido! A pillanatot fogadd magadba! Ne tékozold a figyelmed semmi másra! Ezt a varázslatos pillanatot kell tükröznie annak a tekintetnek, amit a Vándornak tervezek. Te fogod kidolgozni az arcvonásokat! Jól jegyezz meg mindent! Képzeld el, amikor a vándor felér a dombtetőre, és a hosszú, fárasztó út után egy ilyen gyönyörű látvány fogadja! Meglátja az Arnot! Meglátja Firenzét! Pontosan ez az a tekintet, ami hiányzik a Palazzo Vecchio kertjéből.
- Értem mester - szégyellte el magát a tanítvány, majd elűzte vágyait, melyek a víz felé húzták, és teljes figyelmét a tájnak szentelte és a gondolataiban megszülető fáradt vándor ábrázatának. Hosszú percek teltek el a szemlélődéssel, amikor is életre kelt valami Guido lelkében. Egy, a vízen visszatükröződő felhőben meglátta az arcot, amit a mester óhajtott. Izgalommal telve kezdett matatni zsebeiben jegyzetfüzete után, hogy papírra vethesse a tekintet legapróbb részleteit is.
A mester csak hallgatott és figyelte a lázasan dolgozó tanítványát. Boldog volt, hogy ilyen lelkes, szófogadó és főként tehetséges emberrel hozta össze a sors, akinek munkájáért Itália városai hamarosan birokra kelnek majd egymással.
- Megvan mester! Megtaláltam az arcot! Íme! - mutatta büszkén a rajzot Fortezza mesternek.
A mester kezébe vette az alkotás tervét és hosszas elemzésbe kezdett. Szemei keresték a fölösleges ráncokat, az aránytalanságokat, a nem odavaló részeket, de semmit nem találtak, csak a tökéletes kifejeződést, a harmóniát, ami ott lakozott minden egyes arcvonásban.
- Tökéletesebb a tökéletesnél - mondta suttogó hangon a mester, inkább magának, mint tanítványának, de Guido is hallotta a dicsérő szavakat.

Jó néhány év eltelt a Vándor alkotása után, amit Fortezza mester az első olyan munkának tekintett, amit Guido önállóan készített el. A szobornak, ami a Palazzo Vecchio kertjébe került, csodájára jártak Itália minden szegletéből. Elismeréssel beszéltek róla az emberek és az egekig magasztalták Guido Albertit. Imába foglalták a szobrász kezeit, ami örömmel töltötte el Fortezza mestert is, hiszen a tanítvány sikerének záloga a jó iránymutatásban gyökerezik. Azt pedig mindenki tudta, hogy Guido Albertinek ki mutatta meg azt a bizonyos irányt.
Számos Alberti alkotás látott napvilágot, ami palotákat, kerteket, tereket, templomokat díszített. Itália versengett az új mester kegyeiért, és bármit megadtak volna érte, ha vele készítethették volna el egy-egy épület szobordíszeit.
A hatalmas hírnév ellenére Alberti mester szerény maradt. Sokkal jobban szerette, ha egyszerűen Guidonak szólítják. Számára csak egy mester létezett: Fortezza mester. Az a Filippo Fortezza, aki az idő múlásával kissé meghajlott a kor alatt, és az egészsége sem szolgált úgy, mint hajdanán, amikor Guidot tanítványául fogadta. Szelleme frissessége viszont megmaradt, és mindig boldog volt, amikor a nagy Alberti mester meglátogatta, hogy a régmúlt időkről beszélgessenek.
Guido minden alkotásáról beszámolt Fortezza mesternek, így Fortezza végig követhette tanítványa életét. Látta, amint gyermekből ifjúvá érett, és látta, hogy az ifjonti lázongást miként váltja fel a nyugodt, érett férfigondolkodás. Az alkotások nagyszerűen tükrözték a változást, ami Guidoban ment végbe a hosszú évek alatt. A csapongó fantáziát felváltotta a tudatos, tervezett munka, és lassan minden alkotáson láthatóvá vált abból az izzásból valami, amit alkotója magában hordozott. A változás mellett persze az állandóság is megfigyelhető volt a munkákban. Látni lehetett bennük a lélek tisztaságát, a tiszteletet az őserők iránt, az alázatot a művészettel szemben, és az engedelmességet, amit a mű megkövetelt. Ez pedig mind nagyobb büszkeséggel és elégedettséggel töltötte el az öreg Fortezzát. A legnagyobb mester megszületését látta Guidoban.

Egy nap Guido lélekszakadva rontott be Fortezza házába, hogy megmutassa régi mesterének azt a kőtömböt, amit egyenesen az Andokból hozatott.
- Mester! Mester! - kiáltott Guido. - Gyere gyorsan! Mutatni akarok valamit! - azzal kiráncigálta Fortezzát a kertbe, ahová előzetesen a követ helyeztette.
- Mi szólsz hozzá? Milyennek találod? Ugye gyönyörű? - lihegte izgalommal telített hangon Guido.
Fortezza nem tudott megszólalni a csodálkozástól, pedig látott ő már sokfajta követ az életében, de ehhez foghatót még soha.
- Csodás anyag! Tökéletesebb a tökéletesebbnél! - lelkendezett hozzá.
- Igen, az! De még mennyire hogy az! -helyeselt Guido. - Aztán csak nézték a követ és hallgattak.
Fortezza már látta maga előtt, ahogyan Guido ráteszi a kezét erre a kőre, életre kelti a benne szunnyadó mondanivalót és megalkotja a világ legszebb szobrát, élete fő művét. Ó mily nyugodtan hajthatja nemsokára örök álomra fejét, tudva, hogy ilyen nagyszerű mestert nevelt ki Guidoból.
- Mester! - törte meg a csendet Guido. - Ez a kő olyan gyönyörű és szép. Benne szunnyad a múlt minden pillanata, évmilliók emlékét tartja fogva. Ahogyan Te is mondtad, tökéletesebb a tökéletesebbnél. Vajon képes vagyok-e egy ilyen hibátlan darabból szebbet, jobbat, még tökéletesebbet alkotni?
Filippo Fortezzát úgy érte ez a kérdés, mintha a világ szakadt volna ketté. Arcáról egy szempillantás alatt eltűnt az imént még fellelhető nyugalom, és helyét a kétségbeesés, a félelem vette át. Gyomra görcsbe rándult, izmai megfeszültek.
- Nem Guido. Most már soha többé! - nyögte halkan, majd a földre rogyott.

Fortezza mester két napig szótlanul feküdt ágyában. Sem vizet, sem élelmet nem vett magához, majd a második nap éjjelén magához szólította a túlvilág. Attól a perctől kezdve Guido Alberti mester is megszűnt létezni. Megrendelések özöne zúdult rá, ő mégsem tudott eleget tenni a felkéréseknek, és sorra utasította el mindegyiket.
Az öreg tanító halála rádöbbentette kérdése jelentőségére. Fortezza mester bízott benne, jobban, mint ő maga saját magában. Mert aki csak egyetlen egyszer kérdőjelezi meg magában a képességet a cselekedni tudásra, az maga felett mondja ki a halálos ítéletet. Ezzel vette el Fortezza mestertől a belé vetett bizalmat és taszította a halálba, s ezzel oltotta ki magából a tüzet, ami tehetségét táplálta.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2011-11-02 20:15:10

válasz T. Pandur Judit (2011-11-02 18:16:48) üzenetére
Kedves Judit!

Én is szívesen mennék Firenzébe, mert még soha nem voltam ott. Sőt, még Olaszországban sem. Nekem valahogy az északi országok jutottak eddig. De majd egyszer...
Csak halkan megsúgom, hogy ezt a történetet egy kép indította el, amit az Arno folyóról láttam. Aztán csak írtam és írtam, és szép lassan belecsempészte magát egy buddhista történet lényege is, amit az egyik nagyon jó barátom mesélt nekem vagy százszor.
Úgy látszik, hogy nekem mindig szükségem valami üzemanyag félére, hogy alkossak. Most egy fénykép szolgáltatta ezt az üzemanyagot. Egy gyönyörű szép, optimista hangulatot sugárzó fénykép. ;) És nem kételkedtem benne, hogy elkészül az alkotás.
Köszönöm az értékelést!

Üdvözlettel:
Sanyi
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5109
Időpont: 2011-11-02 18:16:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Sanyi!
Az alkotásodat olvasva szinte kedvem támadt, hogy elinduljak Firenzébe, megnézni a vándor szobrát a Palazzo Vecchio kertjében. :)
Olyan szemléletesen írtad le a környezetet, a szereplőket, hogy amíg olvastam, elfelejtettem, hogy egy kitalált történetet olvasok!
Alkotni valóban csak optimistán lehet. Az optimista ember nagyobb befolyást tulajdonít saját magának, mint a körülményeknek, és ezért hisz abban, hogy ő véghez tudja vinni amit eltervezett. Aki pesszimistán alábecsüli a dolgok irányíthatóságát az eleve kudarcra ítéli saját magát. Jó történet!
Judit
Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2008-07-14 10:36:12

Kedves Arany!

Köszönöm szépen a gondolatokat, amiket írtál! Örülök, hogy tetszett az az írás!


Üdv.: eszesg
Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2008-07-13 14:30:01

válasz Kreeteeka (2008-07-11 21:36:16) üzenetére
Kedves Kreeteeka!

Köszönöm az elismerő szavakat! Nagyon örülök, hogy tetszett az írás!

Üdv.: eszesg
Alkotó
Kreeteeka
Regisztrált:
2008-04-16
Összes értékelés:
242
Időpont: 2008-07-11 21:36:16

Szia!
Nehéz megszólalni egy ilyen szépen kidolgozott, mély mondanivalót hordozó történet elolvasása után. Mindenesetre azt elmondom, hogy nagyon tetszett! :)
Kreeteeka

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Van című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Van című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Van című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Galambok a tetőn című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Galambok a tetőn című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Galambok a tetőn című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Galambok a tetőn című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Galambok a tetőn című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Beteljesületlen című alkotáshoz

Erdős Anita Andrea bejegyzést írt a(z) Félek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Költőnek lenni... című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Évszakok című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) A kismadár című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) A kismadár című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Beteljesületlen című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)