HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47182

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-07-24

HB új kalandjai: A vízihulla visszajár

A vízihulla visszajár




Mindenféle mendemonda járt arról, hogy a Hámori Bandi megmentett egy vizihullát, a sharenkrautczer, a szép hajó meg odaveszett. Teltek a nyarak, de a téma örökzöld volt, maga tartotta önnönmagát életben. Úgy terjedt, úgy lobbant fel itt és ott, akár a bagos-pusztai erdőtűz, afelől is tudni lehet, hogy amikor már véglegesen eloltani vélték, majd középen lángolt fel újra, majd az ellenkező széleken, majd pediglen megintleg amott, ahol legelsőnek kiütött. Az egyik nap az egyik egyetemista kieszelt a Hámori Bandi rovására egy bumfurdi tréfát. Mindenki tudott róla a kikötőben Tibor Tibortól kezdve a kis-Maghyn, a nagy-Maghyn át az egyetemista fiúkig és a gimnazista lányokig, csak én nem tudtam róla és a Hámori Bandi nem. Az összeröffenők szabtak zsákvászonból egy emberalakot, összefércelték, kitömték szalmával, szemet, orrot, szájat festettek neki, és, hogy élethű legyen, ragasztottak a bábu képére csirízzel szakállt a kukorica nedves kanyaringós szakállából. Ujjaira körmöket rajzoltak eztán, s ráadtak, egy idomtalan, szétrongyolódott bermudát, melyből kilógott valami kukacszerű valami, ami a megboldogultnak halak által félig lerágott nemi szervét volt hivatva utánozni. Hogy ez a valami mi anyagból készült azt már így utólag meg nem tudnám mondani, a mólóbeli lányok, ha tudásvágyamat kielégítendő kérdeztem felőle, csak vihogtak, az egyetemista fiúk meg a vállukat vonogatták, s funcuri képet vágva mutogattak a lányokra.
Na, aztán az történt, hogy póznára tűzték a bábut és a legsötétebb éjszaka kellős közepén, mielőtt még az első kakasszó elhangzott volna, nem resteltek felkelni, odalopózni az üdülő kerítéséhez, s az ablak előtt, ami mögött aludtunk, a rémalakot meglengetni.
Én aludtam éppen, s arra ébredtem, hogy valami neszezés van odakünn. Síri hangok szűrődtek be, nyöszörgés, hegedűnek nyávogó, keserves kínhangjai, és, meg merek esküdni, fogak csikorgatása, aminőt az ember csak temetőkertben hall éjnek óráján, már feltéve, hogy hisz a kísértetekben és látásukra odamerészkedik. Nagy álmosan kiültem az ágyam szélére, s a beszűrődő gyenge fényben megkerestem a kis asztalon a vizespoharamat. A zaj odakünn e pillanatban elhallgatott. Síri csönd lett. Hámori Bandi, mint egy csecsszopó kisbaba, nyitott szájjal édesdeden alukált a szemközti ágyon. Készültem, hogy belekortyoljak a pohárba, s közben, egyszer csak, mit tesz Isten, az ablakra tévedt tekintetem. Jaj, mi volt ott! Ott ingott, hajladozott a szakállas vízihulla szemmagasságban, mintha légből volna, könnyedébben szállva a lufbalonnál. Szakasztott mása volt annak a szakállas, felpuffadt, foszladozó alaknak, akit egy éjszaka valamelyik nyáron megmentettünk, és aki végül mégis leszakadt a vontáról azon a szörnyűséges, viharos éjszakán, amikor a sharenkrautczer a mólónak csapódott, darabokra törött és megsemmisült. (A történetet megírtam a "Teljes flaute" című epizódban, bárki elolvashatta.)
Azt hittem rémet látok. Testem lúdbőrös lett, hajam az égnek állt. Keresztet vetettem hirtelen. Én nem hiszek a kísértetekben, soha nem is hittem bennük, de a jelenés kétségkívül hátborzongató volt. Az ember könnyen elveszíti józan ítélőképességét, ha első, legédesebb álmából felriasztva szembesülni kényszerül a természetfeletti erők jelenlétével. Még mindig reszketve oda szóltam a Hámori Bandinak, ébredjen. Háromszor kiáltottam rá, míg végre kinyitotta a szemét. A Testvér felült, előrehajolt, kitapogatta az ágy sarkánál a rumos-üveget. Lecsavarta a kupakot, kortyolt és erőtlenül visszahanyatlott.
-Most mondd Testvér, -mormogta a Testvér. -Mi a baj Testvér?!
Elámultam ettől a hidegvértől. Egy élő, eleven, hús-vér kisértet integet nekünk vidori képpel az ablak túloldalán, s erre ő rumot iszik és visszafekszik, mintha mi sem történne!
Némán mutattam az ablakra, hangot nem adtak hangszálaim.
-Mi van ott? -kérdezte a Testvér, és meredt tekintettel hol rám, hol az ablakra sandított. -Én nem látok ott semmit!
-A kísértet, -nyögtem, egyre csak kifelé mutogatva, de a Testvérre nézve egyazon-idejűleg, mert az ablakra nézni féltem, -a szakállas vízihulla!
-Nincs ott semmi Testvér, -mondta nyugodt, társalgási modorban a Testvér. -Aludtál és rosszat álmodtál. Feküdj vissza, aludj szépen Testvér. Reggel majd elmeséled.
Gyorsan az ablakra néztem, aztán gyorsan vissza a Hámori Bandira, majd, mint aki nem hisz a szemének, újra csak az ablakra. Nem volt ott künn senki és semmi egyéb, mint a nagy fekete, csillagos éjszaka. Felbátorodva odaszaladtam a párkányhoz, s bátorságosra erőszakolt, reszkető mozdulattal szélesre tártam a táblákat. Az éj megszokott tárgyai nem mozdultak, mély álomban aludtak a kikötő koromfekete vizén a hajók, aludt a fűzfa az öböl sarkában, aludtak az utca magas jegenyéi, és a pislákoló kandeláberek. A tücsök-ciripelésen kívül sehol semmi nesz, sehol semmi zaj, sehol az életnek egy árva apró jele nem látszott, nem hallott. Az éj hátralévő óráiban nyugtalanul, rosszul aludtam. Csomóba gyűrődött alattam a lepedő reggelre, testem verejtékben fürdött. Nyirkos, párás idő volt odakinn, olyasféle fülledtség érződött a levegőben, mint ami a nagy viharokat szokta megelőzni.
Hámori Bandi élénken faggatott az éjszakai történésekről, s én, utólag magam is kételkedve abban, hogy amit láttam nem álom volt-e, elmeséltem a vízihulla váratlan, tünemény-szerű felbukkanását, és a többi körülményt.
A Testvér jót nevetett az egészen.
-Álmodtad az egészet Testvér, -mondta. -Kísértetek? Túlvilág? Szellemvilág? Ezek nem léteznek Testvér. Ha nagyon akarod, én megmondom neked Testvér, egy Istenben azért, ha nagyon akarod, én hiszek Testvér, pontosabban abba hiszek, hogy van egy felettünk álló, végső lény, de azt el nem tudom képzelni, hogy az a fajta másvilág, amiről a papok regélnek a templomban, ahonnan vissza lehetne járni, ahova el lehetne jutni, létezzék. Marhaság az egész. Gyere trenyálni, aztán kajálunk egy hatalmasat, mert kilyukad a belem.

Hogy, hogy nem, ettől az éjszakától kezdve a kísértet téma lett a mólón. Hol az egyik egyetemista tett említést arról, hogy horgászok látták a nádasban a vízihullát, élt, és szörnyűségesen ártalmas képpel integetett fel a titokzatos, sötét vízivilágból, hol a másik hozakodott elő azzal, hogy a Garda szolgálattevő matróza figyelt fel éjfél után a móló felett lebegő, majd lassan köddé váló szellem-alakra.
Történetesen volt ebben az időben a mólóbeli társaságban egy fiatal pap. Fürdőnadrágban volt, mint mi, sokáig nem is tudtuk róla, hogy pap. Csakhát...hogy is mondjam... olyan istenes szövegei voltak, hogy egy idő után gyanakodni kezdünk. Az egyik nagy stikli után (meztelenül fürödtek éjszaka, holdfénynél az egyetemista fiúk és a gimnazista lányok kinn a mólón éjféltájt) például azt mondta: "a Mindenható bocsássa meg nektek, hogy vétkeztetek" Máskor meg, egy másik stikli után (valami hasonló történt vagy még rosszabb), ezt mondta: "imádkozzatok, és Isten megbocsátja majd bűneiteket."
Az egyik egyetemista aztán szög egyenesen rákérdezett valamelyik nap a dologra. Kinn ültünk a móló hajlatában a viharágyú mellett. Ott volt a sárgahajú lány, akibe szerelmes voltam, felhúzott térdekkel ült a törölközőjén, és a vizet bámulta, ahogy szokta, mint akit senki, semmi nem érdekel, ott voltak körbe, szétszórtan az egyetemista fiúk és a gimnazista lányok, és ott voltunk mi is, én és a Testvérem.
-Te pap vagy? -kérdezte az egyetemista fiú a fiatal paptól, s az kertelés nélkül megfelelt nyomban:
-Igen én pap vagyok.
Ettől kezdve, vagyis hogy tisztába lett téve a kérdés, mindenki napirendre tért felette. A fiatal papot nem háborgatta senki, azért, hogy ő pap, s ő sem háborgatta gyakran a hitben nem túl erős egyetemista fiúkat és gimnazista lányokat azzal, hogy imádkozzanak, ájtatoskodjanak. Megvoltunk egymás mellet szép csendesen, békén.
De a kísértet téma téma volt, s elkerülhetetlen volt, hogy, mint a kérdés tudós szakértőjét, a fiatal papot meg ne kérdezzük véleménye felől.
Ő, homlok-ráncolva ezt mondta:
-Minden lehetséges, amit az Úr lehetségesnek akar. Ha Ő azt akarja, hogy legyenek kísértetek, akkor minden bizonnyal lesznek is, és, ha azt akarja jelenjenek meg előttünk, bizonyára meg is fognak jelenni.
-És most mit akar az Úr, -kérdezte félénk-őzike hangon, egy szép, barnahajú lány a móló nádas felőli, belső oldaláról.
A fiatal pap hosszan, beszédesen nézett a közbeszóló leányra. Hej, ha azok a szemek megszólalhattak volna, talán többet mondtak volna, mint a száj, ami végül megnyílott és azt mondta:
-Isten szándékai kifürkészhetetlenek. Ne kérdezzétek Isten titkait. Most különben is nagyon meleg van, ahelyt, hogy most ilyesmiken polemizálnánk, menjünk inkább fürdeni.
Pár nap múlva az egyik egyetemista nagyszerű ötlettel állt elő.
-Idézzük meg a szellemet, -mondta élénk kifejezésekkel. -Ha van, ha létezik ez a szakállas vízihulla, nyilvánvalóan meg fog jelenni a hívó szóra. Nyilvánvalóan azért kószál a környéken napok óta, mert akar valamit. Nyilvánvalóan csak az alkalomra vár.
Az ötlettel a nagy többség egyetértett. Az ál-szembenállók ál-ellenvetései elsöpörtettek. Az egyetemista kijelentette. "többség dönt, egység nyal" -s ezzel a kérdés, lesz-e szellemidézés, elvégeztetett. A kérdés már csak az volt, hol legyen, aminek végbe kell mennie? Ezen aztán a dolog majdnem meg is bukott, mert hiszen senki nem tudott szellemidézésre alkalmatos, üres helyiséget a part hosszában felemlíteni.
Aztán valakinek, egy másik egyetemistának mégis eszébe jutott a mentőötlet.
-Legyen a míting Swartz bácsi fészerében, -javasolta, -Swartz bácsinak viszünk egy szatyor sört, ellesz rajta, amíg a szellem gyün-megy.
Péntek volt, augusztus és éppen tizenharmadika, így hozta a véletlen, amikor a gátőrház előtt összeverődtünk. Közelített az óra az éjféli időhöz. A kocsmából jöttünk, kissé illuminált állapotban voltunk. Felzörgettük az öreget, jött is nagy sebbel-lobbal, furkósbotot szorongatva a kezében, de, amikor meglátta, hogy csak mink vagyunk ott, akikkel a fészer éjszakai bérletét illetően megállapodott, és meglátta a teli szatyrot, amelyet az egyik egyetemista tüntetőleg a magasba emelt, felöltötte nyájasabbik képét, s lecsüngő, betyáros bajsza alól ilyes szózatot intézett hozzánk.
-Itten van la, a kulcs. Oszt csendesen legyenek, mert, ha bármi hangoskodást, vagy virtuskodást meghallok, kihajítom ám magukat!
Elment, elcsoszogott. Mi meg bévül kerültünk nagy hirtelen, s egy másik egyetemista kikulcsolta kétszer a fészer ajtaját. Gyertya gyúllott, lobogó fénye táncoló árnyékokat vetett a falra, saját, tulajdon rezegős árnyékainkat. E zilált képek előterében letelepedtünk, ki-ki hova, lócára, fatönkre, szalmazsákra, vagy egyszerűen csak a puszta földre. A fiatal pap a szép barnahajú lány mellett ült egy sodrony nélküli vaságy keretén. A lány kérdezett valami a paptól, a pap mosolygott, felvonta a vállát, aztán odahajolva súgdosott a kérdező fülébe, nem lehett érteni, mit.
Amikor már mindenki elhelyezkedett, nagy nagy csend lett. Felállt az egyik egyetemista fiú, és erős, hívő hangon azt mondta: "elő a hárfával"
Halk, pengő dallamok kezdek előgyűrűzni erre a sarokból, az egyetemista pedig kántálni kezdett, s minket is bíztatott, mondjuk vele együtt a szellemidéző szöveget:
"Szellem, parancsolom, jelenj meg, szellem, parancsolom, jelenj meg!"
Sok idő telt el így. A helyiséget betöltötte a hárfa bánatos, pengő hangja, a cigaretta-füst és a kántálás:
"Szellem, parancsolom, jelenj meg, szellem, parancsolom, jelenj meg!"
Szemeim fájtak már, és le-lecsukódtak, fejem szédült, karjaim erőtlenül lógtak oldalam mellett. Közvetlenül mellettem a vaságy keretén a Hámori Bandi ücsörgött kókadtan, mellette a lány a mólóból, ő mellette a fiatal pap. A Testvér éppen olyan ramaty-állapotban lévőnek látszott, mint mindenki a fészerben. Próbálta tartani magát, de megrőkönyödve vettem észre, hogy, mint más földi halandónak, az ő feje is előre csuklik, s ő is küszködik a lehulló álom édeskés, fojtó szorításában.
Nem sok hiányzott hozzá, hogy feladjam. Míg a kántálás hallott: "parancsolom, szellem, jelenj meg" azt fontolgattam, felállok és elmegyek. Szerencsém volt, hogy nem tettem, ha megteszem, lemaradok életem legmegrázóbb észleléséről. Igen, lemaradtam volna. Mert egy perc se telt bele, hogy az ötlet felvetődött, jött a kísértet. Mit jött! Lebegett, ereszkedett, mintha zsinóton eregették volna lefelé, valahonnan a padlástérből. Már előttünk volt, táncolt, mint a lufballon.
-Nézzétek, -sikkantott fel öklét szájába gyömöszölve az egyik gimnazista lány, -itt van a szellem! Ó, szellem, mondd ki vagy, s mért jársz fel hozzánk, élőkhöz a holtak birodalmából?
-Imádkozzunk együtt, -mondta a vaságyon a pap.
-Ki vagy, ki vagy, ki vagy? -ismételte túlzásba vitt iparkodással eszelős-sírósan a lány.
-Te vagy-é, ama vizihulla a holtak birodalmából, vagy sem, -rukkolt elő egy másik egyetemista, azzal, amit ő akart tudni.
-Imádkozzunk, -mondta szikla-szilárd hangon hátul a fiatal pap.

Oldalba böktem a Hámori Bandit, ébredjen, s lássa, amit látni adatott. Nem is kellett nagyon bökködnöm. Fenn volt már ekkor, felriadt és összerázkódott nagy-hirtelen, s ahogy reá tekintettem, észrevettem, sűrűn pislog ég kékjénél is kékebb szemeivel. Nem szólt az isten-adta egy árva szót se, csak pilácsolt egyre, mint akinek szemét csípi a füst.
"Ki vagy, szellem, áruld el, honnan jöttél", -hallatszott a sötétben, aztán újra a pap hangja szólt: "imádkozzatok Istenhez, imádkozzatok emberek!"
A vízihulla lassan körbe fordult, mintha meg akarta volna magát mutatni, íme ez vagyok, íme, ismerjetek rám. Szörnyűséges volt felpuffadt alakja, kezén a hosszúra nyúlt, karomszerű körmök, a tekergőző-kóc szakáll. Minden tagja külön-külön és az egész rémalak egyben a rettenet ébredését hozta elő a pállott levegőjű, gertyafényben vibráló fészerben. Oldalára dőlt, akár egy dróton rángatott bábu, emelkedni kezdett, s nagy sokára elenyészett fenn, a padlástér sötétjében.
-Imádkozzunk együtt, -mondta a fiatal pap és latin nyelven sebtében mondani kezdett egy általam soha nem hallott textust:

"Gloria Patri et Filio et Spiritui sancto. Sicut erat in principo et nune, et semper, et in saecula saeculorum..."

A szellem eltűnt, magunk voltunk ismét. Csend zuhant közénk, súlyos gondoktól gyötört kétfelé éleződő csönd.
A pap, kezeit összetéve egyre imádkozott, s én csodálkozva vettem észre, hogy a szép, barnahajú lány ajkai szintúgy mozognak, mintha ő is imádkozna. Röviddel ezután az egyik egyetemista a Hámori Bandi elé járult és megszólította:
-Ó, ő, ű...láttad?
-Láttam, -mondta flegmatikusan a Testvér.
-És, ó, í, ú, ...mi a véleményed?
Hámori Bandi a vállamra támaszkodva, nehézkesen, mint egy öregember, talpra állt. Amikor már biztosan állt a lábán, szeme közé nézett az egyetemistának.
-Holnap a mólón megmondom, -szólt dörgő hangon. -De most, ha megbocsátsz, ...most megyek aludni. Jössz te is Testvér?

Másnap, kinn a mólón a szokott helyen és a szokott időben újra összeött a társaság, mindenki ott volt, csak a fiatal pap nem szerencséltetet minket a jelenlétével. Az éjszakai egyetemista, amikor már mind együtt voltunk, sanda pofával ismét megszólította a Hámori Bandit:

-Oó, uú, üű....mi hát a véleményed?

A Testvér nevetett, hátbaverte az egyetemistát.

-Jól sikerült tréfa volt, -mondta vídáman elkerekedő szemekkel. -A bábu telitalálat volt. És, az is, ahogy rángatta valaki felülről! Gennyesre röhögtem magam rajta. Sikerült alaposan ráijesztened a papunkra, még tán most is imádkozik, ha haza nem szökött azóta szegény.

A pap azonban nem szökött el. Esteledett már, amikor a Pléfedeles előtt összeakadtunk vele. Ott volt Tibor Tibor is a nagy hasával, támasztotta a pultot és üveg-korsóból világos-sört ivott, s feltűnt a két Maghy, kétfelől karolva a kissé tántorgó, rumosflaskát lóbáló Robit.
-Akarok majd valamit kérdezni tőletek, -szólított meg a talponálló túlsó pultjától a pap. -Nem, mint pap akarom, amit akarok, hanem mint halandó, bűnös testben fészkelő, jóra törekvő lélek. Végeztetek már itt, vagy még maradni akartok?

Elindultunk a nagy-móló szárnyon a hajóállomás felé. Közben teljesen bealkonyult, egyetlen keskeny, vörös csík, egyetlen hasadék világlott már csak a túlsó part sötétbe vesző halmai felett.
-Arról van szó,-kezdte a pap nehezen forgó szóval, -szóval arról, hogy is mondjam, arról, hogy itt van a szállásom a kempingben. Egyedül vagyok egy faházban, és hát tudjátok, hogy van ez...rossz egyedül. Az éjszakák különösen nehezek. Arra gondoltam, nektek több tapasztalatotok van ezen a téren...szóval...azt szeretném tudni, hogy megy ez...ha az ember...
-Dugni akar, atya? -kérdezte a Hámori Bandi.
A papot elfogta valami szédüléses megütközés. Megtántorodott és tétova kézzel a fejéhez kapott.
-Nem, dehogy. Mik jutnak eszedbe!
Sétáltunk tovább a szentjánosbogárkák világító lámpásaitól kísértetve két oldalról. Elértük a hajóállomást, tovább mentünk arra, amerre keskenyedik a móló. A pap egyre küszködött magával, érezni lehetett a levegőben vajúdását.
Hebegve, habogva magyarázta, ő csak egy szobatársra vágyik, akivel az éj sötét magányos óráit imádkozva, beszélgetve eltölthetné. A szép, barna lányra gondolt, csak nem tudja, hogyan szóljon neki, mit mondjon, ami nem félreérthető.
-Mi sem egyszerűbb ennél, atya, -szólt a Hámori Bandi könnyedén, és nyerítve nevetett széles jókedvében. -Menjen csak oda hozzá bátran és kérdezze meg tőle, akar-e dugni? Ez nem félreérthető. Ha erre azt mondja igen, akar, nyert ügye van, vigye magával, dugja meg. De menjen, siessen, mert ha nem indul azonnal, megyek én és megkérdezem én.

Később, egyedül voltunk már ekkor, s lefekvéshez készültünk üdülőbeli szobácskánkban, feltettem azt az obligát kérdést a Hámori Bandinak, ami egész este bennem motozott.

-Mondd csak Testvér, -faggattam a Testvért, -miért magáztad a papot ma este Testvér? Nemde tegeződtünk vele ezidáig!
-Azért magáztam Testvér, -mondta a Hámori Bandi, -s köpjél le bátran Testvér, ha nem értesz egyet velem Testvér, mert nem volt kedvem tegeződni egy álszent, élvhajhász pappal, akinek egyfolytában csak a dugáson jár az esze.
Hát ezért Testvér. Érted, Testvér?

Mit mondjak még? Mit meséljek még?

Az éjszaka nyugalomban telt el, papok, szellemek és kísértetek a továbbiakban nem zaklattak, nem háborgattak bennünket.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2009-01-12 10:33:14

Örülök, hogy tudtam néhány vidám percet szerezni. Köszönöm, hogy elolvastad, sokat számít a véleményed! Szia: én
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2009-01-11 22:35:12

Ez nagyon jó volt! Az álkísérteten nagyokat röhögtem, meg a papon is... :DD
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-07-28 16:03:08

Köszönöm a jó tanácsot és a dicséretet, én is szívesen cserélek veled véleményt.
Szeretettel: Rozália
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-07-26 18:23:04

válasz Rozán Eszter (2008-07-25 14:43:24) üzenetére
Igen, igen. De...tudod...nekem nincs semmiféle alapom elítélni bárkit is, és kedvem sincs hozzá. Ez csak egy életből ellesett epizód, a szereplők, a maguk egyedi és öntörvényű módján arról beszélnek, amiről akarnak. Én megírtam, a többi az olvasó dolga, értelmezze százféleképpen, ízlése, vérmérséklete, stb. szerint.
Más. Te most is fiatal vagy, ahogy a feltett képeden látom, és szép. És, csak bíztatni tudlak: Írtd meg "fiatalkori" kalandjaidat. De, ha hallgatsz rám, úgy írd meg, hogy senki fel ne ismerhesse, Rólad van szó, s alakjaidat, a helyzeteket, az időpontokat is változtasd meg. Tedd vissza az egészet a középkorba, vagy ezer évvel előbbre. Te is tudod miér.t..sok ok szól e mellett.
Nagyon klassz dolgokat írtál eddig is...tegyél rá még egy lapáttal!

Köszönöm, hogy írtál. Élmény veled eszmét cserélni!!!

Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-07-25 14:43:24

válasz Bödön (2008-07-25 13:53:59) üzenetére
Kedves Bödön!
Elnézésedet kérem a késdöfésért, nem akartalak megbántani. ( Megforgatni meg pláne.) Magam is így írok, hogy a valós tapasztalataimat helyezem bizonyos szituáciokba, kicsit kiszínezve. Bár az előbb nem írtam le, de értem én, egy link alaknak szabad linkeskedni, mert mindig azt teszi, nem is várnak el tőle mást, viszont egy paptól többet várnak. Én is ismerek ilyen papot, sőt, nem is egyet. Meg jógaoktatót, aki vegetarianizmust hirdet, és titokban disznópörköltet fal. Az erkölcsileg zilált világ szerintem fokozottabban figyeli az álszenteskedők zülléseit, mert amit szabad Jupiternek...ha egy utcalány kiáll a sarokra, nem annyira ítélik el, mintha egy köztiszteletben álló hölgy vagy egy apáca. Nekem már mondta pap, hogy miért nem megyek strichelni, az jó pénzkereseti lehetőség. Talán viccnek szánta, de ugye...Igen, kizökkent a világ.

Egyébként még ifjú koromban magam is rengeteg csínyt követtem el, talán majd én is megírom.

Rozália
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-07-25 13:53:59

válasz Rozán Eszter (2008-07-25 10:48:55) üzenetére
Tyűha, Rozália! Most egy hosszú kést döftél a szívembe, s meg is forgattad benne! Még, hogy én kitalálok történeteket!
Pedig kitalálok, szó se róla! Komolyra fordítva a szót, tudod, megírtam már egyszer, hogyan születnek ezek az "írásművek". Mindig van valóságalap, ennél a történetnél is van. A pap alakja, a tréfa, stb, nem kitalált dolgok, mégha nem is akkor, s szó szerint úgy történtek is, ahogy itt megírtam.
De, ami igazán izgalmas lenne számomra az tudni, hogy, amit másodszándékkal akarok mondani, az átmegy-e?
Pl ebben a sztoriban arról lenne szó, hogy kifordult világunkban addig jutottunk-e, hogy egy erkölcsi tartás nélküli link alaknak kell "ítéletet" mondania, egy olyan emberről, akinek fedhetetlenségéhez nem lenne szabad, hogy kétség férkőzzön? Két kérdőjel áll egymás mellett: lehet-e?, s hiteles-e, ha az erkölcsileg zilált világ veti meg a magát magasztosnak beállító ál-erkölcsöset?
Kizökkent a világ, ó kárhozat!
Na, ez itt a kérdés, s nem más!
Kíváncsi lennék, Te mit mondasz?

Szia, és köszönöm.

-

Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-07-25 10:48:55

Szia!
Megint egy jól sikerült történetet olvashattam tőled. Szinte sajnáltam, hogy vége lett. Jók az ilyen fiatalkori tréfák(még ha ezt most csak kitaláltad is), mert az ember egész életében szívesen gondol rájuk.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Félelem címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)