Nem vagy már rút ördög, se szép angyal.
Utad szórva volt gyémánttal, varanggyal.
A Nap égig emelt, úgy ragyogtál,
majd hírtelen a porban vonaglottál.

Micsoda játék ez az élet színpadán!...

Nincs menekülés, csak a harc marad!
Büszke, felemelt fejjel nézd démonjaidat!
Szíved fényétől erejük elfogy,
elgyengül a küzdelmük, s nem tudják már, mit- hogy?!


Világosodik az ég alja...

Ülsz velem szemben és fogom a szép kezed,
érzem, tested kicsit meg-megremeg,
mint, riadt madárka, tenyerembe zárva.
Lassan csitul szíved harcos, győztes dobbanása.

... és már démonjaid nélkül mosolyogsz rám.