Valamely nap nagyon sok szabadidő szakadt rám gondoltam tehát ráncba szedem eddig vasalatlan ruháim. Gondolom, sok férfitársamnak ismerős a helyzet mikor elsők között ismerkedünk meg a vasalás kellékeivel, mert hát magad uram, ha nincs...... ki megtegye helyetted. Az első megoldhatatlannak tűnő feladat a deszka helyes talpra állítása. Ha ki tudjuk nyitni, akkor nem találjuk meg a lukat ahova illeszteni kéne a lábat, ha pedig megtaláljuk a nyílást akkor a világ összes pénzéért sem nyílik szét az az átokvert. Vesződésünknek két megoldása lehet:
1. vagy szitkok között próbálgatjuk addig, míg talpra nem áll vagy,
2. kiegyezünk az ebédlőasztal pozdorjalapjával

Én nem adtam fel, s életet leheltem kellékembe. A második megpróbáltatás a vasaló megtalálása. Egy igazi háziasszony erre a kérdésre, "hogy hol van a vasaló?" azt felelné félvállról, hogy a helyén. Na igen, de mennyi lehetséges helye lehet. Kerestem én már a lábasok között, a mosópor mellett, a ruhásszekrényben csak épp a vasalódeszka mellett nem......hölgyeim, lehet mosolyogni.

Emlékek keltek szárnyra fejemben, mikor szüleim vasaltak a jó öreg orosz "mindent kivasalok" vasalóval, akkor még nem voltak ilyen ultramodern gőzölős szerkezetek. Megtaláltam a mi csodánkat, alaposan szemügyre vettem, majd kerestem némi csiszolópapírt és az előttem valószínűleg hasonló képességekkel megáldott férfitársam által ráégetett ruhafoszlányokat eltávolítottam a talpáról. Egy dolog ment simán eddig, feltölteni vízzel, mert ha lúd, akkor legyen kövér, gőzölősen fogok vasalni......gondoltam én. Feltöltöttem, majd bedugtam a hálózatba. Igen uraim, ekkor kell rájönnünk, hogy amit nemrég betöltöttünk az a perc századrésze alatt távozik az összes lukon, tehát majdnem jó öreg orosz vasalónak is képzelhetnénk a technika eme vívmányát. S ekkor veszi észre a földi halandó azt a pici gombot, mely nem az önmegsemmisítő gomb, hanem a gőz útját hivatott elzárni, de most már túl késő. Készen állunk felvenni a harcot az előttünk álló ruhakupaccal, a hőfokszabályzó gombot jó férfi módjára a maximumra állítjuk, mert minél forróbb, annál jobb. Kezdjük valami egyszerűvel, mondjuk egy törölközővel. A ráncok és a szárító által vésett barázdák csak úgy tűnnek el a szemünk elől, nem is nagy ördöngösség. Na itt egy konyharuha is, megy ez, mint a karikacsapás. Sorra vesszük az egyszerűnek vélt darabokat, majd amikor elég bátorságot merítettünk már, kezünkbe akad egy ing. Előzetesen kaptunk néhány jó tanácsot, hogy is kell nekiállni. Rá kell döbbennünk, hogy elmondva sokkal gördülékenyebbnek hat ez a művelet, mint a gyakorlatban. Mert hát senki sem figyelmeztetett arra, hogy ami jó hőfok egy frottír törölközőnek az nem épp ideális egy nylon ingnek. Szemünk előtt olvadnak össze a szálak......volt egy szép ingünk. KUKA. Ebből tanulva lejjebb vesszük a hőfokot és nekiveselkedünk egy másiknak. Az ujján gyorsan átlendítjük vasparipánkat, majd következik az eleje. Kimért mozdulatokkal lapogatjuk már vagy tizedszerre, mert kedves barátaim minden összejátszik ellenünk. Ahol eltüntettünk egy ráncot, ott a következő mozdulatunkkal vagy százat képezünk le!!!!! Arcunkról sűrű patakokban folyik a veríték rá a ruhára, hát mégis gőzölünk, és magunkban forrongunk. Könyvet lehetne arról írni, hogy a ráncok miképpen borzolják az ember idegeit. Uraim vasalni csak nyugtatóval és orvosi felügyelettel. Na most jön a háta: egyszerűbbnek tűnik, hisz nincsenek gombok és zsebek. Elengedünk egy félmosolyt, és már-már dalolva húzogatjuk a célszerszámot. Amikor késznek véljük megfordítva a sikítófrász jön ránk, mert az az érzésünk, hogy gyűröttebb, mint annak előtte. Már nem érdekel minket a vállfára aggatjuk, és vagy háromszor próbálkozunk újra egy másik ruhadarabbal. A nap végére -mely igazából csak kettő óra volt- összehajtogatva állnak a ruháink és örömittas arccal az egészet begyűrjük a szekrényünkbe. Rávágjuk az ajtót, és a hűtőből előveszünk egy jéghideg sört, elgyötörten hátradőlünk fotelunkban és megnézzük a Forma-1 aktuális futamát.

És mi lesz a ruhákkal? Majd holnap lemegyünk a patyolatba és némi anyagi hozzájárulás kíséretében megkérjük a fiatal kedves hölgyet, hogy szedje őket ráncba.
Uraim!.....megyek vasalni