2008. július 4.

Drága Apa,


Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy mi változott, mióta nem vagy itt velem. Annyi mindent szeretnék még elmondani Neked. Beszélni veled, vagy csak ülni és fogni a kezed. Elmesélni, hogy ránk szakadt a nyár megint és én levizsgáztam sikeresen; de Te már nem vagy itt velem.
Néha, ha beléptem a szobába, kerestelek. Bár a két szememmel láttam, ahogyan a tested engedték a sírba, én mégis kerestelek. Butaság, tudom.

Itt a világban, mióta Te elmentél, nem történt semmi különös dolog. Ugyanúgy bosszankodnak, félnek, nevetnek és remélnek az emberek. Ugyanolyan illatúak a virágok, és a déli hőségben ugyanúgy perzseli a bőröm a Nap. Ki-ki rohan a maga dolga után olyan kapkodón-hevesen, mintha nem történt volna semmi sem.

A szomszéd kisfiú azóta is átjön hozzánk játszani. Mindig az az érzésem, hogy nagyot nőtt, és mintha egyre göndörebb lenne az a bodor szőke haja is. ... Mikor megkérdezte, hol vagy, a feleletet sehogy sem tudta megérteni. "Tudod, kisfiam, János bácsi nagyon beteg volt, és már nem lehetett rajta segíteni. Már fent van az égben az angyalok között."- És persze mondanom sem kell, Áron nem tudta-akarta megérteni ezt a magyarázatot. Bejött megnézni a minap is, csak a biztonság kedvéért. Hogy itt vagy-e. Nem talált.

Én már nagylány vagyok, nem kérdezek senkit sem arról, hogy Téged hol talál. Válaszokat keresek miközben a hitem is próbálom megtartani. Még mindig fáj, ahogyan elmentél és azt hiszem, ez mindig fájni fog. Néha még kereslek és eltűnődöm, mit hagyhattál itt nekem. Az elmúlt húsz évet az életemből köszönöm neked. A védelmedet, a türelmedet.
Magamba nézek és mélyen megráz, hogy a világ nélküled is megy tovább. Épp mint az előtt, olyan fájdalommal és örömmel sírnak vagy nevetnek az emberek. Kapkodva rohanó embertömeg; a számlák jönnek, vágni kell a füvet. Magamba nézek és keresem azt az embert, aki az előtt voltam, hogy elveszítettelek. A világ ugyanaz maradt. Csak én nem leszek már benne, soha többé ugyanaz. Tudod, amikor kiderült végre a baj oka, a daganatod, akkor én azt hittem, beleőrülök. Amikor szenvedni láttalak és semmit nem tudtam segíteni, végleg összedőlt bennem valami. Hazugság, hogy az idő mindent helyrehoz. Összedőlt bennem a húsz éve épülő világom, és varázslattal sem lehetett volna összetartani.
De lassan gyógyulnak már a sebek és nem gondolom, hogy nem érdemes; mert az élet csak kegyetlen lehet. Keresem az értelmét, de elhagynak a nagy szavak. Eszembe jut viszont az a hozzám intézett pár szavad. Nem váltott meg senkit és nem tudott megvédeni. Mégis a szereteted őrizte, és mégis jobb lett tőle valami.

Különös érzés, mikor a szomszéd kisfiú begurul a kismotorján a kapun és téged keres. Meg kellene mutatnom neki, hogy hol talál, hogy megnyugodjon végre az ő kis lelke is. ... De nem vagyok nagy művész sem vallásos ember, a Mennyországot se szavakba önteni, se képekbe festeni nem tudom. ... Talán mutathatnék rólad fényképeket. De hazudnak a képek, csupa illúzió, csupa üres szín-anyag. Ez mind te, de igazán mégsem Te vagy. Talán, ha felvettem volna magnóra, akkor most lejátszhatnám a hangodat. De hazugság lenne, nem adhatnám hozzá a mosolyodat. Talán, megmutathatnám a földrajzi világatlaszt, amit itt hagytál nekem. De Áront becsapnám vele, nem adhatnám hozzá a tudásodat.

...Áron nagy szemekkel néz rám, nem hazudhatok. Nehéz helyzetben vagyok. Nem talállak semmiben, de mindenben itt hagytál egy darabot. Mégis megcsillan bennem valamiféle sejtelem, de Áron még csak négy éves, ezzel a magyarázattal jobb, ha csak később rukkolok elő majd neki.

Nem találhatlak már Téged a világban soha, de megtalálhatlak Magamban mindig, mindenütt. ... Amikor csendes derűvel szemlélem a mindennapok minden apró örömét, bennem él a mosolyod. Tiszta, egyszerű derű, apró elejtett szavak vagy félmondatok. Amikor göröngyös útra lépek és elfog a kétség - vajon jó helyen járok-e?- némán kísér az optimizmusod. ... Nem kereshetlek kint a világban de magamban mégis mindig rád találhatok.


... Ugyanúgy megy tovább az élet, pont mint az előtt. A számlák csak jönnek, fel kell venni a telefont. Bosszankodnak és nevetnek az emberek; változnak a rádióban az aktuális slágerek.

...Lassan azt mondják, el kell, hogy engedjelek. Én mégsem, soha nem foglak elengedni teljesen. Magamban őrizlek és azt, hogy tudok még szeretni köszönöm Neked. A szeretet néha a talpára állítja a feje tetejére állt világot, és ezt részben Te tanítottad meg nekem. ( Ha Áron nagyobb lesz, ezt is biztosan elmondom neki.)

... Most már későre jár, elbúcsúzom.

Utóirat:

A fáklyák, amiket vettél az udvaron szépen világítanak. Igazad volt, a kék fényűek bírják a legtovább. Ha látnád, most örülnél neki. ...

... - Szeretlek, Apa. Nagyon hiányzol, mindig hiányozni fogsz. -