HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 95

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49205

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum
Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Antonia Alessandra AtlantasFeltöltés dátuma: 2008-07-15

A Nagyúr 5

V.
Fájdalom és emlékezés

Tyr napkeltekor tért magához. Értetlenül nézett maga elé, mint akinek fogalma sincs róla, hol van, és hogy került ide. A feje és a lába iszonyúan fájt. A hideg, metsző sivatagi szél felébresztette annyira, hogy rájöjjön, hol van. Megtapogatta a fejét, és rájött, hogy a halántékánál bevágta a fejét. A kedvenc lova kihűlt teteme ott feküdt mellette, s a jobb lába a ló hasa alatt volt, érezte a kengyelvasat. Hát ezért fáj ennyire a lába és a feje. Kikecmergett a lova alól, s elindult vissza Tyrpolisba. Mikor elérte a városát az északi kapun lépett be, melynél most volt őrségváltás, s amúgy is el akarta kerülni a déli oldalon lévő embertömeget. Elérte a kastély hátsó bejáratát, s leült a lépcsőre. Nézte a semmit, s hallgatta a sivatagban tomboló szelet. Arra gondolt, hogy a tegnapi éjszaka a halál éjszakája volt, s ez a nap is ennek a folytatása. Bár nagyon jól tudta, hogy az élet természetes velejárója a halál, s ő is rengeteg barátot veszített el, de mindig fájt neki, pedig már régen hozzá kellett volna szoknia. De talán sose fogja megszokni, de ezért nem lehet hibáztatni. A háta mögül hirtelen lépések hangzottak fel Nem nézett hátra, mert minek? Hadd jöjjön! Hallotta, ahogy kinyílik a háta mögött az ajtó, majd ahogy a léptek megállnak mellette, aztán a ruha súrlódását, és egy nagyon csendes, szelíd hang megkérdezi:
- Leülhetek?
Tyr ereiben megfagyott a vér, mikor ráismert a felesége hangjára.
- Ülj le!- mondta színtelen hangon.
- Jól vagy?- kérdezte a lány, mikor leült, s figyelte a férfi fáradt arcát.
- Tökéletesen.
- Tyr én annyira sajnálom. Esküszöm, ha tudtam volna...
- De nem tudtad! Ezen nincs mit sajnálni. Nem is mertem erre a fordulatra gondolni.
- Valóban. Ki akarhatott neked ártani?
- Nem tudom. De most úgy érzem, mintha a szívemet tépték volna ki. Most értem meg igazán, miért mondják, hogy nincs nagyobb fájdalom egy szülőnek a gyermeke elvesztésénél. Örökre oda a lelki békém. Nem törődtem vele eleget, nem voltam jó apa!
- Nem, Tyr, ez nem igaz! Láttalak a lányoddal beszélgetni, és láttam, hogy mennyire törődtél vele, még a legnagyobb felhajtás közepette is. Ha valami baja volt, te megpróbáltál segíteni neki, még akkor is, ha azt se tudtad hol áll a fejed.
A hadisten csendesen elmosolyodott a dicséretre.
- Mikor akarod a temetést?
- Három hét múlva. A családi sírboltban fog nyugodni. Ő lesz az első. Tudod az a lány olyan volt, mint én. Külsőleg az anyja, de belül én éltem benne. Már azt terveztem, hogy férjhez adom, de...
- Folytasd csak, beszéld ki magadból azt, ami fáj.
- Köszönöm, hogy meghallgatsz. Tudom, hogy neked ez nem annyira lényeges, de...
- De érdekel. Gabriella, ha rövid ideig is, de az életem része volt, és kedveltem. És talán emlékezni is segít majd.
- Igen, ezt nagyon jól tudom. Csak ne emlékeztetett volna mindig az anyjára!
- Ne vedd tolakodásnak, de az anyja hol van eltemetve?
- Valahol a sivatagban. Elnyelte egy homokvihar.
- Szeretted az első nejedet?
- Nem. Miatta, és a családja miatt lettem közellenség.
- Ezt hogy érted?
- A diadém, amit hordtam, meg volt babonázva. Nem értem miért nem éreztem meg rajta a varázslatot. Képtelen vagyok felfogni, pedig meg szoktam érezni az ártalmas dolgok jelenlétét.
- Ezt én se tudom. Mondd csak, meddig akarsz még itt élni?
- Talán még harminc évig.
- Addig még fel tudunk nevelni egy gyereket.
- Tessék? Mit mondtál?
- Azt, hogy kell egy örökös. A trón nem maradhat üresen.
- Te tényleg szülnél nekem egy gyereket?
- Nem ezért vettél el? Nem hinném, hogy csak a társaságomat kerested, mikor megegyeztetek Vincent-tel a házasságunkról.
- Örökre leköteleznél, ha megtennéd!
- Ezért vagyok. Menjünk, hideg ez a lépcső.
- Igen, igazad van. A temetés előtt egy héttel megtartjuk a koronázásodat, és a nép előtt is be fogsz mutatkozni, mint az új királyné.
- Nem várhatnánk?
- Nem, mivel a koronázás után egy egész évre gyászt hirdetek. A koronázásod lesz az utolsó ünnepség.
Antonia csendesen bólintott. Tyr visszakísérte a szobájába, s maga is bezárkózott. Sok volt a munkája, amit még a temetés előtt el akart intézni, és még a temetést is rendeznie kell. Késő délután volt, mikor végzett. Lement a kápolnába, ahol felravatalozták a lányt a halála után. Belépett a hűvös helysége, s azonnal meglátta a ravatalon Gabriellát. Körülötte a tyrpolisi papok épp imákat mondtak a lelki üdvéért. Mikor meglátták a királyt, elcsendesedtek. Tyr megkérte őket, hagyják magára a lányával. Így is történt. Tyr leült a főpap székébe, mely pont Gabriella feje mögött volt. A hadisten nem szólt csak nézte az egyetlen gyermekét, aki még a tegnap esti ruháját viselte, s a szívében hatalmasra nőtt a fájdalom. Sok emléke fűződött a lányához, aki szinte a szeme láttára nőtt fel, már ha ezt lehet mondani egy királynál, aki állandóan háborúzott. Igaz, hogy mindenki veszedelmes fenevadnak titulálta, aki senki előtt nem alázkodik meg, és semmi sem hatja meg, no de ez nem volt teljesen igaz. A hadistennek is volt gyenge pontja, és ez Gabriella volt. Emlékezett rá, mikor az egyik nyugati királytól vereséget szenvedett. A király be akarta bizonyítani, hogy még Tyrpolis urát is térdre lehet kényszeríteni, ezért a sivatagiban kószáló barbár zsoldosokat hívta segítségül, s döntő vereséget mért a hadistenre. A férfi nem tudta elhinni. Életében először vereséget szenvedett. A seregéből, mely ötszáz főből állt, csak néhányan maradtak. Hazatértek Tyrpolisba, ám a férfi útközben is csak a bosszúra gondolt. Mikor hazaért, bement a szobájába, s eldobta magát az íróasztal mögötti székbe. Elgondolkodva nézett ki a sivatagi alkonyatba, s közben az esélyeit latolgattat, mikor egy vékony hang szólította:
- Papa!
A hadisten az ajtó felé kapta a fejét, ahol egy aprócska, talán ötéves, barna hajú, kék szemű kislány állt. A kis Gabriella. Tyr elmosolyodott, s kissé előre dőlt.
- Szia, kicsim!- mondta, és valami furcsa fény villant a szemébe, s elszállt minden haragja.
A kislány nem mozdult az ajtóból, s figyelte az apját.
- Haragszol valamiért?- kérdezte a kislány bátortalanul.
- Nem. Kéne tán? Hol van Bernadett? Már megint kereshet a szegény dajkád?- mosolyogott.
Gabriella vállat vont a kérdésre. Tyr még kérdezett valamit a kislánytól, aki azonban nem felelt erre a kérdésre. Ekkor a férfi is megérezte, hogy valamiért durcás a kicsi. Rákérdezett a rosszkedv okára, de a gyerek azt mondta, nincs semmi baj.
- Jobb lenne, ha visszamennél szépen Berni mamához. Rendben?
- Igen. Meddig maradsz most itthon?
- Most egy jó ideig.
- Múltkor is ezt mondtad, aztán elmentél egy hét múlva. - morogta a gyerek. Tyr pedig rájött, hogy itt van az a bizonyos kutya elásva. Hiányolta már. Bár igaz, akkoriban sok harcot, és csatát kellett megvívnia, s a gyerekét teljesen elhanyagolta.
- Most már többet leszek itthon, megígérem. Jó, kicsikém?- kérdezte, mialatt a gyerek elé sétált, s lehajolt hozzá.
- Tényleg?- villant fel a kislány szemében az öröm.
- Hát persze.- bólintott komolyan a férfi- Mikor hazudtam neked utoljára?
A kislány ekkor megölelte az apját, akinek hideg és kegyetlen szívét, ekkor valami kellemes bizsergés járta át. A gyerek elengedte, s elszaladt. Tyr hosszan nézett utána.
A hadistennek még sok más emlék is az eszébe jutott, ahogy ott ült a kápolnában, de valahogy ez volt a legkedvesebb, maga sem tudta, miért. Most pedig itt fekszik előtte az, aki a számára a legfontosabb volt. Ironikus módon a lánya ugyannak az embernek a karjában halt meg, akinek köszönheti, hogy létezett, még ha rövid ideig is ebben a zűrzavaros világban. Amikor ez eszébe jutott, keserűen belemosolygott az őt körülvevő félhomályba, s ismét átjárta a szívét a tehetetlenség és a fájdalom. Még mindig képtelen volt felfogni, hogy az egyetlen gyermeke halott. Nem értette, de nem is tudta megérteni. A szülők sohasem tudják feldolgozni a gyermekük elvesztését, s ezzel Tyr is így volt. Felállt a székből, megsimogatta gyermeke arcát, és csendesen így szólt:
- Nyugodj békében! A túlvilágon találkozunk!
Azzal távozott. A papok ismét bementek a kápolnába, s újra kántálni kezdtek. A király, pedig teljes gőzzel vetette bele magát a temetés megszervezésébe. Antonia azonban azt javasolta a férfinak, hogy csak egyszerű, csendes kis temetést rendezzenek, amire a férfi úgy nézett rá, mintha megőrült volna. Antonia belátta, hogy jobb, ha nem ad tanácsot a férjének, s hagyta, hadd tegyen azt, ami jól esik.
A napok, a hetek innentől kezdve felgyorsultak, de ezt sem Antonia, sem Tyr nem vette észre. Három hét múlva megtartották a temetést. A három hét alatt a város lakói leróhatták utolsó tiszteletüket a halott hercegnő előtt, aki bíborba öltözve, diadémmal a fején, gyönyörűen feküdt a ravatalán. Olyan volt, mintha csak aludna. Pompás volt a temetés, s utána csendes halotti tor. Tyr apai fájdalommal nézte a gyermekét, akit örök nyugodalomra helyeznek. A temetésen ott voltak a környező királyságok urai is, akik szintén lerótták tiszteletüket a halott előtt. Tyr a temetés után békét ajánlott nekik, s egy megállapodást írtak alá, melyben, kölcsönös segélynyújtásban és kereskedelemben állapodtak meg. Egy hét múlva, miután megkoronázták az új királynét, mindenki hazament. Csak hogy a ceremónián akadt egy kis galiba. Összecserélték a diadémokat, s a lányt a Tyr által emlékekkel megtöltött diadémmal koronázták meg, ám ez aznap estig nem derült ki. A koronázás után a király egy éves gyászt hirdetett a népének. Tyr megköszönte a részvételt, s bezárkózott a szobájába. Antoniát is megviselte a temetés, viszont a diadémjában lévő emlékek még jobban. Állandóan fájt a feje ezektől az emlékektől, de hiába erőlködött, nem tudta az emlékeket összeilleszteni. Nem beszélt róla senkinek, nem akarta a férjét ezzel zavarni, mert tudta, hogy nem lenne ildomos. Igyekezett megszokni az egyedüllétet, s megpróbálta hasznossá tenni magát. Megpróbált olyan programokat szervezni, ahol nem kellettek férfiak. Elment például Tyrpolisba, vagy kilovagolt a sivatagba. No meg elment Gabriella sírjához. Ott néha találkozott Tyr-rel, de nem szóltak akkor sem egymáshoz. Általában ő vitte fel Tyr ebédjét, hogy csak néhány szót válthasson vele, ám a férje csak egy köszönömöt mondott, de abban is elutasítás volt a további beszélgetés ellen, így a lány ott hagyta. Viszont azt is észrevette, hogy a férfi megint a munkába temetkezik, amitől fáradt, kialvatlan és mogorva volt. Egész nap csak a szobájában dolgozott, szinte nem is törődött a feleségével, és talán a környezetével sem. Keveset evett, és szinte nem is aludt. Emellett nem lehetett szó nélkül elmenni. A királyné nem állhatta meg szó nélkül, és egy nap bement az istenséghez.
- Tyr! Az ég szerelmére kérlek, hagyd abba ezt a gyötrődést! Nem látod, hogy kezdesz tönkremenni, csak azért, mert képtelen vagy leállni?
- Mit akarsz, asszony?- nézett fel hidegen Tyr.- Nem akarok leállni! Ez az egyetlen vigaszom! Sajnálom, hogy nem törődöm veled eleget, de...
- Itt nem rólam van szó, hanem rólad! Nézz magadra! Úgy nézel ki lassan, mint egy hulla! Te is érzed, hogy ebből elég, nem?
- Valóban, de látod, sok munkám van!
- Okosabb lenne azt a munkát másra bízni.
- És kire?
- Biztos van ilyen embered, aki ilyesmivel foglalkozik.- vont vállat közönyösen a másik, mint akit nem érdekli, kire bízza.
- Tulajdonképpen mit akarsz tőlem?
- Veled lenni! Semmi mást. Kérlek, Tyr, ne akarj tönkremenni.
A hadisten elgondolkodva hallgatta, majd bólintott. Antonia csengetett, s a belépő szolgát utasította, hogy vigye el a férfi asztalán lévő iratokat. Mikor a szolga távozott a munkával a lány elégedetten nézett körbe.
- Most pedig éljen a semmittevés!- szólt.
- Ha te mondod. Akkor most mi legyen? Te mit akarsz?
- Már mondtam. Veled lenni.
- Hát akkor élvezd siralmas társaságom!
- Ugyan már! Tudsz te jobb is lenni a siralmasnál!
Tyr elmosolyodott. Antonia jelenléte, és segíteni akarása valahogy vigasztalóan hatott rá. Nagyon jól tudta, hogy a lány segíteni akar neki. Kimentek sétálni a kertbe, s a királyné felajánlotta, hogy vacsorázzanak együtt, amit Tyr elfogadott. Megegyeztek, hogy hétkor találkoznak a lány szobájában. Így is történt. Mikor Tyr hétkor jelentkezett, már minden elő volt készítve a vacsorához. Egy aprócska kerek asztalon két személy részére terítettek, s fenséges vacsorát tálaltak. Szolid gyertyafény világította meg a szobát. Egy kellemes estét töltöttek együtt, elbeszélgettek, megittak néhány üveg bort, és Tyr egy óra tájban visszavonult. A lány még rendet rakott a vacsora után, és lefeküdt. Hamar elaludt, ám az éjszakája nyugtalanul telt, mivel a múlt emlékeivel álmodott. Hajnalban, pedig végleg feladta a reményt, hogy nyugodtan fog aludni. Felöltözött, és megnézte a napfelkeltét. Közben az álmain járt az esze. Nem is értette, honnan ismerhetik egymást Tyr-rel, hisz azok az emlékek nagyon régieknek tűntek. Mostmár végleg megzavarodott, hogy ki lehet ő valójában.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) Pillangószárnyak című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Forrás című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Földből nőtt címmel

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Forrás című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Karácsonyi emlék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Advent idejére című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) A Halál című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Advent idejére címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A Halál című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi emlék című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese - II. rész című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)