HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1906

Írás összesen: 50241

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

eferesz
2020-05-09 20:21:34

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: CrystalheartFeltöltés dátuma: 2006-07-11

Crystalheart (regény) - részlet, "Csata után"

Megrándult a keze. Résnyire kinyitotta szemeit, de nem látott semmit. Nem hallott semmit. Nem tudta, mi történt... mintha egy szörnyű rémálomból riadt volna föl az éj közepén. Nem tudott mozdulni, valami nem engedte; csak feküdt ott mozdulatlanul még néhány, óráknak tűnő percig. Ráeszmélt, hogy fázik. Minden erejéből figyelt, s talán tücsökciripelést hallott. Még egyszer megpróbált felülni, de hasító fájdalom nyilallt bal oldalába, ezért fekve maradt, s csak hevert ott, mint egy élettelen tárgy, mint egy elhajított húsdarab. Aztán újra álomba merült.

Álmodott. Álmában végtelen pusztaság közepén állt, halvány narancs színű égbolt alatt. El akart szaladni egyik irányba, de valami visszatartotta. Megfordult, de csak egy messzi, homályosan derengő árnyat sejtett arrafele. Lassan elindult felé, de az mind halványabb lett, s végül teljesen el is tűnt. Elveszettnek érezte magát... ment előre, tartott a semmibe, maga sem tudta, miért. Aztán mégis megpillantotta a távoli alakot: felé közeledett, bár eleinte nem tudta kivenni, mi is az. Csak nézte, nézte... gyönyörködött szépségében. Végre egy pompázatos, hófehér lovat látott maga felé vágtatni. Az az utolsó pillanatban irányt váltott, s úgy száguldott körbe s körbe, nagy ívben, Richard körül. Szabad volt, szabadabb, mint a madár. Mintha fénylő, sugárzó aurát árasztott volna magából, fehér csillámmal borítva be a vöröslő köveket. Vágyakozás fogta el; "Olyan csodálatos... Annyira szép, gyönyörű... Csak legalább megérinthetném...", gondolta, s a ló lelassított, odalépdelt hozzá. Ő kinyújtotta felé kezét, már majdnem hozzáért.
Ekkor a paripa ezüstösen fénylő sörénye megfakult, ragyogása megszűnt, szőre elfeketült, egyre távolabb került tőle, s még az ég is elszürkült mögötte. Ő pedig újra csak feküdt a földön... Álma maradékaként egy lovas alakját látta maga fölött, s ő a kezét nyújtotta irányába. Rekedt férfihangot hallott a háta mögül: "Ez itt még él. Ménk, ha jól lám." A lovas válaszolt rá, mély, zengő hangon: "Sok él még. De már holt élők. Bármire is sajnálom... de a kórt, azt nem vihetjük haza. Az élőt még hagyd itt, ne ássuk el! Majd... Most hozzátok azt!" S azzal elléptetett, utána pár emberalak vitt valamit. Richard nagyjából felfogta, mi történt vele, hogyan került a sárba. Nyakát megfeszítve oldalra tekintett... egy vérbefagyott emberi fej hevert nem sokkal mellette: szeme alatt végig hosszú vágás, kilátszott a csontja is, arcát a felismerhetetlenségig összezúzták. Talán csak a lovak taposták meg már holtában. Kicsit távolabb egy kopja vége meredt az égnek. Mindenfelé, amíg ellátott, véres ruhadarabok, néhol még emberi maradányok... Arrébb, alig pár méterre egy torz tetem hasalt. Bár még rándult egyet a keze, valami hörgő hangot is kiadott, de nem mozdult többé.
Richard szívében keserűség, szemeiben könny gyűlt, mi hamar kicsordult, s lassan végigfolyt arcán. Csípte nagyon, s oda akart kapni kezével, hogy letörölje, de helyette keserveset nyögött. Bal oldala, válla, karja végig sajgott, égett a kínzó fájdalomtól. "Segítség... Könyörgök..." - próbált szólni még elhaló hangon a távolodó katonáknak, de azok, ha hallották volna, akkor sem álltak volna meg. Hát csak felnézett az égre, másra nem futotta már erejéből. A komor felhők alatt fekete madarak keringtek - varjak vártak a megfelelő pillanatra, hogy zavartalanul lakmározhassanak a temérdek dögből. Nem tudta, meddig feküdt ott a csatamezőn, egyszerűen nem gondolkodott, s üres tekintete is csak úgy a semmibe meredt. Csak az éj hozta el nyugalmát.

Mélyen aludt, s reggel az elmúlt éjszakai csendesség csak pár röpke percnek tűnt. Oldala most már egyfolytában fájt, de erőt kellett vennie magán, hisz nem feküdhetett a végtelenségig a csatamező közepén, hogy várja a végső órát, mikor a dögmadarak az ő húsából kezdenek kis darabokat csipkedni, míg ő csak tehetetlenül tűr... Lassan, akadozó mozdulatokkal jobbra gurult, s hasra érkezett. Ordítani lett volna kedve, de hang nem szűrődött kiszáradt torkából. Egyik kezét a másik után mellkasa mellé támasztotta, s kínkeservesen tolta el magát a mocskos, saras földtől. Négykézláb mászott, nem is igazán tudta, merre tart. Úgy érezte, mintha egész teste egy fájó góc lenne, csak teher, mely visszatartja, korlátozza mozgásában. Sajgott az oldala, a bokája pedig, ha kis súly nehezedett rá, éleset nyilallt. Ezen kívül mindenét kisebb, de annál inkább hasogató vágások, zúzódások borították. Érezte, hogy a bal arcával sincs valami rendben, ugyanis egy fintorgás felért volna ezernyi tű szúrásával, és szemét is inkább becsukta azon az oldalon. Így kúszott előre, holmi féreg módjára, a bűzlő, hullaszagú latyakban. Néhol elhaladt egy-két otthagyott félholt mellett, de egyet sem talált eszméleténél... Többségük azonban már hullaként hevert a törött hadiszerszámok közt. Lassan, nagyon lassan kezdte elhagyni a csatateret, már csak itt-ott látott néhány legyektől ostromlott testdarabot. Akár ő is lehetne...
Egy kisebb facsoport akadt útjába, ahonnan halk vízcsobogást hallott. Víz... legalább ihatna, ezért az egy dologért vállalta a fokozott fájdalmat és felgyorsított. Már látta a patakmedret, mikor...
- Uram... - szólt pár méterre tőle valaki, mély, de halk és elhaló hangon. - Uram... Te vagy? Aaa, Richard...
Richard egy helyben megfordult, s ferdén fölemelte fejét. Rogon ült háttal az egyik, kissé magányosan álló tölgy törzsének dőlve. Egyszerű zsákvászon ruhájának foszlányai alvadt vértől sötéten lógtak ki átütött bőrpáncélja alól.
- Eltaláltak, uram... Valami mocskos íjász eltalált... A... - nyelt egyet, majd pár másodperc múlva folytatta - Aztán az a buzogányos... Az oldalamon, szerintem eltört a bordám.
Köhögött párat, s szinte kérőn nézett Richardra.
- Ha eddig sem hívtál az uradnak, most miért?
Az nem válaszolt semmit, csak köhintett még kettőt, s lehunyta szemeit. Richard odavonszolta magát a nagydarab, ámde teljesen erőtlen testhez. Közelebb érve látta, ahogy egy vércsepp kifolyik résnyire nyitott szája sarkából.
- Sokat megöltem - folytatta az. - Lehet, hogy nem láttad, de sokat az ellenségből.
- Tudom. Nem kell mondanod. Láttalak már harcolni sokszor. Nagyszerű harcos vagy. Az egyik legnagyszerűbb, akit valaha is ismertem.
- Csak vigasztalni akarsz... Aaa, de fáj... fáj a mellkasom... eltalált az a mocsok...
Ekkor ránézett Richardra, aki ekkor alig egy karnyújtásnyira térdelt tőle.
- Kész csoda, hogy így ideértél... mielőtt... Úgy hiszem, fél napja vagyok itt, és te pont most.
- Erős vagy... nekem ne is mondj ilyet.
- Ehhez nem eléggé. Te sem nézel ám ki túl jól - nevetett, ám ez is átment fuldokló köhögésbe. - Ha én most meghalok, és... kehh... esetleg majd valamikor te is... tudd, hogy mindig szívesen látlak majd.
Richard már nem is szólt erre, Rogon meg csak mosolygott.
- Van még valami. Ezt kellett volna először. Hrr... Kovon. Kovonnak volt a fia, tudod. Az meghalt, de volt ám tőle unokája is. Már inkább néz ki fehérnek, mint közülünk valónak. A fiúra én vigyáztam mostanáig. El kellett volna mondanom már tegnap, csak hamar támadtak...
Richard most komolyan meglepődött. Fejét leeresztette, és négykézláb nézte a kitaposott földet.
- Azért mondom - folytatta -, hogy te vigyázz rá. Benned bízok. Még kilenc éves. Jó gyerek. Az idődből meg még... kifér - és nevetett egy utolsót. A torkán felnyomuló, majd felrepedezett ajkai közt kifolyó vérrel együtt a lélek is kiszállt belőle. Richard szíve összeszorult, légzése akadozott, teljes erejéből kellett szívnia a levegőt. Ott feküdt előtte holtan egy ember, akit évtizedek óta ismert, akire az életét is rábízhatta volna, és aki végül a saját életét adta őérte. "Ég veled, barátom" - mondta hangok nélkül.
Balra fordult, s odakúszott a csobogó vízhez. A patak szélessége a hegyi esőzésektől kétölnyire nőtt, vize sötét volt és átlátszatlan. Pár száz méterrel följebb ugyanis a mederben is harcok folytak, s a hullák talán még ekkor is ott mocskolták. Le kellett, hogy tegyen az ivásról, ám megpróbált átkelni. Nem számolt azonban az erecske megnőtt erejével, gyönge karjait könnyedén kisodorta alóla az ár... "Ez nem lehet igaz" - gondolta, s testét csak vitte, csak vitte a sebes folyamocska; küzdött ellene, de mindhiába. Végül, ereje fogytán engedett, s ismét eszméletét vesztette.

Valahol a könyv elejefelé lesz, Észak-Európában, úgy i.sz. 400 körül.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2007-06-21 00:24:10

Hát kösz... :) Több oka is van, hogy így írom. Egyrészt ha folyamatosan írom, akkor hajlamos vagyok az unalmas és elhúzódó történetre. (Az elejét emiatt komplett át kell írnom...) Másrészt baromi szétszórt vagyok, csak azt tudom hatékonyan leírni, ami éppen eszembe jutott :P :D

Az mondjuk nagy könnyebbség, hogy kb megvan már a történet váza a fejemben. Legalábbis az első pár köteté, hogy tovább is meglegyen, ahhoz még jobban bele kell magam ásnom a történelembe - minél közelebb járunk a jelenhez, annál pontosabban lejegyezték, és nem akarok hülységeket írni. :)
Alkotó
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2007-06-19 17:55:55

Ja... szinte tudtam hogy te leszel az első hozzászóló a fórumos postom után :D Azért csak szinte, mert még itt van artur is. :)
Köszi :)
Alkotó
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2007-06-19 17:50:00

A gyerek már nem lesz ott, mire Richard odaér, az ellenséges hadnak (Róma) behódolt germán törzs lerohanja a falut és elviszik rabszolgának. Ezért a főhősnek félre kell tennie a fő küldetését, és elindul délre Nyugat helyett. Közben aztán majd valami miatt leragad vagy csúszik 10-15 évet, még nem tudom, mi és hogyan, ezt még nem tisztáztam magamban, de majd jön valami ötlet. :DDD

A gyereket Gorsarnnak híják. :)
Alkotó
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2006-10-11 21:14:49

Előszöris kösz, hogy elolvastad és pláne azt, hogy véleményezted is. :D Egy ideje már nem is néztem, van-e új hsz :D

Annyit még, hogy az ide feltöltött részek (a legelejét kivéve) lehetőleg nem a fő részeket mutatják be, hanem ha írtam véletlenül egy jobban sikerült kis csihipuhi vagy szenvedős részt, akkor esetleg felnyomom. De a drámai mozzanatokat természetesen megtartom a fizetős könyvváltozatnak :) Ezek a részek - az elején kívül - már mind kicsit máshogy néznek ki, attól függően, hova illesztettem be őket. Csak nem akarom már itt nagyon változtatni őket, mert akkor a hozzászólásokban pár dolog értelmét vesztené :D

Olvastam már pár fantasy könyvet. Két dolgot hiányoltam belőlük, amiket a szerzők sokszor direkt követnek el: a legtöbbször nincsenek bennük utalások a való világra, teljesen elvonatkoztat. A másik, hogy az érzelmi vonalat sokszor nagyon elhanyagolják. A régi és a mai emberek lelkivilágával nem sokat foglalkoznak, megragadnak a külsőségeknél. Pedig ez a kettő teheti szerintem igazán megrendítővé és nagy volumenűvé a cselekményt...
Például, adott egy fantasy-world, ahol nagy káosz, leég a világ meg minden - de mennyivel megrázóbb, ha mindez leírva konkrétan EZZEL a világgal történik a műben? Vagy jobb példa, ami tán még kevesebbet szerepel a jelen fantasykban: hogy javában ennek a világnak a TÖRTÉNELMÉBE helyezi el a szereplőket, az alaptörténetet, úgy, hogy közben nem teremt ellentmondásokat. De ez csak az egyik oldal, amiben szeretbék valami nem szokványosat hozni - remélem, jól sikerül majd. Igazából ebbe a könyvbe bele szeretnék írni mindent, mindent, ami én vagyok. Másrészről szeretném majd nem csak könyvként, hanem PC-játékként is valamilyen formában kiadatni - ez így együtt lenne az igazi tuti :D Ha sikerfilm is készülne belőle, az lenne ám csak a hab a tortán, de egyelőre annak is örülök majd, ha egyáltalán sikerül kiadatni nyomtatott formában. Háhá :P

Csak még olyan sok idő kell hozzá...
Alkotó
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2006-07-12 21:03:29

Ja, és természetesen a lehető legkeményebb kritikát várom, mint minden más feltöltött művemre... Fontos, hogy a végsőkig csiszoljam :)
Alkotó
Crystalheart
Regisztrált:
2006-04-16
Összes értékelés:
218
Időpont: 2006-07-11 23:52:22

Megintcsak egy 'kitudjahonnan' szemelvény, a folytatása is meg vagyon már írva egy darabig, de azt nem töltöm azért föl - ezek legyenek csak a demo verzió darabjai ;]

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Klára bejegyzést írt a(z) Christian MorgensternErster Schnee című alkotáshoz

Klára alkotást töltött fel Paul Laurence Dunbar: We Wear The Mask címmel

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Megoldás című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Egy forró nyáreste Weöreséknél című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Te, aki voltál című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Létfutam címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Lóci Maci meséi 7. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mese a szegény juhászbojtárról - változat című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Magamban című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Séta, karantén után című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Séta, karantén után című alkotáshoz

gleam alkotást töltött fel Megoldás címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Mikor elhalnak a szavak címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Reggeli fohász című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Életre fűszerezlek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)