Romantikus szavak nem szavak Istenek énekében
(Az S betűnél, napvilág író klub lapján, egy fiatal, még csak 17 éves, nagyon tehetséges, ismeretlennek, jelenkori költő lánynak írom, ki kevés korában a végtelenig, nincs már hová nőjön verseiben.

Csendben a tenger közepén
Gyűjtöttem össze
Az egymást szerető folyók vizét,
Hiába vártam
A szomjas a madarakat.

Felhő voltam
Felhőként szálltam
Az üres égen
Esővel teli, elbújt idő alatt
Viharral telített
Pecek alatt.

Némán porladtak,
Tenyeremben az
Utolsó vízcseppek
Szárazon tágult az ég
Végig vonult rajtam az elmúlás
És én olyan hosszú voltam
Mint annak idején
A láthatár nélküli tenger
Mint mikor szerették
Egymást a madarak

Lágyan simultak
Testemhez tollaik
Ugyanolyanok voltak,
Lány arcának pihe bőrén
Csókjaim

Vágó élek nélküli
Hegyes kő nélküli
Ereimbe olvadó
Tenger középe,
Azóta is arcomba
Csapódnak a percek
És én csak oly
Mohó pihe puhán
Csókolom arcod

Fel sem tudnék ébredni
Felsebzett tenyerem, térdem
Homlokom véréhez tapadt
Kővé, megkövesedett
Erdőként száradok

Hiába próbálnék elmenekülni
Elbújni, meghalni sem tudnék
Hiába, hiába,
Még mindig itt vagyok.

Porrá égetett
A perzselő nap

Tikkadt torokkal,
Fürdetnek továbbra, hazug holt
Víznélküli hullámok

Hullámában, én továbbra is
A volt tenger helyén gyűjtöm
Az egymást szeretők
Meztelen helyét

Ittam, ittam vizét
Oly mohon nyeltem
Minden cseppjét
Hogy már akkor
Azt hittem
Vízbe fullok.

Nem úgy,
Oly piciny napon
Semmit sem érő
Létező hullámban
Forrón, mint
A párolgó igazi nap

Azt sem hallották
Emberként
Üvöltöttem
Hánykolódtam
Vérző sebeimben

Ahogy félni kezdtem, féltettem őt
Hirtelen össze csuklott szemhéjam
Becsukta a tengert

Idegen felhő vitorlák, szívták könnyeim
Kinti homok száraz nedvét

Szemem mélyét
Álmaim forrója fehérjét
Úgy mintha soha sem láttam
Soha sem halottam
Madár énekét

Nem hallották
Hogy felhő vagyok!
Nem hallották
Hogy így, már nem láthatom
Viharral telített percek
Ég madarainak
Tépázott, hulló szárnyait

Vakon csodálkoztam pihéjében
Éjjeli, világos takaróm alatt
Alig tudtam túlénekelni

Sok szép madár hangját
Szeretők álmának
Csicsergő hangját,

Vészkiáltásomban
Arcod bőre ugyan olyan maradt
Mint mikor
Egymás mellett
Aludtak az éjszakák

Ma hiába várom
Vihar villáma, sem gyújtja izzó fám
Csak csavarja kínjában
Megkövesedett testem,

Tehetetlen
Folyó percek árja zúdul
Éveim kiszáradt tengerén
Láthatatlanok és szárazak

De oly hangosan csobognak,
Hogy ég és föld között
Nappal is madarakat látok

Irigylem, szomjukat,
Ha eszembe jut a zöld táj
Nászéjszakám, velük dalolok,
Mint mikor legelőször szerettük egymást
Mint mikor legelőször
Gyűltünk álmainkkal össze

És a tenger közepén
Gyűjtöttem
Az egymást szerető folyok vizét.

Hadd fájjanak
Eltelt érzéketlen perceim

Sós szemem vize
Pihe puha felhő
Könnyebb nálam
Könnyebb, kivetkőzött,

Elfelejtett testem sójánál
Könnyebb, mint mikor
Tenger közepén
Tombolt a vihar
És én hangtalan,
Síkoltó madarak közt
Hánykolódtam,

De még így sem tudok
Elbújni, elmenekülni

Mindegy, ha felhő, kő, fa,
Végtelen tenger, lány
Szép álmaim vannak

A keserű sóban
Sok elveszett hang,
Nappali fájó sebeim
Tartanak életben

A csendben dűnéről dűnére
Üresebb a délibáb
Hűlt helyén
Csúsznak, másznak

Csalogatnak
Kacérkodnak
Elmúlt képek

A jövőben szeretkeznek
Vetik puha párnám

Együtt
Bújunk ágyba
Nem is az én hangomat hallom

Miért tűnnének el? Éjjel
Szívem üres lyukában
Csendben
Dobog az élet.
És semmi rosszat sem teszek
Csak gyűjtőm, mélyében
Az egymást szerető
Folyók vizét

Csendben hallgatózom
Hallgatózom és várom
Szívem hangos ütését
Hangos ütésében,
Madár énekében
Felsírt csecsemő
Éhes kiáltását