HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1861

Írás összesen: 48122

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Jártó Róza
2019-04-21 18:59:58

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Nickolas N WilliamsFeltöltés dátuma: 2008-07-30

Történetek Dodge City-ből: Az összetűzés

1873.

Sam Grant "the Cripple"

A kövérkés, folyton izzadó és lihegő kalmár nagyot kurjantott, mikor észrevette, hogy egy nyílvessző fúródott a szekere oldalába. Ez a kiáltás zökkentett ki engem is a gondolataimból, s ösztönzött arra, hogy felnézzek éppen elkezdett naplómból. Amint megláttam a nyílvesszőt, előkotortam az apám ajándékozta, navy revolvert. Mikor újból felnéztem, már ott lovagolt egy négy indiánból álló csoport. Mivel eddig csak állatokra és üvegekre lőttem, nagyon remegett a kezem. A támadók nyilai azonban nagyon közel süvítettek el mellettem, az életem forgott kockán, így hát összeszedtem magamat. Úgy lőttem, ahogy még otthon tanultam: mereven néztem az egyik indián homloka közepén egy pontot, majd fellendítettem a revolvert, közben felhúztam a kakast. Mivel ezzel a technikával a fegyver sosem megy tovább, mint ameddig nézek, az utolsó pillanatban megnyomtam a ravaszt, s az egyik üldözőnk úgy esett le lováról, mint egy zsák krumpli. Én a mögöttünk lovagló alakokkal voltam elfoglalva, mikor a környező homokhegyek közül újabb két lovas bukkant elő, akik oldalról közelítették meg a szekeret. Én lelőttem az utolsót is az utánunk sietőkből, a kalmár elintézett egy utonállót, azonban két oldalról átugrottak a szekérre, lovaikat hátrahagyva. A bal oldalamon lévőt leütöttem a pisztolytussal. Eddigre azonban a másik már teljes személyében ott állt a jobb oldalamon. Ekkor felugrottam és két lábamat előre nyújtva úgy hasba rúgtam a rossz szándékú indiánt, hogy az meglepetésében lerepült a száguldó szekérről, én meg ülve érkeztem a puha bölénybőrökre.
- Már látom a Dodge Erődöt! - kiáltott fel Mr. Rattle.
És valóban: négy öt perces hajtás után elhagytuk az erődöt, nem sokkal később már ráléptünk a Front Street-re, Dodge City egyik főutcájára.
A kocsi megállt a legelső ház mellett.
- Szállj le, öcskös, megérkeztünk. Ez itt Henry L. Sitler ranch-je. Itt fogsz magadnak találni állást.
- Nagyon köszönöm, uram - válaszoltam a kalmárnak, majd betértem a három emeletes házba, amíg a kereskedő Mr. Sitler után járt.
Az előszobában volt néhány kétesnek látszó alak, de egy-két gyanúsan fürkésző pillantástól eltekintve nem volt kellemetlen az első benyomás. Az előszobánál tovább nem jutottam, de már ezt megpillantva meg tudtam állapítani, hogy Mr. Sitler nagyon szereti amit csinál, tudja hogy kell csinálni és meg is védi, minden áron, amit felépített. Nem tudtam túlságosan körülnézni, mivel a tulajdonos már jött is felém és bátorító mosollyal, valamint erőteljes kézfogással üdvözölt. Az én kezem nem gyenge, de ez az ember majd' összetörte.
- Szóval maga az a zöldfülű, aki elbánt hat komanccsal! Henry Sitler vagyok!
- Sam Grant. Örülök, hogy végre megismerhetem.
- Bevallom, August elmondása alapján, hogy is mondjam... termetesebbnek képzeltem. No de ez nem számít, a kérdés az, hogy kezel-e olyan jól egy vadászpuskát, mint azt a revolvert az oldalán?
- Nem tudom, uram, még sosem próbáltam - vallottam be. Álláskeresésnél nem biztos, hogy jó ötlet ilyet mondani, de Mr. Sitler barátságos ábrázata "kiszedte" belőlem.
- Ezt nevezem, öcskös! - lapogatta meg nevetve a hátamat a tulaj. - Ritkaság számba megy manapság, hogy őszinte emberrel találkozom! Ettől függetlenül - szigorodott meg hirtelen az arca -, ha nem lennék vészhelyzetben, nem venném fel. Ami vagyonom van, azt a munkámba kell öltenem. Nem tudok zöldfülűeket is kiemelni a porból. Szerencséje van, hogy August olyan jókat mondott magáról. Ne ijedjen meg, no! - virult fel újból, látván, hogy mekkora döbbenetet keltett bennem ez a hirtelen hangnemváltás. - Nem harapok, de komolyan kell venni a dolgokat! Tom! - kiáltott hátra Mr. Sitler a válla mögött, mire felkelt a közeli székből egy olyan ember, amilyennel nem szívesen találkoznék egy sötét sikátorban, majd újból felém fordult. - Ő itt Tom Ray, egyik legrégebbi alkalmazottam. Majd ő megtanít bölényt lőni.
Az említett férfi kelletlenül rám próbált mosolyogni, amiből végül vicsorgás lett.
- Üdvözlöm, a nevem Sam Grant - köszöntem jövendő tanítómnak, mire ő szó nélkül a kezembe nyomott egy vadászpuskát.
- Kövessen - morogta Tom, majd elindult a kijárat felé. Kérdően néztem Mr. Sitlerre, aki mosolyogva bólintott, így hát szótlanul Mr. Ray után siettem. Sitler ranch-je valóban volt akkora, mint a híre. Némi séta után megérkeztünk ahhoz a helyhez, ahol a bölények ilyenkor legelészni szoktak. Tom Ray lassan, csöndesen osont a prédája felé: egy termetes nőstény bölény, aki egy kicsit távolabb csatangolt a csordájától.
- Mindig széllel szemben kell mozogni, különben megérzik a szagunkat és elmenekülnek, vagy még roszabb: nekünk rontanak.
Tom rögtön vállához is emelte puskáját, célzott, majd lőtt. A bölény vele szemben engedelmesen elterült a földön.
- Most te próbáldd meg. Hidd el, nem nagy ördöngősség, csak jól kell célozni.
Én meg elhittem. Tom kiszemelt nekem egy másik elcsatangolt példányt, azonban az állat nagyon okosan a nap elé helyezkedett. Így aztán nem csoda, hogy céloznom, annak ellenére, hogy egyébként remekül tudok, ebben az esetben nem jött össze. A nap végig a szemembe sütött, ezért megpróbáltam minél pontosabbn az agyát eltalálni. Nem döglött meg, viszont felingerült. Így utólag nem értem, hogy Tom miért egy hímet választott nekem, egy kezdőnek, de a lényeg az, hogy a baj megtörtént. A bölény felénk kapta a fejét, aztán rögtön le is horgasztotta és úgy vágtatott a mi irányunkba. Én ijedtemben földbe gyökerezett lábakkal álltam a helyemen, míg Tom kínos gyorsasággal próbálta újratölteni saját puskáját. Sikerült neki idejében új golyót tenni a fegyverbe, még elsütni is volt alkalma, de egy rohamozó bölény gyengepontját már nem olyan könnyű eltalálni. Mr. Ray bármennyire is tapasztalt volt bölényvadászatban, nem sikerült leterítenie vészhelyzetben egy hím állatot, aki így aztán - a második lövés okán -, ha lehet még gyorsabb iramra kapcsolt. Én végig egy helyben álltam, Tom lökött arrébb az utolsó pillanatban, azonban a feldühödött állat még így is elkapta szarvával a bal lábamat. Amint földet értem ordítani kezdtem, de akkorát, amitől a bölény megszeppent. Ez az egy pillanatkiesés pedig pont elég volt Tomnak hogy Bowie-késével nyakon döfje a szerencsétlen prédaállatot. A bölény persze még ekkor sem hagyta magát, folyamatosanpróbálta használni szarvait Tom megölésére, patáit az eltiprására, de a vadász ügyesebb volt nála. Így aztán az állat lassan elvérzett, kimúlt, amit én csak onnan tudok, hogy később a szobába - ahol ápoltak - hozták a fejét, bizonyítékként. Én persze a fájdalomtól nem láttam semmit, csak ordítottam, szívtam a fogaimat és vártam, hogy mikor mondják ki a lábamra a halálos ítéletet. Az ápoló szerint ugyanis teljesen szétroncsolódott a combom (én nem tudom, nem mertem ránézni), és ha nem is hal el, akkoris hasznavehetetlen lesz. Később a bal lábam teljesen elhalt, de én még akkorsem hagytam, hogy levágják. Lehet, hogy gusztustalan, de akkoris az egyetlen bal lábam, az istenért!


Jerry "Legend-Expert" Ransom

Nem voltam híve túlzottan a nyugati életnek. Untam a szabályokat, untam, hogy könnyen megszeghetőek vagy átformálhatóak, untam a sok alakoskodó embert, akik könnyen és gyorsan akartak meggazdagodni az új világ kincseiből, és főleg untam a sok mendemondát amik bizonyos fazonokat körülvettek.
Az első ilyen például a magát halhatatlannak tituláló Clayton Dunn volt. Állítólag minden párbaját ő nyerte meg, pedig volt több olyan eset, mikor a partnere is lőtt. Minden párbaj után állítólag a kedvenc kéjlányai ott simogatták a mellét meg egyéb testrészeit, egyrészt bizonyításképp, hogy semmi "természetellenes" nincsen rajta. Azonban az a balszerencse érte, hogy én is hallottam róla.
- Mr. Dunn? - szóltam neki. Mikor felnézett, láttam hogy arcán az a nevetséges csíkozottan borotvált borosta tökéletesen passzolt szivárvány összes színét magán hordó hacugáihoz és a röhelyes, tíz gallonos kalapjához. Ezzel szemben férfias, megtermett alaknak látszott, csak úgy vélte, ő megteheti, hogy különbözzön. Gondoltam majd haldoklása alatt emlékeztetem, hogy ezt rosszul érzi.
- Ki akarja tudni? - reagált kérdésemre.
- Valaki, aki próbára szeretné tenni a hírnevét - válaszoltam.
- Á, egy újabb önjelölt hulla. Jó napja van ma a sírkőkészítőnek!
- Számból vetted ki a szót - dörmögtem az orrom alá. Két perc múlva egy órát üt az óra. Tökéletes érkezés volt a részemről, ugyanis ez a két perc elég volt ahhoz, hogy jobban szemügyre vehessem ellenfelemet. Minden tarka-barka gönce mintha nagy lett volna rá. Ez, gondoltam, azért kell, hogy első pillantásra ne látszódjon az a vaslap, vagy tudomisén, amivel a mellkasát védi. Így hát kizárásos alapon a másik létfontosságú szervére kellett céloznom. Még mindig volt hátra egy perc. Ez az idő azzal telt el, hogy gonoszan néztünk egymásra, majd mikor az óra egyet ütött, mindketten lőttünk. Eltaláltam az agyát, előbb, mint ahogyan ő rám tudta volna állítani pisztolyának csövét, és mikor a golyó behatolt a koponyájába, görcsbe rándult a keze és elsütötte - a föld felé - a pisztolyát. Dunn összerogyott, mint egy zsák krumpli. örömlányai sikoltozva menekültek előlem és a tett helyszínéről. Én odaballagtam a holttesthez, s megálltam mellette. Elfújtam a füstöt pisztolyom csövéből, kicsit felemeltem hosszú kabátomat, hogy ne lógjon a földre miközben lejjebb ereszkedem, majd leguggoltam a hullához.
- Rosszul gondoltad: nem vagy különb, mint bárki más. Ugyanolyan feltűnési viszketegséged van, mint ezer másik szájhősnek - súgtam neki halkan, majd felálltam és elhagytam a várost.
1885. augusztusa körül érkeztem Dodge Citybe, hogy felkeressek egy illetőt, akit hátrányos helyzete ellenére a világ legerősebb emberének neveztek. Ezt, vagy tíz éves legenda-valóságosság-ellenőrzés után úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ki.







1885, Dodge City, Harris & Short's Saloon

Jerry Ransom komor arckifejezéssel meredt harmadik pohár whiskey-ébe. Nem messze tőle azonban, a kártyaasztalnál kitűnő hangulat volt. Négy alak játszott texas hold 'em-et, azonban Jerryt közülük csak egy érdekelte. Az, akinek a mankója az asztalhoz volt támasztva. Mikor a pult mögött a csapos elsétált Ransom előtt, a férfi megállította a felszolgálót és elkezdte kérdésekkel bombázni.
- Tudja kicsoda az a mankós alak ott a kártyaasztalnál?
- Igen, uram, ő Sam Grant.
- "A Nyomorék"?
- Ő az uram.
- Mondja csak, miket lehet róla hallani errefelé?
- Hát eléggé hihetetlen dolgokat - kezdte lelkesen magyarázni a kocsmáros. Láthatóan örült, hogy van kivel és miről beszélnie. - Állítólag egy bölény szarva okozta a sérülést a lábán, maga a végtag később elhalt, de ő nem volt hajlandó megválni tőle. Hamarosan rothadni kezdett, de Grantnek állítólag van egy mágus barátja, valami arab, talán Egyiptomi, aki valami kenceficével szolgál neki, ami állítólag meggátolja, hogy elrothadjon a lába. De ez még semmi. Ezek után a pasas depressziós lett, ivott, minden napját a kocsmában, utána a bordélyházban töltötte. A ház vezetője, Madame Putein állítólag nagy kedvencének tartotta, egyrészről mert gyakori vendég volt, másrészről pedig azt mondják, hogy egyszer agyonvert egy kellemetlenkedő kuncsaftot a halott lábával. Nem tudom hallotta-e, de a balesete után megfogadta, hogy a legjobb bölényvadász lesz és irtani fogja őket, ahol csak tudja. Azt mondják, hogy azért ilyen bivalyerős, mert pusztakézzel teríti le a kiszemelt állatokat.
- Elég - szólt közbe Jerry, ugyanis látta, hogy a kocsmáros újabb adag levegőt vesz. Egy gyors mozdulattal felhörpintette a maradék whiskey-ét, majd felállt a helyéről és elindult a kártyaasztal felé. Úgy tűnik itt igen jól ismerik Sam nevét. Érdekes, hogy csak az övét.
Az osztó éppen beszedte a legutóbbi körben kitett kártyákat, így Ransom be tudott csatlakozni. Egy szó nélkül leült az utolsó üres székre, Grant mellé. Az asztalfőről kártyák pörgésének hangja hallatszódott.
- Remélem nem bánják uraim, ha csatlakozom - szólalt meg Jerry mosolyogva. - Rég játszottam már és látván, hogy önök mennyire élvezik, én is kedvet kaptam hozzá! - kissé kihívóan nézett végig a társaságon, a végén tekintete megállapodott Sam Grant arcán, de csak arra az egy pillanatra, amíg a másik vissza nem fordította fejét kártyái felé.
Egy kártyát már mindenki kapott.
- Úgy hallom veszélyes vidék ez - kezdte csevegő hangon Jerry a társalgást. A többiek nem szóltak semmit, egy-két alak mintha halkan felhorkantott volna.
- Nem járt még erre, öö...? - kérdezte az egyik illető Jerrytől.
- Jerry... Mosnar - mondta Ransom majd megeresztett egy villámgyors mosolyt.
Eddigre mindenki megkapta a második lapját is, és várták, hogy valaki emel-e vakon? De úgy tűnik ennyire nem szeretnek hazárdjátékozni a résztvevők, így hát szép sorjában elhangzott mind a hat "check", bekerültek az alaptétek, és megjelent az asztal közepén három kártya. Jerry óvatosan, hogy a többiek ne lássák, megnézte lapjait. Egy hármas és egy ász. Az osztó egyenként felfordította a három kártyalapot, amiket az előbb tett ki. Ász, ötös, és egy tízes. Ransomnak mind a két lapja kör volt, szintúgy az imént kiosztott ötös. Máris volt egy párja vagy, egy kis szerencsével, színsora.
- Hallottam itt egy esetről, hogy valami féllábú agyonvert egy izomagyú tagot a közeli bordélyházban. Igaz ez? - csevegett tovább Ransom. az asztal körül tartózkodók mind lopva Grant-re pillantottak, amit ő nem látott, Jerry azonban igen.
Valaki eközben a jelenlévők közül emelt, méghozzá húsz dollárral! Mindenki tartotta, majd negyedik lapként kijött egy pikk hármas a pakliból.
Az egyik tag megint rakott egy kis pénzt a közösbe, a többiek pedig mind követték a példáját. Az ötödik kártya egy kör kettes volt. Megint történt emelés, Jerry ezúttal bedobta a lapjait. Az egyik fickó nyert, s míg a többiek duzzogtak, a győztes pedig kapzsi tekintettel nyereménye felé nyúlt, Ransom halkan elővette pisztolyát.
A kártyákat pont beszedték és keverni kezdték, mikor a bárban eldördült egy lövés. A kártyaasztal felé fordult minden szem, ami csak volt a teremben. Az asztal körül ülők pedig Ransomra és Grantre függesztették tekintetüket. Jerry teljesen ártatlan, érdeklődő arcot vágott, Sam azonban komoran nézett maga elé.
- Tulajdonképpen mit akarsz tőlem? - kérdeszte Grant vészjóslóan lassan. Jerry nem tudta elhárítani a kérdést, ugyanis szomszédja pont a szemébe néz.
- Megmérkőzni. A lábad már meggyőzött az igazáról. Most te jössz.
Grant pár pillanatig kutakodni próbált Ransom tekintetében, de nem tudta kifürkészni, miben sántikál a fickó. Látszólag nyugodtan fordult az asztalhoz és kezébe vette az elé rakott paklit, hogy megkeverje és osza a következő kör kártyáit. Jerry olyan arccal nyugtázta ezt, hogy mindenki jól láthatta: valamit még forgat a fejében.
Újabb osztás, Jerrynek ezúttal egy dáma és egy tízes jutott. Ebben a körben nem próbált társalogni, folyamatosan Grantet figyelte. Lekerült a három lap. Egy ász, és két kilences. Sam emelt negyven dollárral, ugyanis mialatt ez a kis balhé volt, nőtt az alaptét. Ebben a körben mindenki megadta. Sam elégetett egy lapot, majd leosztott egy nyolcast. Sorban hangoztak el a "check"-ek, mire az osztó újabb negyven dollárral emelt. Jerry folyamatosan Sam arcát figyelte, hátha elárul valamit, de csalódnia kellett. Az emelést egy illető híján szintén tartották a játékosok. Végül, egy égetést követően az asztalra került az utolsó lap is: egy király. Ezek után már senki sem emelt. A potban nagyjából hatszáznyolcvan dollár lehetett. Most jött a kártyák felfedése. Senkinek sem volt nagyobb két párnál. Sam megfogta a paklit, majd diadalittasan levágta Jerry elé, aki el is vette onnan. Grant megmutatta saját lapjait: két ász. A harmadik ásszal és a két kilencessel lett egy full house-ja. Mindenki felmordult az asztalnál, csak Jerry látszott nyugottnak, mialatt a kártyákkal foglalatoskodott. Sam felállt, és behajolt, hogy lehetőleg egyszerre tudja magához söpörni a sok zsetont. Mikor leült Jerry még mindig keverte a lapokat. Egyszerre azonban Ransom felszólalt.
- Hé! Itt valami nem stimmel!
Mindenki ránézett. Jerry felmutatta a paklit.
- Innen hiányzik egy ász!
- Tudtam! - ugrott fel egy résztvevő a helyéről. - Biztoső volt az - mutatott Samre -, hisz annyiszor elnyerte már a pénzünket, és nagyon sokszor volt nála ász!
- Tudhatnád rólam, John, hogy nem szoktam csalni! - szólalt fel a gyanusított szigorúan.
- Én viszont még nem tudom rólad - mondta Jerry. - Bebizonyítanád nekem az igazadat?
Sam szúrós tekintettel nézett Ransom felé. Felismerte, hogy valamit művelt a kártyákkal. Ettől függetlenül megmutatta ingének ujjait, zsebeit és egyéb lehetséges helyeket, ahová kártyákat tudna rejtegetni az ember.
- Állj is fel - kérte Jerry. Sam azonban nem állt fel, csak félredőlt és a feneke alá nyúlt. Onnan vette elő a negyedik ászt. Erre már a többiek is felugrottak és ordítozni kezdtek. Mindenki a pénzét követelte vissza. Eközben Sam próbált rájuk kontrázni hangerőben, bizonygatva, hogy Jerry csalt, ő rejtette oda azt a kártyát. Végül teljesen elöntötte őt a méreg, szinte felugrott és feldöntötte az asztalt. A felborult bútor körül állók hátrahőköltek ijdetükben, csak Ransom ült meglepetten a helyén. Ő sem sokáig, ugyanis Sam egy kézzel galléron ragadta Jerry hosszú kabátját és úgy rángatta ki a helyiségből az utcára, ahol a porba dobta.
- Essünk túl rajta! - kiáltott fel Grant. Ransom mosolyogva feltápászkodott és kicsit leporolta magát.
- Örömmel - válaszolt. - Tegyünk félre minden fegyvert.
Sam oldalra hajította revolverét, Jerry szintúgy, mellé Bowie-kését is, majd levette kabátját és az egyik, tornácon ácsorgó néző kezébe adta.
Grant állt egy helyben és várta, hogy történjen valami. Ransom felemelte ökleit és egy kicsit megmozgatta őket. Látván, hogy a féllábú nem indul, nagyot ordítva nekirontott. Sam az utolsó pillanatban kerülte ki az arca felé száguldó öklöt, s oldalról gyomorszájon vágta támadóját. Jerry összegörnyedt volna, ha Grant hagyja és hátulról el nem kapja a nyakát, közel szorítva arcához, szinte fojtogatván Jerryt.
- Ezt érdemled a Dodge Erődben történtekért. - súgta Sam alig hallhatóan. Ransom a könyökével oldalba vágta Grantet, akinek ez meg sem kottyant. Az ütésre azonban, mint egy jelre, egyetlen gyors, határozott mozdulattal eltörte Jerry nyakát, aki rögtön elernyedt, s amint Sam elengedte, a földre zuhant.
A Nyomorék felvette a földről revolverét, eltette, majd visszasétált a kocsmába. A verekedés után nem maradt semmi, csak ijedt csönd.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Paradicsom című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Paradicsom című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Palágyi Lajos: Hiszek / Glaube es címmel

Bödön bejegyzést írt a(z) Paradicsom című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) a múltunk is mi vagyunk című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...II/2. 18+ című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Sípszó után címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...II/2. 18+ című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Paradicsom címmel a várólistára

sankaszka bejegyzést írt a(z) Dal című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A Locsoló(k)nak... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)