Átkozom a Napot,
amiért lenyugszik minden este
gonosz sugarai
örömömet lesve,
lopva buknak alá
s még nevetnek is gúnyosan.
Éneklik az éj dalát:
"Neked semmi sem marad!"
Vörös karmaik
szerelmünket tépik szét.
Még a kúszó sötétség is azt súgja:
"Közeleg a vég"

Minden pillanat
kegyetlenül sodor a búcsúzáshoz.
S mi marad?
Ígéretek az emlék oltárán...
A távolság könnyei majd alámossák
szerelmünk erődvárát!
Az érzés szertefoszlik,
s mi kérdő pillantással fordulunk a múlthoz:
Miért? Hogyan? Mikor?
Akár egy haldokló sikoly,
úgy fullad ki a vágy.
És nincs mit tenni:
Levegő nélkül kialszik minden láng.

Talán ha velem maradsz?!...
Talán ha veled megyek?!...
Reménytelen kérdések,
Hisz tudjuk jól:
Nem lehet!