HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-07-30

Zögling 17.

XVII. árvagyereK pofára esik


Gnúfos bukkant ki a barak mögül és megállt, még az innenső oldalon. Az utca elválasztotta őket, Gnúfos itt, a banda meg amott, szemben.
-Csá, kölkök, -mondta könnyedén a repülős. -Jösztök focizni?
Senki nem szólt egy árva szó el nem hangzott. A fákon a tetű verebek csiripeltek, Simon Elek nem lőtt rájuk, s a többiek se tették.
Gnúfos kettőt lépett előre, s felmutatta a focilabdát, amit magával hozott.
-Itt a laszti!
-Hogy áll a séród? -szólt rá ekkor Pap Jani.
-A séróm? -Gnúfos összezavarodott. A sérója volt a gyenge pontja, fésülgette, kefélgette, hogy úgy álljon, mint az Elvis Presleyé, de vékonyszálú haja volt, és nem akart úgy állni.
-Igen, a séród! -Pap Jani komótosan talpra kepeszkedett, hátra nézett a csapatra. -Azt mondta e', ho kölkök vagyunk. Hallottátok, emberek!
Gnúfos nem értette, mi történik, Pap Jani és a banda ellenséges hallgatása nem jött át hozzá, oda ahol állt. Jóba nincsenek, ez világos, de ettől még szoktak focizni, mi most a gubanc?
-Hé, jöttök focizni, hülye állatok? -ismételte meg. -Mer ha nem...
Pap Jani lesétált a part oldalról, s megállt Gnúfos előtt.
-Mer ha nem?! Mi lesz akkor?! Hogy áll a séród, krapek!
Gnúfos a fejéhez nyúlt. Mi a csodát akarhat Pap Jani a sérójával? Tényleg ennyire szarul állna?
A telepiek főnöke közelebb csosszant. Kartávolságra volt most.
-Azt mondtad "kölkök"?
-Jól van, na, mit kellett volna mondanom, dögölj meg!
Pap Jani összehúzta szikrázóan kék szemét. Gnúfos számára ez intő jel lehetett volna, de nem vette észre. A telepiek vezére meglendítette a kezét, ökle Gnúfos járom-csontján csattant.
-Nesze, rohadt jampi. Nesze még!
Belerúgott.
-Ez is a tiéd!
Amikor Gnúfos magához tért és felült a sárban, az első, amit megpillantott, az volt, hogy Pap Jani és bandája pont úgy ül ott a sárga falú ház tövében, mint, ahogy először megpillantotta őket idefele jövet. Mintha nem történt volna semmi, mintha éppen ebben a pillanatban érkezett volna. Néhány perc kiesett Gnúfos életéből, ami ennyivel rövidebb lett. Felállt, megkereste a focilabdát. Minden tagja fájt. Átnézett hozzájuk. Az utcagyerekek komor vigyorgással néztek vissza.
-Jampec! -kiáltotta valaki, s mások is felkapták: jampec, jampec!
-Takarodj innen, -szólt oda most Pap Jani. -Vagy újra kapsz.
Szénás-szekér fordult be a sarkon szépen, rendben, és eldöcögött előttük. Mire elment, a túlsó sarok, ahol a Gnúfos állt az előbb a focilabdával üres volt. Pap Jani meg ilyet szólt hátra a válla felett: -ezzel akkor megvónánk. Lássuk most a hangárat. Holnap, ha mán leégett, vérbíróságot tartunk, s ezt a kettőt itten ni, kivégezzük. Hogy hogyan döglenek meg, mennyire fog fájni, meg minden, az tőlük függ, pontosabban attul, miként végzik el a melót. Gyere Jula, megmondom, hogy most akarom. Az árvagyereK és Pupos Jenő a halál fiai.


Az Éjszaka, ez a nagytestű óriáspók, sűrű szövésű hálójával megfojtotta a vidéket, ami döglötten aludt. Még a hold se világított, nem volt hozzá kedve. Minek világított volna, hiszen úgyis éjszaka volt. A hold nyilvánvalóan tudott valamit, de nem lecspecselt róla. Beleszólási joga amúgy sincs -gondolta talán, s vállat vont. Aludt minden élő és aludt minden élettelen. A kettő között alig van különbség, ha jól megnézzük, ezek egymás átmenetei. "Death is the brother of Sleep, is he not?" Csak Pupos Jenő nem aludt, meg az árvagyereK, ők még éppen éltek. A vásott cimborák most lopóztak ki az állami lakótelep deszkakapuján, amikor a hold végképp elunva magát egy óriási felhő-mező mögé bújt pihenni. ÁrvagyereK lépdelt elől, zseblámpával világított Jenőnek, aki a petróleumos kannát cipelte. Árnyékként lopóztak el az óvóda halványan sejlő csont-falai mellett, s a lábuk előtt táncoló fénykarikát figyelve felkapaszkodtak a vasúti töltésre. Meg-megbotlottak a talpfákon, a kőzuzalék csikorgott a csukák alatt. A Végváriék korcs ebe éktelen csaholással kísérte útjukat, s kedvet kaptak a többiek is, a Bódogh portán, Eperjesiéknél, s az Incziék földbe süppedt házikója mögött, a konyhakert oldalában. Schwartz néni huszonötje élénken rekontrázott. Bódogh fater felhorkant álmában, dünnyögött valami érthetetlenséget, visszaslipedt, és újra horkolni kezdett. Odakinn a veranda falához támasztva aludt a meszelő, aludtak a vedrek az eresz alatt a fándli és a vakolókanál kellemes társaságában. Holnap is nap lesz, s holnap újra húzni kell, Szelesék fél konyhája még hátra van, asztán jön a többi. Weiszmann Csöpi faterja átfordult a nagy csaholásra egyik oldaláról a másikra, de a külső világ nem zavarta meg álma körét: szalámis zsömlét evett a vonaton, mint valami úriember, jött a kalaúz, kérte a jegyet, zsebébe akart nyúlni, de nem tudott, a keze csudamódra hozzánőtt a szalámiskenyérhez.

Gnúfosnak másfajta álmai voltak. Nagyanyját egy hatalmas bika állat beszorította a sarokba a szekrény mögé, ő nem segíthetett, s nagyapa sem volt kéznél, hogy göcsörtös botjával elzavarja a nagy bikát. A kép átmenet nélkül váltott, a következő pillanatban már maga állt ott a sarokban, a bika sehol, ellenben, hopszla, a kezében tartott tök ász most kicsúszik ujjai közül, s egyenesen belecsalinkázik az aranysárga pisivel színültig telt serblibe. Reszketve ébredt fel, egész teste verítékben fürdött. A tök ász a pisiben azért durva volt.
A Túrós persze nem álmodott. Miről álmodna egy tót suttyó? Keze lelógott az ágy szélénél, ujjai a levegőbe markoltak. Meg se mozdult egész éjszaka. Később a hülye állat Nagy Gyulának azt hantázta, -Gnúfos addigra már rég összehaverkodott egy Zsírosnak csúfolt nyüzüge egyénnel a Munkácsy gimnáziumban, - hogy ő aznap éjszaka megálmodta az egészet. A Köpcös kiköpött a hóba, s megvonta a vállát. -Nem mindegy most mán, hülye állat? Mit számít az? Egyébként sem volt semmi értelme az egésznek, csak az időt vesztegettük a röpködéssel, és a többi baromkodással.

A settenkedők elérték a kerepesi HÉV megállót. Megálltak, hallgatóztak, de gyanús nesz nem hallatszott az állomás környékéről.
-Itt kell lennie a váltóháznak valahol, -suttogta árvagyereK, -Orromig se látok. Megbugázzuk a könyvet?
-Elment az eszed? -kérdezett vissza ingerülten Pupos Jenő. -Gondolkozzál a fejeddel! Micsinyál belőlünk Pap Jani, ha ezzel foglalkozunk itten, és nem teljesíttyük a küldetést?
ÁrvagyereK erőlködve lihegett, kicsit túl is játszotta. -Úgy is megöl mindkettőnket!
-Dehogy öl. Még senkit se ölt meg soha!
Mentek tovább, át az országúton a rét irányába. Elhagyták a falu legszélső házait, kiértek a nyílt terepre. Valahol jobbkéz felől mögöttük kellett lennie a cigány-putriknak, ott is voltak minden bizonnyal, ha nem is látszottak. A fű nedves volt a harmattól, csukájuk átázott, nem törődtek vele. Nem törődtek ők e komor órán sem Istennel, sem emberrel, de még állattal se. Pedig, ha tudták volna, hogy onnan föntről, a laposról, a szeméthegyek tövétől egy ős ellenségük mozdulatlanná merevedve figyeli őket! Cigány Jocó aznap korán lefeküdt, aludni azonban nem tudott. Egy ideig kínlódva forgolódott, hallgatta a fater zaftos hortyogását, majd elunta, s kikúszott a putri elé. Tenyerét gyomrára szorítva guggolt a tapasztott fal mellett az éjszaka hangjaival eltelve. A csikarás lassacskán kezdett elmúlni, már éppen elhatározta, hogy bemegy és megprópál újra elaludni, amikor meghallotta a rét felől a fickók neszezését. Füle, szeme sokkal élesebb volt, mint a házakban lakó embereké. Ez a szép, fiatal élőlény, a természet gyermeke, az áthatolhatatlan sötétségen keresztül is észrevette őket, először a pislákoló fénypontot, aztán az árnyalakokat.
-Kik lehetnek? A szél felőlük fújt, érzékeny orrát megcsapta az emberállat penetráns illata és valami másé is.
-Ez nem a Gnúfos, -mondta magában, csodálkozva, mert hiszen előszörre azt képzelte, hogy a hülye állat Gnúfos jár arra éjnek idején. Tőle, kitelik.
Felemelte a fejét, újra beleszimatolt az éjszakába. -Ketten vannak, -állapította meg. -Ismerős a szaguk, de nem tudom, nem tudom. Petróleumot visznek?
Indult volna, hogy utána járjon a dolognak, ám mozdult valami mögötte. Az örege volt, a fater.
-Minyiste' csinyász itten la ísz'ka?
Jocó nem szólt vissza, csak belemutatott a sötétségbe, amerre ezek ketten jártak.
Az öreg cigány kínlódva kutakodott. -Minyise' a?
-Gádzsókölkök lentről -lehelte a Jocó. -Rosszba sántikálnak. Utánajárok a dolognak.
-Dehegy gyárgyá, -tiltakozott a fater. -A gádzsók dóga a gádzsók dóga. Te abba ne árcsad magad fijam. Mennyünk münk mi, istyelelekutimi alunni.
Megfogta a fia kezét, s magával húzta az putri barátságos büdös békéjébe. Hát má, hogyne. Maj pont nekik kék beledugniuk az orrukat a parasztok szarába. Maj pont nekik kék vanyami után kutakodni. Ste' mencsen. Cigányembernek jobb a békesség. Odabe' azután a jó Jocó is megnyugodott. Ledőlt a saját rongycsomójára, és nem foglalkozott többet azzal, ki jár kinn a réten a rengeteg éjszakának idején. Mellette szuszogtak a testvérek, hamarosan ő is szuszogni kezdett. A kölkök az állami lakótelepről közben elérték a patakot és átgázoltak rajta. A tulsó part erősen emelkedett alattuk, fenn jártak a Kopasz oldalában.
-Merre van a hangár? -kérdezte egy idő múlva Pupos Jenő árvagyereKtől. -Aztat gondolom, tetű, már el kellett vóna érnünk.
Megálltak, körbevizslattak. S egyszer csak, mint a mesében, megpillantották maguk előtt srévizavé a régi községi birkahodály homályos körvonalait. Alig voltak huszonöt lépésre tőle.
-Ez az, -jelentette ki árvagyereK a jó hegyivezető magabiztosságával. -Tutttam, ho' kafa irányba gyüvünk. Én megtettem, amit kellett, most te gyüssz, hülye állat!
-Ühüm -nyögte Jenő. Ő mással volt e pillanatban elfoglalva, nem volt érkezése evvel a kis féreggel disputálni. -Hogy fogja a tetőt lelocsolni? Túl magasan van, s ha fel is mászna valahogy, beszakad alatta, az morvaég, olyan rozoga.
ÁrvagyereKet maga előtt taszigálva körbejárta az épületet. -Oda világíccsál, köcsög! Mosmeg amoda!!
A túloldalon talált egy lajtorját. Próbálgatta a lábával. -Tán kíbírja, ha rámászok, -bíztatgatta önnönmagát. -De elébb be kék jutni, s a röpcsit is le kék lelocsónyi.
Igen ám, de a rozsdás vaslakattal sehogy nem bírtak. Feszegették a kapuszárny deszkáit is, -azt is hiába.
A résen benkukucskálva Pupos Jenő megpillantotta a Zögling hófehér szárnyát. Az elemlámpa kekeny sugárkévéjében olyan furcsának tűnt az a szárny. Mintha el lett volna törve derékban, igen, mintha el lett volna törve!
ÁrvagyereKnek nem szólt egy szót sem, arról, mit látott benn. A köszöb előtt a földön hevert egy kapanyél, belebotlott, felvette, avval próbálta feszegetni az ajtót. A kapanyél eltörött.
Nem baj, -mondta Jenő. -Akko lelocsolom először a tetőt, asztán meg itten la a bejáratot. Ha a láng belekap, ég maj mint a zsír, mer száraz a deszka.
Felmászott a zsúptetőre, elég stabilnak érezte. ÁrvegyereK az alsó fokra állt, s felnyújtotta a kannát. Jenő megvetette lábait és körbelocsolta a petróleum felét.
-Gyerünk vissza a bejáratho, -parancsolt rá a kiskölökre, amikor elvégezte. -Úgy fog égni, mint a zsír!!
Gyufa sercent, apró láng villant fel. Belekapott a szalmába a bejárat előtt, és sistergve szétfutott. Elhátráltak, a hangár oldalfala recsegve, ropogva égett, s kisvártatva lángra kapott a zsindely is.
-Nyomás tetűbarom, -mondta ekkor hangosan, józanul a Pupos Jenő. -Nincs itt már keresnivalónk. Elvégeztetett.
Maga elé képzelte a repülőgépet a lángtengerben. Hát akkor most el fog égni szépen. Repült ő is vele, bár tán nem is volt az igazi repülés, mer a Vasút utcaiak irígységbű soha nem húzták ki rendesen a startkötelet. Hát most má' űk se repűnyek vele többet, úgy kell nekik, s úgy kell annak a tetűállat Gnúfosnak is!
Elhatározta magát. -Gyerünk haza!
Az égő épület lángjai hajnalpírt varázsoltak az éjszaka egére. A pirkadat most kivételesen észak felől érkezett, nem olyan nagy a különbség, mindössze' kilencven fok, a parasztok nem vették volna észre. Cigány Jocó felébredt, kinyitotta a szemét, megdörzsölte az ökleivel. Mennyit aludt, meg nem tudta volna mondani. Volt valami furcsaság odakinn. Összegörnyedve, hogy kiférjen az ajtónyílásul szolgáló lukon, kiment a putri elé.
-Hajnalodik, vörös az ég a dombhajlat fölött. Már ennyi idő lenne? De lám csak, milyen furcsa iránybú kél fel ma a Nap?!

Cigány Jocó néhány évet járt iskolába, irni olvasni is megtanult, hallott arról, hogy az égitestek változtatják a pályájukat. Igen ám, de égitestnek számít-e a Nap? Mer ha igen, akkor meg van a magyarázat. Gondolkodott, törte az agyát. Mi van akkor, ha nem az? Mer melyek az égitestek és melyek nem? A csillagok azok biztosan égitestek, mer nagyon messze vannak, fenn az égben. De a Nap nem biztos, hogy égitest, mer a Nap meg nagyon közel van, a' még tán nem is ég, ahol van, azír tud világítnyi oly erősen.
Egyszerre csak két kezével a fejéhez kapott, és valami nagyon csúnyát mondott cigányul.
-A petróleum! -kiáltott fel, magyarra váltva. Nem törődött avval, hogy felébreszti putriváros lakóit. -Nem hajnalpír e', hanem tűz! Ég a hangárnak használt régi birkahodály, s ég benne a röpcsi is, a Gnúfosék röpcsije!
Most már mindent tudott. Ezek ketten az isz'ka közepin, a barakbú gyüttek. Petróleumot cipeltek, hogy felgyúcssák vele a hangárat.
-Ó, én ökörállat! -szidta sajátmagát. -Hát én megakadályozhattam vóna! Itt mentek el, szinte az orrom előtt. Ketten vótak. Ó, bárcsak ne gyütt vóna ki a fater a házbú, ű az oka mindennek!
Nem tétovázott tovább. Az idő sürgetős vajúdással járt vaskerekén, ha meg akarta csípni űket, igyekeznie kellett! Nesztelen léptekkel elindult megkeresni a nyomukat.
Átvágott a réten, beváltott a házak közé. Úgy lopakodott, mint az egerésző macska. Biztosan erre mentek, érezte a szagukat. Igen ám, de mikor? Öt perce? Tíz perce? A szagnyom még friss volt, többet azonban nem tudott megállapítani a Jocó. Keresztezte az országutat, s az állomás mögött fölszaladt a vasúti pályára. Spurija volt: a telepiek erre jöttek. Mezítlen talpa kitűnő műszerként közvetítette a terep egyenetlenségeit az agyközpontba, s az idegpályákon visszafutott az utasítás. A legtökéletesebb működés volt, amit el lehetett képzelni. A parasztok képtelenek ilyen pontosan, puhán közlekedni a sötétben, ormótlan cipőjükben nem érzik, hova lépnek, csak bukdácsolnak, mint a Pinokio.
A terézligeti megállónál utólérte a két csavargót. Ezek nem vették észre, olyan halkan jött. ÁrvagyereK bóklászott elől, mögötte a Jenci. Cigány Jocónak nem volt esélye, hogy mindkettőjüket elkapja, tudta, abban a pillanatban, ahogy lecsap a hátul haladóra, aki elől van, megugrik. A támadást már nem lehetett tovább halogatni. Izmai megfeszültek, pupillája kitágult. Ugrott. Testének lendülete lesodorta a mit sem sejtő áldozatot a töltésről, összekapaszkodva legurultak a sárga murvával felhintett gyalogösvényre. Ahogy zuhantak, velőtrázó sikoly hagyta el a Jenci száját, a sikoly kettétörött, mert cigány Jocó erős barna kezével betapasztotta azt a szájat!
ÁrvagyereK rémülten nézett hátra, a pánik ködétől akkor se látott volna semmit, ha történetesen világos van. Aztán menekült. Mondhatnám: menekült amerre látott, ám ez már nagyon durva gúnyolódás lenne szegény árvagyereKen.
Jenőt reggel vérbefagyva találták meg, alig pislákolt benne a lélek. Saraglyába tették, hazavitték. Papot hívtak hozzá, nem orvost. De a Jenci túlélte. Rettenetesen erős szervezete volt, megbírkózott a könnyűléptű halállal.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-08-01 14:48:43

válasz Rozán Eszter (2008-08-01 13:34:32) üzenetére
Köszönöm Rozália, figyelmed megtisztelő. Most már az utolsó rész következik, de azt tecnikai okokból csak aug 25. után tudom feltenni. Szabira megyek tudniillik, s nem leszek Pesten,
Neked is jó nyaralást kívánok nagyon sok szeretettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-08-01 13:34:32

Szia!
Továbbra is figyelemmel kísérem, és tetszik.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)