Viktória felriadt álmából. Hosszú idő óta nem tudja végigaludni az éjszakát. Kint villámlás és mennydörgés jelezte, hogy a viharnak, ami este kezdődött még nincs vége. Rápillantott órájára, és meglepődve tapasztalta hogy hajnali fél négy. Majdnem öt órát aludt, ez már nála soknak számított. Felkelt hát ágyából, és kisétált a konyhába, hogy igyon egy kis vizet.
Felkattintotta a lámpát, és egy fénykép jelent meg a szeme előtt. Magas barna hajú, izmos fiatalembert ábrázolt a kép, aki barna inget, és farmert viselt, haját pedig épp egyik kezével igazította a helyére, mert belelógott a szemébe. Ezen a képen Péterről a boldogság, gondtalanság tükröződött vissza. A lányra rátörtek az emlékek, szemeiben megjelentek a régről ismert könnyek.
Már két éve, hogy elveszítette Pétert, mégis néha úgy viselkedett, mintha minden a régi lenne.
A vízről megfeledkezve a képpel a kezében visszasétált a szobába, és leroskadt az ágy szélére. Percekig küzdött a könnyeivel, majd belátta hogy reménytelen, és utat engedett nekik.

Régen életvidám lány volt, s miután összeköltözött a párjával, még boldogabb volt, mint addig. Már az esküvőjüket tervezték, mikor Petinek egy üzleti útra kellett mennie. Amíg távol volt, minden nap telefonált, hogy Viki ne aggódjon feleslegesen. Fél órákat beszéltek, minden este úgy feküdtek le, hogy már csak pár nap és végre házasok lesznek. Azonban a hazaúton Péternek autóbalesete volt. Súlyos koponya és gerincsérüléssel szállították a megyei kórház intenzív osztályára. Mire Vikit értesítették, addigra az orvos már annyit tudott mondani, hogy válságos az állapota, és ha túl is éli, nagy valószínűséggel nem tud majd lábra állni. A lány ekkor összetört lelkileg. Próbálta nem mutatni a család előtt, bizakodott hogy rendben lesz. Bár szíve mélyén érezte, hogy valami nincs rendben. A baleset után 3 nappal még mindig változatlan volt a férfi állapota. Az orvosok nem sok jót jósoltak. Annyit mondtak az érdeklődőknek, hogy az idő majd eldönti helyettük. Ők már megtették, amit tudtak. A lány hazaugrott a lakásba, hogy valami ennivalót készítsen, letusoljon és visszamenjen a kórházba, ám ekkor csörgött a telefon. A kórházból telefonáltak, hogy komplikáció lépett fel, romlott Péter állapota, menjen, amilyen gyorsan csak tud. Viki azonnal el is indult, de mire odaért, addigra épp takarták le a takaróval a párja testét. Zokogás járta végig a testét, és összeesett a kórterem ajtajába. Ezt felidézve ismét hangos zokogásba tört ki. Hiányzott neki a férfi, ő jelentette a mindent, a nagy Őt, a barátot, a családot. Mivel tudta hogy nem tudna visszaaludni, betett egy adag ruhát a mosógépbe, lefőzte a kávét, reggelit készített, vasalt, és egyéb dolgokkal foglalta le magát. Fél nyolckor elindult a munkahelyére, aminek helyszíne egy ügyvédi iroda volt. Viki adminisztrátorként dolgozott ott, segített felkészülni a tárgyalásokra a főnökének, emellett besegített egy másik cég könyvelésébe is.
Munkából hazafelé nekiütközött egy fiatalembernek, mert épp másra figyelt. Gyors bocsánatkérés következett, ám mikor felpillantott, meglátta a párja ragyogó szempárját. Ám eszébe jutott hogy ez lehetetlen, gyorsan megrázta a fejét, és igyekezett kiszabadulni az őt tartó erős karokból. A fiatalember letekintett rá, bemutatkozott, és megérdeklődte hogy segíthet-e valamiben. A lány elvarázsolódott a barna szempár láttán, így nem nagyon tudott mit mondani. Zoli hazakísérte, és leültette a lányt a legközelebbi ülőalkalmatosságra. Látta rajta hogy feszült, zavart, így nem akarta magára hagyni. Megszabadította a cipőitől, kiment a konyhába, és keresett poharat. Töltött bele ásványvizet, és a Viki kezébe adta. Sokáig csak nézték egymást, először furcsán, majd kíváncsian, érdeklődőn. Végül megtört a jég, beszélgetni kezdtek. Átbeszélgették az éjszakát, nem vették észre az idő múlását. Hajnal hatkor vették észre, hogy mennyi az idő, de nem nagyon érdekelte őket. Jól érezték magukat, és végre kimondták azokat a dolgokat, ami a szívüket nyomta.
Az elkövetkező napokban elég sokat találkoztak.
Volt hogy Zoltán fent aludt a lánynál, és akkor Viktória is végigaludta az éjszakát.
Fél év után összeköltöztek, és Zoli a megismerkedésük évfordulóján megkérte a kezét. Ahogy közeledett az esküvő időpontja, Viki egyre izgatottabb, és egyben idegesebb is lett. Újra nyugtalanul aludt, felriadt az éj kellős közepén, és a sírás kerülgette. A férfi észrevette rajta a dolgot, és felhozta mikor úgy látta, hogy megfelelő az időpont. A lány elmesélte hogy Peti az esküvőjük előtt balesetet szenvedett, és nem sokkal később meg is halt. Elmondta azt is, hogy mennyire retteg, hogy Zolit is elveszíti. Végül sikerült megnyugodnia, a párja ott volt vele, nem utazott sehova. Az esküvő lezajlott, és boldogan csókolták meg egymást a templom előtt, mint ifjú házaspár. A múlt többé nem kisértette, bár sokat gondolt Péterre, de a rémálmai eltűntek.