HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49225

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-06 14:57:56

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: eszesgFeltöltés dátuma: 2006-07-07

"Egy kiállítás képei"


Egyáltalán nem álltak sokan a múzeum lépcsőjén, pedig nagy tömegre lehetett számítani az előzetes beharangozás alapján. Könnyedén bejutottunk. Nem volt tülekedés és egyéb nehezítő tényező. Nem kellett órákig sorban állni, hogy a hatalmas, díszes ajtó mögött megpillanthassuk a festményeket. Azokat a festményeket, amiket az egyik legnagyobb magyar festő álmodott meg és varázsolt a vászonra. Azokat a festményeket, amiket a XIX. századtól csodál a világ, legyenek bármelyik országban, városban. Most itt vannak. Itt vannak szülővárosunkban, tőlünk egy karnyújtásnyira, és egyre közelebb kerülünk hozzájuk. Ami persze érthető, hiszen ki ne szeretné Munkácsy életművét megcsodálni.
Az ajtó kinyílt, mi pedig beléptünk. A kinti fényáradat után furcsa, tompa érzésként szakadt ránk a félhomály, de pár pillanat múlva a képek ereje pótolta az elveszett világosságot. Misztikus volt. Ott állni a tömérdek briliáns alkotás között. Ott állni egy ember életérzéseinek középpontjában és beszélgetni vele a képein keresztül. Beszélgetni az örömről, a bánatról, a megpróbáltatásokról, a fájdalomról és az igazságtalanságról.
Érdekes dolog belegondolni, hogy az élet milyen sorsot szán egy-egy embernek. Egyszer az éhezés és nyomorúság poklába taszítja, máskor a színpompás paloták gazdag világába röpíti, így lehetőséget biztosítva számára, hogy a két véglet között megjárt úton művésszé váljon. Mert a művésszé váláshoz kell a nyomorúság és kell hozzá a gazdagság is, és mindaz, ami közötte van. Az átmenet. Minden lépcsőfokot végig kell járni. Izzadságszagúnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen műalkotásokat tudjon létrehozni. És most itt állunk az alkotások sűrű erdejében. Egy emberi élet közepében. Tájak, városok, emberek, gondolatok. Mind, mind itt sorakoznak előttünk, és mi nézzük, látjuk, értjük őket. Beszélnek a színek, az alakok, a tárgyak. A kép minden egyes részleteinek külön története van. A szereplők mindegyike egy külön életből csöppent a vászonra, ami örökre egybeolvasztja ezeket az életeket, ameddig világ a világ. Ott állnak, vagy ülnek, netán fekszenek egy-egy befejezetlen mozdulatban. Az idő megállt velük. Életük legsorsdöntőbb pillanatában dermedtek meg. Abban a pillanatban mielőtt beteljesült volna akaratuk, így nem lehet tudni, hogy mi lesz a sorsuk, a jövőjük. Csak sejteni lehet csupán, hogy az énekesnő énekével elkápráztatja csodálóit, hogy a kristálypohárból hamarosan eltűnik a skarlátvörös, gyöngyöző bor, hogy a hóhér bevégzi szörnyű tettét, hogy a törékeny nő elrendezi a virágokat a vázában, hogy a cigánytábornak másnapra már csak hűlt helyét találnjuk az erdő mellett. A pillanat az, ami mesél. Elmondja a múltat, és előremutat a jövőbe. Ez a festmény varázsa. Egy pillanatba belesűríteni az időt. Ez az igazi művészet. A csoda. A misztérium. És mi részesei lehetünk. Itt a berendezett kiállítóteremben, a félhomályban, a képek birodalmában. Repülnek a percek, melyek lassan órákká, majd évekké nőnek. Sok-sok tíz év tűnik tova a végtelenbe, s mikor az utolsó képet szemléljük, még nem sejtjük, hogy több száz emberélettel fonódott össze sorsunk. Több száz ismerősre tettünk szert, akiknek élete ugyanúgy vágyakkal és ábrándokkal volt tele, mint a miénk, ugyanúgy küzdöttek a túlélésért, mint ahogyan mi tesszük ezt, ugyanúgy fűtötte őket a szerelem, mint minket, ugyanúgy bizonyítani akartak az életnek, mint ahogyan mi is nap, mint nap bizonyítjuk, nem felesleges mindaz, amit eddig tettünk. Értelme van. És ez az értelem lassan beérik és elnyeri méltó jutalmát. Mert mi meg tettük azt, amit tudtunk. Innen már a sorsra bízhatjuk magunkat. Ossza ki jussunkat, ami jár.
Az ajtó újra kinyílik. A félhomályba betörő fénysugarak egy szempillantás alatt ragadnak ki a misztériumból, és húznak vissza a mindennapokba. De ez nem baj. Megkaptuk azt, amit meg kellett kapnunk. Beépült mindaz, aminek be kellett épülnie. Tudjuk és érezzük azt, hogy nem azok vagyunk már, akik egy órával ezelőtt beléptek ezen az ajtón. Mások lettünk. Bölcsebbek és érettebbek lettünk.
Csendben, minden szó nélkül hagytuk el a múzeumot. Nem kellett beszélni. A szó csak megsértette volna az érzést, ami felkavart, de egyben meg is nyugtatott mindkettőnket. Kézenfogva sétáltunk le a Tisza partra, majd leültünk egy padra és hallgattuk tovább a "száz" év távlatából felénk kiáltó festőt.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2012-09-30 19:15:27

válasz Krómer Ágnes (2012-06-25 20:10:53) üzenetére
Kedves Ági!

Most nyáron volt újra Szegeden egy kibővített kiállítás a képekből. Ha nem lettem volna nyáron ilyen leterhelt, akkor időben tudtam volna szólni.
Köszönöm a hozzászólást!

Üdvözlettel:
Sanyi
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2761
Időpont: 2012-06-25 20:10:53

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Sanyi!

Én is megnéztem volna azt a kiállítást amiről írtál.

Barátsággal: Ági

Alkotó
Mishu
Regisztrált:
2006-06-08
Összes értékelés:
503
Időpont: 2006-07-10 11:28:17

Biztos szép élmény lehetett. Valóban csodálatos képei vannak! Te pedig a hozzá méltó csodálattal írtad le ezt az egy órát.
Gratulálok!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

történetmesélő bejegyzést írt a(z) Az igazi Mikulás című alkotáshoz

Szondi Márk alkotást töltött fel A Szakértő címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Megfogantam és a Cseppecske című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) A piás Mikulás és az ő stábja című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Suhanó árnyak címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Hátra arc című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Izzásba dönteni című alkotáshoz

leslie b shepherd alkotást töltött fel Viszony címmel

Alkonyi felhő alkotást töltött fel Szomorú Teadélután címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Advent idejére című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) ki mondja el című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)