HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-07-14

HB új kalandjai: Nyakig a kakiban


Július 23-án elutazott a Hámori Bandi és otthagyott engem a slamasztikában.
Heteken keresztül pampogott arról, hogy neki mennie kell, intéznie kell az örökösödési ügyeket. A bratyójának nem csak dollármilliói voltak kinn a messzi Amerikában, de házai, birtokai, bányái, hajói, és sok minden más.
-Nézd, Testvér, -mondta az állomás peronján a vonat mellett, -muszáj elintéznem ezeket a dolgokat. De aztán visszajövök, tele leszek dohánnyal, s beutazzuk a világot. Hová akarsz először menni? Menjünk Rómába? Vagy Jáva szigetére akarsz inkább?
A mozdony elejénél a kalauz sípolt, és a zászlaját lengette. A monstrum megmozdult, a kocsik egymáshoz ütődtek. Hámori Bandi megcsókolt jobbról, megcsókolt balról és fellépett a lépcsőre.
-Csak ügyesen Testvér, -szólt még le, és nagy kék szemei tele voltak szeretettel, hűséggel, ragaszkodással. -Vigyázz a 22-esre. És ne hanyagold el az edzéseket. Jó formában kell lenned, mire visszajövök. Tudod, készülök az olimpiára, szükségem van rád. Te vagy a legjobb a világon, Testvér, de ne feledd, én még nálad is jobb vagyok.
A szerelvény már gurult, futottam mellette. Valaki rám kiáltott, egy leányzó hangját hallottam az árnyékból, az állomásépület oldalától. Nem törődtem vele, egy nagyon fontos dolog motoszkált még a fejemben, meg akartam kérdezni, mielőtt a Hámori Bandi elmegy.
-Mi lesz Tibor Tiborral?
A Testvér arca csodálkozást árult el, de hanyag tartásán nem változtatott. Piros-csicsás bicikli-szerkóban keresztbe tett lábakkal állt a lépcsőn a Hámori Bandi, vállán kedvenc, almazöld sporttáskája. Iparkodnom kellett, hogy lépést tudjak tartani az egyre gyorsuló vonattal. A peron vége rohanvást közeledett.
-Tibor Tiborral? Mi lenne? -jött a csodálkozó válasz.
-Azt mondta tegnap, a kocsmában hallottam, többekkel beszélgetett, hogy tartozol neki.
-Én?!
-Azt mondta.
Meg kellett torpannom, végére értem a kikövezett résznek. A kerekek csattogtak mellettem, sorra futottak el a piszkosszürke pullman-kocsik.
-Mondd meg neki, -ordította a Testvér a távolból, hogy busásan megadom, ha visszajöttem. Mondd azt, hogy kap tőlem ráadásként egy sportkocsit. A márkát ő választhatja. Szervusz Testvér. Vigyázz magadra Testvér!
Még láttam néhány pillanatig integető kezét, aztán az is eltűnt. A vonat messze járt, egyre kisebbedett. Éles sípszava elhatolt még hozzám aztán csend lett, nagy-nagy üres csend. S ebben a nagy üres csendben meghallottam újra a leányhangot. A kiabáló lány kijött az árnyékból a napsütésre, a kezét lengette:
-Itt vagyok! Erre! Erre!
Ernyőt formáltam a tenyeremből, úgy lestem, ki kiabál utánam kora reggel a néptelen peronon, s akkor hirtelen megismertem. A szerelmem volt az. A sárgahajú lány volt, akibe szerelmes voltam. Ó, milyen boldog voltam! Meg se fordult a fejemben, mi oka lehet annak, hogy ily módon adja értésemre, hogy ott van, és, hogy engem akar. Csak mentem feléje az épület felett ferdén beeső éles reggeli fényben ártatlanul, gyanútlanul. Naívságomban nem tudtam más magyarázatát adni az esetnek, csak azt, hogy ő is szeret, igen, szeret. Szerelemmel szeret, ahogy én szeretem őt. Összetalálkoztunk az ivókútnál. Kitárt karokkal jött felém, megölelt és megcsókolt oldalt. Boldognak látszott, ragyogott az arca.
-Láttam, hogy itt vagy, -mondta. -Jössz te is befele?

Miről beszéltünk, miről nem? Ha agyonütnének, sem tudnám megmondani. Arra emlékszem, hogy azt mondtam: "őrjöngve imádlak szerelmem", meg azt, hogy "figyúzz szerelmem, nem tudok nélküled élni szerelmem, benne vagy minden pillanatomban, minden mozdulatomban". Ő erre azt válaszolta nevetve: "ne nevezz szerelmednek" és bájos babaarcát felém fordítva rám vetette gyönyörű szemét, ami olyan volt, pont olyan, semmivel sem másabb, mint a macska szeme, nem fejezett ki semmit. Imádtam ezért a semmitmondó tekintetért, mindenért imádtam, ahogy lépett pipiskedve, ahogy kényeskedett, de legfőképpen azért a képességéért imádtam, hogy úgy tud nézni, hogy a nézése abszolúthe nem fejez ki semmit. Ezt a mutatványt kevesen tudják, nem is ismertem életem hosszú huszonöt éve alatt embertől született lényt, aki ezt így, ilyen aranyos-simlisen tudta volna.
Lehajolt, letépett az út mellől egy csúnya, sötétzöld parajt, majd felegyenesedve meglegyintette vele a fejemet.
-Kimész ma vitorlázni? -kérdezte, és az arcomba sandított.
A vasúti átjáróhoz értünk. Többen jöttek szembe, egyetemista fiúk, gimnazista lányok. Jött, a kis-Maghy is, alig köszönt, elment morcosan, aztán nagy társasággal a nagy Maghy, ő egyáltalán nem köszönt. Mentek a kocsmába, hogy igyanak egy felest, s ez rendben lévőnek tűnt, a furcsa, csak fura viselkedésük volt. Fennakadtam volna rajt tán, ha nincs velem a sárgahajú lány, akinek semmitmondó, kifejezéstelen tekintetétől megperzselődött a lelkem.
-Mert? -kérdeztem vissza.
-Mert, ha mennél, én is veled tartanék.
A boldogság elemi erejű földrengés lökéseivel tört rám. Heteken, hónapokon, éveken keresztül vártam arra a pillanatra, hogy a sárgahajú lánnyal egyszer kettesben lehessek a sharenkrautczer fedélzetén, és íme, a Sors most elibém tipeg, és tálcán kínálja a lehetőséget. Óh, mi édes óra lesz az, -szakadt ki lelkemből a kiáltás. Együtt leszünk majd a hajón, és semmi nem történik. Ő majd ül a cokpitban, vagy hanyatt fekszik elől, az árbóc tövénél. Én állok a kormányállásban, délcegen kihúzom magam, mintha én lennék a Hámori Bandi, és őt nézem. Ő megkérdezi egyszer csak: "mondd mi lenne, ha levenném a fürdőruha felsőm". Én azt válaszolom: "persze, vedd csak le, ha jól esik, itt nem láthat meg senki" Aztán a szerelmem hátranyúl a kapocsért és kikapcsolja. Én félrefordítom a fejem, elnézek messze ki a víztükörre, mintha valami nagyon érdekes dolgot látnék ott elől, és talán meg is szólalok: "figyúzz, csak! ott ringatózik egy sirály a vízen, ott, ni, jobbra, szél alatt", ő meg lefekszik a törülközőjére, hasra fordul, és édeskés, vontatott hangon, ahogy beszélni szokott, megszólít: "nem jönnél ide, nem kennéd be a hátamat?"
"Persze, hogyne,-mondom én-, csak előbb rögzítem a kormányt"
"Gyere, -bíztat majd-, siess, nem akarom, hogy lehámoljon a hátam"
Aztán...aztán előremegyek, lecsavarom a kupakot a napolajas üvegről, öntök a tenyerembe, és elkezdem kenni vele a hátát.
"De jó" -mondja erre fel. "Nagyon finom. Nagyon érzékiesen csinálod"
"Fordulj meg" -mondom erre én- "előlről is bekenlek".
"Jó" -egyezik bele, s tényleg megfordul, és én tényleg kenni kezdem feszes barna bőrét. Olajos lézzel végig simítok a vállakon, a karokon. Következik a két alma-formájú mell, itt óvatosan dolgozok, finom ujakkal, körkörös mozdulatokkal kenem a kecses, rózsaszínű bimbók környékét, majd tovább siklatom a kezem, le a lapos hasra, s még lejebb a combok ruganyos húsára. Rám tekint, mosolyog. Szeme nem fejez ki semmit. Megszólal. Hangja messziről jön, ingerkedően búg: "látom szerelmi lándzsád már felajzva, döfésre készen áll".
S fut a hajó, kicsit megdől a könnyű, kettes szélben, belefekszik hosszú testével a hullámokba.

Megyünk, lépdelünk egymás mellett, én és a sárgahajú lány. Már látszik elől, a móló tövében a Pléhfedeles rozzant bádogteteje.
-Hogy te milyen szerencsétlen tudsz lenni, Testvér, -mondaná a Testvér, ha itt lenne, s ha bele látna a fejembe.
Megyünk tovább, már a vitorlástelep előtt járunk, cseverészünk erről-arról. A kerti-kapuban, ahogy máskor is, ott áll Robi, s flaskából rumot iszik. Ráköszönök:
-Szeva' Robi!
Nem szól vissza, csak a szemével vág felém. Arcán ezerfelé futnak a méltatlankodó ráncok. Nem értem ezt a tekintetet, nem szeretem ezt a tekintetet. Mi baja van ma az embereknek velem? Robi elfordul, hosszú, szög-egyenes ősz haja meglebben. Nem kínál meg rummal. Meztelen csiga mászik előttünk keresztben, majdnem rálépek. Arrébb rugom a meztelen csigát, aztán megsajnálom, lehajolok érte, felveszem és beledobom a vízbe. A stég mögött esik be, két kalóz közé pottyan, csobban, s elmerül.
-Akkor mindjárt jövünk, -mondja könnyed, társalkodó hangon a szerelmem. -Innen most már menj egyedül. Ha gondolod, szereld fel addig a hajót.

Sok minden futott át a fejemen, amikor szerelmem otthagyott. Arra gondoltam hirtelen, hogy az egyik barátnőjét akarja hozni. De melyiket? -tépelődtem. A sárgahajú lánynak nem voltak barátnői, én legalább is nem tudtam róla, hogy szorosabb kapcsolatot ápolna a mólóbeli lányok valamelyikével. Mégis csak hoz azért valakit, -mondtam magamban, -mert nem azt mondta: "mindjárt jövök", hanem azt, hogy: "mindjárt jövünk". Naná, érhető, -védem teljes gőzzel. Szerelmes belém, naná, hogy szerelmes, csak hát nem akarja nyíltan kimutatni. Szemérmes a drága. Mit szólnának az emberek a mólón, ha látnák, egyedül jött el velem vitorlázni. Még arra gondolnának, hogy azért megyünk a hajóra, hogy... Az emberek rosszindulatúak. Persze, érthető, hogy a szerelmem nem kockáztathatja a jóhírét, elhozza hát az egyik barátnőjét.
Kicsit letört a dolog. Olyan régen szerettem volna már egyszer intím kettesben lenni vele. Nem azért, hogy csináljunk valami olyasmit, amit nem szabad, amit megszól a világ. Csak azért, hogy együtt legyünk. Hogy lássam. Hogy mondjunk egymásnak csacska semmiségeket. És, lehet, hogy az is megtörténne, ha kettesben lennénk, hogy tényleg levenné a melltertóját, a hasára fordulna és tényleg megkérne, hogy kenjem be a hátát.
Most már ebből semmi sem lesz, -sóhajtoztam szomorkásan. Míg azonban a nagyvitorla élkötelét húztam be az árbóc nútjába, kedvem mégis felderült. Mit bánom én, ha ott is lesz a barátnője! Nekem egyedül ő a fontos. Minden perce fontos annak a határtalan ünnepnek, amikor együtt lehetek vele, nézhetem őt: felhajtom ekkor kupámból utolsó cseppjét is a kéjnek, hogy újra látom kéjesen nyújtózni feszülő barna idomait, és ő rám néz semmitmondó macskaszemével és mond valami semmiséget édes, piros szájával, csókraálló rózsás ajkaival.
Nagy butaságot eszeltem ki, amíg a vitorlákat szereltem. Meglepem őt egy szép, piros gyönggyel, -ez jutott az eszembe, amikor a stágrejtereket rögzítettem a forstágon. Hogy fog örülni. Nem akartam viszonzásul semmit, csak azt, hogy örüljön. Ezért akartam gyöngyöt venni. A gyöngy szép. A gyöngyöt szeretik a lányok. Volt még néhány percem. A sárgahajú lány nemrég ment csak el. Míg hazaér, míg visszaér, van idő. Átbociztam a gátról a partra, átszaladtam a móló előtti üres, parkszerű térségen, és hipp-hopp a bazársoron teremve, vettem egy szép nyakláncot a szerelmemnek. Ráment a félretett pénzemnek a fele, meg annak a pénznek a fele is, amit a Hámori Bandi hagyott rám. A gyönggyel aztán visszafutottam a kikötőbe. Éppen jókor, az üdülő kerítése előtt a túloldalon feltűnt szerelmem kecses, ruganyos alakja, ahogy rózsaszínű papucsában óvatosan lépkedett. Egy fiú volt vele. Az egyik egyetemista. Az, akivel a kocsmába járt, a Vén Matrózba, málnaszörpöt inni.
-Szóltam neki is, -mondta a sárgahajú lány rábökve az egyetemistára. -Képzeld, ilyet mondtam: "megyek vitorlázni", ő meg erre azt kérdezte, nem-e jöhetne-e ő is, nagyon szeretne vitorlázni ő is. Ugye nem baj, hogy hívtam? Remélem nem haragszol?
Nem haragudtam, de persze rosszul esett. Alig, hogy elhagytuk a kikötőt, kiköltöztek a fedélzetre, lefeküdtek egymás mellé napozni. Én ott maradtam a cokpitban, fogtam a kormányt. A hajó alig dőlt, szóval minden zavartalan volt. Már éppen kezdtem haditervet szövögetni, mikor, s hogyan adhatnám át a gyönygyöt, amikor is a szerelmem gondolt egyet, s hátrajött, valamiért, a napolajért, igen, a napolajért.
-Itt van ez a kis ajándék, -szólítottam meg ekkor, és shortom zsebéből előráncigáltam a dísz-papírba csomagolt nyakláncot.
-Mi a fene ez? -kérdezte, s vonakodva nyúlt érte.
Kibontotta, rácsodálkozott.
-Hú! Ez nagyon szép. Ezt most mért kapom?
-Hogy örülj, -mondtam.
-Nem fogadhatom el. Nahát, még ilyet.
S azzal fogta, szétcsavarta középen, s a nyakába tette.
A gyöngy gyönyörű volt, jól illett olajos-barna bőréhez. Belógott a melltartó kivágásába, két, kemény, feszes melle közé. A vantnikba kapaszkodva előre araszolt a fedélzeten az egyetemistához.
-Nézd, -mutatta. -Mit szólsz? Tetszik?
Esteledett mire visszaértünk. A Nap olyan furcsa, kellemetlen, mohó tűzzel izzott a túloldal vulkáni kúpjai felett, mintha utálkozni támadt volna kedve e szép nyári alkonyat meghitt pikkirtségén. A Balaton széles tükre tele volt ezer apró, sokszínű fodorral. A turista, aki a mólóról nézi a piros, zöld, hupikék, narancs-sárga fodrokat, azt mondja a feleségének: "nézd csak milyen elragadó! Egyszerűen varázslatos, nincs rá jobb kifejezés!"

Leszereltem a hajót, az egyetemista fiú segített, aztán átbociztunk hármasban a partra. Ők elmentek, én még maradtam egy kicsit. Nem is tudom mire vártam, tébláboltam csak. Arra vártam talán, hogy Tibor Tibor kijöjjön, és szóljon valamit, ejtsen néhány szót az időjárásról, ahogy szokta, vagy jöjjön a kis-Maghy, s beszélgessünk az árbócok beállításáról, hogyan luvgierek, s hogyan nem. Vagy tán arra, Robi megszólít, megkérdezi, nem-e kérek rumot. Na, arra várhattam. Felém se nézett. Egyik kezével eltakarta a flaskát, úgy ivott. Aztán kijött Tibor Tibor. Tibor Tibor a világ leggorombább, legbarátságtalanabb embere volt, ha az akart lenni. Most nem volt jókedvében. Láttam rajta, valami megfeküdte a gyomrát. Egyenesen oda jött hozzám és éles, támadó hangon kérdezte, hová ment, mikor jön vissza a Hámori Bandi. Mondtam, amit tudtam. Meghalt a bácsikája, intézi az örökösödési ügyeket, aztán majd jön vissza, -mondtam.
-Nemde Sándor bácsinak hívták a megboldogultat? -szólt közbe a kis-Maghy.
-Annak, úgy tudom.
-Na akkor lesd meg ezt cseszdmeg. Az üdülőbe jött, de tévedésből hozzánk dobták be, a vitorlás telepre.
Kis-Maghy előhúzott a háta mögül egy képeslapot és az orrom alá nyomta. A képeslapon amerikai bélyeg volt, a Hámori Bandinak volt címezve. Átfutottam. Néhány kedves sor arról tudósított, hogy a levél írója Hawain nyaral, s szeretettel gondol unokaöccsére. Az aláírás ez volt: "szeretettel ölellek, csókollak: Sándor bátyád."
-Talán két Sándor van a pakliban, -mondtam bizonytalanul. Az egyik él, a másik meghalt. Megesik az ilyen az életben.
-Persze, -mondta Tibor Tibor. -Meg az én hülye nénikémet. De egyet már most megmondok. Ha nem lesz záros határidőn belül megadva, amivel a Testvéred tartozik nekem, a Maghy-fiúknak, s ennek a szerencsétlen, hülye Robinak itt, iszonyatosan nagy balhé lesz. Vetted, ugye az adást?!

Hámori Bandi azon a nyáron már nem került elő, sőt, a következőn se. A harmadik nyáron azonban előkerült, jött a vonattól derűs arccal, kisimultan, kék szeméből igazi életöröm sugárzott. A sójánál találkoztunk. Egyenesen hozzám sietett, megölelt, megcsókolt.

-Hogy vagy Testvér? -kérdezte. -Dugtál te már máma? Remélem jó formában vagy, ami a teniszt illeti, mert, szavamra, perceken belül szarrá foglak verni. Te is tudod, Testvér, teniszben nem ismerek pardont, teniszben Testvér, még mindíg én vagyok a legnagyobb!




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-12-01 08:46:04

Hát, mert ...izé...ez a kis macskaszemű, sárgahajú lány a mumus, az örök kis hitegető....Nem akar semmit, de úgy adja elő magát, mintha akarna valamit. A HB testvére meg az örök balek, aki benyeli a kis cselvetéseit.
Örülök, hogy újra itt jártál!!!
Szia: én
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2008-11-30 23:33:59

Hihi, a feltámadt Sándor bácsi Hawaii-ról nagyon király, de a többi is! Csak azt nem értem, miért maradt hoppon szegény srác a kis macskaszeművel... :DD
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-07-16 11:21:23

Köszönöm Arany, örülök, hogy így látod!

-én
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-07-16 10:38:25

Nagyon jól esnek a szavaid! Hogy hogyan csinálom? Van egy receptem, mint egyik háziasszony a másiknak az uborka-befőzés titkát, elmondom most.
Ezek a történetek nem teljesen "légből" kapottak. Mindegyiknek "élő" megtörtént események képezik az alapját. amikor írok nem kell tehát azon agyalnom, mi is történjen, csak össze kell illesztenem a mozaikokat, ahogy gyerek a Puzzle-lapocskákat. Nálam persze mindíg más sül ki belőle, mert keverem, kavarom.
A másik: a pontos megfigyelés. Igyekszem embereknek, helyzeteknek, tárgyaknak tájaknak olyan /szubjektív/ leírását adni, belevíve az én érzéseimet, gondolataimat, amilyennek én láttam őket.
Harmadik momentum: a párbeszédek.
Egy írást sztem a párbeszédek tesznek igazán élővé. Ez e legkönnyebb része, egyszerűen csak fel kell idézni, hogyan beszélnek valójában az emberek, mit mondanak egy-egy szituációban. A párbeszédek közzé be kell illeszteni arányosan egy kis töltelék szöveget (milyen képet vág aki éppen beszél, ül-e, áll-e, mi van körülötte, stb.) -s ennyi.
Bárki meg tudja tenni, aki le tud írni egy épkézláb bővített mondatot.
Nem szóltam még a stílusról, az olyan, mint a fűszer az ételen, az adja meg a végső ízt. Ez a dolognak azon része, amit nem lehet tanulni. Vagy van, vagy nincs. Ha nincs, esetleg kialakul...
Bocs az "értekezésért", gondolom Te ezt éppen olyan jól tudod, mint én! Élvezetes, jól ülő írásaid errő tanúskodnak!

Szia: én

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)