Ismerem az időt. Ígérem, ha látom
Szemébe mondom, hogy: "Nem vagy a barátom"

Csalódtam nem egyszer, mindig el is néztem
Régi bűneit fel sohasem idéztem

De, mivel támadt egy igen rossz szokása
Esküszöm, ezentúl nem lesz több dobása

Betelt a pohár. A múltkor is hogy jártam:
Egész nap egy fontos ügyben szaladgáltam

Szükségem lett volna rá, de mikor kértem,
Fáradtan így szólt: "Már nyugovóra tértem!

Elegem lett már e rohanó világból
Elmenekülnék, de egyvalami gátol:

Tulajdonképpen a kötelességtudat
Nélkülem ugyanis nincs, aki rámutat

Emberi létetek szánalmas voltára
Hiába írja tán Dávidnak zsoltára?

Örökké élhetsz, ha igaz és jó leszel
- Ehelyett nyavalyogsz, s minden nap vétkezel

Ilyen az ember. Megy előre konokul
Fájdalmas csalódásaiból sem okul

Nem tekint messzire, s fogalma sincs róla
Mi mindent jelent egy pontosabb karóra

Magának követel mindent, de azonnal
Szavamra, ennyire ostoba fazonnal

Vitázni sem lehet - hagyjuk az egészet
Tanulj meg tisztelni, s megkapod a részed"



Ott álltam némán. Éreztem, elhagy erőm
Működésképtelenné vált az agyvelőm

Szerettem volna, hogy ne fusson el többé
S engedélyem nélkül ne válhasson köddé

Ehelyett tetőtől talpig leforrázva
Majdnem e sokk miatt kerültem kórházba

Bűnbakot kerestem, hibáim takartam
Szegény időt - talán sohasem akartam

Igazán bántani. Nem is hibáztatom,
Tette a dolgát. S ha egyszer megrázhatom

Mind a két kezét, a szemébe mondom majd:
Nem te vagy rossz, hanem én, aki folyton bajt

Kerestem. S belátom, többé már nem szabad
Mindent az időre fogni, mert elszalad