Statisztika

A félelem harapós rettegésével indultam el reggeli utamra. A hajladozó fák utánam kaptak bősz birtokolni vágyással érintésükben, de én csak mentem tovább, lépteimet visszhangozták a levegő csillanó cseppjei s arcomba hullott a korai napsugár fonnyadt szalagja. Így találtam rád: remegő lélekkel, míg te a magabiztosakra oly jellemző mosollyal nyugtáztad, hogy már megint itt vagyok. Már megint elvárásokkal a szememben nézek feneketlen pupilládba, egyetlen olyan szóra várva, mely visszatükrözné azt, amit a tenyeremben hagytál - egy lélegzetvételnyi érintést ebben az őrjöngő világban, ami rám szakadt s terhét egyre nehezebben bírom el. Kezdek úgy meggörbülni, mint a tóparti magányos fák, akikre mindenki elragadtatással tekint : "Milyen szép!". De arra senki nem gondol - milyen szomorú. S én sem kaptam semmit. Kongásokkal teli lélekkel hagytalak hát magadra, hátat fordítva annak az egyetlen érzésnek, mely életben tudna tartani. Talpam görcsösen kapaszkodott a süllyedő járda végtelenjébe, míg megtettem azt a pár lépést, ami után el tudok bújni előled, hogy félelmem csípős cseppjei békétlenül mossák ki szememből a fájdalmat.
Mert hiába tudnak a testek tökéletes egységgé összegömbölyödni legbelül, csukott szemhéjaim mögött, ha a lélek gyáva gyötrődése képtelen megküzdeni önmagával.
Pedig én tényleg akartam a lelkedet. Nem magamnak, önmagadnak.

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Tüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom