Véletlen volt csupán, mentem és Ő jött.
Hajába túrt. Tétova lett lépte.
Nézett. Megállt. Kérdezett. Mosolygott.
Fuss! A Vadász, golyóját kilőtte!...

- gondoltam, de álltam mozdulatlan
tovább és hagytam, hogy pillantása
leterítsen. Zuhantam aléltan,
persze, csak gondolatban. Hatása

mérhető volt kilogrammban. Szívem
hevesen vert, gyomrom megremegett.
Micsoda férfi termet! Lágy tekintetem
ködös fátyolán át felderengett

a kérdés, melyre várta válaszom:
"Kedves asszonyom, ha nem zavarom,
megmondaná, hogy merre találom
a szabóságot? Mert a talárom,

elszakadt a bíróságon." No lám!
Csak a "talárom"?...álltam két lábon,
tisztuló fejjel, hűlő szívvel, ám
magam nem hagyva el: " A túloldalon,

ott! Jobbra fordul! Ahol magára
mordul egy terrier, ott találja
a szabót, higgye el!"... S véltem, mára
való lódításom eltakarja,

szakadt talárja. Mentem is gyorsan
tovább, kopogott a cipőm sarka,
titkos morze jelet küldött. A fán
szarka ült, s billegett a tarka-farka.