HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 48991

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Zöld ZsázsaFeltöltés dátuma: 2008-07-22

Őrangyal (részlet)

10. fejezet

Júlia egy zord fekete fa tövében ült, háttal az erdőnek, vékony ujjacskáival a bőrszütyő fonalait bogozgatta. Fény anyó távozása után sietve összekötötte, nehogy egyetlen szemcse is elszóródjon, aztán hosszasan nézte a csomót, mintha attól várná a segítséget. Még nem tudta, mihez fog kezdeni. Megkísérelje ismét, hogy bejusson az erdőbe, vagy... be akar egyáltalán jutni? Miféle rettenetek várhatnak ott rá? De hátha arra kell mennie, hogy eljusson... hová is? Ahová Fény anyónak nincsen bejárása, csak ennyit tudott úti céljáról, semmi többet.
Ismét a bogot kezdte babrálni. Az apró zsákot ölében tartotta, aztán felemelte, méregette, milyen nehéz. Forgatta, megnézte jobbról is, balról is. Minden irányból egyformán ráncosnak és titokzatosnak tűnt. Megint letette. Kibontotta kisbatyuját, s óvatosan elhelyezte benne. Összecsomagolta. Fölkelt és elindult a mogorva erdő szélén, mintegy találomra, balra. Aztán megtorpant és visszafordult, elhaladt iménti ülőhelye mellett és megvizsgált néhány fát kevéssel odább is. Ugyanolyan gonosz elzártságot érzett belőlük áradni. Mintha szótlanul is mindig csak azt hajtogatták volna: Nem engedlek be. Úgysem engedlek. S a leány minden lépésére a legközelebb álló két fa kicsit meg is reccsent, nyikorogva felkészült rá, hogy netalán egy erőszakos vagy furfangos behatolási kísérletet kéne megakadályozni.
De Júlia nem próbált bejutni a barátságtalan erdőbe. Visszatért oda, ahol korábban ült, féltő gonddal kicsomagolta batyuját, kiemelte a kis szütyőt. Megint elbizonytalanodott, s ahogy telt az idő, kezdett egyre inkább magányos lenni. Hogy ne érezze magát olyan egyedül, fennhangon beszélt, lágy szavai körbesimogatták az egész rétet.
- Szépek ezek a virágok - kezdte a társalgást zavarta, mert nem tudta, mit is mondhatna saját magának. Halk szellőcske kelt, s a közelében a mezei virágok finoman hajladoztak néhányat. Mintha megköszönték volna a bókot egy kecses pukedlivel. A fűszálak között irigy suttogássá erősödött a szellő.
- Mit gondoltok, használnom kéne már most az erények porából? Azért adta ide Fény anyó már most? Vagy csak mert el kellett búcsúznia.. Tartogassam? - kérdezősködött, le-lehajolva a virágokhoz.
- Sssss... - susogott válaszként a szellő. Mintha figyelmeztetően az ajkára illesztette volna egy ujját: Hiszen hallottad, senkinek se említsd...!
- Vajon az erdő is kedvesebb lenne tőle? Vagy csak az embereknél használ?
Egy pillanatra megfordult a fejében, mi van, ha a fák alapvetően gonoszak, de hamar elvetette. Óvatosan közellépett egyikükhöz. Rámosolygott. Lassan felemelte egyik kezét.
- Jó szándékkal jöttem, kérlek, ne bántsatok. Tudom, hogy a szívetek mélyén ti is jók vagytok.
Rátette a tenyerét a fakéregre. Langyos volt, mint egy ráncos öreg bőr, alatta a lassan lüktető erek. Megfáradt már, talán beteg is volt, de élt, és az élőben a legerősebb ösztön maga az élet. Júlia megsimogatta a vén, érdes törzset. A fa mintha kellemesen megborzongott volna a cirógatásra, de ez csak tűnő káprázat volt, a leány is inkább csak sejtette, mint valóban érzékelte.
Bólintott és hátralépett. Leguggolt a földre, kibontotta batyuját és kiemelte belőle a nehéz szütyőt.
Csomózni kezdte a zsineget, de az imént, nagy igyekezetében, nehogy szétszóródjon, úgy megkötötte, hogy most nem sikerült kioldani. Türelmetlenül feszegette, kapirgálta a körmével, de csak annyit ért el, hogy az berepedt, a fonál pedig felbolyhosodott. Felszisszent, szájába kapta az ujját, s a kiserkedő vért szívogatta. Azon gondolkodott, vajon ennek így kell-e lennie, oka van-e annak, hogy nem tudja kinyitni, vagy ez is egy erőpróba, és csak kitartás kell.
- Bárcsak itt lenne még Fény anyó...! - sóhajtott fel végül. - Ő mindent tud...
Lehuppant a földre, behunyta szemét és maga elé képzelte az öreg tündért. Mit tennél most, drága Fény anyó...? Mit kell tennem nekem?
A tündér emlékképe fokozatosan önállósította magát. Csípőre tette kezét és rosszallóan megcsóválta a fejét, bár szeretetteljes mosolyát nem tudta leplezni. Már belekövesedett a ráncaiba.
Akarni kell leányom, hányszor mondjam még el? Ha tényleg ki akarod nyitni a szütyőt, ki fogod tudni. Keményítsd meg az elhatározásodat. Légy biztos a döntésedben, hisz már...
...csakis magamra számíthatok. Magamra vagyok utalva. Ha igazán ki akarom nyitni, kinyitom. De vajon...
...akarod-e tényleg? Nézz a szívedbe leányom, mit találsz ott? Kérdéseket, kérdéseket, ...
...és kérdéseket. És én a választ akarom. A válasz pedig ott van a fák között.

Júlia ajkához kapta a kezét, mintha kicsúszott volna valami a száján, s maga is meglepődik, hogy ezt ki mert mondani. Holott eddig csak gondolatban beszélgetett a tündérrel.
Fölkelt és megismételte fennhangon is.
- Ott van a fák között. - Hangja természetesen csengett, mint mikor az ember olyasmit mond, ami magától értetődő, és kicsit furcsállja is, hogy ezt mégis megkérdi valaki. Olyan egyértelműnek tűnt ebben a pillanatban az, hogy a válaszért bizony, ha tetszik, ha nem, be kell mennie a fák közé, mint hogy a Nap reggel keleten kél, s este nyugaton nyugszik.
Már egyáltalán nem félt. Ugyan miért kéne? Ami természetes, az nem lehet ijesztő, gondolta, s ha egyszer ennek így kell lennie, akkor így is lesz.
Jobb tenyerére helyezte a szütyőt, bal kezével pedig - szinte akaratlanul - rövidke mozdulatot tett a levegőben. Fény anyó pálcasuhintására hasonlított, s csodák csodája, a leány fehér kis ujjacskái körül apró csillagok kezdtek szikrázni.
Csöppnyi hűvös szilánkok voltak, elegánsak és kecsesek, egyformán ragyogóak, mégis mind különbözőek - mint a hópihék.
Szabályos alakjuk bonyolult kristálytűk látszólag kusza rendszeréből állt össze. Júlia ujjainak finom remegéseire, ahogy megkísérelte mozdulatlanul tartani kezét a bőrzsák közelében, a szikrák lassú táncba fogtak. Lejtettek egy kis mozdulatnyit jobbra, egy kicsit balra. Elrugaszkodtak a levegő részecskéiről, felemelkedtek, aztán leereszkedtek. Szédítő pontossággal libbentek mindig egyszerre, ugyanabba az irányba. Így folyt ez hosszú pillanatokig. Majd egy kis csoport kivált közülük, akik eddig Júlia gyűrűs- és középső ujjának találkozásánál táncoltak. Eltértek a koreográfiától, de a ritmust megőrizték. Egyszerre lebbentek előre egyet, majd még egyet, még egyet, míg el nem jutottak a leány körme hegyéig. Ott kör alakba rendeződtek s forogni kezdtek. Először ütemre, aztán mialatt a többiek egyet rebbentek, a kis csoport tagjai kettőt, majd négyet, s közben egyre közelebb kerültek egymáshoz, egyre szűkült a kör, mígnem teljesen összeolvadtak, s zümmögve cikáztak saját közös tengelyük körül, egy megtorpanás, egy szusszanás, egy hiba nélkül. Jobbra, balra, föl, le, már szinte dühítő lassúsággal folyt a monoton tánc, s közben a szédületes forgás véget nem érő gyorsulása.
Júlia ereiben a vér lüktetése is felgyorsult, miközben az arca nyugodt maradt. A fák szállítószövetében felgyorsult az éltető nedvek keringése - de kérgük érdes és morcos maradt. A Föld belsejében mocorgó láva hömpölyögni kezdett a vulkánok kráterei felé. Félő volt, hogy mindent szétvet ez az őrült tánc.
S akkor végre a szattyán bőrön keresztül Júlia megérezte az erények porának bizsergését. Felmelegedett, minden egyes porszem önálló életre kelt. A szütyő rejtett mélyén most szőtték az erény összeesküvését, mind lázas izgalomban égtek - régen kérték már a segítségüket.
Ha ezek a porszemek sokáig élnek bezárva egy kis helyen, ahol nem látja, nem zavarja, nem irányítja őket semmi, lassacskán kialakul a saját társadalmuk. Nem különleges vagy egyedi, még csak nem is túlságosan bonyolult. De évszázadok óta nagyobb fennakadás nélkül működik. Békében, egyetértésben telnek napjaik - de nem jó kifejezés tulajdonképpen ez se, mert időtlen náluk az idő. Csak az ember akar mindent a maga idejéhez igazítani, órákat és naptárakat használ, hogy megmérje és szabályozza az időt, más bolygók keringési idejét is földi napokban számítja.
Kapzsin gyűjtögeti az éveket, századokat tekint vissza és a jövőt fürkészi kíváncsin. Az állatoknak nincsen naptárjuk, mégis tudják mindig, mikor kell fölkelni, enni, játszani talán, téli álomra felkészülni, s ha eljön az idejük, elvonulni barlangjukba vagy egy rejtett zugba és ott meghalni. Néhány ember tudja csak ezt már. Baj ez? Én nem tudom. Majd a bölcsek megmondják. S ha már elég régen meghaltunk mi mind, még azok is, akik emlékeznek ránk, és azok is, akik már csak hallottak rólunk; azok, akik azután jönnek erre a Földre, talán majd megmondják.

2006-2007. "Szimbolikus meseregény sok elmélkedéssel" lesz, vagy lenne, még nincs kész... Főleg arra vagyok kíváncsi, hogy a stílushoz mit szóltok, nem annyira szokásos ez tőlem. Egyéb vélemény is jöhet :)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5109
Időpont: 2012-01-16 18:28:24

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Zsázsa!

Hű! Ez nagyon tetszett nekem! :)
Remélem még maradt annyi az erények porából, hogy az összeesküvésük befejeztesse veled ezt a szépséges történetet!

Judit

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-01-04 22:42:07

Tetszett mert gondolatokat ébreszt. Engem nem zavart a végén a váltás, mert úgy éreztem átvezeted.
Alkotó
Regisztrált:
2006-11-19
Összes értékelés:
28
Időpont: 2009-02-20 17:39:32

Szia!
Nagyon tetszetős az írás, élvezettel olvastam :)
Hmmm, valahogy úgy éreztem, hogy a kezdeti líraiság eltűnik a végére, ami nagy kár... Ha én írnám igazából még az elejétől líraibbá próbálnám tenni, bár így is kellemes, kedves.
Az utolsó két bekezdés pedig teljesen eltér? Miért, szerintem nagyon nem passzolnak. A mesélő végig objektív szemlélő és csak ott a legvégén kezd elmélkedni - odáig Júlia elmélkedett. Nem volna jobb, ha végig ő maradna, akinek a szemszögéből figyel az olvasó?

Mindazonáltal naaaggyon tetszett! :D
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5395
Időpont: 2008-07-24 13:33:18

Kedves Zsázsa!
Nekem nagyon tetszik az, amilyen részletességgel vázolsz mindenegyes pillanatot és gondolatot. A mondandója is tetszik. Szerintem írói vénákkal vagy megáldva! Ne hagyd abba! Hidd el érdemes a nagyközönség elé tárni művedet. Mindezt nem azért írom, hogy egyszer már találkoztunk, ez az én őszinte véleményem!
Barátsággal Panka!

Legutóbb történt

történetmesélő bejegyzést írt a(z) Füst című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Költőnek lenni... címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Galambok a tetőn című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Van című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Félek című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szavad ne feledd című alkotáshoz

Berill Shero bejegyzést írt a(z) A fehér ruha című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Beteljesületlen című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vigyázat, bohóc című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Valami történt... című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Füst című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) időutazás a b osztállyal című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) időutazás a b osztállyal című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) félek a mától című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Légy értelmül! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)